A gubacsi gesztenyefa-gyilkosságok hatására szigorítottunk a fásszárú növényeink védelmén

A gubacsi gesztenyefasor egyik oldalát teljesen kiirtó Téglaégető utcai beruházás bebizonyította, hogy néhány ponton elégtelen a fáink, cserjéink védelmét biztosító rendeletünk, ezért szeptemberben több ponton is módosítottuk azt.  

  • Ezentúl közigazgatás bírsággal is sújtjuk az engedély nélküli fakivágást.
  • Megemeltük a fapótlási kötelezettség pénzbeli megváltásának összegét.
  • Rendeletben szabályoztuk a közterületen található fás szárú növény, fasor kerületi értékké nyilvánítására vonatkozó eljárást.

Az előzményekről itt olvashat: https://mach.hu/2018/05/19/pesterzsebet_megvedi_a_fait/

I. Módosult az engedély nélküli fakivágás szankcionálása: eddig magasabb mértékű pótlási kötelezettséget tartalmazott a rendelet, ez azonban ellentmond a Kúria álláspontjával.

Így, a joghézagot feloldva ezentúl a pótlási kötelezettség mellett a jogsértés súlyával arányban álló közigazgatási bírságot is kiszab ezekben az esetekben a Polgármesteri Hivatal.

II. Az elmúlt időszakban többször merült fel a kérelmezők részéről, hogy a fakivágások esetén a tényleges ültetési, pótlási kötelezettségüket pénzben váltják meg. Eddig a rendelet egy fa pótlási értékeként 28.000,- Ft+áfa összeget határozott meg, melyet 70.000,- Ft+áfa összegre  emeltünk a legalább 6 centiméter törzsátmérővel rendelkező, kétszer iskolázott csemetefa beszerzési értéke, valamint a fa szakszerű ültetésével és 3 éves fenntartásával kapcsolatos ténylegesen felmerülő költségek ismeretében.

Az invazív fajok megjelenését és elterjedését akadályozzuk azzal, hogy a jövőben az ingatlantulajdonosok által közterületre történő faültetési szándékukat kötelesek előre bejelenteni az Önkormányzathoz. S mivel nem elég elültetni egy fát, gondozni, locsolni is kell, ezért kötelesek az általuk telepített fa gondozását is részben vállalni.

III. Bár a képviselőtestület alkalmi láncfűrész-szövetsége végül a Gubacsi gesztenyefasor védettsége helyett annak kivágásáról döntött, az elmúlt hónapok küzdelme fontos változtatást is hozott:

Javaslatomra ugyanis a Képviselő-testület 2020. július 16-i rendkívüli ülésén hozott határozatával felkérte a polgármestert, hogy vizsgálja meg a helyi védelembe vételre vonatkozó eljárást, illetve fák, növények helyi védettségre vonatkozó szabályok meghatározására tegyen javaslatot a képviselő-testület részére.

A hivatal álláspontja szerint sincs akadálya annak, hogy egyes növényeket a képviselő-testület saját rendelete szerinti eljárási rendben kerületi értékké nyilvánítson, ezért elkészítette javaslatát és a mostani rendeletmódosításkor be is illesztette azt:

„12. Közterületen található fás szárú növény, fasor kerületi értékké nyilvánítására vonatkozó eljárás
13/B. § (1) Közterületen lévő fás szárú növény, fasor kerületi értékké nyilvánítását bárki kezdeményezheti a kerületi értékké nyilvánítás célját tartalmazó – indokolást, valamint a kerületi értékké nyilvánítás célját tartalmazó – javaslat megküldésével, melyhez a kezdeményező csatolni köteles a javaslat indokoltságának alátámasztására szolgáló iratok, dokumentumok másolatát. 
(2) A közterületi fás szárú növények, fasorok kerületi értékké nyilvánításáról a Képviselő-testület dönt, a kerületi értékké nyilvánított fás szárú növények, fasorok felsorolását e rendelet 4. melléklete tartalmazza. 
(3) A kerületi értékké nyilvánított közterületi fás szárú növényt, fasort táblával kell megjelölni, melyen fel kell tüntetni a kerületi értékké nyilvánítás tényét, és annak időpontját. 
(4) A kerületi értékké nyilvánított közterületi fás szárú növény, fasor megóvásáról folyamatosan gondoskodni kell, melyhez a szükséges előirányzatot a képviselő-testület mindenkori költségvetési rendeletében biztosítja. 
(5) Kerületi értékké nyilvánított közterületi fás szárú növény kizárólag baleset- vagy életveszély fennállása esetén vágható ki. A baleset- vagy életveszély fennállását független okleveles faápoló szakmérnök írásos szakvéleményben kell tanúsítania.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük