Rólam

1971-ben született Pécsett, 1989 óta él Budapesten. A tatabányai Szabó József Geológiai Technikumban érettségizett, majd szerzett geofizikus technikusi oklevelet. 2005-ben mérlegképes könyvelői végzettséget szerzett.

Számviteli és pénzügyi vezetőként, majd gazdasági igazgatóként dolgozott takarítás-technológia cégeknél. Nagyobbik gyermeke megszületése óta pedig családi vállalkozását, egy könyvelő és adótanácsadó irodát vezet. Pesterzsébeten a Duna-parton él, két gyermek édesapja.

A ’90-es évektől számos zöld szervezet alapítójaként, tagjaként tevékenykedik. Az Alternatív Hálónak Magyarország első globalizáció-kritikus esernyőszervezetének volt koordinátora. Vezetett rádióműsort, szerkesztett újságot és tartott diákjogi képzéseket. Számviteli tanácsadóként segíti zöld és egyéb nonprofit szervezetek munkáját.

Szabadidejében közösséget teremt, játszóteret fogad örökbe, ploggingol,  közösségi kertet gründol és a Duna-part átalakításáért szervezkedik.

2009-ben ben lépett be a Lehet Más a Politikába. Az LMP Országos Politikai Tanácsának elnökségi tagja, 2010-től önkormányzati képviselője, 2013 szeptemberében kilépett a pártból. Pesterzsébet környezetvédelmi tanácsnoka volt majd függetlenné válásakor a Fidesz megfosztotta tanácsnoki posztjától. A Párbeszéd Magyarországért tagja, pesterzsébeti elnöke.

2014-től Pesterzsébet 2. számú választási körzetének önkormányzati képviselője és a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság elnöke.