2023-ban itt várhatóak parkolófelfestések Pesterzsébeten

DÖNTÖTT A BIZOTTSÁG A HELYSZÍNEKRŐLIDÉN IS A LAKOSSÁGI VÉLEMÉNYEK, JAVASLATOK ALAPJÁN ÚJULNAK MEG A PARKOLÓINK

A tavalyi évhez hasonlóan körzetes képviselőtársaimmal közösen, idén is összegyűjtöttük a lakossági jelzéseket, hogy hol lenne fontos a parkolósávok felfestése, újrafestése. A felmérés idén is egyrészt a kerületi Facebook csoportokban és személyes kitelepüléseken zajlott, másrészt becsatornáztuk a hivatal felé benyújtott észrevételeket is.

A KÖZÖSEN PESTEZSÉBETÉRT javaslatára idén 5.000.0000 Ft-ot különítettünk el parkolóhelyek és egyéb közlekedésszabályozók felfestéseire.

Képek a tavalyi felfestésekről:

Nagyon köszönjük a javaslatokat, véleményeket!

A körzetemhez kapcsolódóan én 3 javaslatot kaptam: (Topánka utca elején, Topánka utca 2-4-6. közötti parkolók – János utca a Nagy László Gimnázium mellett -Téglaégető utca 9-15.)

A beérkezett helyszínjavaslatokat a Polgármesteri Hivatal munkatársai és Serbán Viktor közlekedési szakértő nézte át és véleményezte.

A Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság elnökeként pedig örömmel jelenthetem: március 28-án, kedden döntöttünk és a 2023. évi költségvetésben szereplő keret kimerüléséig az alábbi sorrendben végeztetjük el a parkolóhely-felfestési munkákat:

  • Topánka utca elején, Topánka utca 2-4-6. közötti parkolók
  • Hársfa sétány 90 fokos parkolói
  • János utca a Nagy László Gimnázium mellett
  • Téglaégető utca 9-15.
  • Vécsey lakótelep: Ritka utca, Ábrahám Géza utca, Eperjes utca, Pacsirta utca által határolt területen lévő merőleges parkolók
  • Mártírok útja 218 / Gyulai iskolával szemben a halszálkás parkolás kialakítását tolatva megközelítéssel javasoljuk felfesteni
  • Pöltenberg utca 17, Kossuth Lajos gimi oldalán, ha a járdán biztosított a 1,5 méter távolság
  • Török Flóris utca 2-18. – belső parkolói közül a merőleges parkolók, abban az esetben, ha megmarad a 6m út szélesség akkor a párhuzamos felfestése is
  • Mártírok úti lakótelep, Rimaszombat utcai oldalán lévő merőleges parkolók
  • Károly utca 132 melletti és Pacsirta 157/B mögötti parkoló
  • Vágóhíd utca és Akácfa utca kereszteződésében lévő merőleges parkolók

Aki a Baross – Topánka – Nagysándor – Török Flóris tömbben adott le javaslatot, ne bosszankodjon: azért maradtak ki a helyszínek, mert idén a teljes területre egy új forgalomszabályozási koncepció készül, melyben megvizsgáljuk, hogy lehet úgy zöldíteni a városközpontot, hogy a parkolók száma se csökkenjen, úgy váljanak csendesebbé a lakóövezetek, közlekedhessünk biztonsággal gyalog vagy babakocsival, hogy közben orvoshoz is eljussunk autóval.

Nyílt levél a dél-pesti kerékpárosoknak, horgászoknak és a Duna-partot megőrzendő értéknek tartóknak

Pesterzsébeti városvezetés: nem lehet fizikai akadályokkal megoldani, hogy megakadályozzuk azt, hogy teherautókkal szállítsák a szemetet a Duna-partra. Ferencváros: „Fogd meg a söröm!”

Pesterzsébet és Ferencváros határán egy piros sorompó fogadja a Duna-parton a futókat, kerékpárosokat, kutyát sétáltatókat, s ami ennél is fontosabb: a partot illegális hulladéklerakónak tekintőket.

Kerékpárosként és futóként kifejezetten zavar, hogy a sorompó rossz kivitelezése miatt nehéz áthaladni, s ez tavasszal – várhatóan a cserjék növekedése miatt – csak romlik, de a szándékot értem, s fontos iránymutatásnak tartom.

A horgászoknak, kerékpárosoknak, futóknak, kutyásoknak, önkormányzatoknak, telektulajdonosoknak ugyanaz az az érdeke: tiszta, biztonságos, rendezett és zöld Duna-part.

Több éves vitám volt Pesterzsébet jegyzőjével és az azóta leköszönt rendvédelmi osztály vezetőjével, hogy mit tehet és mit nem a kerület az illegális szemét ellen (szerintük leginkább semmit, jogászok, közlekedési szakértők viszont ennek ellenkezőjét állították).

A környezetvédelem iránt kevéssé fogékony városvezetésnek ugyanis nagyon kényelmes volt, hogy a civilek évente többször kitakarítanak, ők pedig fürödhetnek a semmittevés langymeleg posványában. Évekig vitáztunk arról, hogy miért nem érdemes kamerát kihelyezni, miért nem lehet megtiltani az engedélynélküli behajtást, miért nem lehet sorompóval vagy más módon szabályozni az autóforgalmat.

Tavaly megtört a jég és Somodi Klára képviselőtársammal végre elértük, hogy érdemi előrelépés történjen: „Behajtani tilos, kivéve célforgalom” tábla került ki (bár természetesen rossz helyre), az idei költségvetésbe pedig bekerültek az ellenőrzéshez szükséges kamerák is.

Ma már semmi akadálya, hogy egyszer s mindenkorra rendezzük az illegális szemétlerakás ügyét.

Erre Ferencváros sorompója az ékes bizonyíték.

Ezért egyeztetésre hívom a Duna-part telektulajdonosait, a Dél-pesti Horgász Egyesületet, Ráckevei Dunaági Horgász Szövetséget, a Magyar Kerékpárosklub Dél-pesti Területi Szervezetét, hogy közösen kitaláljuk

  • miként tehetjük tisztábbá, szebbé tenni a Duna-partunkat,
  • miként tudjuk biztosítani, hogy a kerékpárutat akadálymentesen, zavartalanul tudják használni a kerékpárosok, futók, kutyások úgy, hogy az autóforgalom csökkenjen az adott szakaszon,
  • és miként tudunk segíteni a horgászoknak a kényelmes lejutásban a parthoz!

Fekvőrendőr építése miatt útzár lesz a Bíró Mihályban

A VEKOP projekt kivitelezési munkájának következő fázisaként a Bíró Mihály utca és a Széchenyi utca kereszteződésénél épül a fekvőrendőr.

A fekvőrendőr építése miatt teljes szélességében lezárják az utcát.

Ha nem szakad a hó és az időjárás engedi:

  • az útzárás kezdése 2023.02.06. hétfő 8:00 óra
  • az útzárás feloldása: 2023.02.08. szerda 17:00 óra

GYŐZTÜNK! – más néven, de a metrófelújítás után is megmarad a 223M

A kerékpárutak után újabb karácsonyi ajándékkal kedveskedett a főváros Pesterzsébetnek: javaslatunkra a metrófelújítás után is megmarad a kerület és a szomszédos Soroksár-Újtelep legkedveltebb járatává alakult 223M járat.

Az M3-as metró felújítása 2023 első felében befejeződik. Az ország legforgalmasabb vasútvonalának rekonstrukciója éveken keresztül hatással volt Budapest és elővárosai közlekedésére is: új közlekedési kapcsolatok jöttek létre, járatok alakultak át. Ráadásul ezzel kapcsolatban társadalmi egyeztetést indított.

 A BKK 2023. január 8-ig várja az észrevételeket a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen.

A metrópótlás ideje alatt új busz- és villamosvonalak jöttek létre, a 223M járat bevezetésekor szinte azonnal jeleztem, hogy fontos lenne megtartani a metrófelújítás befejezése után. Amikor a kormány érthetetlen módon évekkel az indokoltnál hamarabb lezárta a pesterzsébeti vasutat újra javasoltuk a 23-as család fejlesztését, a 223M megmentését, sőt Juhák Tamás közlekedési tanácsnok kezdeményezése után egy harmadik levéllel is megbombáztuk a fővárost . Javaslatainkat elfogadva véglegessé válnak azok a metrópótlás alatt bevezetett hálózati módosítások, amelyet az utasok megkedveltek, esetünkben a 223M. S így a metrópótlás idején átalakult közlekedési szokásokhoz igazított, új hálózati kialakítás lép életbe.

Pesterzsébet és Soroksár vonatozásában kérésünkre az alábbi változásokat tervezik a 23-as, 23E és 223M busz járatokkal kapcsolatban:

A 23-as jelzés ezentúl a Keleti pályaudvartól a Jászai Mari térig közlekedő villamosjáratot jelölné, ezért a Boráros tértől Pesterzsébetig közlekedő buszjáratok 223-as számjelzést, a Boráros tértől hosszabb útvonalon, egészen Soroksárig, a Szentlőrinci úti lakótelepig közlekedő buszjáratok 224-es számjelzést kapnának.

A Boráros tértől induló 23, 23E, 223M autóbusz számjelzései az alábbiak szerint módosulnának:

  • a 23-as busz a jövőben 223-as jelzéssel,
  • a 23E busz 223E jelzéssel,
  • a 223M busz pedig 224E jelzéssel közlekedne, s megjelenne alapjáratként a 224 is.

Az új járatszámozási rendszer logikája, hogy a 23-as végződésű járatok Pesterzsébetig, a 24-es végződésű járatok Soroksárig közlekednének

  • A 223M autóbusz a továbbiakban 224E számjelzéssel közlekedne. A járat útvonala, üzemideje a jelenlegi 223M-ével egyezne meg. A követési idő a metró átadásához kapcsolódóan változna: a reggeli csúcsidőszakban 7-8, a délutáni csúcsidőszakban 10 percenként indulnának autóbuszok.
  • Az 224E mellett megjelenne csúcsidőszakon kívül, hétköznapokon napközben és este, valamint a hétvégi időszakokban az új 224-es jelzésű autóbusz is. A 224-es buszjárat a Boráros tér és a Szentlőrinci úti lakótelep között közlekedne a 224E járattal azonos útvonalon, érintve a mai 23-as és 223M járat által érintett valamennyi megállóhelyet. Hétköznap napközben 15, a munkanap esti és a hétvégi időszakban 10 percenként indulnának az autóbuszok.
  • A reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a mai 23-as busz 223-as jelzéssel közlekedne hétköznapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban, változatlan útvonalon. Az autóbuszok a reggeli időszakban 7-8, a délutáni időszakban 10 perceként közlekednének.
  • A 23E járat 223E jelzéssel változatlan útvonalon és megállóhelyeken megállva közlekedne a jövőben.
  • A reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a 223E, a 223-as és a 224E, hétköznap napközben a csúcsidőszakok között, valamint munkanap este és hétvégén a 224-es és a 223E autóbusz összehangolt menetrend szerint közlekedne.

A változások bevezetésének tervezett időpontja: 2023. március.

A BKK 2023. január 8-ig várja az észrevételeket a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen, ahol megismerhetitek a tervezett változások hatásait, előnyeit és az új közlekedési lehetőségeket.