Esélyt, ne csak rózsacsokrot!

Nem csak egyetlen napon kell a nőket ünnepelni, hanem az év minden napján tenni kell a nemek közti esélyegyenlőségért!

  • Lehet-e valaki egyszerre anya és dolgozó nő?
  • Hogyan segíthetünk a nők társadalmi felemelkedésében? 
  • Milyen módon biztosíthatunk lakhatást a családoknak?
  • Milyen módon tudjuk kiűzni a tanári szobákból a “mindenből kitűnő, szorgalmas kislány” kontra „eleven és okos fiú” sztereotípiákat?

Egyenlő megbecsülést, egyenlő feltételeket, egyenlő béreket, egyenlő nyugdíjakat érdemelnek a nők, s ezt nem lehet évente egyetlen csokorral letudni!

Európa lassan, de halad. Az emberek mindenhol megértik és támogatják a nemek közötti egyenlőség fogalmát. Tudják, hogy ez nem csak egy női kérdés, hanem emberi jogi kérdés, oktatási kérdés, nemzeti kérdés. Másrészt azt is tudják, hogy az egyenlő társadalmak versenyképesebbek, tehát gazdasági kérdés is.

Ezért kell szolidaritást vállalnunk, hogy merész, látható és egységes erőt hozzunk létre a nemek közötti egyenlőségért, s ebben a férfiak nincsenek a pálya szélén, ez ugyanis csak együtt működik.

53305531_2443801572314025_1281505850422198272_n.jpgA nők ma sokkal nehezebben kapnak állást, kerülnek vezetői pozícióba és ugyanazért a munkáért általában kevesebb bért kapnak.  A magyar nők munkaerő-piaci helyzete sajnos számos tekintetben rosszabb, mint a más európai országokban élőké.  A dolgozó nők alacsonyabb fizetésre számíthatnak, mint a férfiak, melyet jól mutat, hogy a női munkavállalók a férfiak alapfizetésének csupán 93 százalékát kapják meg, ráadásul a prémiumaik és teljesítmény alapú kifizetéseik is jóval alacsonyabbak. Ugyanez igaz a női felső vezetőkre: bérük 30%-kal alacsonyabb, mint a férfiaké. 

Ráadásul a háztartásban, gyermeknevelésben végzett munkából semmilyen jövedelmük nem származik, de ha bevezetik az alapjövedelmet, akkor a társadalom részben honorálja ezt a munkát is. Pedig az egyenlő társadalmak pedig versenyképesebbek, ha élünk vele, akkor az alapjövedelem bevezetése hosszú távon a gazdasági és szociális válságból való kilábalás egyik legfontosabb eszközévé válhat!

Hosszú évek küzdelme ellenére sem sikerült elérni az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, az oktatás mai helyzete pedig 100 évvel állította vissza az idő kerekét. Pedig ahogy a konyha nem a nők nappalija, úgy az osztálytermek díszítése és a szemetesek ürítése sem csak a lányok dolga. A szorgalmas, pedáns kislányok kontra eleven, okos kisfiúk hamis világa ugyanis beteg országot szül.

  • Alakítsuk családbaráttá a munkahelyeket, hogy ne kelljen választani: gyerek vagy munka!
  • Biztosítsuk az esélyegyenlőséget a munkaerőpiacon, ugyanazért a munkáért járjon ugyanannyi bér!
  • Vezessünk be Magyarországon is alapjövedelmet, ezzel is segítve a nők esélyegyenlőségét, anyagi biztonságát!

Mindemellett pedig, nagyon boldog nőnapot kívánok!

Az akadálymentes Pesterzsébetért!

Mert új idők váltják a régit: öt éve kezdeményeztem, hogy készítsünk egy átfogó akadálymentességi, és „kismama-baráti” felmérés által nyert adatokat feldolgozó, bárki által korlátlanul megtekinthető webes megjelenítésű digitális “akadálymentes” térképet. Öt éve elutasítás ás elzárkózás fogadta, most pedig megvalósulhat.

akadalymentes_1.jpgAz elmúlt 6 év az önkormányzatok számára országszerte megszorításokat hozott, városrészünk Duna-parti kerületként, amely mind zöldmezős, mind barna beruházási övezetekben szegény, egyetlen választ adhat: Pesterzsébetet megtartja egy otthonos, élhető városrésznek. A kerület otthonosságát, és a lakosság közérzetét leggazdaságosabban a kerület adottságainak számbavételével, és azt az emberek számára a mindennapokban jól hasznosítható formában történő közzétételével lehet és érdemes fejleszteni. Ezen az elképzelésen alapul a Duna-part, a Topánka-Baross közösségi közlekedési csomópont fejlesztése, a lakótelepi fittparkok, játszóterek és futópályák építése.

S erre épített a 2011-ben benyújtott „Akadálymentes Pesterzsébetért” program javaslatom, amely az akadálymentesítés szükségességének megértetésére, társadalmi elfogadtatására, és annak előmozdítására irányult.

A javaslatomat azonban öt éve korántsem fogadta kitörő jókedv: a kormánytöbbség nem támogatta. Hiába tartalmazta a határozati javaslatom, hogy a fejlesztés első lépcsője külön költségvetési forrást sem igényelt, az előzetes egyeztetések alapján térinformatikai feladatokat ellátó osztály a kötelezően előírt feladatok mellett a térkép projekt első lépcsőjének szánt közintézmények akadálymentesítési térképét el tudja készíteni. Vagyis nem teljesen hiába: a fideszes városvezetés úgy megijedt az esélyegyenlőség biztosításának lehetőségétől, hogy a teljes kerületi térinformatikai rendszer helyét sóval hintette be. Inkább megnehezítették a hivatal osztályainak működését, az ingatlanügyek és egyéb beruházások, fejlesztések tervezését és iktatását, csak nehogy segédkezet kelljen nyújtani a rászorultaknak.

Inkább okoztak komoly súlyos anyagi károkat, és feláldozták a térinformatikai rendszer liszenszeket, ha egyszer a kormány betiltotta szegénységet és a gyermekéhezést, akkor Pesterzsébeten sem fognak olyan őrült dolgokkal, mint esélyegyenlőség foglalkozni.

“Az az egy fontos: legyetek jók most,
Már nem kell túl sok a holnaphoz;
Legyetek jók, ha tudtok,
A többi nem számít.”

Öt éve azt ígértem, nem hagyjuk annyiba, folytatjuk a munkát. Ideje volt tehát ismét belevágni, fél éve az Oktatási, Informatikai Bizottság ülésén ismét kezdeményeztem, hogy gondoljuk végig a térinformatika rendszer bővítése milyen szerepet kaphat a kerület akadálymentesítésében, s vágjunk bele.

Köszönet Dr. Demjanovich Orsolya jegyző asszonynak, Trummer Tamás főépítész úrnak és Szalai Lászlónak a kerületi térinformatikai rendszer fejlesztőjének, hogy támogatták a javaslatot és megkezdődhetett a munka.

society-disabilities-barrier-free-access-sozialhelden-social-heroes_a.jpgA program első fázisaként a Főépítészi Iroda elkészítette a közterületek akadálymentességének jelenlegi állapotáról szóló térképet a kerületi honlap térinformatikai linkjén is publikálva. A térkép elkészítése során a gyalog átkelő és utcasarkok járda magasságát figyelembe véve négy kategóriát állapítottak meg (igen, részben, nem megfelelő, gyengén látók számára is alkalmas).

A térképi adatbázist folyamatosan ellenőrzik, az adatok frissülnek. Részletesebb minőségi kategóriák jellemzésére leíró adatbázist terveznek majd csatolni az egyes azonosítókhoz (hibátlan,jó aszfalt-töredezett szegély, repedezett, megsüllyedt, földes, hiányos szegély v. burkolat).

A lakosság informálása mellett a térkép a további akadálymentesítés tervezését, ütemezését is segítheti. A digitális térkép ugyanis nem csak arra alkalmas, hogy jelölje akadálymentesített útjainkat, közintézményeinket, de jellegéből adódóan (adatbázis kapcsolata miatt) a hiányosságokat, annak megoldási teendőit, határidejét is tartalmazhatja, segít a tervszerű stratégia kialakításában. Az elkészülő térkép azonban csak egy út kezdete, további cél az akadálymentesítés szükségességének megértetése, társadalmi elfogadtatása, és ez által előmozdítása Pesterzsébeten. Iránymutatást adhat a kerületben működő civil szervezeteknek és vállalkozásoknak. Nem titkolt célunk, hogy a csatlakozni szándékozók felmérjék a kerületben kereskedelmi egységeket, vendéglátóhelyeket, közútjainkat, folyópartjainkat, hogy az akadálymentesítettséget az egész városrészben javítani tudjuk.

Ennek megvalósulásával a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyek és hozzátartozóik mindennapjai tervezhetőbbé, reménytelibbé válnak, és a többségi társadalommal való kapcsolatteremtésük, kapcsolattartásuk, közös programok szervezése által, a teljes értékű társadalmi életük gördülékenyebbé tehető.

Kedden tárgyalja a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság a Főépítészi Iroda ezzel kapcsolatos tájékoztatóját, akinek kérdése, javaslata van az kérem, jelezze kommentben vagy mailben.

Tudod a küldetés, egy ültetés

Ma, amikor nemzetiszínű pántlikákkal díszített csokrokat és szegfűt osztogató képviselőjelöltek lepik el az utcát, tegyük érthetővé: nem csak egyetlen napon kell a nőket ünnepelni, hanem az év minden napján tenni kell a nemek közti esélyegyenlőségért!

2013-ban a nőnap témája a gazdasági válság és a nők helyzete volt, az idei nemzetközi nőnap témája pedig a nők elleni erőszak megelőzése. Mindkét ügyben komoly elmaradásaink vannak, akad hát munka elég. Ezért tartottam fontosnak, hogy Somodi Klarissza politikus társammal közösen ültessünk virágot. Nem egy pillanatnyi gesztus a nőknek, hanem egy élhetőbb, zöldebb kerület minden anyának, gyereknek és családnak.

Az első nőnap 103. évfordulójának alkalmából a szeretteinknek és barátainknak, munkatársainknak kiosztott virágokon túl itt az idő felhívni a figyelmet a nők esélyegyenlőtlenségére is. A gazdasági válság ráadásul növelte az esélyegyenlőtlenséget, nő körükben a munkanélküliség, és a szociális szolgáltatások visszavágásának árát is gyakran ők fizetik meg.

Az EU Alapjogi Ügynöksége által készített felmérés szerint az EU-ban minden harmadik nő volt már áldozata fizikai vagy szexuális erőszaknak, ami az esetek többségében hosszú távú fizikai vagy érzelmi következményekkel jár. De a probléma valódi súlya még feltáratlan, mivel sok erőszakos esetet nem jelentenek.

Mondjunk nemet a családi erőszakra!

A nők a férfiaknál átlagban 17%-kal keresnek kevesebbet, és a munkaerő-piaci helyzetük is bizonytalanabb, ez pedig még inkább kiszolgáltatottabbá teszi őket. A nők körében a részmunkaidőben dolgozók aránya 32%, míg a férfiak esetében ez a szám 8%. A nőket a szociális kiadások megvágása is érzékenyen érintette. Sokan közülük azért kénytelenek feladni állásukat, hogy gondoskodni tudjanak gyermekeikről vagy idősebb rokonaikról. Az egyedülálló anyák helyzete különösen nehéz.
„A válság hatása hosszú távon is érezhető lesz. A nők már a válság előtt is nagyobb eséllyel veszítették el gyakran bizonytalan állásukat, és dolgoztak részmunkaidőben. Fizetésük is alacsonyabb volt a férfiaknál, előrelépési lehetőségük is gyakran korlátozott volt. A helyzet a válság miatt tovább romlott. A foglalkoztatáspolitika központi kérdése, hogy a válság miként érinti a nők munkaerő-piaci helyzetét. Meg kell akadályoznunk, hogy a nők lecsússzanak”.

A magyar nők munkaerő-piaci helyzete sajnos számos tekintetben rosszabb, mint a más európai országokban élőké. A gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága hazánkban a legalacsonyabb az Európai Unióban, mivel a 3 év alatti gyermeket nevelők alig 10%-a dolgozik, ami az uniós átlag harmada. A dolgozó nők alacsonyabb fizetésre számíthatnak, mint a férfiak, melyet jól mutat, hogy a női munkavállalók a férfiak alapfizetésének csupán 93 százalékát kapják meg, ráadásul a prémiumaik és teljesítmény alapú kifizetéseik is jóval alacsonyabbak.

Ugyanez igaz a női felső vezetőkre: bérük 30%-kal alacsonyabb, mint a férfiaké. A mai világban nem könnyű egyszerre anyának és dolgozó nőnek lenni.

Alakítsuk családbaráttá a munkahelyeket, hogy ne kelljen választani: gyerek vagy munka.
Biztosítsuk az esélyegyenlőséget a munkaerőpiacon, ugyanazért a munkáért járjon ugyanannyi bér.

S végül, de nem utolsósorban:

Több női politikust!

“Tudod a küldetés, egy ültetés
Nem mindenki nő
De hogy ezek a mások leültessenek
Nem akarhatja ő
Leírva láttál és képen is
De most megismersz majd más oldalamról
Töménytelen fényben itt ülök a napon”

Esélyegyenlőséget a nőknek!

nőnap 2.jpgAz első nőnap 102. évfordulójának alkalmából a szeretteinknek és barátainknak, munkatársainknak kiosztott virágokon túl itt az idő felhívni a figyelmet a nők esélyegyenlőtlenségére is. Nem egyetlen napon kell a nőket ünnepelni, hanem minden nap biztosítani számukra az egyenlő feltételeket.

A gazdasági válság azonban növelte az esélyegyenlőtlenséget, nő körükben a munkanélküliség, és a szociális szolgáltatások visszavágásának árát is gyakran ők fizetik meg.

2013-ban a nőnap témája a gazdasági válság és a nők helyzete lesz. Az EP nőjogi szakbizottsága február 19-én fogadta el azt a nem kötelező érvényű javaslatcsomagot, amely a nők munkaerő-piaci helyzetét erősítené. A nők a férfiaknál átlagban 17%-kal keresnek kevesebbet, és a munkaerő-piaci helyzetük is bizonytalanabb, ez pedig még inkább kiszolgáltatottabbá teszi őket. A nők körében a részmunkaidőben dolgozók aránya 32%, míg a férfiak esetében ez a szám 8%.

A nőket a tagállami szociális kiadások megvágása is érzékenyen érintette. Sokan közülük azért kénytelenek feladni állásukat, hogy gondoskodni tudjanak gyermekeikről vagy idősebb rokonaikról. Az egyedülálló anyák helyzete különösen nehéz.

„A válság hatása hosszú távon is érezhető lesz. A nők már a válság előtt is nagyobb eséllyel veszítették el gyakran bizonytalan állásukat, és dolgoztak részmunkaidőben. Fizetésük is alacsonyabb volt a férfiaknál, előrelépési lehetőségük is gyakran korlátozott volt. A helyzet a válság miatt tovább romlott. A foglalkoztatáspolitika központi kérdése, hogy a válság miként érinti a nők munkaerő-piaci helyzetét. Meg kell akadályoznunk, hogy a nők lecsússzanak” – fejtette ki a francia politikus.

A nőjogi szakbizottság szerint az EU például különböző programokkal könnyíthetné meg a nők belépését a munkaerő-piacra. A tagállamok támogathatnák az önálló vállalkozások indítását, a vállalatoknak pedig jobban kellene figyelniük arra, hogy lehetőséget biztosítsanak a gyermekelhelyezésére. A nemek közti egyenlőség elvének pedig mindig meg kellene jelennie a foglalkoztatáspolitikában.

forrás: http://www.europarl.europa.eu/portal/hu

nőnap 1.jpgA magyar nők munkaerő-piaci helyzete sajnos számos tekintetben rosszabb, mint a más európai országokban élőké. A gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága hazánkban a legalacsonyabb az Európai Unióban, mivel a 3 év alatti gyermeket nevelők alig 10%-a dolgozik, ami az uniós átlag harmada. A dolgozó nők alacsonyabb fizetésre számíthatnak, mint a férfiak, melyet jól mutat, hogy a női munkavállalók a férfiak alapfizetésének csupán 93 százalékát kapják meg, ráadásul a prémiumaik és teljesítmény alapú kifizetéseik is jóval alacsonyabbak. Ugyanez igaz a női felső vezetőkre: bérük 30%-kal alacsonyabb, mint a férfiaké.

A mai világban nem könnyű egyszerre anyának és dolgozó nőnek lenni.

Akadálymentes közlekedés a Mediterrán-lakóparkban és a Gubacsi lakótelepen

Kipróbáltuk az akadálymentesített alacsonypadlós 119-es buszt a családdal, valóban könnyebb a felszállás babakocsival és járókerettel egyaránt.

Tavaly márciusban kezdeményeztem testületi ülésen, hogy a 119-es járatot cseréljék le alacsony padlósra, hogy a Gubacsi-lakótelepen élő idős nyugdíjasok és a Mediterrán lakóparkban lakó kisgyermekes szülők könnyebben eljuthassanak a városközpontba bevásárolni, a polgármesteri hivatalba ügyeiket intézni vagy akár az Ady Endre utcai Szakorvosi Rendelőbe.

http://lmperzsebet.blog.hu/2011/05/05/akadalymentes_kozlekedest_a_mediterran_lakoparkba

A kezdeményezést támogató és előkészítő szakértő barátaim semmi jóval nem kecsegtettek, véleményük szerint egy sikeres buszbeszerzés után a legutolsó szempont lesz a BKK-nál az akadálymentes közlekedés biztosítása az arra valóban rászoruló rétegek számára. Sokkal fontosabb szempont a járatok sűrűsége. A kerületi városvezetés sem támogatta az elmúlt időszakban egyetlen ezirányú kezdeményezésemet, sem a vasútállomás és a Zódony utcai sporttelep akadálymentesítését, sem egy ingyenesen összeállítható akadálymentes térkép elkészítését.

Vannak még csodák: ezúton is köszönöm a lakóparkban élő kisgyermekes családok és a Gubacsi lakótelep nyugdíjas lakói nevében is Szabados Ákos polgármesternek és Lászik Attila osztályvezető úrnak, hogy kivételesen nem azt nézték hogy ellenzéki oldalról jött a kezdeményezés hanem mögé álltak (remélem a Zodony utcai járda ügyében is megtartják e jó szokásukat).

Két éve a választási programunkban ez szerepelt:

A közhivatalokban, köztereken, akadálymentesen lehessen közlekedni, legyen megközelíthető a városközpont felöl is kerekesszékkel a vasútállomás, kényelmesen használhassuk babakocsikkal is az aluljárókat, buszokat és villamosokat.

Mi betartjuk, amit ígérünk.

A hetedik te magad légy!

Szent Mártonnal ellentétben a Mikulás még sem ajándékot hoz a fiataloknak idén Pesterzsébeten. Ismét benyújtotta a hivatal a szociális-ágazat átszervezéséről a javaslatot.
 
Szent Márton napján a felszólalásom után a polgármester visszavonta az eredeti javaslatot, hogy szakmailag kiérleltebb, pénzügyileg alátámasztott javaslatot nyújtson be a testületnek. A most benyújtott javaslat már tartalmazza azoknak a számításoknak, költségelemzéseknek egy részét amelyeket novemberben hiányoltam. Ez kétségkívül előnyére válik az előterjesztésnek, az előző testületi ülésen két lehetséges utat vázoltam fel:
  • alkot a kerület egy világos egészségügyi és szociális koncepciót az elkövetkező négy évre és a koncepció mentén rangsorolja a fejlesztéseket (adott esetben az ellenkező irányú lépéseket).
  • fiskális szemlélet alapján csak a költséghatékonyságot tekinti elsőrendű szempontnak.
A városvezetés döntött, a második utat választja, ezek után ha fiskális szemmel nézzük a változtatásokat a polgármester betartotta az ígéretét.
 
Fentiek tükrében mivel az egészségügyi és szociális szempontok háttérbe szorultak az anyagot ezek után a kerület Szociális és Egészségügyi Bizottsága komolyabb egyeztetés nélkül tárgyalásra alkalmasnak tartotta, a szakmai vitát nem is folytatta le a javaslatokról.
 
Egyetlen igazán nagy meglepetést okozó pontja van az előterjesztésnek:
 
a hatodik, ugyanis a novemberi bejegyzésemben leírtakkal ellentétben ismét szerepel a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetése a határozati javaslatok között.
 
Szerepeljenek itt tehát mementóként az alpolgármester és polgármester ígéretei újból a hatodik napirendi ponttal kapcsolatban:
 
Földesi Gyula: … Az elmúlt napokban tájékozódtak ebben a kérdésben és úgy látják, hogy nem lenne bölcs döntés összevonni a Máltai játszóteret és az ifjúsági irodát. Fentiek miatt javasolja, hogy maradjon a jövőben is a Ferenc utcában az ifjúsági iroda már csak azért is, mert ezek a fiatalok megszokták ezt a helyiséget. Ide járnak problémás gyermekek is, akik valamilyen függőségben szenvednek és helytelen lenne, ha kisgyermekes családokkal találkoznának ilyen állapotukban. Kialakult már ott egy jó rendszer, így javasolja, hogy az ifjúsági iroda maradjon a Ferenc utcában. Köszöni az elmúlt hetekben adott észrevételeket és konstruktivitást.
Szabados Ákos: A határozati javaslatsorból kerüljön ki az Ifjúsági Irodára vonatkozó javaslat, hiszen ebben a képviselők véleménye egységesnek tűnik. A képviselő-testületi ülésen elhangzott kéréseknek megfelelően a számokkal alátámasztott anyag kerüljön beterjesztésre. Az addig rendelkezésre álló időszak mind az átalakítás költöztetés költségeit, az értékbecslést és az ingatlan eladásával kapcsolatos műszaki állapotfelmérést is tartalmazhatja majd.
A napirendet az előterjesztő nevében visszavonja.
 
A hetedik te magad légy!
 
 
 
Breaking news: Pesterzsébet Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága december 1-én 15 órai kezdettel ülésezett.
Az ülésen napirenden szerepelt a szociális ágazat átalakításának napirendje is. A bizottság pedig a Szociális Bizottsággal ellentétben tárgyalta is az előterjesztést.
Az ülésen többen is szóvá tették, hogy a módosított előterjesztés ugyan néhány kimutatással bővült, de a novemberi testületi ülésen felmerülő kérdésekre még mindig nem nyújt elégséges választ. A Nagy Győri István utcai Központ megszüntetésével kapcsolatos pénzügyi és költségvetési kérdéseimre pedig hivatal képviselői a bizottsági ülésen sem tudtak kielégítő választ adni. Fentiekre való tekintettel a bizottság úgy döntött, hogy az előterjesztésnek a Nagy Győri István utcai Központ megszüntetését tartalmazó 1. és 2. pontját tárgyalásra alkalmatlannak tartja és annak előkészítésére egy kerek esztendőt ad a hivatalnak (magyarul nem támogatja 2012-ben a bezárását). Másrészről nem támogatja a Pince Ifjúsági Iroda bezárását sem, a további pontjait az előterjesztésnek tárgyalásra alkalmasnak tartja.

Az előterjesztés:

 

Vélemények a szociális-ágazat átalakításáról 2

 Újabb vélemény érkezett a napirenddel kapcsolatban, közzéteszem ezt is, amint a hivatal anyagait és véleményét is megkapom szintén ezt teszem. Várom a többségi és kisebbségi frakciók illetve Harsányi László képviselőtársam véleményét is az ügyben. Remélem azzal, hogy a beérkező véleményeket közzéteszem és ütköztetem, hozzásegítem képviselőtársaimat a bölcs döntéshez.

