Nyáron hangsugárzóvá alakult a pesterzsébeti jégcsarnok, a lakók kérésére zajvédelmet kap

Az elmúlt években az üzemeltetési hibák miatt minden évben az augusztus-szeptember hónapban komoly problémát okozott a Pesterzsébeti Jégcsarnok zajszennyezése.

Idén azonban – részben a klímaváltozás miatt – a hatalmas augusztusi hőség hatására gyakorlatilag nonstop határérték feletti zajjal működtek a kompresszorok.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR IDE VAGY A CIKK MELLETT A BORÍTÉKRA KATTINTVA KÖVESS BE, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

A hatalmas, jogos lakossági tiltakozás hatására sikerült meggyőznem a Közösen Pesterzsébet képviselőcsoport tagjait, hogy teljesen vegyük ki a három éve a beruházást ígérgető, az önkormányzat döntéseit negligáló polgármester kezéből a jégcsarnok zajvédelmének kérdését, s saját hatáskörben döntsünk majd a beruházásról, legkésőbb a jövő évi költségvetés tervezésekor, s ha szükséges vállaljuk át a költségeit, hogy végre valóban elkészüljön.

Nagyon köszönöm a telefonos zajméréseket és a hangos videót is! Jelentősen segítette, hogy plasztikusan tudjam bemutatni milyen volt augusztusban a Közműhelytelep utcában nyitott ablaknál aludni.

Volt némi csörte globális felmelegedésről annak hatásairól s arról, hogy miért egetverően fontos, hogy – más kerületektől eltérően – Pesterzsébeten nyáron, hőségriadó idején is nyitva tartson a jégcsarnok.

Polgármester Úr önkritikusan jelezte, hogy nem bízik abban, határidőre sikerülhet megvalósítania a testület által rábízott feladatokat, s emiatt a többség kicsit puhábbra módosíttatta az eredeti javaslatomat, de az alábbi döntést fogadtuk el:

  1. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az eredetileg a TAO befagyasztása miatti elmaradt fejlesztés részét képező jégcsarnok melletti zajvédő műtárgyat vagy azt kiváltó egyéb alternatív műszaki megoldást terveztesse meg, s annak terveit és a beruházás költségvetését a képviselőtestület 2024. januári képviselőtestületi ülésére terjessze be.
  2. A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy amennyiben forráshiány vagy műszaki okok miatt nem válik biztosította a zajvédelem, akkor 2024. július 1. és augusztus 20. közötti időszakban a jégcsarnok ne kerüljön üzembe helyezésre, ha a napi középhőmérséklet az üzembehelyezést megelőző tíz napban bármikor a három egymást követő napon elérte vagy meghaladta a 25°C-ot.

Ígéret szerint már októberben kijönnek felmérni a lehetőségeket, amikor a döntésektől végre az érdemi fejlesztésig is eljutunk, jelentkezni fogok.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR IDE VAGY A CIKK MELLETT A BORÍTÉKRA KATTINTVA KÖVESS BE, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Pesterzsébet Önkormányzata ismételten felszólította a Barba Negrát: tegyék meg a szükséges zajvédelmi intézkedéseket!

Gyuricza-Somodi Klára képviselőtársammal sokat foglalkoztunk a kerület határára költöző Barba Negra szórakozóhellyel és koncerthelyszínnel. Most a hétvégi, háromnapos Bass Paradise 2023 fesztivál és annak hajnalig (reggel hatig) tartó after partyjai miatt már az esemény előtt kértük az önkormányzat segítségét.

Kérésünkre a polgármester a fenti levelet küldte el az érintetteknek.

Kérésemre már tavaly, a megnyitása előtt a Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság tagjaival bejáráson jártunk.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR KATTINTS, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Akkor is azt írtam, hogy a színpad és a hangosítás Pesterzsébet és a Duna felé néz, így amikor kinyitják a sátrat és “szabadtérivé” változik a szórakozóhely komolyabb veszélyt jelenthet.

Akkor számos ígéretet kaptunk, amiket a Barba Negra csak mérsékelten teljesített, személyesen nem tudtunk hangpróbán meggyőződni arról, hogy valóban nyugodtak lesznek az estéink, sőt azóta sem vehettünk részt a helyszínen zajmérésen, s bár a megígért telefonos panaszvonalat valóban folyamatosan működtetik, érdemi segítséget nem nyújtanak, zajt mérni általában csak a koncertek után érkeznek ki.

A színpad és a hangosítás rossz tervezése (ráírányították Pesterzsébet legnagyobb lakótelepére) miatt a hang/zaj az öböl segítségével a Határ út sávjában a kerületben nagyon hosszan okoz komoly zajszennyezést.

Az elmúlt időszakban tapasztalatai alapján a szükséges intézkedések nem történtek meg, így az érintett zónában lakókat a technoparty miatti esetleges zajszennyezés komolyan foglalkoztat.

Kérésünknek megfelelően Szabados Ákos polgármester és a kerületi önkormányzat levélben keresett meg minden érintett szervezetet, hogy tartsák és tartassák be az engedélyben meghatározott zajszintet és tegyék meg a szükséges zajvédelmi intézkedéseket!

Ha zajszennyezést tapasztal valaki a fesztivál időszakában,

  • akkor egyrészt hívhatja a Barba Negra panaszvonalát:  +36 (20) 563 2254
  • másrészt a rendőrséget vagy a rendvédelmi osztályt

Az előzményekről itt olvashattok:

Kellemes pihenést és csendes, nyugodt, hétvégi estéket és hajnalokat kívánunk minden pesterzsébetinek!

Gyuricza-Somodi Klára és Mach Péter önkormányzati képviselők

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR KATTINTS, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Hogyan szabályozzuk Pesterzsébeten a tűzijátékok használatát?

Tavaly megígértem, hogy rendeletet alkotunk a zajvédelemről, zajszennyezésről és ennek keretében megvizsgáljuk azt is hogy mind a természetvédelmi területeink közelében (Kiserdő, RSD), mind a lakótelepek, családiházasövezetek esetében milyen szabályozással biztosítsuk környezetünk élővilágának, védett madarainknak/emlőseinknek és kisgyermekeinknek, háziállatainknak nyugalmát úgy, hogy a kerületben élők ünnepi szokásai is megmaradhassanak.

Tudjuk, hogy a tűzijáték régóta hozzátartozik a nagyobb ünnepségeinkhez és valóban varázslatos. Azonban amennyire szép, annyira problémás. 

Az alkalmi “pirotechnikusok” kezében a rakéták ön- és közveszélyesek, hozzá nem értő használatkor a lakott területeken rendszeresen okoznak tüzet, a kisgyerekeknek és az idős embereknek komoly ijedséget okozhatnak, háziállatainkat pedig egyenesen sokkolhatják, ami további bajt idézhet elő és környezetszennyezőek is.

Ezért egyre több helyen szigorítják a tűzijátékok használatát az évközbeni esküvők, születésnapok, gyerekzsúrok esetében, néhány településen szilveszterkor is.

Kérek mindenkit, hogy töltse ki a kérdőívet, hogy pontos képet kaphassunk milyen módon és mértékben érdemes szabályozni a kérdést.

A KÉRDŐÍV ITT ELÉRHETŐ!

Hamarosan készítünk majd egy másik kérdőívet is arról, hogy milyen további zajszennyezések okoznak problémát a kerületben (sportlétesítmények, hétvégi vagy éjszakai építkezések, cirkuszos autók hangosbemondója…), ennek bevezetéséhez elhelyeztünk egy kérdést ezzel kapcsolatban is a kérdőívben. érdemes tehát azoknak is kitölteni, akik a tűzijátékot nem tartják fontos problémának, de más zajszennyezést igen.

„A fővárosi kerületek honlapjain, valamint a Nemzeti Jogszabálytárban közzétett jogszabályok alapján Budapest kerületeinek többsége (13) jelenleg rendelkezik helyi zajvédelmi rendelettel, illetve a Margitsziget területére külön fővárosi zajrendelet vonatkozik 2017 óta.

Az egyes kerületi rendeletek a szabályozottság tekintetében vegyesnek mondhatók, vannak olyan kerületek, akik meglehetősen szigorúan, míg mások enyhébben szabályozzák a zajjal járó tevékenységek végzését saját közigazgatási területükön.”

Fontosnak tartom, hogy kerületünkben is megalkossuk, ehhez kérem segítségüket, véleményüket!

A Barba Negra nem apácazárda

A Tankcsapda koncertje óta tudjuk, hogy a Barba Negra nem apácazárda, ezért is várjuk nagyon, hogy biztonságos helyre költözzön, s továbbra is működhessen. Ahhoz azonban, hogy törzshelyünkké válhasson az új helyszín, tudnunk kell, hogy megoldott-e a zajvédelem.

Új szórakozóhely nyílik októberben Pesterzsébet határában, a Duna túlpartján. Az ország legnagyobb szórakozóhelyét ígérik a tulajdonosok. Ez egyszerre jó hír, hiszen 20 perces sétával megközelíthető lesz a kerületből, másrészt komoly problémát jelenthet, ha nem sikerül megoldaniuk a zajvédelmet.

Pesterzsébetnek egyformán érdeke, hogy a szomszédjában új kulturális központok nyíljanak, s hogy ezek ne zavarják a kerületben élőket.

A tíz évvel ezelőtti, a Petőfi-híd lábánál tervezett, Újbudához méltatlan országzászló-vita (melyet részben az akkor még Zöld Pardonként működő szórakozóhely miatti lakossági panaszokra adott válasz lett volna) mutatja, hogy időben fel kell készülnie az érintett önkormányzatoknak. Az időben megkezdett egyeztetések s a szoros együttműködés hosszútávú együttműködést és békés együttélést eredményezhet.

A híradások szerint az új hely Barba Negra Red Stage névre hallgat, és több mint 3000 fős befogadóképességével Magyarország legnagyobb klubja lesz, ahol fesztiválnagyszínpad méretet és technikai felszereltséget ígérnek. Most ősszel és télen zárt „teremként” fog működni, nyáron viszont a terület nyitott falakkal, de fedéssel biztosítja a közönségnek, hogy rossz időjárás esetén sem ázik el.

Fentiek miatt levelet írtam Pesterzsébet Polgármesterének, hogy kezdeményezzen egyeztetést a szórakozóhely vezetésével, s kérje meg az intézmény vezetését, hogy Pesterzsébet Önkormányzatának képviseletében mind a hivatal, mind a kerület zajvédelméért felelős Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság bejárást tarthasson az adott intézményben, illetve hogy még a nyitás előtt legyen hangpróba a kerületi hivatal munkatársainak jelenlétében, mely a nyári viszonyok (nyitott terek) melletti zajszennyezést is mérni tudja.

!!!!Azóta érkezett!!!!!

GYŐZTÜNK! – Mégis épül zajvédelem a Gubacsi vasúti hídnál

Tavaly nyáron indítottunk mozgalmat, hogy a Gubacsi lakótelepen, a Duna-parton és a Helsinki út túloldalán élőknek élhető maradjon a lakókörnyezetük.

Akkor úgy tűnt, hogy növekvő áruforgalom (kétszeres forgalomnövekedés), a határértéket már most is meghaladó közúti + vasúti zajszennyezés, nulla monitoring, nulla zajvédelem, s persze semmi villamosítás: ezt kapná a pesterzsébeti Gubacsi lakótelep az új vasúti híd dokumentációjának és hatástanulmányának készítői szerint.

Nekünk viszont meggyőződésünk volt, hogy a már most jelentősen megnövekedett közúti és vasúti teherforgalom zajterhelése miatt szükség van zajvédelmi fejlesztésekre.

Ezért:

A képviselőtestület egységes kiállásának köszönhetően győztünk, a beruházó NIF ZRt. elfogadta a feltételeinket és a módosított szerződésbe belekerültek:

A Cél megvalósítójának kötelezettségei:
1. A Cél megvalósítója kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezés megkezdése előtt a szerződött Vállalkozó által készített organizációs terveket Pesterzsébet Önkormányzatával egyezteti.
2. A Cél megvalósítója kötelezettséget vállal arra, hogy a tervezett vasútnyomvonal korrekció megépítése előtt gondoskodik a környező lakóterületeken a vasúti és közúti együttes zajterhelési szint csökkentésének vizsgálatáról, és a zajterhelés csökkentésének érdekében intézkedéseket tesz zajvédő műtárgy építésére a pálya déli, lakóházakkal érintett oldalán.
3. A cél megvalósítója kötelezettséget vállal arra, hogy az építkezés során 3,5 tonna feletti gépjárművek nem veszik igénybe Pesterzsébet jelenlegi közútjait (kiemelten sem a Csepeli átjáró, sem a Vízisport utcát) és a beruházáshoz szükséges anyagok szállítása a partra a MÁV területén történik.

Hosszadalmas egyeztetések zajlottak az ügyben, s ha képviselőtársaim nem tartanak ki, akkor nem születhetett volna meg az egyezség.  

Nagyon köszönöm a petíciót aláíróknak, a lakossági fórumon résztvevőknek, a képviselőtestületnek és a kompromisszumkész beruházóknak!

Előzmények:

No pasarán!

A két évvel ezelőtti, titkosra szervezett lakossági fórum után végre lakók is voltak egy pesterzsébeti lakossági fórumon.

Sajnos azonban a tanulási folyamat elején járunk

Öröm, hogy végre közel teltházas volt a fórum, többen átjöttek Csepelről, Kispestről is az ügy súlya miatt. Szomorú, hogy többen idő előtt távoztak, amikor kiderült, egyetlen kérdésre, felvetésre sem kapnak érdemi választ az érdeklődök.

Bár a vasúti híd beruházói eljöttek, s a fórum után több kérdésre is korrekt, szakmai választ adtak, a fórum maga káoszba fulladt. A pulpituson magára hagyott előadó a kivetített ábrákban szereplő adatokat sem ismerte, csúsztatás, valótlan információ is elhangzott, sikerült megmutatnia Pesterzsébet Polgármesteri Hivatalának hogyan nem szabad lakossági fórumot szervezni.

Ennek ellenére megpróbálom az ott elhangzottakat összefoglalni.

A lakossági fórum előzménye, hogy Pesterzsébet Önkormányzatának képviselőtestülete nem fogadta el a tervezett vasútvonal korszerűsítést elősegítő Kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) módosítását ugyanis hiányolták belőle a zajvédelmi intézkedéseket és nem kapták meg a kellő tájékoztatást a projektről. A júniusi képviselőtestületi ülésen határozatot fogadtak el, hogy kapják meg a szükséges tájékoztatásokat és lakossági fórumon mutassák azt be az itt élőknek is.

A lakossági fórum azonban szeptemberben elmaradt, csupán a fejlesztők csupán a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén mutatták be az eddig elkészült anyagokat, azzal a kikötéssel, hogy az ismertetésre kerülő projektek még tervezési szinten vannak, így azok szélesebb körű publikálását a projektfelelősök nem vállalták. A jelen lévő képviselők számos felvetett kérdésre érdemi választ nem kaptak.

A Képviselőtestület ezek után ismételten elutasította a módosítást azzal, hogy ismételten felszólította Szabados Ákos polgármestert, hogy szervezze meg a lakossági fórumot és ott az érdekelt feleket bevonva ismertessék a projektet.

Bővebben az előzményekről, petíciókról egyebekről itt olvashat: KLIKK!

A lakossági fórumon – bár a beruházó is képviseltette magát – a tájékoztatót a kerület főépítésze tartotta, s ő is próbát a felmerült kérdésekre választ adni, A fórum első felében 4 fejlesztésről tartott inkább rövid, mint tartalmi beszámolót.

  1. H6 HÉV és kínai vasút fejlesztése
  2. a Gubacsi hídtól Északra tervezett új evezőspálya
  3. a csepeli kikötő felé menő tehervonat pályája és ahhoz kapcsolódó új vasúti híd,
  4. s részben fél mondattal érintette egy új, hatalmas, magasházas lakótelep terveit a Gubacsi- hídtól Északra /erről sajnos érdemi tájékoztatást nem kaptunk/.

Az alábbiakban megpróbálom a fórumon elhangzottakat összefoglalni illetve a nyilvános anyagokból egy kicsit bővebb tájékoztatást nyújtani az adott projektekről:

Lopakodó Olimpia – evezőspálya

Három kerületet is érint: Csepel, Ferencváros és Pesterzsébet. Az evezős pálya egy olyan sportfejlesztési beruházás (2000 méteres pálya és levezető sáv), mely körül lesz rekreációs park és parti sétány, s az év 365 napján használható lesz hobbi sportolók számára is. Hajózhatóság szempontjából a pálya nagy része csak versenyek idejére kerül kibójázásra, azonban középen lesznek állandó bójával ellátott 3 sáv is, ennek ellenére alkalmas lesz kajak-kenu versenyszámok lebonyolítására is:

Az épületek a csepeli oldalon épülnek (céltorony, klubház, hajóhangár), az erzsébeti szakaszon inkább egy sétányt jelent és a part rendezését, zöldfelületeinek átalakítását jelenti, bár a médiaközvetítő út miatt akár az összes parti fa kivágásra kerülhet, azonban ezt még nem mérték fel. Természetesen a fapótlást biztosítani fogják. de még ott nem tart a tervezés, hogy pontosan hol, S világversenyek esetére ideiglenes lelátó és rendezvényhelyszín létesítésére szolgáló területet kell fenntartani az erzsébeti oldalon is.

