Pesterzsébet idén is kiírja óvodák és bölcsődék részére környezet- és természetvédelmi pályázatát

A kormány – az önkormányzatok ellehetetlenítését szolgáló – megszorító csomagja és a covid-19 járvány miatt idén tavasszal sajnos polgármester úr úgy döntött, hogy nem lát fedezetet arra, hogy Pesterzsébet Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága kiírja a Madarak és Fák napi környezetszépítő pályázatot.

Immár hagyománynak tekinthetjük, hogy a kerületi iskolák és óvodák évente beszámolnak környezetvédő, parképítő tevékenységükről és május elején egy ünnepség keretében osztjuk ki a díjakat.

Júliusban azonban úgy döntött a képviselőtestület ellenzéki többsége, hogy módosítja a költségvetést és a bizottságok kiírhatják közösségfejlesztő, közösségépítő pályázataikat.

Ennek köszönhetően ugyan késve, de törve nem idén is kiírtunk egy pályázatot a kerületi óvodák és bölcsődék környezetvédelmi programjainak támogatására, s hogy a kezdeményezésnek köszönhetően az erzsébeti óvodák és bölcsődék zöld felületei gondozottak legyenek, megművelésük az óvodai nevelési és pedagógiai programok részét képezzék.

A járvány leküzdése után ugyanis folytatni kell a munkát, hogy az erzsébeti gyermekek megtanulják mit jelent vigyázni természeti értékeinkre, szeretni és gondozni a körülöttünk élő növényeket és állatokat.

Vissza nem térítendő pénzbeli támogatásban kívánjuk részesíteni azokat a pályázókat, akik vállalják területeik (udvar, közterületi zöldsáv) rendben tartását (tisztántartás, zöld felületek kaszálása, virágágyak telepítése, kezelése, fák tányérozása stb.), ezekbe a munkákba korosztályuknak megfelelő szinten bevonják a gyermekeket – bölcsődés gyermek esetén a szülőket – is, így segítve elő a környezeti nevelést, valamint vállalják környezeti nevelési célzatú előadások vagy tanulmányutak szervezését.

Idén a kései kiírás miatt lehetőség van komplex környezetvédelmi programok támogatására is (pl. tanulmányi utak, célzott környezeti nevelési foglalkozások támogatása stb.), de természetesen a zöld felületekkel összefüggő fejlesztéseket is meg lehet jelölni (pl. új sövény ültetés, virágágyások létrehozása stb.).

A pályázat benyújtásának határideje 2021. szeptember 3., hogy még szeptemberben oda is ítélhessük és ki is oszthassuk a támogatásokat.

Hova fordulhatunk a viharkárok miatt?

Kérésemre az alábbi tájékoztatással próbál segíteni a vihar-károsultaknak a Polgármesteri Hivatal. Talán kicsit megkésve, de talán még segít az eligazodásban.

Tisztelt Lakosság!

A viharkárok, balesetek következményeinek elhárításával kapcsolatban az alábbi szervhez fordulhatnak panaszaikkal:

💚Viharkárok az ingó/ingatlan vagyonban:
Ilyen esetekben haladéktalanul bejelentést kell tenni a biztosítónál, amennyiben rendelkeznek biztosítással. Társasházak esetén célszerű felvenni a kapcsolatot a közös képviselővel, aki tájékoztatást tud adni a Társasház biztosításával kapcsolatos kérdések tekintetében. Amennyiben a bejelentést a biztosító felé indokolatlanul késedelmesen teszik meg, a biztosító megtagadhatja a kifizetést.

💚Biztosítóval történő ügyintézés során fellépő problémák:
Amennyiben a biztosítóval történő ügyintézés során nehézségekbe ütköznek, vagy a biztosító megtagadta a kár megtérítését, és jogi segítségre van szükségük, kérjük vegyék igénybe a Polgármesteri Hivatalban hétfői napokon tartott ingyenes jogi tanácsadást. A szolgáltatás igénybevételéhez előzetes időpontegyeztetés szükséges, időpontot a 421-0675-ös telefonszámon tudnak egyeztetni.

💚Ingatlan lakhatatlanná válásához vezető káresemény:
Kérjük, hívják a 112-es telefonszámot. Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Önkormányzatnak csak abban az esetben van elhelyezési kötelezettsége, amennyiben a bejelentést a fenti telefonszámon azonnal megteszik, és a katasztrófavédelmi szervek az ügyben intézkedést foganatosítanak.

💚Rendkívüli szociális támogatás igénylése:
Kérjük, hívják a Polgármesteri Hivatal Közművelődési, Egészségügyi és Szociális Osztályát a 289-2511-es telefonszámon.

💚Közterületen álló sérült, balesetveszélyes fák:
Kérjük, írásban tegyenek bejelentést a Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályán a varosfejlesztes@pesterzsebet.hu e-mail címen.

💚Bármilyen jellegű balesetveszély elhárításának azonnali szükségessége:
Kérjük, hívják a 112-es telefonszámot. A balesetveszély jellegétől függően a továbbiakban intézkednek az illetékes szervek (mentők, rendőrség, tűzoltóság) értesítéséről.

💚Esővízgyűjtők dugulásával kapcsolatos hibabejelentés:
Az erre vonatkozó panaszokat kérjük a varosfejlesztes@pesterzsebet.hu email címre legyenek szívesek jelezni.

💚Kérjük ugyanakkor a lakosságot, hogy amennyiben a kanálisok a felgyülemlett hulladék, levelek, faágak miatt dugultak el, vagy a vízelvezető árkok földdel töltődtek fel, úgy annak tisztításában, a hulladék elsöprésében legyenek az Önkormányzat segítségére.

Filmforgatás a Tinódi utcában

Filmforgatás miatt 2021. július 31. – augusztus 6. a Bp. XX. Tinódi u. 1-3. sz. előtti közterületre kértek használati kérelmet.

A forgatás 2021. július 31. – augusztus 6. között lesz egy magántulajdonú ingatlanban, a „The Lair” című Afganisztánban játszódó háborús témájú játékfilm jeleneteit rögzítik.

A stáb parkolásának és a technikai személyzet  kiszolgálásának biztosítása érdekében a közterület-használat lehetőségét 2021. július 31. – augusztus 6. közötti időszakra kérték a Bp. XX. Tinódi 1-3. sz. alatti közterületre vonatkozóan, a kérelmező vállalta, hogy a lakókat szórólapokkal kiértesítik és a produkció ideje alatt a lehetőség szerinti legkisebb mértékben akadályozzák a gyalogos és gépjármű forgalmat.

Mit tegyünk a zajszennyezés ellen?

Idén számos zajpanasszal kerestek meg lakók, (a KALLE átépítése során rosszul kialakított berendezések, a növekvő vasúti áruforgalom, a rossz és áthaladáskor folyamatosan döngő vasúti híd, vasárnap reggeli építkezések, új építésű házak rosszul kialakított gépészeti kürtői,) s még a járvány lecsengése után csak most kezdődik majd a buli, lagzi és koncertszezon.

Sajnos Pesterzsébetnek nincs saját zajvédelmet biztosító rendelete pedig néhány kérdésben (hétvégi, ünnepnapi, éjszakai zajszennyező munkavégzés, társasházak szabályai…) fontos lenne, így „A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet” az iránymutató.

Birtokvédelmet és azt megelőzően panaszt benyújtani a zajt kibocsátó kerület jegyzőjénél lehet, mivel számos zajpanasz a szomszédos Csepelen, Ferencvárosban és Soroksáron működő létesítmény miatt érkezik fontos meghatározni a zaj forrását.

Ahogy a rendelet fogalmaz a 4. § (a) pontja alapján, az 1. sz. melléklete és 10. § (1) bek. szerint:

„4. § (1) Zaj- és rezgésvédelmi ügyekben a hatósági jogkört – a (3)-(4) bekezdésben foglalt kivételekkel – a települési önkormányzat jegyzője, a főváros esetében a kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző gyakorolja az alábbi esetekben:

A rendelet mellékletei külön szabályozzák

  • az üzemi és szabadidős létesítményektől származó zaj terhelési határértékeit a zajtól védendő területeken
  • építési kivitelezési tevékenységből származó zaj terhelési határértékeit
  • a közlekedéstől származó zaj terhelési határértékeit
  • a zaj terhelési határértékei az épületek zajtól védendő
  • az emberre ható rezgés vizsgálati küszöbértékeit és terhelési határértékei az épületekben

A legtöbb panasz az üzemi és szabadidős létesítmények miatt érkezik, így azt részletezem, de a többi is elérhető ezen a linken.

1.[1] Az üzemi és szabadidős zajforrások zajterhelési határértékei a 2. § (3)-(4) bekezdésében és a 2. pontban foglalt kivételekkel

 ABC
1zajtól védendő területHatárérték (LTH) az LAM megítélési szintre (dB) nappal 06-22 óraHatárérték (LTH) az LAM megítélési szintre (dB) éjjel 22-06 óra
2Üdülőterület, különleges területek közül az egészségügyi területek4535
3Lakóterület (kisvárosias, kertvárosias, falusias, telepszerű beépítésű), különleges területek közül az oktatási létesítmények területe, a temetők, a zöldterület5040
4Lakóterület (nagyvárosias beépítésű), a vegyes terület5545
5Gazdasági terület6050

1.2. Az LAM megítélési szintet a zajkibocsátási határérték megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló miniszteri rendeletben a zajforrás mérésére meghatározott módszerben megadottak szerint kell értelmezni.

2.[2] A nemzetközi licenccel rendelkező versenypályán megtartott eseti rendezvényektől származó zaj terhelési határértékei

2.1. A zajkibocsátási határérték alóli felmentéssel nem érintett napokra vonatkozó zajterhelési határérték

2.1.1. A nemzetközi licenccel rendelkező versenypályákon megtartott eseti rendezvényektől származó zaj terhelési határértékei a 2/B. § (1) bekezdése szerinti felmentéssel nem érintett napokon

 ABCD
1Zajtól védendő területHatárérték
a naptári év 180, szökőévben 181 napjára (LTH) az LAM megítélési szintre nappal
(08-20 óra) (dB)
Határérték
a naptári év 185 napjára (LTH) az LAM megítélési szintre nappal
(08-20 óra) (dB)
Határérték
az év valamennyi napjára éjjelre (LTH) az LAM megítélési szintre éjjel
(20-08 óra) (dB)
2Különleges területek közül az egészségügyi területek454535
3Üdülőterület454835
4Lakóterület (kisvárosias, kertvárosias, falusias, telepszerű beépítésű), különleges területek közül az oktatási létesítmények területe, a temetők, a zöldterület505535
5Lakóterület (nagyvárosias beépítésű), a vegyes terület556035
6Gazdasági terület606035

2.1.2. Az LAM megítélési szintet a zajkibocsátási határérték megállapítás

2.1.2. Az LAM megítélési szintet a zajkibocsátási határérték megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló miniszteri rendeletben a zajforrás mérésére meghatározott módszerben megadottak szerint kell értelmezni.

2.1.3. A 2.1.1. pontban foglalt táblázat B) oszlopa szerinti határértéket – a zajkibocsátási határértéket előíró határozat véglegessé válásának időpontját követő első naptári negyedévtől – minden naptári negyedévben összesen legalább 15 napon alkalmazni kell.

2.2. A zajkibocsátási határérték alóli felmentéssel érintett napokra vonatkozó zajterhelési határérték

2.2.1. A nemzetközi licenccel rendelkező versenypályákon megtartott eseti rendezvényektől származó zaj terhelési határértékei a 2/B. § (1) bekezdése szerinti felmentéssel érintett napokon, a felmentéssel érintett napok maximális száma és a határérték mellett betartandó korlátozások

 ABCD
1Zajtól védendő területA felmentéssel érintett napok maximális száma egy naptári évbenHatárérték (LTH) az LAM megítélési szintre nappal (08-22 óra) (dB)A határérték mellett betartandó korlátozások
2Üdülőterület4060 dBA felmentéssel érintett napok maximális számán belül egy naptári évben azoknak a napoknak a száma, ahol a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló rendelet szerinti kritikus ponton (a továbbiakban: kritikus pont) a zajterhelés meghaladja az 55 dB értéket, legfeljebb 10 nap lehet.
3Lakóterület (kisvárosias, kertvárosias, falusias, telepszerű beépítésű), különleges területek közül az oktatási létesítmények területe, a temetők, a zöldterület4070 dBa) A felmentéssel érintett napok maximális számán belül egy naptári évben azoknak a napoknak a száma, ahol a kritikus ponton a zajterhelés meghaladja a 60 dB értéket, legfeljebb 30 nap lehet.
b) Az a) pont szerinti 30 napon belül azoknak a napoknak a száma, ahol a kritikus ponton a zajterhelés meghaladja a 65 dB értéket, legfeljebb 10 nap lehet.
4Lakóterület (nagyvárosias beépítésű), a vegyes terület3070 dBA felmentéssel érintett napok maximális számán belül egy naptári évben azoknak a napoknak a száma, ahol a kritikus ponton a zajterhelés meghaladja a 65 dB értéket, legfeljebb 10 nap lehet.
5Gazdasági terület1070 dBnincs

2.2.2. A 2.2.1. pont szerinti LAM

2.2.2. A 2.2.1. pont szerinti LAM megítélési szintet a zajkibocsátási határérték megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló miniszteri rendeletben a zajforrás mérésére meghatározott módszerben megadottak szerint kell értelmezni.

Épül a pesterzsébeti Duna-parti sétány

Megkezdődtek a Duna-parti sétány kivitelezési munkálatai.

Évtizedes álmunk valósulhat most meg, tíz éve még a 2011-es hosszútávú gazdasági programba javasoltam, hogy Pesterzsébet kiemelt fejlesztési területe legyen a Duna-part. Pesterzsébetnek ugyanis komoly városfejlesztő lehetősége ennek az adottságnak a kihasználása.

Az önkormányzat 2020-ban írta ki először a közbeszerzést, amely azonban eredménytelenül zárult, ugyanis a beérkezett árajánlatok túl magasnak bizonyultak. A beruházás területét leszűkítve és a költségvetést megemelve végül sikerült kivitelezőt találni, és így ma végre megindulhatott az építkezés.

Forrás: budapestdialog.hu

Az önkormányzat tartott 2019-ben egy a rossz szervezésnek köszönhetően alacsony részvételű, közösségi tervezésnek csúfolt tervezési találkozót, ahol bemutatta az akkori terveket. Sajnos azonban a tervekhez képest a sétány most megvalósuló első üteme rövidebb lesz, s számos látványos elem kikerült a beruházásból.

Cserébe végre a tervezők a helyszínen is megismerkedtek a parttal, a védett flórával és faunával az itt élők igényeivel, így az eredeti tervekhez képest sikerült megmentenünk a part fáit, s a nádasra is figyeltek, most már ívesebb, természetközelibb formát kapott a sétány.

A Gubacsi-hídtól a játszótérig (pontosabban a közösségi kert vonaláig) egybefüggő sétány jön létre.

Az ennél délebbre fekvő terület bevonására költségcsökkentés s többségi akarat hiányában miatt sajnos nem kerülhetett sor ebben az ütemben. Erről bővebben itt olvashat.

A terület a jelenleginél könnyebben lesz megközelíthető: a Gyógyfürdő és a Duna Garden Hotel között egy új sétánylejárat jön létre, amin keresztül közvetlenül a Duna partjára lehet jutni.

A sétányon összesen 129 fát mértek fel a szakértők, melyekből csupán négyet kell kivágni: egyet a Vakvarjú előtt az egészségi állapota miatt, három kisebbet pedig a Gyógyfürdő előtti részen – utóbbiak tájidegen fajták, melyek az építés szempontjából is rossz helyen vannak.

Természetesen a kivágandó fákat a törzsátmérőjüknek megfelelően pótolni fogják a beruházás során, így a megmaradó 125 fa mellé 38 új, a Duna-parti környezetbe illő fa kerül kiültetésre.

A sétány fő burkolata a Vakvarjú mellett már megismert térkő, a kis közösségi terek, „teresedések” pedig jellemzően faburkolatot kapnak. A kialakításhoz illeszkedik az utcabútorok – padok, asztalok stb. – formaválasztása is. A sétány belépési pontjaira kerékpártárolók kerülnek, de maga a sétány alapvetően a gyalogosokat szolgálja ki.

játszótér kicsit más kialakítást kap, de néhány új eszközt leszámítva főként a meglévő eszközök kerülnek vissza – természetesen a szükséges felújítás után – a területre. Egy másik projekt keretén belül fedett kültéri fitneszpark kerül a játszótér közelébe.

Az egész beruházás egyik leglátványosabb elemei a stégek lesznek – ezek részben cölöpökön álló „víziállások”, részben a Dunán lebegő „úszóművek”, melyeken padok és nyugágyak csábítják majd a látogatókat a vízközeli pihenésre.

A terv itt elérhető.

A leírása pedig itt.

Forrás: budapestdialog.hu

Délben egy percre leáll a budapesti közösségi közlekedés

A Eurocities kezdeményezéséhez csatlakozva, március 24-én, déli 12 órakor a budapesti közösségi közlekedés járművei is megállnak egy percre, így emlékezve meg a koronavírus-járvány áldozatairól.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere korábban arra kérte a főváros lakosságát, hogy március 24-én, 12 órakor mindenki, aki teheti, álljon meg, és egy perc néma csenddel adózzon a Magyarországon is egyre aggasztóbb méreteket öltő járvány áldozatai előtt. A pandémia következtében, ami már egy éve meghatározza az életünket, Magyarországon közel 20 ezer ember halt meg.

A leállással a Fővárosi Önkormányzat és a BKK szolidaritást vállal a hozzátartozókkal, akik szeretteiket veszítették el, illetve azokkal, akik a járvány következményeinek elszenvedői. Kifejezi továbbá a tiszteletet és elismerést mindazon egészségügyi dolgozóknak, akik egy éve nap mint nap heroikus küzdelmet folytatnak.

A járműveken hangbemondás tájékoztatja majd az utasokat a megemlékezésről. A megállás és az újraindulás esetenként torlódást okozhat, ezért a Budapesti Közlekedési Központ azt javasolja azoknak, akik úton lesznek ebben az időszakban, hogy utazási idejüket ennek figyelembevételével tervezzék meg.

Az egy perc csend az európai városok, a Eurocities kezdeményezése, amely 38 ország 200 városát tömöríti magába. A koronavírus áldozataira emlékező európai leálláshoz Budapest mellett többek között Bécs, Dublin és Köln is csatlakozik.

Forrás: budapest.hu

Merre járjon az éjszakai 923-as?

Közvetve a pesterzsébetieket is érintő változtatások várhatóak a 923-as vonalán.

A BKK javaslata alapján módosulna a 923-as busz útvonala: az éjszakai járat a jövőben a ferencvárosi szakaszon mindkét irányba a Soroksári úton, a Boráros tér érintésével közlekedne, a Nagykörút helyett pedig a Kálvin tér – Deák Ferenc tér útvonalon segítené a belváros éjszakai kiszolgálását. A BKK társadalmi egyeztetésre bocsátja ezzel kapcsolatos javaslatát, amely április 1-jéig véleményezhető ezen a linken.

forrás: bkk.hu

Útvonal-módosítási javaslat a ferencvárosi szakaszon

A 923-as éjszakai járat Pesterzsébet irányából a belváros, illetve a III. kerület felé a Mester utcán át közlekedik, míg a dél-pesti irányban a fő közlekedési nyomvonalon, a Boráros tér érintésével a Soroksári úton át halad. A Mester utcában lakók részéről igényként merült fel, hogy a kiemelt pihenőidőszakban – az éjjeli órákban – az itt lakók életkörülményei kedvezőbbé váljanak az autóbuszközlekedés mérséklésével. Ehhez igazodva a BKK a következők szerint javasolja módosítani a 923-as éjszakai járat ferencvárosi útvonalát: 

A 923-as buszjárat ferencvárosi útvonala – a IX. kerületi Önkormányzattal egyetértésben – egyszerűsödik: a Mester utca környezetében lakók éjszakai zajterhelését csökkentve az autóbuszok mindkét irányba a metrópótlás idején intenzíven használt fő közlekedési nyomvonalon, a Soroksári úton, a  Boráros tér érintésével közlekednek. A Mester utca térsége a Soroksári úton található megállóktól rövid gyaloglással továbbra is elérhető marad.

Útvonal-módosítási javaslat a belvárosban

A Dél-Pest és Észak-Buda között közlekedő 923-as járat jelenleg a belvárost a Nagykörúton át érinti, míg a belváros kiemelt forgalomvonzó csomópontjait elkerüli. A Nagykörúton éjszaka párhuzamosan közlekedő autóbuszok és villamosok eltérő megállókban állnak meg, amelyek a középső peronszigetes kialakítás miatt nem egységesíthető a jövőben sem. A 923-as járat közlekedését, és a következők szerint javasolja a BKK a közvetlen belvárosi eljutási lehetőségeket fejleszteni:

A legforgalmasabb belvárosi csomópontok éjszakai kiszolgálását bővítve a 923-as járat a tervek szerint a belvárosban bővebb szolgáltatást nyújt: déli irányba a Nyugati pályaudvar és a Corvin-negyed között a Nagykörút helyett Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Kiskörút–Üllői út útvonalon közlekedik, míg északi irányba a Soroksári út–Közraktár utca–Fővám tér–Kiskörút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon éri el a Nyugati pályaudvart. Így, a fejlesztés által kiszolgálja többek között az M3 metró érintett belvárosi állomásainak környezetét is, jobb belvárosi kapcsolatokat kínálva mind Dél-Pest, mind Észak-Buda felől.

A Nagykörúton továbbra is rendelkezésre áll a nagykapacitású, 0-24 óráig közlekedő 6-os villamosjárat szolgáltatása, amely kapcsolatot biztosít a Nyugati pályaudvarnál és a Corvin-negyednél is a 923-as buszhoz.

Forrás: bkk.hu

Végre megépül a zebra a Baross utca – Határ út sarkán

Több cikluson átívelő problémát old meg Budapest új városvezetése Pesterzsébeten, zebrát kapunk a Baross-Határ sarokra.

Március 22-én kezdődik a Fővárosi Önkormányzat beruházásában és a Budapest Közút Zrt. kivitelezésében az új gyalogátkelőhely építése. A Baross utca – Határ út csomópontnál a biztonságosabb gyalogos átkelést a meglévő középsziget átépítésével és közvilágítás kiépítésével is biztosítják. A zebráknál a vakok és gyengénlátók biztonságos átkelését segítő elemek is beépítésre kerülnek.

Külön köszönöm Völgyesi Krisztián barátomnak, – aki éveken át harcolt érte -, a beletett energiát! Nem telt el úgy költségvetés-tervezés, hogy az adott zebra ügyét fel ne hozta volna, újra, újra és újra téma volt testületi ülésen, éveken át ismételgette: ide bizony zebra kell! Kérésére a bizottságom bejárást is tartott a helyszínen megvizsgálni a kiépítés lehetőségeit.

Sajnos a Tarlós István vezette fővárosnál mindig elvérzett a javaslat, a Karácsony Gergely fémjelezte új városvezetés azonban végre figyelembe vette az itt élők kérését.

A munkálatok várhatóan április közepéig tartanak. Az érintett útszakaszon időszakos korlátozásra kell számítani, ezért a gépjárművel közlekedők szíves türelmét és megértését kérik.

Oltási adatok – Pesterzsébet

A háziorvosok által vezetett összesítő táblázatok alapján minden héten összeállít Pesterzsébet Önkormányzata az oltások számáról egy kimutatást, és hetente megosztja azt.

Az oltóprogram intenzitásának nyomon követéséhez talán segítséget nyújt a fenti kimutatások alapján általam készített táblázat is.

Sajnos a hétvégi, néha komoly tumultusokat okozó, egyszerre nagyobb létszámot beoltó, központi oltókampányok adatairól egyelőre nincs pontos adatom.

HétModernaAstraSenecaPfizer-BionTechSzputnyik VSinopharmÖsszesen
2021.03.15 – 2021.03.21.402604261813641271
2021.03.07 – 2021.03.14.3035115936671210
2021.03.01 – 2021.03.07.3302522049131492

Áramszünet lesz Pesterzsébet több pontján is

Az ELMŰ Hálózati Kft. több transzformátor állomás ütemezett karbantartását végzi az elkövetkező hetekben. A karbantartásról és az áramszolgáltatás kimaradásáról az érintett lakókat külön is értesíti a szolgáltató.

2021.02.25-én 11.00-15.00-ig áramszünet várható az alábbi területen:
Ady E. u. 93.-97.
Tótfalusi Kis Miklós sétány 124.
Nagy Sándor J. u. 45.-47.

2021.02.26. 8:00-12:00-ig áramszünet várható az alábbi területen:
Tótfalusi Kis Miklós sétány 22.-30.
Nagy Sándor J. u. 59.
Török F. u. 98.-102.

2021.02.26. 11:00-15:00-ig áramszünet várható az alábbi területen:
Vörösmarty u. 7.-11.
Berkenye sétány 9.-13.
Tótfalusi Kis Miklós sétány 2.-10.

2021.03.09. 8:00-14:00-ig áramszünet várható az alábbi területen:
Felvidék u. 48.-64. és 53.-65.
Kassa u. 19.-35. és 14.-30.
Lázár u. 81.-105. és 64.-92.

Forrás: https://elmuhalozat.hu/tudnivalok/energiakozeli-informaciok/tervezett-karbanatartasok