Javaslatomra a 2023. évi költségvetésben nettó 2.000.000,- Ft előirányzatot irányoztunk elő napelemes lámpák beszerzésére és kihelyezésére.
Hova kerüljenek idén napelemes lámpák?
Ezt kérdeztem meg 2 hete a kerület legnagyobb Facebook csoportjában, majd készítettem egy kérdőíves felmérést is. A korai sötétedés miatt a téli bezártságot növeli, hogy sem a kutyafuttatóinkban, sem a játszótereink egy részén nincs világítás.
Idén is biztosítunk erre forrást és szinten részvételi alapon folytattuk le a projektet, idén a lakossági igények alapján választottuk ki az új helyszínt.
Számos javaslat érkezett. Persze voltak, akik a házuk elé, vagy áruházakhoz szerették volna kihelyezni, de számos érdemi, feldolgozható javaslat is érkezett:
Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága a kérdőíven és képviselői javaslatokon keresztül beérkező lakossági vélemények alapján úgy döntött, hogy a Topánka utca 4-6 játszótérre kerüljenek ki idén napelemes lámpák.
Amennyiben műszaki okokból oda nem kihelyezhetőek, akkor az alábbi prioritási sorrendben történjen meg az új helyszín kiválasztása:
Baba park
Tátra téri park
Juta-domb kutyafuttató
Ez úton is köszönöm mindenkinek, aki megosztotta velünk javaslatát, véleményét!
Kiemelten gratulálok a nyertes Topánka utcai játszótér szülői közösségének és az idén lemaradó, de komoly javaslatcsomagot adó, aktív Tátra téri és Baba parki közösségnek is!
„Felfoghatatlan. Meghalt egy kerékpáros az Árpád hídon, mert két barom gyorshajtó a szalagkorlátot is letarolva halálra gázolta.” Így kezdte júliusban Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely főpolgármester.
Keddi döntésével Pesterzsébet Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága is úgy döntött, hogy anyagilag is támogatja Budapest XX. kerületében sebességellenőrző dobozok és állandó sebességellenőrző eszköz kihelyezését.
Felkérte a Polgármestert, hogy a doboz kihelyezése érdekében folytasson egyeztetést a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának illetékeseivel a részletek és a finanszírozási feltételek tisztázása érdekében.
Bár a sebességmérők kihelyezése nem önkormányzati feladat, a halálos vagy súlyos kimenetelű balesetek számának csökkentéséhez elengedhetetlen, hogy több kamera legyen Pesterzsébeten is.
A sebességmérő eszközök ún. sebesség ellenőrző dobozokban kerülhetnek elhelyezésre.
Ez sajnos újabb terheket ró a szűkös kerületi költségvetésre, de meggyőződésem, hogy ezekre a fejlesztésekre szükség van. Egyetlen sebesség ellenőrző doboz kihelyezésének költsége (készülék nélkül) kb. 4-6 millió forint összegre tehető. A sebességmérő eszköz beszerzése pedig további kb. 8.000.000,- Ft/készülék ellenérték fejében lehetséges.
A Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság úgy dönt, hogy
I. támogatja Budapest XX. kerületében sebességellenőrző dobozok és állandó sebességellenőrző eszköz kihelyezését, ezért felkéri a Polgármestert, hogy a doboz kihelyezése érdekében folytasson egyeztetést a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának illetékeseivel a részletek és a finanszírozási feltételek tisztázása érdekében.
II. felkéri a Polgármestert, hogy a határozat végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg és a 2024. évi költségvetés tervezése során a szükséges előirányzat biztosítására tegyen javaslatot a Képviselő-testület részére.
Hamisnak bizonyultak a pletykák: mégsem a pesterzsébeti FIDESZ állított Szájer József emlékművet a Ferenc utca 1 elé.
A busszal Pesterzsébet városközpontjába érkezőket egy furcsa, légkivezetéses ereszcsatorna fogadja. Bár a megoldás nem pesterzsébeti találmány, csupán a soroksári receptet másolták, az eresz szürreális látványa miatt gyorsan helyi nevezetességgé vált, így egyre többen állnak meg fényképezni, többen az ereszcsatornával szelfiznek.
A helyi csoportokban egyszerre terjedt a Szájer József emlékhely hoax és az is, hogy a kerületi önkormányzat a ludas az ügyben. Így ma én is kimentem megnézni kerületi nevezetességünket, és utánajártam a Polgármesteri Hivatalban a kérdésnek:
Az adott ingatlanban a rosszul kiépített vízelvezetés miatt az épület olyan mértékben ázott be, hogy lassan balesetveszélyessé vált, így gyorsan kellett intézkedni.
Az építményt az adott közösképviselője készíttette ideiglenes jelleggel, engedéllyel nem rendelkezik.
Rövid időn belül: még a nyáron járdafelújítás lesz a Ferenc utcában és akkor az adott ingatlan vízelvezetését is megoldják.
Sajnos szinte az összes önkormányzat, így Pesterzsébet is késleltetve vezeti be a telken belül szikkasztási kötelezettséget, de addig is szabályosan az épületekről vagy a telkekről a csapadékvizet a közterületi nyílt vízelvezető árkokba csak zártszelvényű vezetékben és az utcai járdaszint alatt szabad kivezetni. Mivel a vízelvető árok a közút tartozéka, a csapadékvizet csak az út kezelőjének hozzájárulásával vezethetnék bele. Az tehát könnyen megállapítható, hogy kivezetés sem nem szabályos, sem nem a környezetébe illő, a házról érkező csapadékvizet ugyanis nemes egyszerűséggel az úttestre engedi.
Ettől függetlenül az interneten terjedő hírek tévesnek bizonyultak, úgyhogy aki szelfizni szeretne a pesterzsébeti eresszel, az siessen, mert heteken belül elbontásra kerül!
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is egy mini közösségi tervezési projekt keretében költöm el a képviselői keretemet. A lenti kérdőív kitöltésével tudnak részt venni az idei részvételi költségvetési projektben.
Köszönöm mindenkinek az eddig beérkező javaslatokat, azokat beépítettem a felmérésbe, de várom az újabb ötleteket is.
Idén 1,5 MFt költségkeret áll rendelkezésre. A képviselői keretem nem költhető el virágosztásra, lakossági komposztálókra, zöldzsákokra, elsősorban közösségi tereink fejlesztésére fordítható, ezt kérem mindenki részéről ezt a javaslatadás során tiszteletben tartani.
Az eddig beérkezett javaslatok: – napelemes lámpatest a Baba-parkba – napelemes lámpatest a Topánka 4-6 játszótérre – napvitorla a Topánka 4-6 játszótérre – kosárpalánk a vizes játszótér vagy a Baba-park mellé – pingpong asztal a vizes játszótéren – évelő/virágágyás a Topánka 2-4 zöldfelületre – virágágyás a Baross 38 mellé
Kérem tehát a 2-es körzet lakóit (a lenti térkép segít az eligazodásban), a Pesterzsébeti lakótelep DNy-i részén, a Gubacsi lakótelepen és a Mediterrán lakóparkban élőket, hogy töltsék ki a kérdőívet!
Az új bizottsági struktúrának köszönhetően immár ugyanaz a bizottság foglalkozik a közterületek rendjével és a biztonságával is, ennek köszönhetően próbálunk javaslatokat megfogalmazni a Rendvédelmi Osztály felé, hogy mely területeken érezzük, hogy prioritásként kell kezelni.
Májusban az általános járőrszolgálatok keretében kiemelt figyelmet fordítottak a dohányboltok, játszóterek, parkok, vendéglátó üzletek ellenőrzésére, a lakossági hulladék közterületre történő elhelyezésének szankcionálására, a közúti közlekedés szabályainak betartására.
Aközúti közlekedés szabályainak megsértése miatt közterület-felügyelőink 7 esetben szabtak ki helyszíni bírságot, összesen 150.000 Ft értékben, valamint 63 db feljelentést tettek. Emellett 75 esetben figyelmeztetést alkalmaztak.
Kerületünkben kiemelt problémát jelent a lakossági hulladék közterületre történő elhelyezése, mely hulladékgazdálkodási eljárást von maga után.
A bizottság kérésére az elmúlt időszakban igyekeztek nagyobb hangsúlyt fektetni a szelektív hulladék szigetek térfigyelő kamerarendszerrel történő megfigyelésére. A megfigyelések alkalmával megállapítást nyert, hogy a hulladék nagy részét gyalogosan viszik ki, mely megnehezíti a térfigyelő kamerarendszerrel történő közvetett tetten érését.
Illegális hulladékelhelyezés miatt, valamint 12 alkalommal indítottak hulladékgazdálkodási eljárást ezen személyekkel szemben.
Mind közbiztonsági mind köztisztasági szempontból fontos probléma a lejárt műszaki vizsgájú vagy hatósági jelzés nélküli gépjárművek közterületen történő tárolása. A jogellenes állapot megszüntetése érdekében járőrszolgálat rendszeresen figyeli, ellenőrzi, feltérképezi jelen gépjárműveket. Az elmúlt időszakban Összesen 31 db gépjármű került feltérképezésre.
Idén immár nyolcadszor hirdeti meg Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága az – „Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” – környezetszépítő versenyét.
Amikor büszkék vagyunk arra, hogy Pesterzsébet főutcájára, akkor azt is érezzük, hogy adott a feladat: ne csak a városközpont, hanem a kerület egésze váljon élhetőbbé, zöldebbé.
S ebben az Önkormányzatnak és az itt lakóknak közös a felelőssége, ha fontos a környezetünk és teszünk is érte, akkor arra az egész kerület büszke lehet. Közös érdekünk a járdáink, parkjaink, kertjeink és udvaraink tisztántartása. Az egész kerületnek fontos a növényzet védelme, komposztálók használata, a szelektív hulladékgyűjtés, a konyhai kiskertek, veteményesek létesítése.
Pesterzsébet attól lesz szebb és élhetőbb, ha kertjei, parkjai, sziklakertjei sokszínűek és gondozottak. Akkor kelünk reggel dalos madarak hangjára, ha nem hanyagoljuk el gondozásukat, ha madáretetőket, odúkat telepítünk. Ezért kezdeményeztem 8 éve, hogy kiírjuk ezt a környezetszépítő versenyt.
A versenyre családi házak, valamint társasházak lakóközösségei jelentkezhetnek.
Jelentkezési feltételek
Kertes házak kategóriában a családi házas övezetben lakó, zártkerttel is rendelkezők vehetnek részt, akik házuk előtti közterületet igényesen kialakítják, gondosan ápolják, tisztán tartják. A Bizottság a jutalmazásnál figyelembe fogja venni a magánkert ápoltságát is.
Társasházak kategóriában egy- vagy többszintes társasházak indulhatnak, nevükben a közös képviselő jelentkezhet. A jelentkezés tárgya egy pontosan körül határolt parkrész lehet, melyet a társasház lakói gondoznak.
A meghirdetett kategóriákban a Bizottság pontozási rendszer alapján fogja díjazni a mozgalom szempontjából kiemelkedő teljesítményt nyújtókat.
A verseny értékelését a Bizottság pontozás alapján végzi, különböző szempontok szerint.
A pontozás alappontjait a környező zöldfelület és zártkert, illetve társasházak esetén a vállalt parkterület gyommentessége, tisztasága és gondozottsága (cserjék metszése, fák kitányérozása, beültetés, virágosítás) adják. Társasházak esetén számít a vállalt parkterület nagysága is.
További minőségi pontokat jelent az alkalmazott burkolatok és a kiültetett növények minősége, a színek és formák, valamint az évszakok harmóniája.
Ezen kívül plusz pontokat jelent a részvétel az önkormányzati vagy civil szervezetek által szervezett környezetszépítő akciókban történő részvétel, társasházak esetében a közösségi együttműködés is.
Fontos szempont a tisztaság, a növényzet védelme, komposztálók használata, a szelektív hulladékgyűjtés, konyhai kiskertek vagy veteményesek létesítése. Lényeges, hogy a kertek, padok, sziklakertek mennyire sokszínűek, a növényzet mennyire harmonizál a környezettel (tájidegen vagy őshonos fajok). A bírálatkor a Bizottság figyelembe veszi a madárgondozást, madáretetőket vagy odúkat.
A versenyre jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet, legkésőbb 2023. március 31. (péntek) 12:00 óráig. A nevezést személyesen vagy postai út kell eljuttatni az alábbi címre: Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága, 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. félemelet 38. iroda. A borítékon szükséges feltüntetni: hogy „Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő mozgalom. A nevezéshez szükséges adatlap Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzat honlapjáról tölthető le vagy a portán személyesen átvehető.
Az érvényes jelentkezés feltételei:
Az adatlapon a jelentkező nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét kell megadni (társasházak esetében a közös képviselőét). Társasházak esetében meg kell adni a nevezni kívánt, gondozásra vállalt zöldfelület pontos elhelyezkedését és nagyságát is.
A versenyben résztvevőknek a jelentkezési lap hiánytalan kitöltésén kívül külön dokumentációt csak abban az esetben kell benyújtani, amennyiben plusz pontokat szeretnének kapni (különböző önkormányzati vagy civil szervezetek által szervezett egyéb környezetszépítő akciókban történő részvétel, társasházak esetén a közösségi együttműködés.) Ilyen esetben szükséges csatolni egy nyilatkozatot arról, hogy milyen eseményeken, mikor vettek részt, milyen eredménnyel, illetve hogy hány ember gondozza a kertet és kinek mi a feladata. Ezt szintén írásban kell a jelentkezés mellé csatolni legkésőbb 2023. március 31. (péntek) 12:00 óráig.
A versenyben résztvevők értékelését a Bizottság végzi helyszíni szemle alapján. A Bizottság a szemle során látottakat fényképekkel dokumentálja és pontozza, mely alapján a legkiemelkedőbb résztvevőket díjazza.
A díjazottak vásárlási utalványt kapnak.
A díjazásra várhatóan 2023. május 20-án 10:00 órától a Baba parkban megrendezett Családok Napja ünnepségen fog sor kerülni.
További információkért kereshetik Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályán, Tóth Bettina városfejlesztési referenst 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. félemelet 38. irodában, valamint a varosfejlesztes@pesterzsebet.hu e-mail címen.
Sok sikert kívánunk mindazoknak, akik egyet értenek az Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért környezetszépítő verseny szellemiségével és hajlandók aktív, tevőleges szerepet vállalni benne.
Tavaly megígértem, hogy rendeletet alkotunk a zajvédelemről, zajszennyezésről és ennek keretében megvizsgáljuk azt is hogy mind a természetvédelmi területeink közelében (Kiserdő, RSD), mind a lakótelepek, családiházasövezetek esetében milyen szabályozással biztosítsuk környezetünk élővilágának, védett madarainknak/emlőseinknek és kisgyermekeinknek, háziállatainknak nyugalmát úgy, hogy a kerületben élők ünnepi szokásai is megmaradhassanak.
Tudjuk, hogy a tűzijáték régóta hozzátartozik a nagyobb ünnepségeinkhez és valóban varázslatos. Azonban amennyire szép, annyira problémás.
Az alkalmi “pirotechnikusok” kezében a rakéták ön- és közveszélyesek, hozzá nem értő használatkor a lakott területeken rendszeresen okoznak tüzet, a kisgyerekeknek és az idős embereknek komoly ijedséget okozhatnak, háziállatainkat pedig egyenesen sokkolhatják, ami további bajt idézhet elő és környezetszennyezőek is.
Ezért egyre több helyen szigorítják a tűzijátékok használatát az évközbeni esküvők, születésnapok, gyerekzsúrok esetében, néhány településen szilveszterkor is.
Kérek mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet, hogy pontos képet kaphassunk milyen módon és mértékben érdemes szabályozni a kérdést.
Hamarosan készítünk majd egy másik kérdőívet is arról, hogy milyen további zajszennyezések okoznak problémát a kerületben (sportlétesítmények, hétvégi vagy éjszakai építkezések, cirkuszos autók hangosbemondója…), ennek bevezetéséhez elhelyeztünk egy kérdést ezzel kapcsolatban is a kérdőívben. érdemes tehát azoknak is kitölteni, akik a tűzijátékot nem tartják fontos problémának, de más zajszennyezést igen.
„A fővárosi kerületek honlapjain, valamint a Nemzeti Jogszabálytárban közzétett jogszabályok alapján Budapest kerületeinek többsége (13) jelenleg rendelkezik helyi zajvédelmi rendelettel, illetve a Margitsziget területére külön fővárosi zajrendelet vonatkozik 2017 óta.
Az egyes kerületi rendeletek a szabályozottság tekintetében vegyesnek mondhatók, vannak olyan kerületek, akik meglehetősen szigorúan, míg mások enyhébben szabályozzák a zajjal járó tevékenységek végzését saját közigazgatási területükön.”
Fontosnak tartom, hogy kerületünkben is megalkossuk, ehhez kérem segítségüket, véleményüket!
Pesterzsébeti városvezetés: nem lehet fizikai akadályokkal megoldani, hogy megakadályozzuk azt, hogy teherautókkal szállítsák a szemetet a Duna-partra. Ferencváros: „Fogd meg a söröm!”
Pesterzsébet és Ferencváros határán egy piros sorompó fogadja a Duna-parton a futókat, kerékpárosokat, kutyát sétáltatókat, s ami ennél is fontosabb: a partot illegális hulladéklerakónak tekintőket.
Kerékpárosként és futóként kifejezetten zavar, hogy a sorompó rossz kivitelezése miatt nehéz áthaladni, s ez tavasszal – várhatóan a cserjék növekedése miatt – csak romlik, de a szándékot értem, s fontos iránymutatásnak tartom.
A horgászoknak, kerékpárosoknak, futóknak, kutyásoknak, önkormányzatoknak, telektulajdonosoknak ugyanaz az az érdeke: tiszta, biztonságos, rendezett és zöld Duna-part.
Több éves vitám volt Pesterzsébet jegyzőjével és az azóta leköszönt rendvédelmi osztály vezetőjével, hogy mit tehet és mit nem a kerület az illegális szemét ellen (szerintük leginkább semmit, jogászok, közlekedési szakértők viszont ennek ellenkezőjét állították).
A környezetvédelem iránt kevéssé fogékony városvezetésnek ugyanis nagyon kényelmes volt, hogy a civilek évente többször kitakarítanak, ők pedig fürödhetnek a semmittevés langymeleg posványában. Évekig vitáztunk arról, hogy miért nem érdemes kamerát kihelyezni, miért nem lehet megtiltani az engedélynélküli behajtást, miért nem lehet sorompóval vagy más módon szabályozni az autóforgalmat.
Tavaly megtört a jég és Somodi Klára képviselőtársammal végre elértük, hogy érdemi előrelépés történjen: „Behajtani tilos, kivéve célforgalom” tábla került ki (bár természetesen rossz helyre), az idei költségvetésbe pedig bekerültek az ellenőrzéshez szükséges kamerák is.
Ma már semmi akadálya, hogy egyszer s mindenkorra rendezzük az illegális szemétlerakás ügyét.
Erre Ferencváros sorompója az ékes bizonyíték.
Ezért egyeztetésre hívom a Duna-part telektulajdonosait, a Dél-pesti Horgász Egyesületet, Ráckevei Dunaági Horgász Szövetséget, a Magyar Kerékpárosklub Dél-pesti Területi Szervezetét, hogy közösen kitaláljuk
miként tehetjük tisztábbá, szebbé tenni a Duna-partunkat,
miként tudjuk biztosítani, hogy a kerékpárutat akadálymentesen, zavartalanul tudják használni a kerékpárosok, futók, kutyások úgy, hogy az autóforgalom csökkenjen az adott szakaszon,
és miként tudunk segíteni a horgászoknak a kényelmes lejutásban a parthoz!
Egyre többen kérdezik tőlünk, hogy az új „minden napra megszorítást!” kormányprogramra milyen válasza van Pesterzsébet Önkormányzatának.
Három olyan fontos eleme van az eddig bejelentett és beígért Orbán-csomagnak, amelyre a kerületnek is érdemben válaszolni kell:
az önkormányzatokat sújtó rezsi és egyéb megszorítások;
a brutális adóemelések, a kilakoltatási moratórium megszűnése, az elengedett infláció, egekbe szökő hitelkamatok miatti megélhetési válság;
a rosszul kialakított, rosszul és drágán működtetett, de eddig biztonságot nyújtó rezsicsökkentés mese elengedése.
Az ezzel kapcsolatos munkát megkezdte a Közösen Pesterzsébetért képviselői csoport, tudjuk, ha a kormány nem tesz semmit a bajba jutott emberekért, értünk Pesterzsébetiekért, akkor nekünk kell cselekedni!
Mostani folyamatosan frissülő cikkem a 2. pontban érintetteknek próbál segítséget nyújtani, de részletesen beszámolok majd az 1) és 3) pontról is.
Somodi Klarissza képviselőtársam még 2020 decemberében összegyűjtötte a kerületben igényelhető szociális támogatásokat, azok igénylési lehetőségeit. Hálás köszönet érte, hogy elvégezte ezt a munkát! A cikket a beérkezett új információkkal, adatlapokkal, új lehetőségekkel folyamatosan frissíteni fogom, de addig is:
Születési támogatás
Minden pesterzsébeti lakóhellyel rendelkező, jövedelemtől függetlenül igényelheti a születési támogatást Pesterzsébet Önkormányzatánál.
Fontos tudnivalók:
pesterzsébeti lakóhely
jövedelemtől független
a támogatás összege 30.000 Ft, gyermekenként
a gyermek születését követően 180 nap áll rendelkezésre a kérelem benyújtására
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Temetési támogatás
Az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként igényelt rendkívüli települési támogatás feltételei.
Fontos tudnivalók:
családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg 114.000 Ft-ot
egyedülélő vagy egyedülálló személy, valamint gyermekét egyedül nevelő törvényes képviselő esetén, a havi jövedelem illetve a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 142.500 Ft-ot
az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként megállapított rendkívüli települési támogatás összege:
hamvasztásos temetés esetében 40.000 Ft
koporsós temetés esetében 60.000 Ft.
kérelem
halott vizsgálati bizonyítvány
temetés megrendeléséhez szükséges további iratok
A rendkívüli támogatást Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell igényelni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Oltási támogatás gyermekeknek
Az oltási támogatás az agyhártyagyulladás, a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás és a rota vírus okozta megbetegedési veszély elhárítása céljából beadott védőoltás költségeihez biztosított utólagos hozzájárulás.
Fontos tudnivalók:
életkor 0-18 éves korú gyermek
családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg 99.750 Ft-ot
szülő vagy más törvényes képviselő egyedül neveli és családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 114.000 Ft-ot
pesterzsébeti lakhely
támogatás iránti kérelem az oltás beadását követő 6 hónapon belül nyújtható be
oltási támogatás iránti kérelmet a szülő vagy más törvényes képviselő nyújthatja be
kérelemhez mellékelni kell az oltóanyag megvásárlását igazoló gyógyszertári bizonylatot (a gyermek vagy a szülő nevére kiállított számlát) és a gyermekorvos igazolását vagy az oltási könyvet az oltásról
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Tüdőgyulladás elleni védőoltás
A tüdőgyulladás elleni védőoltáshoz nyújtott támogatás a pneumococcus baktérium okozta megbetegedési veszély elhárítása céljából beadott védőoltás költségeihez biztosított utólagos hozzájárulás.
Fontos tudnivalók:
– a 65. életévét betöltött krónikus betegségben szenvedő személy 100% támogatás esetében az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg 99.750 Ft-ot
a 65. életévét betöltött személy 50% támogatás esetében feltéve, ha családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 99.750 Ft-ot
pesterzsébeti lakóhely
krónikus betegségben szenvedő kérelmező esetén a háziorvos igazolását a krónikus betegség fennállásról
a kérelemhez mellékelni kell a család jövedelmére vonatkozó igazolásokat, az oltóanyag megvásárlását igazoló gyógyszertári bizonylatot (a kérelmező nevére kiállított számlát), valamint a háziorvos igazolását az oltásról
tüdőgyulladás elleni védőoltáshoz nyújtott támogatás iránti kérelem az oltás beadását követő 6 hónapon belül nyújtható be
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Sport támogatás
Sporttámogatásra jogosult az alapfokú vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató gyermek.
Fontos tudnivalók:
családjában az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg 99.750 Ft-ot
szülő vagy más törvényes képviselő egyedül neveli és családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 114.000 Ft-ot
pesterzsébeti lakhely
támogatás egy évre havi 5000 Ft gyermekenként, a tagdíj támogatást közvetlen az egyesület kapja
a kérelemhez mellékelni kell a kitöltött kérelem nyomtatványt, a család jövedelmére vonatkozó igazolásokat, a gyermek iskolalátogatási igazolását és a választott egyesület igazolását
egyesület által kiállított igazolás tartalmazza az egyesület azonosítóit, nyilatkozatát, hogy a gyermeket az egyesület fogadja és a gyermek 4 hetet meghaladó igazolatlan hiányzását jelzi a támogatást megállapító szerv felé
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Tanulmányi támogatás
Szociális tanulmányi támogatásra jogosult – a tárgyévi költségvetési rendeletben meghatározott keret erejéig – az alapfokú vagy középfokú oktatási intézmény nappali tagozatos tanulója. A szociális tanulmányi támogatás iránti kérelmet a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a nagykorú kérelmező nyújthatja be a jogosultság alapjául szolgáló tanulmányi évet követő november 30-ig. A támogatásra való jogosultságot a kérelem benyújtását megelőző tanulmányi évre vonatkozó bizonyítványban rögzített tanulmányi átlageredmény alapján lehet megállapítani.
9-12. évfolyamán 4,2-es tanulmányi átlagot elérő, a 20. életévét be nem töltött tanuló
családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 99.750 Ft-ot
szülő vagy más törvényes képviselő által egyedül nevelt, 3 vagy több gyermekes családban élő, illetve emelt összegű családi pótlékban részesülő gyermek esetén, családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 114.000 Ft-ot
a szociális tanulmányi támogatás iránti kérelemhez csatolni kell a család jövedelmére vonatkozó igazolásokat, valamint a tanulmányi évre vonatkozó bizonyítvány hiteles másolatát
a szociális tanulmányi támogatás iránti kérelmet tanulmányi évente meg kell újítani
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Szállítási szolgáltatás
Szállítási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő szülő, más törvényes képviselő, illetve a nagykorú jogosult. Szállítási szolgáltatáshoz nyújtott támogatás kérhető, a tömegközlekedést igénybe venni nem tudó oktatási, nevelési intézménybe járó beteg gyermeket nevelő családok, illetve felnőtt lakosok megsegítésére, szállításuk biztosítására.
Fontos tudnivalók:
egységesen az egy főre jutó havi nettó jövedelem összege nem haladja meg 128.250 Ft-ot
támogatás évente maximum 200.000 Ft
a kérelem indokát a betegséget igazoló dokumentumokkal, valamint Pesterzsébet Önkormányzata Humán Szolgáltatások Intézménye vagy más szolgáltató által kiállított számlával, igazolással igazolhatja
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Gyógyszertámogatás
Települési gyógyszertámogatásra jogosult az aki, az egészségi állapota miatt a háziorvos által igazoltan krónikus betegségben szenved.
Fontos tudnivalók:
családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 71.250 Ft-ot, egyedülálló személy esetén havi jövedelme nem haladja meg 85.500 Ft-ot, gyógyszereinek havi költsége eléri a 7.125 Ft-ot
családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 85.500 Ft-ot, egyedülálló személy esetén havi jövedelme nem haladja meg 99.750 Ft-ot, gyógyszereinek havi költsége eléri a 8.550 Ft-ot
nyugellátásban vagy megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesül és családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 99.750 Ft-ot, egyedülélő vagy egyedülálló személy esetén havi jövedelme nem haladja meg 114.000 Ft-ot, gyógyszereinek havi költsége eléri a 11.400 Ft-ot
a gyógyszertámogatás az igazolt havi gyógyszerköltség összege, de legfeljebb 5.000Ft/hó
kérelemhez csatolni kell a háziorvos igazolását a fennálló krónikus betegségről, valamint a fennálló krónikus betegséghez közvetlenül kapcsolódó, legalább 6 hónapot meghaladó folyamatosan szedendő havi gyógyszerekről, és a háziorvos igazolása alapján a gyógyszertár által kiállított rendszeresen szedett gyógyszerek havi költségre vonatkozó igazolást
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Rendkívüli települési támogatás
Az önkormányzat a települési támogatás keretében, rendkívüli települési támogatást nyújt a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére.
Fontos tudnivalók:
a családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg 71.250 Ft-ot
egyedülélő vagy egyedülálló személy, valamint gyermekét egyedül nevelő törvényes képviselő esetén, a havi jövedelem illetve a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 85.500 Ft-ot
az éves keret: 60.000 Ft/év és 40.000 Ft/év attól függően milyen egyéb támogatási formát igényelt
különös méltánylást érdemlő rendkívüli élethelyzet fennállása esetén, akkor is megállapítható, ha a kérelmező a fenti jövedelmi feltételeknek nem felel meg, de családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg 85.500 Ft-ot
egyedülélő vagy egyedülálló személy esetében havi jövedelme nem haladja meg 99.750 Ft-ot
évente egyszer 30.000 Ft
kivételes méltányosság jövedelemtő függetlenül évente maximum 60.000 Ft
kérelem
a kérelmező és családtagjai jövedelmére vonatkozó igazolások
Rendkívüli települési támogatás az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként is igényelhető feltéve:
családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg 114.000 Ft-ot
egyedülélő vagy egyedülálló személy, valamint gyermekét egyedül nevelő törvényes képviselő esetén, a havi jövedelem illetve a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 142.500 Ft-ot
az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként igényelt rendkívüli települési támogatás iránti kérelemhez csatolni kell a temetés költségeiről az eltemettető nevére kiállított számla és a halotti anyakönyvi kivonat másolatát
az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként igényelt rendkívüli települési támogatás elhalálozás napjától számított 6 hónapon belül nyújtható be
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Lakásfenntartási támogatás
Az önkormányzat a települési támogatás keretében, települési lakásfenntartási támogatást nyújt a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez. A települési lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, háztartásoknak az általuk lakott lakás fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadások viseléséhez nyújtható hozzájárulás.
Fontos tudnivalók:
támogatásra jogosult az a személy, akinek a háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg 85.500 Ft-ot
háztartás tagjai egyikének sincs vagyona
az egy négyzetméterre jutó elismert költség 450-Ft.
az elismert lakásnagyság: – ha a háztartásban 1 személy lakik, 35 nm
ha a háztartásban 2 személy lakik, 45 nm
ha a háztartásban 3 személy lakik, 55 nm
ha a háztartásban 4 személy lakik, 65 nm
ha négy személynél több lakik a háztartásban az előző pontban megjelölt lakásnagyság és minden további személy után 5-5 nm, de legfeljebb a jogosult által lakott lakás nagysága.
1 évre havi minimum 3.000 Ft maximum 6.000 Ft
a kérelem folyamatosan benyújtható, a támogatás egy évre állapítható meg
A kérelmet Pesterzsébet Önkormányzatának Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályán kell leadni.
Nyitva tartás:
Hétfő 14:30 – 18:00
Szerda 08:00 – 16:30
Péntek 08:00 – 11:30
Díjhátralék csökkentési támogatás
Az önkormányzat a települési támogatás keretében, települési díjhátralék csökkentési támogatást nyújt a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyeknek. Települési díjhátralék csökkentési támogatásra jogosultak azok a személyek, aki az alábbi feltételeknek együttesen megfelelnek.
Fontos tudnivalók:
akinek háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg 85.500 Ft-ot
házastársak vagy élettársak esetén (ha kizárólag ketten élnek a háztartásban és mindkét fél betöltötte a reá irányadó nyugdíjkorhatárt) 99.750 Ft-ot
egyedülélő személy esetén 114.000 Ft-ot
akinek a rendeletben meghatározott tartalmú díjhátraléka meghaladja az 50.000 Ft-ot és tartozása legalább 6 havi, vagy a közüzemi díjtartozása miatt a szolgáltatást kikapcsolták
a háztartás tagjai egyikének sincs vagyona
aki a településen elismert minimális lakásnagyságot és minőséget meg nem haladó lakásban lakik, és a kezelt díjhátralék legalább 25%-át önrészként befizette
a települési díjhátralék csökkentési támogatás körébe bevont díjhátralék (kezelt díjhátralék) együttes összeg legfeljebb 240.000 forint lehet. A támogatás mértéke nem haladhatja meg a bevont díjhátralék 75 %-át, de legfeljebb 180.000 Ft lehet
kérelem, jövedelemnyilatkozat, vagyonnyilatkozat
közös háztartásban élők jövedelmének igazolása
A települési díjhátralék csökkentési támogatás iránti kérelem esetében díjhátraléknak minősül a lakhatási költségek körébe tartozó:
Megtörtént az elképzelhetetlen: Szabados Ákos 2021. évi megszorító költségvetését végül a kihirdetett formában rajta kívül senki nem támogatta, néhányan tudomásul vették, a többség módosításokkal élt volna. A FIDESZ tízszámjegyű összeget vett el a kerülettől, miközben a válság következtében amúgy is csökkennek a bevételeink, a járvány elleni védekezés, a szociális ellátó és támogatási rendszerünk viszont többletforrást igényelne.
Az elvonás olyan mértékű, hogy sok feladatunk ellátását veszélyezteti.Elmaradnak a járda- és útfelújítások, nem jut elég pénz az óvodáinkra, iskoláinkra, bölcsődékre. Nem jut pénz a parkjainkra, fáinkra, nem szépülnek kertjeink. S napi rendszerességű lett a nyomásgyakorlás az önkormányzati vagyon kiárusítására
Elmaradnak az elmúlt évek közösségi programjai, pályázatai, nem jutnak pénzhez a kerületi civil szervezetek.
Pesterzsébet többet érdemel!
Meg kell küzdenünk a kerületünkért, meg kell állítanunk a kifosztását, s közösen működőképessé kell tenni az önkormányzatot, élhetőbbé a kerületet.
A következő hetekben megosztom azoknak a fejlesztéseknek, pályázatoknak a listáját, amelyek a kormányzati megszorító csomagnak “köszönhetően” idén sajnos elmaradnak, s melyeket meggyőződésem, hogy folytatnunk kellene.
Ezért is tölt el bizakodással, hogy a Pesterzsébetért közösen dolgozó, együttműködő képviselők, frakciók közös állásfoglalást tettek:
Pesterzsébet kifosztása nem kormányzás!
Pesterzsébeten az önkormányzatokat sújtó megszorítások miatt közel 2 milliárd forint fog hiányozni költségvetésünkből. Az elvonás olyan mértékű, hogy sok feladatunkat nem tudjuk ellátni, karbantartások, felújítások, beruházások és pályázatok sora fog elmaradni.Az elvonásokat könnyebben elfogadnák a pesterzsébetiek, ha azok a COVID-19 vírus elleni védekezést szolgálnák. De 1 év tapasztalatából látjuk, hogy nem így történt. A tőlünk elvont vírusvédelmi alapnak csak harmadát fordították a vírus elleni védekezésre és a gazdaság megsegítésére, a többi stadionépítésre, vadászkiállítás szervezésére és urizálásra folyt el.
A demokratikus ellenzék pártjainak helyi képviselői már az elmúlt évben is közösen álltak ki a pesterzsébetiek életét nehezítő megszorítások ellen, most ismét így kell tennünk!
Az elvonás töredékéből is olyan költségvetést fogadhattunk volna el, ami élhetőbbé teszi kerületünket.Az alábbi területeken látunk fájdalmasan nagy színvonal csökkenést ezért vállaljuk, hogy képviselő-testületi többségünkkel élve, ha a Fidesz-kormány visszaadja ellopott forrásainkat akkor megvalósítjuk lenti javaslatainkat.
Járdáink és útjaink
Pesterzsébet járdái borzasztó állapotban vannak. Ugyan elindult az elmúlt években egy felújítási program, de ez a kormányzati elvonások hatására a megtorpant. Ha a Fidesz-kormány által elvont forrásokhoz mégis hozzájut a kerület, akkor vállaljuk, hogy 300 millió forintot fordítunk a gyalogos közlekedési lehetőségek javítására, és 150 millió forint értékben végzünk további útkarbantartást. Folytatjuk már megkezdett és tervezett közlekedésfejlesztési projektjeink megvalósítását is.
Biztonságunk és környezetünk
A közbiztonság számunkra fontos, látjuk köztereink állapotát, az illegális szemétlerakást, a lakókat zavaró alkohol- és drogfogyasztást. A rendőri állomány csökkenését megállítani sajnos nem tudjuk, de ha a Fidesz-kormány által elvont forrásokhoz mégis hozzájut a kerület, akkor vállaljuk, hogy növeljük a 24 órában szolgálatot teljesítő közterület felügyelők számát és növeljük a térfigyelő kamerák hatékonyságát, több mobil térfigyelő kamerát telepítünk.
Zöldterületeink
A kormányzati elvonások egyik nagy veszteseként kerületünk zöldterületeit és parkjait tartjuk számon. Fasoraink ápolására éppúgy kevesebb forrás jut, mint játszótereink karbantartására. Ha a Fidesz-kormány által elvont forrásokhoz mégis hozzájut a kerület, akkor vállaljuk, hogy fakatasztert működtetünk, így nem csak a szakemberek, de a lakosok is nyomon követhetik kerületi fáink állapotát és a rajtuk végzett munkák idejét. Vállaljuk, hogy parkjainkra legalább ugyanannyi forrást biztosítunk, mint tettük azt a megszorítások előtt, több száz új facsemetével növeljük a kerület fáinak számát, karbantartjuk és fejlesztjük játszótereinket.