H6 HÉV és kínai vasút

A H6 és H7 HÉV vonal összekötésre kerül a Közvágóhíd térségében és a föld alatt eljut egészen a Kálvin térig az M3, M4 metróvonalakhoz, gyorsabb elérést biztosítva a belvárosba.  

Másfelől a jelenlegi öt helyett tizenkét vonat fog közlekedni a pesterzsébeti szakaszon: nyolc Szigetszentmiklós felől, négy a 150-es vasútvonalról Kunszentmiklós, Tas felől összefonódva.

Csúcsidőben átlagosan 5 percenként fognak közlekedni Pesterzsébetről a vonatok. Tervezés alatt az infrastruktúra és a menetrend, de számítások szerint a Pesterzsébet – Kálvin tér szakasz megtehető lesz 12 perc alatt.

Egy állomása lesz a HÉV-nek, vasútnak és ide épül egy buszpályaudvar is.

A legnagyobb változtatás ennek érdekében a mostani egy vasútvonal, a kínai-magyar vasútprojekttel együtt megvalósítva a -1 szinten. Erre a szintre kerül a HÉV állomás, egy közös állomást alkotva: 5 vágány, 3 peron, kedvező átszállási lehetőségek.  Az öt vágányból kettő vágány távolsági és teherforgalomra szolgál. Három az elővárosi forgalomé, beleértve a személyvonatokat is.

Ezzel extra lehetőségek nyílnak a felszínen: kisebb buszvégállomás létrehozása – kevesebb felszíni közlekedés, melynek tervezése még folyamatban van. Elbontják a felüljárót és szintbéli közúti kereszteződést hoznak létre.  

Hosszú távon a 3-as villamosvonal meghosszabbítható lenne ebben az irányban. Az autóbuszállomásnál északra terveznek egy 100 férőhelyest P+R és B+R parkolót.

Cél, hogy minél többen átüljenek a HÉV-re, csökkentve a közúti forgalmat.

A HÉV a Kossuth Lajos utca – Zodony utca tengelyében emelkedik majd fel a felszínre, a Torontál utcánál pedig már felszínen közlekedik.

A projekt zajvédelmi kockázata, hogy sajnos győzött a fiskális lobbi: nem fogadták el a javaslatainkat, így a HÉV keresztezi a Soroksári utat, nem a Torontál utcánál megy a föld alá. Emiatt megmarad az adott felüljáró és a Mediterrán lakópark zajvédelmét nem lehet kiépíteni. Így az itt lakók jelentős, a határértéket sokszorosan túllépő zajnövekedést kapnak az amúgy hasznos fejlesztéssel együtt.

A csepeli kikötő felé menő tehervonat pályája és ahhoz kapcsolódó új vasúti híd,

Gubacsi vasútihíd és a kapcsolódó iparvágány fejlesztése a NIF Zrt. beruházása, a a tervezési, engedélyezési és kivitelezési folyamatokon túl vannak. Új vasútihíd épül a meglévő rácsos szerkezetű hídtól északra. A meglévő töltést kiszélesítik, ami érinti Pesterzsébetet. Készült egy környezetvédelmi hatástanulmány, ez alapján kapták meg az engedélyt is.

A hatástanulmánynak volt két éve egy titkosra szervezett közmeghallgatása is, arról bővebben itt írtam.

A beruházás célja, hogy a meglévő, korszerűtlen iparvágányt és hídját felújítsák, hogy korszerűen kiszolgálja a rendezőtől az iparterületig azt a forgalmat, amit igényel. Valamint a vonatok megfelelő váltásszámmal, sebességgel haladjanak és kevésbé legyen környezetterhelő hatásuk. A tervek szerint egy új híd létesül 15 méterre északra a mostanitól. Az azt követő szakaszon lesz egy 800 méteres szakasz, ahol lesz még egy sínpár, hogy a vonatok könnyen és gyorsan tudják egymást váltani a hídon. Továbbra is egy nyomtávú híd lesz. A hídszerkezet korszerű, zajszegényebb haladást tesz lehetővé. Ehhez kapcsolódik a csomóponti beruházás a Kossuth Lajos utcánál. Ezen a két területen kell környezeti beavatkozásból hatással számolni. Az ide kerülő híd a Natura 2000 funkciókban nem okoz sérülést.

A környezeti zajhatás a tervezők szerint azáltal, hogy olyan sínkapcsolat lesz, ami távolabb kerül a vízpart utcai lakóházaktól, kisebb zajterhelést jelent. Az építkezés jelent átmeneti zajterhelést, ami szerintük szükséges, de elviselhető fázis lesz.

A jelenleginél nagyobb vasúti forgalomra kell tervezték, amit a szabadkikötőben lévő cégek és a MÁV távlati vasútforgalmi igényei alapján.

A leginkább konfliktusos terület a zajvédelem a híd közelében. A projekt indítása zajméréssel indult, sajnos ebből az derült ki, mind napközben, mind éjszaka túllépi a zaj a határértékeket. Az kerületi zajvédelmi vizsgálat mérési pontjainál jóval a megengedett felett van a jelenlegi zaj a Vízisport utca 1-nél 67,7 a nappali, az éjjel 61,7 decibel; Csepeli átjárónál 71 nappal, 65 decibel éjjel.

Ezután modellezték a terepet, az épületeket, a meglévő zajvédő falakat figyelembe véve a növényzet hatását, ahol lehet. Az építkezés terhelő hatására is csináltak egy becslést, melynek hatása biztosan jelentkezni fog. A modellezett adatok alapján a távlati nagyobb forgalom hatását ellensúlyozza az, hogy a csepeli átjárótól északabbra kerül az új híd, és annak új, modern szerkezete már jelentősen csökkenti a rezgést és zajt.

A vasútvonal fejlesztésénél a híd áthelyezése miatt az ív változik, ezért a töltést kiszélesítik. A régi vágány elbontásra kerül, s nagyon fontos előrelépés, hogy a vonat Pesterzsébeten megállás nélkül haladhat át, mehet át a hídon, már nem fog lassítani, megállni.

Biztosító berendezés is lett tervezve a Védgát utcánál, a csepeli oldalon biztosított útátjáró lesz fénysorompóval, így nincs szükség hangjelzésre, a vonat érkezése szerint vált a sorompó. Ez az éjszakai hangkűrt problémát kezeli.

A fórumon sajnos a feltett lakossági kérdésekre, felvetésekre nem érkezett érdemi válasz, így azokat írásban is be fogom nyújtani a hivatal felé. Képviselőtársaimmal pedig azt a tanulságot vontuk le a tegnap estéből, hogy folytatnunk kell, nem hagyhatjuk cserben az adott térségben élőket. Így a jövő heti testületi ülésen az eddigi tapasztalatok alapján javaslatot teszünk a zajvédelmi intézkedésekre, további vizsgálatokra és tervezésre.

Köszönöm a figyelmet!

Írt a vasút, vág a MÁV

fakivagas_4.jpgRequiem egy zajvédő fasorért.

Rekordgyorsasággal vágta ki a MÁV a pesterzsébeti vasútállomás melletti töltések mentén az összes fát. Tavaly februárban a Zodony utcai sporttelep fái tűntek el. Akkor kezdeményezésemre minden kivágott fa helyett kettőt ültetett a kerület, ennek köszönhetően valósult meg az uszoda melletti Babapark is.Idén nyáron a vihar tizedelte meg a kerület faállományát. Most pedig a MÁV kezdett brutális favágásba és a teljes töltést famentesítette. Többszáz méteres szakaszon vágták ki a fákat a vasútvonal mentén. Tarvágás a javából, a fákat akkurátusan felaprították és halomba rakták, csak a temérdek illegális kommunális és egyéb hulladékot hagyták meg.

Kezdődik a MÁV körvasút déli fejlesztése is: az eddigi egy vágányt, kettő váltja, s megújulnak a megállók is. A kerület szégyene, a Pesterzsébet Vasútállomás is új arcot kaphat. Elkerül tőlünk a pléhdoboz, s győzelemre áll az Átalakuló Duna-part civil mozgalom akadálymentesített aluljáróért indított kezdeményezése is. Ráadásul a vasútállomás melletti „Könyöklő” néven ismert műintézmény bontásáról is döntött az Önkormányzat, így a teljes terület megújulhat.

A fejlesztéseket azonban itt is a természeti környezet gaj(lly)ra vágásával kezdték, minden fát kivágtak. Ezzel egyrészt a Soroksári út mentén sikerült jelentősen növelni az amúgy is jelentős légszennyezettséget, másrészt tönkre vágták a Duna-part zajvédelmét. Bár tény, hogy a Flirtök bevetésével csendesebbek lettek a személyvonatok, a teherforgalom zaja nem csökkent, a fejlesztése miatti többletforgalom pedig ezt nyilván növelni fogja.

Azzal pedig, hogy a héten először csak megritkították, majd teljesen kiirtották a fákat a vasúti töltésről, tavasszal növekvő közúti zajterhelést jelent majd a Soroksári út felől is. 

A körvasút miatti beruházások tehát egy régóta esedékes fejlesztés újragondolását indokolják: véleményem szerint indokolt zajvédőfal építése a vasútvonal mentén. A vasútvonal zajától közvetlenül érintett Mediterrán lakóparkban egy mai felmérés alapján a lakók 94% zajvédőfalat szeretne, 3%-uk lakossági fórumon szeretné megismerni a növekedő zajterhelés nagyságát, s 3%-a elégedne meg a fasor újratelepítésével.

Cicaharc a Duna-parton, avagy mi lesz veled jódos-sós fürdő?

Vajon Pesterzsébeten folytatja Tarlós és Orbán évek óta tartó cicaharcát, s a Duna-parton élők lesznek ennek kárvallottjai?

A fenti kérdésre is visszatérek írásom második felében. A testületi ülésen ugyanis három a Duna-partot érintő ügyben kértem a hivatal segítségét, jeleztem problémát:

1) A Zodony utcai sporttelepen megkezdődött két műfüves focipálya építése (egy nagy és egy kis pálya). Az itt lakók jelzéseit tolmácsolva kértem Szabados Ákos polgármestert, hogy a lakóházakhoz közelebb eső nagypálya zajvédelmére (labdafogó háló és egyéb lehetőségek) külön figyelmet szenteljen a hivatal. Erre a polgármester úr ígéretet tett. A sportpályán a februárban kivágott fák pótlása is megkezdődött, de az ígért mennyiségnek csak töredékét ültették el, a határidő pedig lassan lejár. Kértem, hogy amellett, hogy biztosítják a parkolók sértetlenségét az épülő focipálya mellett a Közműhelytelep utca 22-26 közötti szakaszon is ültessenek fát a pálya és a lakóházak közé a ki nem használt fapótlásból.

15.png

2) A hivatal segítségét kértem a Duna parton lévő Vízisport utcai műfüves focipálya zajszennyezése kapcsán. A Téglagyártó 14-ben és a szomszédos házakban lakók jelezték, hogy milyen zavaró főleg hétköznaponként este 10 óráig tartott focimeccseket hallgatni. Gyakorlatilag csukott ablaknál sem tudnak TV-t nézni, beszélgetni, mert folyamatosan a “Passzolj má…”, B..meg”,… és társaitól zeng az egész lakás. A kisgyerekek csak csukott ablaknál aludhatott el (nyáron is!), illetve állandóan mennie kell valami monoton zajt adó eszköznek pl. ventillátornak, hogy megpróbálja elnyomni a kintről jövő bekiabálásokat, zajokat és sikerüljön a gyerekeknek este 10 előtt elaludnia.

Kérik tehát, hogy ne lehessen este 10 óráig ilyen hangos sport tevékenységet folytatni zajvédelem nélkül egy kisgyermekes családokkal teli lakópark közvetlen szomszédságában. Hiszen a gyermekeknek nem 10 óra a lefekvési idő, ők este 8-kor már ágyban és nyugalomban szeretnének lenni, de a szülők sem arra vágynak, hogy egy ledolgozott nap után minden este 10-ig hallgassák a pályákról érkező zajokat. A téli időszakban a felállított sátrak kellő zajvédelmet biztosítanak, a szabadtéri szezonban azonban semmilyen zajvédelemről nem gondoskodtak. Az itt élő azt szeretnék elérni, hogy a nyári időszakban, ha nem gondoskodnak zajvédelemről, akkor max este 8-ig tartson a focipálya nyitva.

Dr. Vas Imre válaszában megígérte, hogy jelzi a problémát a pálya üzemeltetőjének és a hivatal hivatalos levélben kéri a lakókörnyezet csendjének és nyugalmának biztosítását tőlük, amit vagy zajvédelem biztosításával vagy rövidebb nyitvatartási idővel lehet elérni. A további fejleményekkel május végén jelentkezem.

A harmadik téma a Jódos-Sós fürdő kérdése volt.

jódos.jpgVajon Pesterzsébeten folytatja Tarlós és Orbán évek óta tartó cicaharcát, a Duna-parton élők lesznek ennek kárvallottjai?

A FIDESZ legfontosabb tavaszi kampánytémája a kerületben ugyanis ennek a fürdőnek a rekonstrukciója volt. A Duna-parton élők aktív képviselőjeként, és akinek a javaslatára már az idén megindul a Duna-part fejlesztése fontos előrelépésnek tartom, hogy végre négy év után a kormánypárti képviselők is hajlandóak ez ügyben lépni. Négy év alatt sikerült – igaz csak a kampányra – meggyőzni őket a terület fejlesztésének fontosságáról. Orbán Viktor is keresztül hajtott autójával a Kosutin, Pesterzsébet sétáló utcáján, hogy bejelenthesse az állam beszáll a költségekbe és megépül a fürdő. A komplex tervezést ugyan hiányolom, a Duna-part egészére kell ugyanis a tervet elkészíteni és ehhez illeszteni a fürdő rekonstrukcióját (mert különben úgy járunk, mint a közelében épült hotel esetében), de akkor is fontos előrelépésnek tekintem.

Nos, erre mi történik?

A Főváros tárgyalná a Budapest Integrált Település Fejlesztési Stratégiáját, amely mellékletébe szerepelnek a kerületek véleményei, kérései és az arra adott válaszok. Külön mesét és bejegyzést érne, miként és hogyan véleményezte azt Pesterzsébet, ha a testület elé hivatalosan nem került az anyag, s meg is fogom írni. Most azonban a legfontosabb meglepetés az anyagban:

A kerület kéri, hogy a fürdőváros projektbe kerüljön be a fürdő fejlesztése, rehabilitációja is, hiszen a legutóbbi pozitív tárgyalások (ha már autópályának használták egyesek a sétálót) arra utalnak, hogy a fejlesztések előrébb kerülnek a tervezett is képest.

A főváros válasza:

Elfogadásra nem javasolt.

A projektek priorizálása szakértők értékelése alapján készült. A pesterzsébeti jódos-sós fürdő fejlesztést a BGYH Zrt. alapvetően a magánszektor bevonása mellett tartja megvalósíthatónak.

Akkor most hogy is van ez? Nagy ígéretek, fideszes aláírásgyűjtések az egyik oldalon és fityisz a másikon? A kerületi véleményézést ki készítette és fogadta el és milyen további intézkedések várhatóak a válaszok megismerése után?

Fentiekre 15 napon belül kapok írásban választ a kerület főépítészétől és a hivataltól.

S egy szolgálati közlemény a végére:

A Mediterrán-lakópark tavaszi nagytakarítása május 18-án lesz, minden további információ a lakópark Facebook csoportjában olvasható, ha nem vagy fent a közösségi hálón akkor keress minket személyesen a játszótéren.

 taki 1.jpg

Zajvédelem a Hársfa játszótéren

zaj 2.jpgAz elmúlt hetekben többen is panaszkodtak szóban és írásban (a facebookon illetve emailben), hogy a Hársfa játszótér (volt Máltai játszótér) sportpályának használata olyan zajterhelést okoz a szomszédos házakban, (kimondottan a János utca 51-53. alatti lakóépületben) amely megkeseríti az ott lakók életét.

Szerencsére ez esetben nyitott kapukat döngettek a helyi polgárok, a képviselőtestület májusban tárgyalta kérdést és javaslatomra úgy döntött hogy a hivatal által ajánlott zajvédő háló felhelyezésével orvosolja a problémát. A felhelyezett zajvédő háló nem engedi a labdát nekicsapódni a vasrácsnak, így csökken a környéken a zajszennyezés.

Ráadásul javaslatomra szeptemberben a testület újra napirendre veszi a kérdést, amikor a hivatal beszámolója alapján értékeljük, hogy valóban sikerült-e valódi megoldást találni a problémára.

zaj 3.png120/2013. (V. 09.) Ök. sz. határozat

A képviselő-testület

2./           felkéri a polgármestert, hogy a 2013. szeptember 12-ei képviselő-testületi ülésre készüljön beszámoló a Máltai játszótér zajproblémáinak megoldásáról.

 Felelős: Szabados Ákos polgármester

Határidő: a felmerülő költségek biztosítására: 2013. június 13.

Kérek, mindenkit hogy észrevételeit, panaszait jelezze felém szeptember elején, hogy amennyiben szükséges további lépéseket is tehessünk!

Mach Péter

Pesterzsébet környezetvédelmi tanácsnoka

zaj 1.jpg

Bár nem ilyen lesz a zajvédelem, ettől még reméhetőleg hatékonynak bizonyul.