 
Tisztelt Képviselő-Testület!
 A mai napon tudomásunkra jutott, hogy a Nagy Győry István utcai Szociális Szolgáltató Központot meg akarják szüntetni és az ottani ellátottakat a meglévő klubokba kívánják elhelyezni.
Mi a Marót utcai Idősek Klubjának tagjai vagyunk. A mi klubunk már így is teljesen telített. A létszámemelés több problémát vetne fel: pl. higiéniai szempontból (mosdó, WC használat, a légtér szűkös volt), egészségügyileg, pszichésen, stb.)
A helyiségek kis mérete miatt a férőhelyek nem bővíthetőek. Az esetleges létszámnövekedés miatt az étkeztetés még többszöri turnusváltással sem megoldható. Az egészségi állapotunk miatt a pihenésre igen kevés lehetőség maradna. A területi szociális gondozók irodai elhelyezése sem lenne megoldott.
Kérjük, gondolkozzanak el, mielőtt meghozzák döntésüket: mi az életünk nagy részét az ország érdekében dolgoztuk le és most szükségünk van segítségre, a megérdemelt nyugodt pihenésre. Ezek a tervezett intézkedések ettől megfoszthatnak minket, ezért tiltakozunk ellene! Kérjük, hogy ne zárják be a Nagy Győry utcai Központot!!!
 
Budapest, 2011. november 24.
 
A Marót utcai Idősek Klubjának tagjai
 

 

Vélemények a szociális-ágazat átalakításáról

Elmúlt Szent Márton napja, a képviselők is visszaveszik köpenyüket. A december 8-i testületi ülésen újra napirendre kerül a kerület szociális intézményrendszerének átalakítása. Kevésbé politikusan fogalmazva leépítések, intézmény-összevonások, nyugdíjas klubok megszüntetése kerül napirendre.

Folyosói pletykák szerint az előterjesztés újra tartalmazni fogja a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetését is, de ezek nyilván fals információk hiszen a városvezetés a múlt hónapban ígéretet tett annak megtartására.

A Nagy Győri István utcai központ átköltöztetésével kapcsolatban az alábbi levelet kaptam, nyilván ez csak az esetleges változtatások egyik olvasata, de nem szabad elmenni mellette. Pesterzsébet képviselő-testületének morális kötelessége hogy biztosítsa – amíg lehetősége van rá – az itt élő időskorúak nyugodt és méltóságteljes élethez való jogát.

Várom mások véleményét is hogy bölcs és igazságos döntést hozhasson a testület decemberben.

 

Szent Márton napja Pesterzsébeten

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét.
Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. Szent Márton ünnepe hagyományosan a szegényekkel való törődés és a télre való felkészülés jeles napja, a felelősség ünnepe. Az ünnepi libasültet szokás megosztani a rászorulókkal, mert aki Márton napján libát eszik, az egész évben nem fog éhezni. A levágott liba szegycsontjából a tél hosszát és keménységét jósolták meg hajdan.
 
Egy nappal Márton napja előtt, november 10-én ülésezett Pesterzsébet képviselőtestülete.
Az ülésen az előterjesztés kapcsán Harsányi László JOBBIK-os képviselőtársammal együtt a Pince Ifjúsági Iroda megmentéséért szólaltunk fel először. A hivatal előterjesztése egyrészt a Pince megszűnését, másrészt a Máltai Játszótér átalakítását, működési körének megváltoztatását is jelentette volna. Ha a technikai koalíciónak sem esélye, sem értelme sincs ugyan a kerületben, az eset tanulságul szolgált arra, hogy egymástól távol álló politikai formációk tagjai is képesek közösen cselekedni helyi ügyek mentén. Felszólalásaink után Földesi Gyula alpolgármester úr jelezte, hogy egyetért velünk és a FIDESZ frakció sem támogatja a Pince bezárását. 
 
A vita második fele a csomag ennél költségeket tekintve jelentősebb részét érintette: a Nagy Győry István utcai Szociális Szolgáltató Központ, mint telephely bezárását, a feladatellátás átszervezését, és a Pesterzsébeti Szociális és Gyermekvédelmi Központ székhelyének átköltöztetését a Hajós Alfréd Általános Iskolába.
 
