Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága idén is közösségépítő versenyt hirdet kutyásoknak, szülőknek, nagyszülőknek. A szülői, vagy kutyatulajdonos közösségek „örökbe fogadhatnak” egy-egy kerületi játszóteret, kutyafuttatót. Fontos változás a tavalyihoz képest a határidő, s hogy közkívánatra most már elektronikusan benyújtható a pályázat. Gémesi Emese képviselőtársammal közösen elkészített javaslatunk alapján immár másodszor írta ki a bizottság a pályázatot.
A nyertes pályázók az általuk (az önkormányzattal szakmailag egyeztetett) tervezett felújításhoz, területrendezéshez, javításokhoz kapnak szakmai segítséget, valamint a munkák elvégzéséhez szükséges anyagokat, eszközöket, míg ők végzik el magát a felújítást, tereprendezést. Tavaly két kutyafuttató és egy játszótér közössége nyert a pályázaton támogatás, érdemes tehát elindulni a versenyen.
Az örökbefogadásnak köszönhetően a játszótéri baráti társaságoknak, szülői közösségeknek, kutyás közösségeknek módjuk van tenni a környezetükért, s ha kicsit a „sajátjuknak” érzik, úgy jobban odafigyelnek az állapotára, s az esetleges rongálókra.
Hatalmas öröm számomra, hogy a hivatal részéről milyen mértékű segítséget kaptunk, külön köszönet Kernné Kulcsár Dóra osztályvezető asszonynak és Bognárné Adorján Csillának a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató vezetőjének a támogatásért és a beleölt munkaórákért! S persze köszönet a bizottság tagjainak, akik pártállástól függetlenül egyhangúan támogatták a pályázat kiírását!

Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. május 2. 12.00 óra. Késedelmesen érkező pályázat benyújtására nincs lehetőség!
A pályázati adatlap innen letölthető.
A nyertes pályázók az általuk (az önkormányzattal szakmailag egyeztetett) tervezett felújításhoz, területrendezéshez, javításokhoz kapnak szakmai segítséget, valamint a munkák elvégzéséhez szükséges anyagokat, eszközöket, míg ők végzik el magát a felújítást, tereprendezést.
A lakossági pályázatok során a nyertes közösség egy évig táblával is jelezheti, hogy a kutyafuttató, játszótér az adott kutyás vagy szülői csoport, közösség gondozásában áll. Az adott közösség kérésére -amennyiben azt részvételi módon megalkotja, és a fenntartó is elfogadja – a játszótér házirendjét is elhelyezi egy táblán. Így ösztönözve az örökbefogadó közösségeket arra, hogy a játszóteret, a futtatót és közvetlen környezetét is rendezetten tartsa.
A közös munkának köszönhetően, a tábla kikerülésével magukénak érzik az adott teret, az összetartozás érzése közösségformáló, továbbá sokkal aktívabb lehet a napi szintű „figyelőszolgálat” is, a szülők, kutyások figyelmeztetik egymást vagy a területet gondozó Önkormányzatot. Az örökbefogadóktól külön anyagi ráfordítás nem várható el, de ha a táblával jelezve van, hogy „sajátjuk”, nagyobb kedvvel fogják eltávolítani az ott hagyott idegen tárgyakat, s figyelnek a rongálókra. A nagyobb rongálások (pl. kerítés megszaggatás) során többször tapasztalni, hogy bejelentés nem érkezik, így nem szerez róla tudomást a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató. Ha egy közösség magáénak érzi az örökbefogadott játszóteret vagy kutyafuttatót, bízhatunk abban, hogy a bejelentések is proaktívabban lehetnek, s hamarabb tudnak intézkedni az illetékesek.
A nyertes pályázók az adott játszóteret egy éves időtartamra fogadhatják örökbe, és a már örökbefogadó csapat a következő évben ismételt indulással hosszabbíthatja meg az együttműködést.
A pályázatok elbírálása során fontos szempont lesz:
- a közösség vállalásai,
- a tisztaság, a növényzet és a játszóeszközök, kerítések védelme,
- a hulladékgyűjtés,
- a zöld felületek gondozása.
A bírálatkor figyelembe vesszük majd a mai állapotokat is. A pályázatok elbírálása során a jelentkezők számától függően teszünk majd javaslatot a rendelkezésre álló keret elosztására a játszótéri és a kutyafuttatós pályázatok között.
Fogadjuk örökbe a játszótereinket, kutyafuttatóinkat! Vigyázzuk és gondozzuk környezetünket!
Jó csapatépítést és sportszerű versenyzést kívánunk!
Gémesi Emese és Mach Péter
a pályázat kitalálói

A pályázatra szülői és kutyás közösségek jelentkezhetnek. Játszótér kategóriában Pesterzsébeten lakó, szülői közösségek vehetnek részt, akik vállalják a közterületi, bárki által látogatható játszótér és a környező zöld sáv megfelelő gondozását is. A pályázaton (legalább öt, külön háztartásban élő, pesterzsébeti lakos, a pályázati kiírásban szereplő örökbefogadó nyilatkozat támogató aláírásával rendelkező) közösség indulhat.
Kutyafuttató kategóriában Pesterzsébeten lakó, kutyás közösségek vehetnek részt, akik vállalják a kutyafuttató és a környező zöld sáv megfelelő gondozását is. A bizottság azonban a pályázó közösség kiválasztásánál figyelembe fogja venni az örökbe fogadni kívánt kutyafuttató jelenlegi gondozottságát, tisztaságát is. A pályázaton (legalább öt, külön háztartásban élő, pesterzsébeti lakos, a pályázati kiírásban szereplő örökbefogadó nyilatkozat támogató aláírásával rendelkező) közösség indulhat.
A pályázatot a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság értékeli. A pályázatok rangsora pontozás alapján kerül meghatározásra. A pontozásnál az alappontszámokat az adott közösség vállalásai, a játszótér-kutyafuttató és a környező zöld, vállalt parkterület gyommentessége, tisztasága, gondozottsága (pl. virágosítás) jelentik. Számít a vállalt terület nagysága, és további pontokat jelent a házirend részvételi alapon történő kialakítása.
A bírálatkor figyelembe vesszük az önkormányzati vagy civil szervezetek által szervezett környezetszépítő akciókban való részvételt.
A meghirdetett kategóriákban a bizottság a pontozási rendszer alapján felállított rangsor szerint értékelő a pályázókat. Kategóriánként a legmagasabb pontszámot elért pályázók „fogadhatják örökbe” az általuk választott játszóteret, illetve kutyafuttatót.
Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével lehet.
A pályázatok postai úton nyújthatók be az alábbi címre:
Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzata
Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága
1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1.
vagy
személyesen, ügyfélfogadási időben (H: 14.30-18.00, SZ: 8.00-16.30, P: 8.00-11.00)
Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal
Városgazdálkodási Osztálya
1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. félemelet 36. szoba
vagy
pályázatok elektronikus formában vagyongazdalkodas@pesterzsebet.hu e-mail címen is benyújthatóak.
Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. május 2. 12.00 óra. Késedelmesen érkező pályázat benyújtására nincs lehetőség!
A pályázat benyújtási módjai:
- A pályázatokat a pályázati felhívás mellékletét képező adatlapon, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra írják rá, hogy „Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő pályázat. Az adatlap Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzat honlapjáról tölthető le, vagy a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető.
- Elektronikus benyújtás esetén a tárgyrovatában szerepelnie kell, hogy „Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő pályázat. Az adatlap Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzat honlapjáról tölthető le.
Az adatlapon a jelentkező nevét, címét, telefonszámát kell megadni, illetve az örökbefogadott játszótér, kutyafuttató pontos elhelyezkedését, nagyságát is.
A pályázatban résztvevőknek a kitöltött jelentkezési lapon kívül egyéb dokumentumot csak abban az esetben kell benyújtaniuk, ha részt vettek korábban önkormányzati vagy civil szervezetek által szervezett egyéb környezetszépítő akciókban való részvételt kell igazolni. (Nyilatkozat arról, hogy milyen eseményeken, mikor vettek részt, hány ember gondozza a kertet, kiknek mi a feladata, stb.).
A pályázatok értékelése egyszeri helyszíni bejárás alapján történik. A bejárásokon tapasztaltakról fényképdokumentáció készül. A benyújtott pályázatok közül a legkiemelkedőbbek kerülnek kiválasztásra.
Az egyes kategóriák kiválasztott közösségei szakmai és nem pénzbeli – a játszóterek, kutyafuttatók, környező zöld felületek gondozását, szépítését elősegítő virágokat, facsemetéket, növényeket, homokot, földet, kerítésalapanyagot, festéket, ecsetet – támogatást kapnak a vállalt feladat elvégzéséhez. A kiválasztott közösségek által „örökbe fogadott” játszótérre, kutyafuttatóra kikerül egy évig az ezt igazoló tábla is, igény esetén a játszótér házirendjét is tartalmazó táblával együtt.
Az örökbe fogadó közösségek részére a vállalt feladat elvégzéséhez szükséges alapanyagok és eszközök (pl. ecset) átadása előreláthatóan 2018 szeptemberében történik.
A pályázati adatlap innen letölthető.
További információkat a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság titkárától, Radnai Dórától kaphatnak a 061/421-0669-es vezetékes telefonszámon.

forrás: index.hu
S persze ezt unta meg az egész ország, az Orbán-kormány ugyanis 2010 óta évente nagyjából négyszázmilliárd forintot vont el az ágazatból. Lerohasztották a kórházainkat, tönkretették az alapellátást, nem hajlandóak érdemi béremelést adni a dolgozóknak. Napjainkban többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben, az orvos-elvándorlás miatt az is előfordulhat, hogy az évtized végére a magyarok felének nem lesz megfelelő ellátása. Be kell fejezni tehát ezt az ámokfutást, mert most már a betegek élete forog kockán!
Abban azonban mindenki egyetértett: a megújult Polgármesteri Hivatal és környezetének rendezése, a zöldfelületek folyamatos növelése mellett ugyanis pezsgő kulturális életre, kávézókra, cukrászdákra, boltokra és helyi szolgáltatókra is szükség van. Nem elég ha ügyeinket itt intézhetjük, szeretnénk leülni egy félórára egy baráti beszélgetésre, megebédelni, egy újságot elolvasni, s jó lenne az óránkat megjavíttatni, a függönyünket beszegetni vagy virágot venni szeretteinknek.
Az elmúlt két évben több kisebb módosítást hajtunk és hajtottunk végre:
Az előző ciklusban a képviselők többsége a régi, megkopott, de népszerű pavilonsort lebontatta anélkül, hogy megtervezte volna mi épüljön a helyén. Most viszont Önökkel együtt újjáépítjük Pesterzsébet legfontosabb közlekedési csomópontját!





Ráadásul
Meggyőződésem, hogy a professzionális sport mellett igenis fontos a tömegsport támogatása is, lehetőséget kell nyújtani a kerületben élőknek, gyermekeknek, diákoknak és felnőtteknek egyaránt az egészséges életmódra, az ingyenes sportolásra. A munkát nem is hagyjuk abba, a képviselő-testület júliusi döntése alapján a kerület számos pontjára készülnek pályázati anyagok, tervek.
Sajnos a képviselő-testület többsége idén már nem biztosít plusz forrásokat a Duna-part fejlesztésére (az erre vonatkozó javaslatomat nem támogatta a testület többsége), s így a pesterzsébeti futótársadalom legnagyobb álma a Duna-parti futóösvény kialakítása ismét csúszik egy évet, de a jövő évi költségvetésben Szabados Ákos polgármester ígérete szerint bekerülhet a futóösvény kialakításának tervezése és megépítése. Ehhez azonban a csónakházi beruházások befejezése és a Duna-part megnyitása az előfeltétele.



A kezdeményezésemre Pesterzsébeten is elfogadták egy új átláthatósági szabályozás kidolgozását. A közpénzekkel történő átlátszó gazdálkodás egyik legfontosabb eszköze annak, hogy visszatérjen az emberek politikába vetett bizalma. Egyben ez a legjobb megelőző, visszatartó eszköz a korrupciós piszkos kezek ellen. A pesterzsébeti döntésnek köszönhetően, közösen, a hivatallal együttműködve új rendszerét alakíthattuk ki az információk biztosításának és a közérdekű adat-kikéréseknek. Részvételiség ugyanis csak ott van, ahol az helyi lakosok az információkhoz hozzá férhetnek, bölcs döntések ugyanis csak a kellő tudás birtokában hozhatóak.
Pesterzsébet önkormányzata a kezdeményezésemre két éve úgy döntött, támogatja közösségi kertek létrejöttét a kerületben. A Duna-part rekonstrukciójának részeként pedig most meg is valósul. A kertet egy közösségi tervezés projekt keretében hozzuk létre, úgy hogy a kert funkcióiról, formavilágról is annak használói, a lakóközösség tagjai , az itt kertészkedők dönthetnek. Az első lakossági fórumon és a tervezési folyamat első szakaszán már túl is vagyunk, tavasszal birtokba vehetjük a kertet.
A környezetvédelmi bizottság elnökeként többször napirendre vetettem a kérdést. Pesterzsébeten összesen 14 ponton mérte meg az Önkormányzat a talajvíz minőségét, a Greenpeace-szel együttműködve pedig a szállópor szennyezettségét mértük meg. A mérési eredmények megnyugtatóak, és az eddigi ismereteinket igazolják. A lakott területekről vett talajvíz mintákban Vegyiművekből származó szennyezőanyagok kivétel nélkül az ivóvizek minőségéről szóló jogszabályi határérték alatti koncentrációban voltak jelen. Az elmúlt egy év munkájának köszönhetően január elejéig elszállítják a területről az utolsó méreghordót is. Majd megkezdődhet a terület kármentesítése is.
Pesterzsébeti képviselők kezdeményezésének és a média érdeklődésének köszönhetően Soroksár Önkormányzata 4 év után végre intézkedik, 15 millió Ft forrást biztosít a kármentesítésre és méréseket végez a Lenke – Bólyai utca sarkánál. Bár az Illatos úti Vegyi Műveknél kisebb környezetszennyezésről van szó, a telephely azonban jóval közelebb van a lakóházakhoz, pesterzsébeti lakóövezet közvetlen szomszédságában található. Olajjal szennyezett alapzat, széttört vegyszeres üvegek, rothadó hordók, szétfolyó akkumulátorok és elemek. A telepet csak egy kerítés választja el a soroksári erdősávtól és az utca túloldalán pedig családi házak találhatók. Számos ponton szembetűnő a hasonlóság a két terület között: a legrosszabb állapotban is a laboratóriumi vegyszerek vannak, a fémhordók itt is rohadnak, a műanyaghordók repednek, a zsákok szakadnak, a betonra itt is kifolyt a hordók tartalma.
2012 őszén kezdetem először foglalkozni a pesterzsébeti menzakérdéssel, mert szeptemberben a szülők jelezték, hogy ismét romlott az óvodákban az ebéd minősége.
A képviselő-testület márciusi ülésén döntött és azóta fel is épült egy „fittpark” a Kulcsár-lakótelepen, egy gumiburkolatú futópálya veszi körül a középre épített sportpályákat. A futópályát és a kosár és focipályákat a szomszédos általános iskola tanulói, az ESMTK birkózószakosztályának sportolói és az itt élők közösen használhatják. A kerületi futótársadalom jelentős része azonban eddig is és ezt követően is máshol fog futni és azt kérték a képviselő-testülettől, hogy további futópályák kialakítását is kezdeményezzük. Módosító indítványom alapján jövőre folytathatjuk a futópályák tervezését a kerület más pontjain is.
A közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendelet megalkotásakor számos állat-, és természetvédelmet erősítő módosítóindítványt nyújtottam be. Énekesmadarak etetéséről, illetve kóbor macska, kutya, vadászgörény etetéséről., amennyiben az etetés az állat befogásának céljából történik és az etető biztosítja a kóbor állat megfelelő elhelyezését vagy tartását.
A BKK – buszvezetői kérésére – felmaratta az egyetlen gyalogátkelőt, amely akadálymentes megközelítést biztosított Pesterzsébet vasútállomásához és biztonságos gyalogos forgalmat biztosított a Duna-parti lakótelepek és sportintézmények és a centrum között. Javaslatomra az új, most már szabályos és közvilágítással, táblákkal kiegészített zebra tervezése megtörtént és jövőre el is készül.
Javaslatomra a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. március 10-én határozott arról, hogy az új Topánka utcai pavilonsor önkormányzati forrásból megvalósuló, bérelhető üzletekből álljon és a tervezés a lakosság bevonásával induljon meg.






