Zajvédelmet Gubacsnak!

Ne hagyjuk, hogy Pesterzsébet és Gubacs legyen a kínai vasút mostohagyermeke!

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága azt javasolja, hogy csak akkor kössön szerződést és engedélyezze az új Gubacsi vasúti híd megépítésének folyamatát az Önkormányzat ha a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a megnövekedett vasúti áruforgalom miatt biztosítja a tervezés során a Gubacsi lakótelep zajvédelmét, s erről kezdeményezzen egyeztetést a polgármester.

2019 őszén írtam egy szubjektív beszámolót egy lakosságmentesített pesterzsébeti lakossági fórumról.

A lakossági fórumot akkor sikerült úgy megszerveznie az önkormányzatnak, hogy az eseményt szervező főépítész mellett csak két képviselő tudott megjelenni, akik csepeli jelzés elapján az utolsó utáni pillanatban értesültek róla. Miután sikerült bejutnunk a zártkörűre tervezett lakossági fórumra, s ezzel meglepetést okozni az előadóknak, természetesen érdemi válaszokat nem kaptunk a felvetéseinkre. Azt viszont örömmel konstatáltuk, hogy a főépítészi irodánk is fontosnak tartja a zajvédelmet, persze nem az érintett Gubacsi lakótelep esetében, hanem egy beruházó építési telke miatt a hídtól Északra.

Növekvő áruforgalom (kétszeres forgalomnövekedés), a határértéket már most is meghaladó közúti + vasúti zajszennyezés, nulla monitoring, nulla zajvédelem, s persze semmi villamosítás: ezt kapná a pesterzsébeti Gubacsi lakótelep az új vasúti híd dokumentációjának és hatástanulmányának készítői szerint. 

A kormányzati nagyberuházások egyik jellemzője, hogy próbálják titkolni az összképet, mindent megtesznek, hogy a lakosság ne ismerhesse meg az adott fejlesztések összhatását. Most is ez történik, a kínai vasút terveit darabolva mutatják meg, a hozzátartozó szükséges egyéb fejlesztéseket pedig külön projektként kezelik, mintha egyik a másikra nem lenne hatással.

Ilyen beruházás a Csepelt és Pesterzsébetet összekötő, a Metrans kínai áruk dömpingjére tervezett csepeli terminálját kiszolgáló, új Gubacsi vasúti-híd.

Magáról a beruházásról ebben a bejegyzésemben írtam hosszabban.

Röviden: az építkezés alatti légszennyezés és zaj elleni védelemre nem kívánnak költeni, s míg Csepelen indokoltnak tartották, itt nem lesz az építkezés ideje alatt monitoring sem.

Pesterzsébet, annak ellenére, hogy több mint 62 ezer lakosa van, nem fontos a kormánynak, részben különleges adottságok hiányában, részben az információhiány, bátortalanság, a kerület érdekeit felülíró ügyetlen hatalompolitikai játszmák miatt.

Pesterzsébet az események után kullog, hiába kértem többször is, az önkormányzat nem szervezett valódi lakossági fórumot az ügyben, az itt élők feje fölött kívánják engedélyezni a beruházást.

Remélem most végre elmozdul a holtpontról a zajvédelem kérdése, s érdemi lépéseket tesz a Polgármesteri Hivatal a kerületben élők érdekében!

2 hozzászólás “Zajvédelmet Gubacsnak!” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük