Cicaharc a Duna-parton, avagy mi lesz veled jódos-sós fürdő?

Vajon Pesterzsébeten folytatja Tarlós és Orbán évek óta tartó cicaharcát, s a Duna-parton élők lesznek ennek kárvallottjai?

A fenti kérdésre is visszatérek írásom második felében. A testületi ülésen ugyanis három a Duna-partot érintő ügyben kértem a hivatal segítségét, jeleztem problémát:

1) A Zodony utcai sporttelepen megkezdődött két műfüves focipálya építése (egy nagy és egy kis pálya). Az itt lakók jelzéseit tolmácsolva kértem Szabados Ákos polgármestert, hogy a lakóházakhoz közelebb eső nagypálya zajvédelmére (labdafogó háló és egyéb lehetőségek) külön figyelmet szenteljen a hivatal. Erre a polgármester úr ígéretet tett. A sportpályán a februárban kivágott fák pótlása is megkezdődött, de az ígért mennyiségnek csak töredékét ültették el, a határidő pedig lassan lejár. Kértem, hogy amellett, hogy biztosítják a parkolók sértetlenségét az épülő focipálya mellett a Közműhelytelep utca 22-26 közötti szakaszon is ültessenek fát a pálya és a lakóházak közé a ki nem használt fapótlásból.

15.png

2) A hivatal segítségét kértem a Duna parton lévő Vízisport utcai műfüves focipálya zajszennyezése kapcsán. A Téglagyártó 14-ben és a szomszédos házakban lakók jelezték, hogy milyen zavaró főleg hétköznaponként este 10 óráig tartott focimeccseket hallgatni. Gyakorlatilag csukott ablaknál sem tudnak TV-t nézni, beszélgetni, mert folyamatosan a “Passzolj má…”, B..meg”,… és társaitól zeng az egész lakás. A kisgyerekek csak csukott ablaknál aludhatott el (nyáron is!), illetve állandóan mennie kell valami monoton zajt adó eszköznek pl. ventillátornak, hogy megpróbálja elnyomni a kintről jövő bekiabálásokat, zajokat és sikerüljön a gyerekeknek este 10 előtt elaludnia.

Kérik tehát, hogy ne lehessen este 10 óráig ilyen hangos sport tevékenységet folytatni zajvédelem nélkül egy kisgyermekes családokkal teli lakópark közvetlen szomszédságában. Hiszen a gyermekeknek nem 10 óra a lefekvési idő, ők este 8-kor már ágyban és nyugalomban szeretnének lenni, de a szülők sem arra vágynak, hogy egy ledolgozott nap után minden este 10-ig hallgassák a pályákról érkező zajokat. A téli időszakban a felállított sátrak kellő zajvédelmet biztosítanak, a szabadtéri szezonban azonban semmilyen zajvédelemről nem gondoskodtak. Az itt élő azt szeretnék elérni, hogy a nyári időszakban, ha nem gondoskodnak zajvédelemről, akkor max este 8-ig tartson a focipálya nyitva.

Dr. Vas Imre válaszában megígérte, hogy jelzi a problémát a pálya üzemeltetőjének és a hivatal hivatalos levélben kéri a lakókörnyezet csendjének és nyugalmának biztosítását tőlük, amit vagy zajvédelem biztosításával vagy rövidebb nyitvatartási idővel lehet elérni. A további fejleményekkel május végén jelentkezem.

A harmadik téma a Jódos-Sós fürdő kérdése volt.

jódos.jpgVajon Pesterzsébeten folytatja Tarlós és Orbán évek óta tartó cicaharcát, a Duna-parton élők lesznek ennek kárvallottjai?

A FIDESZ legfontosabb tavaszi kampánytémája a kerületben ugyanis ennek a fürdőnek a rekonstrukciója volt. A Duna-parton élők aktív képviselőjeként, és akinek a javaslatára már az idén megindul a Duna-part fejlesztése fontos előrelépésnek tartom, hogy végre négy év után a kormánypárti képviselők is hajlandóak ez ügyben lépni. Négy év alatt sikerült – igaz csak a kampányra – meggyőzni őket a terület fejlesztésének fontosságáról. Orbán Viktor is keresztül hajtott autójával a Kosutin, Pesterzsébet sétáló utcáján, hogy bejelenthesse az állam beszáll a költségekbe és megépül a fürdő. A komplex tervezést ugyan hiányolom, a Duna-part egészére kell ugyanis a tervet elkészíteni és ehhez illeszteni a fürdő rekonstrukcióját (mert különben úgy járunk, mint a közelében épült hotel esetében), de akkor is fontos előrelépésnek tekintem.

Nos, erre mi történik?

A Főváros tárgyalná a Budapest Integrált Település Fejlesztési Stratégiáját, amely mellékletébe szerepelnek a kerületek véleményei, kérései és az arra adott válaszok. Külön mesét és bejegyzést érne, miként és hogyan véleményezte azt Pesterzsébet, ha a testület elé hivatalosan nem került az anyag, s meg is fogom írni. Most azonban a legfontosabb meglepetés az anyagban:

A kerület kéri, hogy a fürdőváros projektbe kerüljön be a fürdő fejlesztése, rehabilitációja is, hiszen a legutóbbi pozitív tárgyalások (ha már autópályának használták egyesek a sétálót) arra utalnak, hogy a fejlesztések előrébb kerülnek a tervezett is képest.

A főváros válasza:

Elfogadásra nem javasolt.

A projektek priorizálása szakértők értékelése alapján készült. A pesterzsébeti jódos-sós fürdő fejlesztést a BGYH Zrt. alapvetően a magánszektor bevonása mellett tartja megvalósíthatónak.

Akkor most hogy is van ez? Nagy ígéretek, fideszes aláírásgyűjtések az egyik oldalon és fityisz a másikon? A kerületi véleményézést ki készítette és fogadta el és milyen további intézkedések várhatóak a válaszok megismerése után?

Fentiekre 15 napon belül kapok írásban választ a kerület főépítészétől és a hivataltól.

S egy szolgálati közlemény a végére:

A Mediterrán-lakópark tavaszi nagytakarítása május 18-án lesz, minden további információ a lakópark Facebook csoportjában olvasható, ha nem vagy fent a közösségi hálón akkor keress minket személyesen a játszótéren.

 taki 1.jpg

5 hozzászólás “Cicaharc a Duna-parton, avagy mi lesz veled jódos-sós fürdő?” bejegyzéshez

  1. 1. Marhaság. Fejezzék be a meccset este 8 kor, pár testesebb apuka fújja le és kész.

    2. A pesterzsébeti jódos-sós fürdő fejlesztést a BGYH Zrt. alapvetően a magánszektor bevonása mellett tartja megvalósíthatónak.

    Mi a gond? Tarlós egyébként sem fideszes, de még ha az is lenne, FŐPOLGÁRMESTER, nem pedig kerületi képviselő.

    Valld be, csak szerepelni akartál, nyakunkon az önkormányzati választás és az indexnél volt egy haver.

  2. @♔bаtyu♔:

    Hetente 2-3 posztot írok, immár lassan négy éve. Nem csak a választások előtt kezdtem 😉

    Amúgy ha emlékeim nem csalnak, jónéhányhoz kommenteltél már eddig is.

    A tartalmi részéhez pedig:

    – ha a fideszes kerületi képviselő-jelölt és a miniszterelnök azt ígéri állami segítséggel megindul a jódos-sós fürdő fejlesztése, a fideszes főváros viszont ezt még a stratégiába sem hajlandó bevenni akkor ott valami gikszer van.

  3. Kedves Péter,

    a második témá kapcsán szeretném egy fontos információról tájékoztatni. A lakóparkban kb. 8 éve folyamatosan van egy focibajnokság.
    (http://www.mediterranfoci.hu), amely most a Vízisport utcában zajlik.
    Ez a rendezvény a lakóparkban mintegy 80 főnek biztosít folyamatos, heti sportolási lehetőséget évről évre. Csütörtökönként este 8-tól 10 óráig, tavasztól őszig. Sajnos korábban nem lehet a meccseket rendezni, mivel a játékosok jelentős része dolgozik, valamint családapa és csak este 8 órától felel meg a játék (gyerekek lefektetése, stb.).
    Tudomásom szerint, ebben az idősávban se hétköznap, se hétvégén nincsenek meccsek ezeken a pályákon.
    Természetesen a játék hevében elhangzik egy-egy hangos erősebb szó, kifejezés, de nem hinném, hogy ez olyan zavaró lenne, hogy másokat zavarna az adott esti tevékenységében.
    Sajnálattal venné ez a jelentős közösség, ha sportolási lehetőségében akadályozva lenne. Természetesen a csapatokat tájékoztatni fogom, hogy a jövőben veszélybe kerülhet a Mediterrán Lakópark már hagyományokkal rendelkező közösségformáló programja. Remélem, ezek a szempontok egy kicsit új megvilágításba helyezik az Önben kialakult képet a 2. pontban írtakról.
    További információként a jelenlegi bajnokságból már csak két forduló van hátra, ezeken megkérem a csapatokat, hogy a meccsek hevében ne ragadtassák el magukat.

    Üdvözlettel,
    Lepsényi András
    szervező

  4. @Charlie Firpo:

    Kedves András!

    A levelének egy részét nem értem:

    – Egyrészt mindketten tudjuk, hogy a lakópark túloldalán lakom, így nyilván nem engem zavart a pálya késő esti nyitva tartása. A pályával szomszédos házban lakó szülők jelezték többen írásban és szóban is a problémát, ezt a kérést továbbítottam a hivatal felé. S ezt írtam a posztban is.
    – A lakópark focibajnokságát pedig nem veszélyezteti semmi. Ha és amennyiben a pálya üzemeltetője a zajvédelem helyett inkább a nyitva tartást változtatja meg, a környéken 400m-en belül több pálya is található (az ESMTK-nak a most épülőkkel együtt 4, Csepelen pedig a Csepp FC-jé a és a Puebla Focisulié). Ezek közül a csepeliek távolabb esnek lakóházaktól, kerékpárral 4-5 perc, gyalog 12.

    Ha szükséges, szívesen segítek én is pályát találni,még ha a Közműhelytelep 26 nem is állít saját csapatot ;-).

    Amúgy a lakópark Facebook fórumán is elindult ebben a témában egy diskurzus. Érdemes az ott véleményt nyilvánító szülőkkel felvennie a kapcsolatot, ha túlzottnak érzi a reakciót.

    A levél másik felében egyetértünk: a Mediterrán Lakópark már hagyományokkal rendelkező közösségformáló programját nem szabad veszélyeztetni. Szerintem azonban lakóparkunk Pesterzsébet azon lakóközösségei közé tartozik, ahol ezeket a kérdéseket korrekt módon képesek az itt élők megvitatni és kezelni. Pláne ha a bajnokságban focizók többsége maga is gyermekeit nevelő szülő. Ha a pálya közelében élő családokat zavarja a pálya este 10-ig tartó zajszennyezése, akkor ezen meggyőződésem szerint úgy is segíthetünk, ha közben nem veszélyeztetjük a Mediterrán Foci Bajnokságot.

    Üdvözlettel:
    Mach Péter
    önkormányzati képviselő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük