Újabb illegális lerakót számoltunk fel a kerületben, újabb része lett tisztább és rendezettebb Pesterzsébetnek: most a HÉV vonalát takarította ki a BKV Zrt. a kezdeményezésünkre. De nem állunk meg, folytatjuk a munkát: sajnos illegális hulladéklerakó és szemét maradt így is elég a kerületben. (Nem messze az adott területtől, a TTL és a vasúti sínek mellett például patkányok ugrálnak a szeméthalmok között, a héten ennek a megtisztítását kezdjük meg intézni.)
A múlt hónapban végigjártam a H6-os HÉV vonalának Pesterzsébeti részét, akkor jelent meg ugyanis a Magyar Közlönyben a Kormány 1054/2016 (II. 15.) Korm. határozata, amely nem állít mást, minthogy a Balázs Mór Terv alapján teljesen átalakítják a HÉV vonalát az Olimpia Pályázathoz igazodva. S ha már arra jártam fotóztam néhány illegális szemétlerakót. A testületi ülésen jeleztem a problémát, a hivatal pedig felszólította a BKK-t a terület rendezésére.
Tisztelt Üzemeltető!
Tájékoztatom, hogy bejelentés érkezett Önkormányzatunkhoz, mely szerint a Ráckevei hév Budapest XX. kerületi szakaszán a 170196 hrsz-ú terület Határ út felőli oldalán illegálisan lerakott hulladék található.
Kérjük szíveskedjenek kivizsgálni a bejelentésben foglaltakat és intézkedni a hulladék elszállítása érdekében.Tisztelettel:
Dr. Varga Mariann
osztályvezető
Megérkezett a BKK Zrt. válasza: kitakarították a HÉV vonalát.

Tárgy: tájékoztatás
Társaságunkhoz 2016. február 18-án elektronikus levelét továbbítottuk a BKV Zrt. részére az érdemi vizsgálat érdekében. Szolgáltatónk válasza alapján tájékoztatjuk, hogy a Ráckevei hév XX. kerületi szakaszán, a 170196 helyrajzi számú terület Határ út felőli oldalán a darabos szemét összeszedése 2016. március 4-én megtörtént.
Budapest, 2016. március 18.
Nagyon köszönöm Sződi Réka környezetvédelmi ügyintézőnek és a hivatalnak a segítséget!
Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltűnjön!
A környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.
Ezért indítottuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomon követjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.
















Az elmúlt hónapokban számos olyan eseményről számolt be a média, amelyek során politikusok gyerekeket használtak biodíszletként ahhoz, hogy politikai álláspontjukat vagy tevékenységüket népszerűsítsék. A rendszerváltás egyik fontos alaptétele volt, hogy az oktatási és nevelési intézményekben nincs helye a pártpolitikának. Teljesen mindegy, hogy kormányablak átadásáról, politikusok által óvodában felolvasott meséről, pártok gyermekelőadással fűszerezett ajándékozási akciójáról, képviselők születésnapjára szervezett óvodai műsorról van szó, a jelenleg is hatályos köznevelési törvény egyértelműen fogalmaz: tilos a pártpolitizálás közoktatási intézményben.
A politikai pedofília ismét terjed, pedig két választás között félúton azt is gondolhatnánk csökken rá az igény. De nem, kormánypárti képviselők, polgármesterek, kormánytagok és fideszes pártvezetők ma is ott ólálkodnak óvodáink és iskoláink körül s minden lehetőséget kihasználnak, hogy beljebb kerülhessenek. Visznek adományt, ajándékot, karácsonyfát, műanyag motort, avatnak homokozót, liftet,
Az Eötvös Károly Intézet szerint a jelenleg is hatályos köznevelési törvény is egyértelműen fogalmaz: tilos a pártpolitizálás közoktatási intézményben.


















A KLIK megbukott, veszélyben az iskolai úszásoktatás az országban, egyre több pedagógus hagyja el a pályát, használhatatlanok a kísérleti tankönyvek, nem képesek biztosítani a mindennapos testnevelés feltételeit, a gyermekek fűtetlen lépcsőházakban lépcsőznek, a folyosókon futnak, vagy 10-20 m2-es termekben tornáznak.
