A vita egy hosszú és fárasztó MSZP-FIDESZ csörtével kezdődött (ki tette tönkre az országot és ki teszi tönkre a kerületet…), mely véleményem szerint a napirend témájához méltatlan volt. Ilyenkor érzi magát reménytelen helyzetben egy képviselő, mások munkahelyéről, meleg ebédjéről, idősek ellátásáról döntünk és eközben csak a cirkusszal törődünk.
 
Felszólalásomat ezért azzal kezdtem, hogy a Lehet Más a Politika képviselőjeként természetesen nem osztom a városvezetés nézeteit az átcsoportosításokkal kapcsolatban és véleményem szerint a költségek csökkentését nem elsősorban a szociális és az oktatási szférában kell megtenni, ráadásul rövid távú célokért (költségvetés egyensúlya) hozunk hosszú távra kiható döntéseket. Ez azonban egy ellenzéki képviselő véleménye, az egyensúly biztosításának felelőssége a többségi frakcióé, az előterjesztés azonban véleményem szerint a városvezetés szempontjai szerint sem elfogadható.
 
Ebben a helyzetben ugyanis két megoldás tűnik elfogadhatónak:
  • rendelkezik a kerület egy világos egészségügyi és szociális koncepcióval az elkövetkező négy évre (véleményem szerint nem, mert az elfogadott négyéves gazdasági program ezen fejezete nem erről árulkodik) és a koncepció mentén rangsorolja a fejlesztéseket (adott esetben az ellenkező irányú lépéseket).
  • fiskális szemlélet alapján csak a költséghatékonyságot tekinti elsőrendű szempontnak.
 
Az előterjesztés azonban a második szempontnak sem felel meg, az intézmény bezárással és átszervezéssel kapcsolatosan hatástanulmányt, kalkulációt ugyanis nem tartalmazott. Úgy mutat ki jelentős megtakarításokat, hogy a költségek között számos elemet nem szerepeltet és így nem a valós képet mutatja az előterjesztés.
 
Fentiek miatt kértem az előterjesztőt, hogy gondolja végig az ezzel kapcsolatos megjegyzéseimet és vonja vissza átgondolásra.
 
Talán Márton nap közelségének köszönhető, de a többségi frakció tagjai közül többen is figyeltek az általam elmondottakra és megdöbbenésemre egyetértő bólintások és pillantások érkeztek felém.
 
Szabados Ákos polgármester is jelezte válaszolni kíván a felvetéseimre, és bár néhány dologban nem értett velem egyet, azonos konklúzióra jutott. A hivatal az előterjesztést visszavonta átdolgozásra azzal a kiegészítéssel hogy a Pince Ifjúsági Iroda megszüntetésének tervét a testület elutasította, az semmiképpen nem kerül vissza elénk.
 
Így esett hát, hogy Szent Márton napja nem egy megszorító csomag hatályba léptetését jelenti idén sem Pesterzsébeten.

Megszorítások Pesterzsébeten, avagy a szociális intézményrendszer tudatos szétverése

Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek.

A képviselők és a pesterzsébeti polgárok elől hét lakattal őrzött újabb megszorító csomagot sajnos határidőben nem kaptam meg, – azon bizottságok tagjai is, melyek már tárgyalták csak helyben olvasható (kiosztós) anyagként jutottak hozzá – de sikerült megszereznem és most közreadom.
 
Előző bejegyzésemben, amelyben az oktatási ágazatban tervezett létszámleépítéssel kapcsolatban azt ígértem, hogy később jön majd a feketeleves ugyan a tervezett iskola-összevonásra utaltam, de sajnos hamarabb hozták ki a záró fogást.
 
A pesterzsébeti novemberi megszorító-csomag szociális fejezete valóban súlyos változásokat hozhat:
 
          megszűnik a Támogató Szolgálat a kerületben,
          bezár a Nagy Győry István utcai Szociális Szolgáltató Központ
         a javaslat veszélyezteti a házi jelzőrendszeres szolgáltatás zavartalan működését,
          bezárja az önkormányzat a kerületi adomány-raktárat,
          bezár a Pince Ifjúsági Iroda,
          s végül, de nem utolsósorban újabb elbocsátásokat.
 
 
A határozati javaslattal kapcsolatos szakmai véleményünket is hamarosan közzétesszük, addig is maga az előterjesztés: