Szeretsz kertészkedni? Pályázz és nyerj!

  • Szeretsz kertészkedni?
  • Fontos a környezeted?
  • Tennél is érte?

Pályázz, hogy nyerhess! Pályázz, hogy segíthessünk!

Idén immár hatodszor hirdeti meg Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága környezetszépítő versenyét.

Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága ,, Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő versenyt hirdet a kerületi lakosság részére. A versenyre családi házak, valamint társasházak lakói jelentkezhetnek.

Kategóriák

  1. Kertes házak kategóriában a családi házas övezetben lakó, zártkerttel is rendelkezők vehetnek részt, akik kertjüket gondosan ápolják, tisztán tartják. A Bizottság a jutalmazásnál figyelembe fogja venni az utcai zöld sáv megfelelő gondozását, illetve a járda tisztántartását is,
  2. A társasházak kategóriában egy- vagy többszintes társasházak indulhatnak, nevükben a közös képviselő jelentkezhet. A jelentkezés tárgya egy, pontosan körülhatárolt parkrész lehet, melyet a társasház lakói gondoznak.

A 2 meghirdetett kategóriában a Bizottság pontozási rendszer alapján fogja díjazni a mozgalom szempontjából kiemelkedő teljesítményt nyújtókat és 3-3 helyezést (I., II., III., hely) fog kiosztani.

A versenyre jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehetlegkésőbb 2021. szeptember 3-án 12.00 6 óráig.

A nevezést személyesen vagy elektronikus úton kell eljuttatni az alábbi címre:  Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága, 1201 Budapest, Kossuth   Lajos   tér   1.   félemelet   38. iroda,   vagy   varosfejlesztes@pesterzsebet.hu elektronikus levélcímre. A borítékon, illetve az elektronikus levél tárgyában szükséges feltüntetni: hogy ,,Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő mozgalom. A nevezéshez szükséges adatlap Budapest Fővaros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzat honlapjáról tölthető le vagy a portán személyesen átvehető.

Az érvényes jelentkezés feltételeiről és a verseny értékelésének szempontjairól a Budapest Fővaros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzat honlapjáról tájékozódhatnak bővebben.

További információkért kereshetik Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályán, Kalász Nóra városfejlesztési referenst 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. félemelet 38. irodában, valamint a 06-20-350-6136 telefonszámon.

Arra az esetre, ha az Önkormányzat anyagi helyzete előre nem látható okból megromlik, a Bizottság fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására.

Sok sikert kívánok mindazoknak, akik egyet értenek az Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért környezetszépítő verseny szellemiségével, és hajlandók aktív, tevőleges szerepet vállalni benne:

Mach Péter,
Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzata Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága
a bizottság elnöke

Bese esete a kibelezett Volvoval

Egy hónapja (október 17-én) jelentettem be a soroksári rendvédelmi osztálynak és Soroksár jegyzőjének egy Duna-partot csúfító roncsot és az azt körülvevő rengeteg szemetet.

Egy hónap kevés volt Bese Ferenc soroksári csapatának rendeznie a problémát.

De mi is történt az elmúlt hónapban:

150 órával később: a soroksári fideszes városvezetés sem szeretne senkit és semmit az árok szélén hagyni: miután a lakhatási válság küzdőket kizavarta a kerületből, az illegális szemetet is a kocsi mellől a nádasba lapátolták át, hátha ott kevésbé feltűnő. Így a roncs maradt a helyén, viszont a szemetet összeszedték és beszórták a nádasba. Az elmúlt időszakban helyszíni szemlét tartott a rendőrség és a MOHOSZ is, mindenki lefényképezte a roncsot, a nádasba lapátolt szeméttel együtt.

Majd kerek egy hónap alatt sikerült Soroksár Önkormányzatának egy A4-es lapot is kitenni a roncsautóra. A hivatalos bejelentésre 30 napon belül sem válaszolt a hivatal, de november 17-én, a jogszabályban meghatározott ügyintézési határidő után végre kihelyezett végre egy A4-es lapot a szélvédőre.

Minden tiszteletem mellett: ha a szegények elleni gyűlöletkampány helyett az illegális hulladék elleni küzdelemre fordítanák az energiát, akkor élhetőbbé és tisztábbá válhatna a Duna-part!!!

A Fidesz maga a pusztulat

A pusztulás-mítosz lényege: a történet szerint Isten – látva az emberek gonoszságát – szomorú volt azért, hogy isteni képmása ilyenné vált és úgy döntött, megtisztítja a Földet a gonosz emberiségtől. 

Lassan úgy tűnik Magyarországon a Fidesz szeretné átvenni a vízözön szerepét az emberiség újkori történetében. Mindent megtesz a klímavédelem hátráltatásában, az ellenzéknél és a civil kurázsinál csak a fákat gyűlöli jobban, kiemelten támogatja a környezetszennyező iparágakat, az orosz atomlobbi előretolt bástyájaként üzemel, hátra dőlve nézi vizeink és a levegő szennyezését.

great_flood_1864_ivan_aivazovsky.jpgAz Európai Parlament hatalmas ajándékkal lepett meg a születésnapomon: szerdán támogatta az egyszer használatos műanyagok betiltását 2021-től.

A döntés szerint 2021- től betiltja az EU az egyszer használatos műanyag tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat és fülpiszkálókat. A tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, a műanyag palackoknak 2025-re legalább 25 százalékukban, 2030-ra pedig már 30 százalékukban újrahasznosított anyagból kell állniuk.

images_4.jpgA döntést 560 szavazattal, 35 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el az uniós parlament. A két magyar kormánypárt (a FIDESZ és a KDNP) EP-képviselői az egyes műanyagok tiltásáról szóló törvény szavazásán tartózkodtak.

Az euronews szerint Hölvényi György (Fidesz-KDNP) közleményben indokolta a tartózkodását. Úgy véli, hogy  a döntés jogtalanul büntetné Magyarországot, amely az uniós előírásoknak megfelelőn elkülönített hulladékgyűjtési rendszert alakított ki.

Ilyenkor az első döbbenet után felmerül a kérdés, ők soha nem járnak haza Brüsszelből?

Orbán 9 év alatt alatt tönkreverte a hulladékgazdálkodást, kényszerállamosítás, csődhelyzet, pontatlan szállítás, csökkenő szolgáltatás. Exponenciálisan nő az illegális hulladék az ország teljes területén. Az idei Teszeddes takarítások hatalmas sikerét is részben az okozta, hogy tízszer annyi szemét várta a környezetükért tenni vágyókat, mint az előző években.

letoltes_2.jpgJoggal ugorhatnának rám kedvenc kormánypárti trolljaim, hogy egyetlen tartózkodásból ilyen mély következtetéseket próbálok levonni. Úgyhogy megemlítenék csak néhány márciusi eseményt: 

  • Nemmel szavaztak a Fidesz képviselői az Európai Parlament március 13-án elfogadott, „Tiszta Levegőt Mindenkinek” című állásfoglalására is, amely felszólítja a Bizottságot, hogy az európai polgárok egészségének védelmében tovább szigorítsa a levegőminőségi előírásokat.
  • A múlt heti kétnapos EU-csúcsról kiszivárgó bizalmas dokumentumok szerint Németország, Lengyelország és Csehország mellett Magyarország is elutasítja a 2050-es klímasemlegességre vonatkozó többségi álláspontot.

Ezért is állítom, hogy Orbán politikája nem csak rövidtávon káros, hanem gyermekeink jövőjét is veszélyezteti.

S én ezért is fogom a legzöldebb EP képviselőt, a környezetvédelem kategóriájában az év EP képviselőjének választott Jávor Benedeket támogatni az elkövetkező hetekben, s mindent megtenni, hogy folytathassa a munkát.55726211_2550621701645946_1296699434670751744_o.jpg

Visszatérve a jó hírre (forrás: greenfo.hu): 

2021-től az alábbi műanyag termékek lesznek betiltva az Unióban:

  • egyszer használatos evőeszközök (villák, kések, kanalak és pálcikák),
  • egyszer használatos tányérok,
  • szívószálak
  • fülpiszkálók,
  • léggömbök pálcikái, és
  • oxidatív úton lebomló műanyagok, ételtartók és expandált polisztirolból készült poharak.

images_3.jpgAz új szabályok a hulladékok újrahasznosításáról is rendelkeznek. Így a tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, a műanyag palackoknak 2025-re legalább 25 százalékukban, 2030-ra pedig már 30 százalékukban újrahasznosított anyagból kell állniuk.

A jogszabály emellett többek között a dohánygyártók esetében megerősíti a „szennyező fizet” elvet: bevezeti ugyanis a gyártók kiterjesztett felelősségét. Hasonló rendszer lép életbe a halászfelszerelések terén is, ahol ezentúl a gyártók (nem pedig a halászok) tartoznak felelősséggel a tengeren elvesztett halászhálók begyűjtésének költségeiért.

A jogszabály szerint kötelezővé kellene tenni a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetést, amely szerint a műanyag füstszűrős cigaretta eldobása káros a környezetre. Ugyanez vonatkozik a műanyag poharakra, a nedves törlőkendőkre, és az intimbetétekre.

Üröm az örömben, hogy az utolsó utáni órákban vagyunk, több millió mikroplasztik úszik le a csak a Felső-Tiszán óránként! A Tiszán vett víz- és üledékminták eredményei igazolják a nemzetközi kutatásokat: a mikroműanyag-szennyezés globálisan érinti vizeinket – derül ki a WESSLING Hungary Kft. eredményeiből.

Környezetszépítő verseny Pesterzsébeten

Szeretsz kertészkedni? Fontos a környezeted? Tennél is érte?

Pályázz, hogy nyerhess! Pályázz, hogy segíthessünk!

Pesterzsébet Önkormányzata a kerület Madarak és Fák Napi rendezvényeit színesítve környezetszépítő versenyt hirdet, melyen kerti eszközöket, virágokat, facsemetéket és növényeket kapnak a jutalmazottak.

A versenyre kertes házak lakói, valamint társasházak, emeletes tömbházak jelentkezhetnek.viragos_2.jpg

Az Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért környezetszépítő versenyre a pályázatot benyújtani írásban vagy az interneten letölthető adatlapon lehet, legkésőbb 2016. április 12-ig.

/A kiírás a március 22-én megjelenő Pesterzsébet Újságban is olvasható lesz, az adatlap pedig a pesterzsebet.hu oldalról letölthető, illetve a Polgármesteri Hivatal portáján kérhető./

Kertes házak kategóriában a családi házas övezetben lakó, zárt kerttel is rendelkezők vehetnek részt, akik vállalják az utcai zöld sáv megfelelő gondozását, illetve a járda tisztán tartását. A bizottság azonban a jutalmazásnál figyelembe fogja venni a kertes házak zárt kertje, udvara gondozottságát, tisztán tartását is.

Társasházak kategóriában emeletes tömbházak indulhatnak, nevükben a közös képviselő jelentkezhet, egy pontosan körülhatárolt közterületi parkrésszel, amit a társasház lakói gondoznak.

A pályázat értékelésekor fontos szempont a tisztaság, a növényzet védelme, komposztálók használata, a szelektív hulladékgyűjtés, konyhai kiskertek, veteményesek létesítése. A kertek, parkok, sziklakertek mennyire sokszínűek, a növényzet tájidegen vagy őshonos mennyire harmonizál a környezettel. A Madarak és Fák Napja apropóján figyelembe veszik a madárgondozást, madáretetőket, odúkat is.

A meghirdetett kategóriákban a bizottság I., II., III. helyezéseket fog kiosztani, pontozási rendszer alapján fogja díjazni a mozgalom szempontjából kiemelkedő teljesítményt nyújtókat.viragos_1.jpg

Pályázat beküldési címe: Pesterzsébet Önkormányzata Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága (1201. Bp. Kossuth tér 1). A borítékra írják rá, hogy “Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő mozgalom.

A levélben a jelentkező nevét, címét, telefonszámát, kategóriát kell megadni. Társas, tömbházak házak esetében meg kell adni a gondozásra vállalt parkterület pontos elhelyezkedését, nagyságát is.

A díjazásra várhatóan 2016 májusában, a Madarak és Fák Napja ünnepségén fog sor kerülni.

További információkat a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság titkárától, Radnai Dórától kaphatnak.

E-mail: radnai.dora@pesterzsebet.vagy a Polgármesteri hivatal központi számán: + 36 (1) 283-0640

Sok sikert kívánok mindazoknak, akik egyet értenek az „Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő verseny szellemiségével, és hajlandók aktív, tevőleges szerepet vállalni benne!viragos_4.jpg

Büdösben még nem fagyott meg senki?

Büdösben még nem fagyott meg senki: Ferencváros nem foglalkozik a bűzszennyezéssel. A múlt héten írtam: valami bűzlik Ferencvárosban, penészes, dohos szagot áraszt magából, Bácskai János ferencvárosi polgármester pedig most is hallgat. Nos, azóta válaszolt Ferencváros Önkormányzata a megkeresésünkre: ráadásul tömören, precízen és lényegre törően tették azt. 

gas-mask-check--large-msg-130583939007.jpgHatáskör hiányában továbbították a panaszt a Pest megyei Kormányhivatalnak. Ennyi, egyetlen sort, mondatot sem pazaroltak arra, hogy milyen további lépéseket tesznek az ügyben. Egyetlen gondolat erejéig sem merült fel, hogy a szennyezéssel kapcsolatban bármilyen teendője lenne Ferencváros Önkormányzatának. Senkiben fel sem merült, hogy felelősséggel tartoznak az itt élőkért. S amúgy is: büdösben még nem fagyott meg senki.

Bácskai Jánost, a Ferencvárosi Önkormányzatot és a kerületi képviselőket ugyanis nem érdeklik a lakók panaszai. Nem zavarja őket, hogy a kerületből mérgek árasztják el a fővárost. Nem zavarja őket a bűz, a légszennyezés. Bátran játszadoznak az itt élők egészségével, nem érdekli őket, hogy a környéken tanuló diákok, a szomszédos lakóházakban élő gyermekek, az ipari területen dolgozók mit lélegeznek be.

screenshot_2015-10-29_14_47_26.pngA szaghatás a Soroksári úton a legerősebben a Soroksári út 160. szám alatti Opel Duna Budapest autószervíz környékén észlelhető, de elér Pesterzsébet városközpontjáig, sőt még azon is túl. Az ügyet az teszi pikánssá, hogy a szennyező bűzforrás ismét az Illatos úti Vegyi Művek közelében, azzal egyvonalban, a Soroksári és Gubacsi út mellett valószínűsíthető.

A múlt héten nyílt levelet írtam ferencvárosi képviselőtársaimnak, hogy segítsenek megoldani a problémát, lépjenek az ügyben. A bűz- és légszennyezés kerületeken átívelő probléma, csak velük együttműködve tudjuk rendezni. Bár a szennyezés forrása Ferencvárosban van, közösen kell fellépnünk, mert ha mi nem állunk ki az itt élőkért, más nem fog helyettünk. Arra kértem Őket, hogy álljanak fel a bársonyszékekből, fotelekből, mozgassák meg zsibbadt végtagjaikat és tegyenek végre valamit. Válasz még nem érkezett.

Nem baj, én nem hagyom abba!

Október 17-én adatkikéréssel fordultam a Kormányhivatalhoz is.

A PE/KTSZ/37338/2015 ügyiratszámon összesített panaszbeadványok kapcsán az alábbi kérdést tettem fel:
– A panaszok kivizsgálásakor hányszor végeztek a helyszínen vizsgálatot?
Illetve az alábbi adatkérésekkel fordultam hozzájuk:
– a panaszok kivizsgálásához kidolgozott cselekvési terv,
– a helyszíni vizsgálatkor felvett jegyzőkönyvek,
– a helyszínen folytatott mérések jegyzőkönyvei.

November 2-án jár le a határideje a Kormányhivatalhoz benyújtott adatkikérésemnek is, addig kell beszámolniuk arról, mit tettek a szennyezés forrásának feltárásáért eddig, és mi módon próbálják azt felszámolni.

November 3-án pedig a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén újra napirendre vetetem a kérdést, s folytatom a harcot, nem létezik, hogy hónapokig szabadon, büntetlenül lehessen ezt megtenni.

Meg kell találni a szennyezést okozó üzemet, telephelyet, és azonnal be kell zárni!15291.jpg

Valami bűzlik Ferencvárosban

Valami bűzlik Ferencvárosban, penészes, dohos szagot áraszt magából, Bácskai János polgármester pedig most is hallgat.

Szeptember végén kérdeztem, hogy: “Ön is érzi a szúrós, penészes szagot a Soroksárin vagy a Pesterzsébet lakótelepen?”

Akkor érkeztek az első panaszok, s azóta tömegek ostromolják a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Osztályát: – bár megkezdték az Illatos úti hordók elszállítását – Ferencváros most máshonnan támad, ismét szennyezi a környező kerületeket, elsősorban Pesterzsébetet.

budos.jpgA szaghatás a Soroksári úton a legerősebben a Soroksári út 160. szám alatti Opel Duna Budapest autószervíz környékén észlelhető, de elér Pesterzsébet városközpontjáig, sőt még azon is túl. Az ügyet az teszi pikánssá, hogy a szennyező bűzforrás ismét az Illatos úti Vegyi Művek közelében, azzal egyvonalban, a Soroksári és Gubacsi út mellett valószínűsíthető.

S a hatóságok ismét tehetetlenek, Ferencváros Önkormányzata hallgat és sunnyog, a Kormányhivatal pedig tehetetlen, bár munkatársai folyamatosan elérhetőek, felveszik a panaszokat, kimennek a területre, de a szükséges erőforrások hiányában, műszerek nélkül szaglásznak a Soroksári út mentén.

Szeptember utolsó hetében érkezett az első lakossági panasz, majd sorban jött a többi, napról napra egyre több. Október elsején már én is éreztem, így én is panaszt nyújtottam a Kormányhivatalnál, majd kerületi képviselőként, a környezetvédelmi bizottság elnökeként is felvettem velük a kapcsolatot.

Október 6-án Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén jeleztem a problémát és hogy többszöri telefonos egyeztetés után sem kezdte még meg a Kormányhivatal a méréseket, a bűzforrás megkeresését, kértem tehát a hivatalt, hogy segítsen a továbblépésben.

A kerület kérésemre meg is kereste a Kormányhivatalt, hogy milyen lépéseket tettek eddig és hol tart a kármentesítés. A múlt héten pedig, megunva a szomszédos kerület hallgatását Pesterzsébet Önkormányzata levélben fordult Ferencváros Önkormányzatához és tájékoztatást kért milyen intézkedéseket tett a bűz forrásának feltárására és a szennyezés megszüntetésére.001_2_1.jpg

Mivel érdemi információkhoz egyik irányból sem jutottak, október 17-én adatkikéréssel fordultam a Kormányhivatalhoz. 

A PE/KTSZ/37338/2015 ügyiratszámon összesített panaszbeadványok kapcsán az alábbi kérdést tettem fel:

– A panaszok kivizsgálásakor hányszor végeztek a helyszínen vizsgálatot?

Illetve az alábbi adatkérésekkel fordultam hozzájuk:
– a panaszok kivizsgálásához kidolgozott cselekvési terv,
– a helyszíni vizsgálatkor felvett jegyzőkönyvek,
– a helyszínen folytatott mérések jegyzőkönyvei.

Az eddigi egyeztetések azt mutatják, egyetlen lehetőség a Fővárosi Katasztrófavédelem segítsége lenne, nekik műszereik, mobil laborjaik, szakképzett embereik vannak. Tudják, azé a Katasztrófavédelemé, akinek a képviselője anno nem létező mérésekre hivatkozva állította, hogy nincs szükség az Illatos úton sem beavatkozásra, hiszen nincs katasztrófahelyzet.

Géczi Béla a Katasztrófavédelem Közép-pesti kirendeltségének vezetője április 21-én röviden, két mondattal elintézte az Illatos út ügyét: közvetlen katasztrófa-helyzet nem áll fenn. Így a katasztrófavédelem nem is rendelkezik hatáskörrel az ügyben.

Ha Orbán Viktor kádárjánosbácsis sapkáját felhúzva nem állt volna szóba Baranyi Kriszta képviselőtársammal, hogy meghallhassa a nép szavát és megtudhassa mérgektől szenvednek alattvalói, bizony akkor még ma is vegyi bombák füstölögnének a főváros közepén.

Bácskai polgármester úr pedig még mindig mondogathatná: „Ej, ráérünk arra még!”. De Orbán Viktor meghallotta a nép szavát és azóta szállítják is folyamatosan a hordókat. A kármentesítés első üteme tehát megkezdődött.

Apropó Illatos út:

Ma hozta nyilvánosságra a Greenpeace az Illatos út környéki lakott területeken vett porminták mérési eredményeit. Nagyon köszönöm azoknak, akik a megkeresésemre megengedték, hogy lakásukból, házukból mintát vegyenek. Sokan jelentkeztek, szülők, aggódó pesterzsébetiek, így segítségükkel Pesterzsébeten három helyszínen vett mintát Simon Gergely a Greenpeace szakértője.

A vizsgálat a három kerületből (Pesterzsébet, Ferencváros, Kispest) 11 mintában háromféle szennyezőt is kimutatott, melyek közül kettő szinte biztos, hogy a volt Budapesti Vegyiművek területéről juthatott ki. Ezek a DNBS (4-klór-3,5-dinitro-benzoesav), illetve a trifluorometil-benzaminok (más néven amino-benzotrifluoridok). Ezen veszélyes anyagok irritatívak, lenyelve mérgezőek.

Akut, egészségre közvetlenül káros mennyiségben nem találtak szennyezést, ám a kimutatott veszélyes anyagok megjelenése a környezetben aggodalomra ad okot. A további szennyezés megelőzése érdekében halaszthatatlan a kockázatok részletes felmérése és a terület teljes kármentesítése. A mérések eredménye ugyanis azt bizonyítja, hogy az Illatos úthoz közeli lakások, családi házak belső tereiben, szekrények alatt, erkélyeken, padlásokon még ma is jelen vannak a mérgek, pedig a Vegyiművekben már 2007 óta nem gyártanak semmit. 

További vizsgálatokra van tehát szükség a szennyezettség okának, és a Budapesti Vegyiművek által okozott szennyezés kiterjedésének megállapítására. Várhatóan egy-két héten belül a talajvíz minták eredményét is nyilvánosságra tudom hozni.karmentesites.jpg

A Greenpeace követelései a kormánytól, amivel maradéktalanul egyetértek:

  • Haladéktalanul vizsgálja ki, hogy az Illatos út mérgei veszélyeztetik-e a környéken élő
    lakosokat – és ha igen, hogyan.
  • Tegyen meg mindent azért, hogy az egykori BVM területén mielőbb megkezdődjön a teljes kármentesítés. Fontos, hogy a hatóságok garantálják: ne történjen az elszállítás során kiporzás, mert a felszedett hordók alatt és környékén maradt vegyi anyagokat szabadon kiviheti a szél.
  • Követeljen meg valós pénzügyi garanciát a veszélyes anyagokkal, technológiákkal dolgozó cégektől. Ez szavatolná „a szennyező fizet” elvének gyakorlati érvényesítését, és a károkért felelős vállalkozások pénzügyi helytállását a környezetben általuk okozott károkért. Egy ilyen jogszabály biztosítaná, hogy a jövőben ne menjen el sok tízmilliárd forintnyi közpénz olyan kármentesítésekre, amikor az állam áll helyt a valódi felelősök helyett.

 

De visszatérve a ferencvárosi bűzszennyezésre:

Kedves ferencvárosi képviselőtársaim!

Fel kellene állni a bársonyszékből, megmozgatni zsibbadt végtagjaikat és rendet kellene végre rakni a kerületben, mert ami Önöknél van az nem csak büdös, de az egészségre is ártalmas!

Szennyezik a vizeinket, a levegőnket, a villamos vonalaik mellett pedig halomban áll az illegális hulladék.

Az OK, hogy kitakarítottuk Önök helyett a Határ úti kiserdőt, de ebből most már elég! Tegyenek végre valamit Önök is az itt élőkért, állítólag erre esküdtek fel!

A FIDESZ nem ad pénzt kármentesítésre, hiszen az Illatos úton is minden rendben van

A kolontári vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulóján bámulatos ostobaságról tett tanúságot a Fidesz, amikor a vitát is elfojtotta arról, hogy miképp kezeljük a környezeti kockázatokat. Az Illatos úton, Zagyvaszántón és szerte az országban ma is elhagyott veszélyes hulladék-telepek mérgezik az embereket.

screenshot_2015-09-29_23_02_09.pngA PM javaslata egy 5 milliárdos környezeti kármentesítési alap létrehozásáról szólt, amit a szennyezők és kockázatos ipari tevékenységet végzők töltöttek volna fel. Ez az alap lehetővé tenné a mérgező telepek felszámolását, az egészséges és biztonságos környezet kialakítását – a Fidesz erre mondott nemet. Napirendre se vették az Országgyűlésben Szabó Tímea javaslatát.

Az Illatos úti kárelhárítás a felszínen lévő méreghordók egy részének elszállításával még csak elkezdődött, a további méreganyagok összegyűjtése, a talaj és a talajvíz ártalmatlanítása, a környezetbe kikerült mérgező vegyületek ártalmatlanítása még hátravan . Ez kormányzati becslés szerint is sokmilliárdos ráfordítást igényel. 

A „nincs vészhelyzet”, illetve „a kormány megoldotta a problémát a méreghordók elszállításával” típusú kormányzati kommunikációs állítások ellenére ugyanis katasztrofális állapotok uralkodnak az Illatos úti egykori vegyi üzem környékén: van olyan mérgező vegyület, amelyből az egészségügyi határérték több mint 200 ezerszerese mérhető a környezetben. 

karmentesites.jpgRáadásul a város közepéről, a sűrűn lakott erzsébeti és kispesti városrész szomszédságából a teljes gyártelepet ki kell telepíteni! A Vegyi Művek területének egy jelentős részét ugyanis 2007 előtt eladták és ott ma is veszélyes üzemek működnek. A kerületi önkormányzatok (Kispest, Pesterzsébet) saját hatáskörben megkezdték a mérések előkészítését, de egy teljes, a lakott területeket is mérő, átfogó kúthálózat kiépítésére (s a FIDESZ-kormány alatt gallyra vágott, másfélmilliárdból létrehozott kármentesítő-rendszer helyreállítására – ez egy 105 kútból álló rendszer volt: réteg-, talaj-, termelő és figyelőkutakat egyaránt tartalmazott -) nincs forrásuk.

Új egészségügyi kockázatértékelésre is szükség van, kockázatbecslést 2004-ben végeztek, akkor 120 családot kerestek fel a Határ út túloldalán, az illegális kutakat betömedékelték és 40 méternél mélyebb kutakat fúrtak locsolásra is. Azóta azonban már tíz év telt el, s azóta újabb felméréseket nem végeztek.

Bár javaslatomra Pesterzsébet Önkormányzata levelet is küldött az ÁNTSZ Tisztiorvosi Szolgálatnak, amelyben kértük, hogy az eddigi vizsgálatok és mérések alapján egészségügyi vizsgálatokat, kockázatbecslést is végezzen Pesterzsébeten. Felmérve, hogy ez a szennyezés milyen egészségügyi problémákat okozhatott, milyen módon csökkenthető az egészségkárosodás kockázata s tegye meg a szükséges lépéseket. Elsőre azonban lepattantunk: amíg nem történik meg a teljes kárfelmérése a területnek, mely területeken milyen mérgekkel szennyezett a talaj és talajvíz addig nem tudnak, s nem is akarnak segíteni.

Ugyanakkor az országban még számos, az Illatos útihoz hasonló gazdátlan méreg lerakat található, ahol a közvetlen veszélyhelyzet elhárítása, a környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is olyan, az alkotmányból levezethető kötelezettség, amelynek végső felelőse az állam, illetve a környezet védelmét szolgáló kormányzati felügyeletű intézményrendszer. A benyújtott javaslatunkban szereplő keretösszeg egy óvatos becslés a feladat megkezdésének, a legsürgősebb kármentesítési teendők ellátásának forrásigényére.

A szavazás napján kaptam meg például Soroksár polgármesterének és a Pest Megyei Kormányhivatalnak a levelét a soroksári veszélyes hulladéklerakóról.

Soroksáron az Illatos úti Vegyi Műveknél kisebb környezetszennyezésről van szó, a telephely azonban jóval közelebb van a lakóházakhoz, pesterzsébeti lakóövezet közvetlen szomszédságában található. Olajjal szennyezett alapzat, széttört vegyszeres üvegek, rothadó hordók, szétfolyó akkumulátorok és elemek. A telepet csak egy kerítés választja el a soroksári erdősávtól és az utca túloldalán pedig családi házak találhatók. Számos ponton szembetűnő a hasonlóság a két terület között: a legrosszabb állapotban is a laboratóriumi vegyszerek vannak, a fémhordók itt is rohadnak, a műanyaghordók repednek, a zsákok szakadnak, a betonra itt is kifolyt a hordók tartalma.

Júliusban számoltam be arról, hogy Pesterzsébeti képviselők kezdeményezésének és a média érdeklődésének köszönhetően Soroksár Önkormányzata 4 év után intézkedik, 15 millió Ft forrást biztosít a kármentesítésre és méréseket végez a Lenke – Bólyai utca sarkánál.

A most érkező levelek azonban feketébb képet festenek: Soroksár és a Kormányhivatal továbbra is csak egymással hadakozik, ahelyett hogy a telepet számolnák fel és megkezdenék a környék kármentesítését. A kormányhivatal 2015. június 25-én kelt határozatában foglaltak szerint az adott ingatlanon jogellenese elhelyezett veszélyes és nem veszélyes hulladékot az önkormányzatnak kell besorolni majd megsemmisítésre elszállítani. Az önkormányzat pedig ezt természetesen megfellebbezte, a jogorvoslati eljárás pedig azóta is folyik. A mérgek és szennyező anyagokkal teli hordók pedig zavartalanul rohadnak a telepen.

A kormányhivatal arról is tájékoztatott (mondjuk ezt láttam enélkül is), hogy a területen talaj- és talajvíz vizsgálatok nem történtek, kármentesítési eljárás nem indult. Az ugyanis a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság kompetenciája. A Katasztrófavédelem pedig nemrégy  még az Illatos úton sem látta szükségesnek beavatkozni. S ha végre meg is kezdi az eljárást, pénze nem igazán lesz rá, hiszen kármentesítő alap nincs. 

A FIDESZ be van oltva józan ész ellen. A FIDESZ azzal, hogy nemet mondott a kármentesítő alap létrehozására, fontos üzenetet küldött Magyarországnak: ha rajtuk múlik, akkor maradnak a mérgező hulladéktelepek szerte az országban.

Kés, villa, olló – mérgekkel játszani nem jó!

Van-e alapja a terjedő híreknek? Mérgezett-e a talaj, talaj- és rétegvíz a kertjeinkben, szellőztethetünk-e szabadon? 

Az ügy sajnálatos aktualitását adja, hogy Ferencváros polgármestere a saját mérési adatait nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, mondván „Kés, villa, olló gyermek kezébe nem való”, majd beijedve a médiaérdeklődéstől kicsapta az internetre az egészet mindenféle érdemi tájékoztatás és cselekvési terv nélkül.

S ahogy várható is volt, sikerült pánikot is keltenie felelőtlen magatartásával, az internetes fórumokon terjedő hírekre, rémhírekre, aggódó levelekre, tanácstalan szülői kérdésekre pedig csak lassan, nagyon lassan érkeznek érdemi válaszok.

illatos_2.jpg

Ráadásul a ferencvárosi botrány átgyűrűzött hozzánk is, az itt élők jogosan teszik fel a kérdéseiket, mérgezett-e a talaj, talaj- és rétegvíz a kertjükben, szellőztethetnek-e szabadon. A szomszéd kerületekből érkező első körös mérési anyagok ráadásul eltérő kiértékeléseket szültek. Ferencvárosban az ügyben dolgozó civil és zöld szervezetek katasztrofális helyzetről beszélnek és azonnali lépéseket követelnek, a vs.hu értékelése is számos problémát felvet, ugyanakkor pl. a kerület vezetése úgy propagálja az eredményeket, hogy semmi veszélyes nincs az Illatos út környékén, pláne a lakott területeken. Meggyőződésem, hogy a ferencvárosi vezetés, felelőtlenül és pánikot keltve járt el amikor hosszú ideig titokban tartotta a mérési eredményeket, majd a média nyomására cselekvési terv nélkül tette fel a mérési adatokat.

Hogy klasszikust idézzek: „kés villa, olló” – közügyek Bácskai ferencvárosi polgármester kezébe nem valók.

kes_villa.jpgDe hogy is állunk most Pesterzsébeten? Mérgezett-e a talaj, talaj- és rétegvíz a kertjeinkben, szellőztethetünk-e szabadon?

Szeptember 10-én tárgyalta Pesterzsébet képviselő-testülete ismét az Illatos úti környezetszennyezés ügyét. Az elmúlt hónapokban Pesterzsébet és Kispest önkormányzati képviselőinek együttműködésének és Baranyi Kriszta ferencvárosi képviselőtársam munkájának köszönhetően megkezdődött a veszélyes hulladék elszállítása és a kerületek saját forrásokból méréseket is végeznek-végeztek az érintett területeken.

A nyári döntésünknek megfelelően Pesterzsébeten is megkezdődött a kárfelmérés. A Képviselő-testület a 2015. júliusi ülésén úgy határozott, hogy:

  • Felkéri a Polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya által kezelt, a BVM Zrt. „FA” Illatos úti telepe kármentesítésével, mérési eredményeivel, a telep és Pesterzsébet szennyezési adataival kapcsolatos iratanyagokba való betekintésre.
  • Felkéri a Polgármestert, hogy kérjen tájékoztatást az (OTH) ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivataltól a pesterzsébeti lakott területen kialakult talajvízszennyezés, szennyezőanyagok lakossági veszélyeztetéséről, egészségügyi kockázatáról.
  • Felkéri a Polgármestert, hogy a jelenlegi szennyezettségi állapot feltárása érdekében vegye fel a kapcsolatot a Bálint Analitika Kft.-vel és szükség esetén a BVM Zrt. „FA”, illetve az ELGOSCAR 2000 Kft. képviselőivel annak egyeztetésére, hogy milyen módon és feltételekkel végezhetők mérések az Illatos úti telepen és annak környezetében, kiemelten a pesterzsébeti lakott területeket is.
  • Felkéri a Polgármestert, hogy a szükséges mérések terveit és annak költségvetését is készítse elő.
  • A 2015. szeptemberi ülésének napirendjére veszi a 2-3. pontban foglaltak alapján beszerzett adatok és információk összességéről szóló beszámolót

Nyáron komplex vizsgálat tervezését javasoltam: vegyünk egyrészt a talajból mintát, de azt egészítsük ki tojások és növények vizsgálatával, hogy felhalmozódtak-e benne DDT származékok. Ez a komplex vizsgálat biztosítja, hogy az adott területről ne csak pontszerűen kapjunk mérési adatokat. Javasoltam, hogy a talajmintában DDT/DDE-t, HCH izomereket és heptaklórt vizsgáljanak, míg a talajvízben, fúrt kutakban benzolt, klórbenzolt és AOX-ot (összes halogénezett szerves anyag) mérjenek. Kiemelten fontosnak tartom, hogy levelet küldjünk az ÁNTSZ Tisztiorvosi Szolgálatnak, amelyben kérjük, hogy az eddigi vizsgálatok és mérések alapján egészségügyi vizsgálatokat, kockázatbecslést is végezzen Pesterzsébeten. Felmérve, hogy ez a szennyezés milyen egészségügyi problémákat okozhatott, milyen módon csökkenthető az egészségkárosodás kockázata s tegye meg a szükséges lépéseket.

Nyári döntésünk után megkezdtük az érintett területen élőkel felvenni a kapcsolatot, a jelentkező családoknál a kerület ingyen méri meg a talaj- talajvíz, kutak esetén a rétegvíz szennyezettségét. A mérések tervezésekor rendelkezésre álló apriori ismeretek azonban rendkívül hiányosak, a mérések zöme 4 évesnél régebbi, a BVM Zrt. „FA” az évenkénti vizsgálati és mérési kötelezettségének 2011 júliusa óta ugyanis nem tett eleget.

A botrány kirobbanása miatt a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya azonban 2015. április 28-án végre eleget tett törvényi kötelezettségeinek és végzett méréseket.

A 2011-es és 2015-ös mérések adatait akkor 3 kút esetében össze is hasonlították. Az eredmények sajnos a várt eredményeket hozták, mivel 2011-ben leállt a kármentesítés és a talaj- és rétegvíz tisztítása a szennyezés ismét jelentősen nőtt. Az egyes monitoring kutakból vett komponensek koncentrációit összehasonlítva elmondható, hogy a BVM-6 jelű talajvíz monitoring kútból származó szennyezőanyagok átlagos koncentrációja 7,25-szerese, míg a BVM-7 jelű talajvíz, és BVM-104 jelű rétegvíz monitoring kutaké 5, illetve 140-szeresei voltak a 2011-es adatokhoz képest. A három kút tekintetében a koncentrációemelkedés a vizsgált komponensekre 25,41-szeres volt. Mivel az összehasonlítás során csak bizonyos komponenseket mértek össze, így ezek az adatok nem reprezentatívak, de erős jelzést nyújtanak a méréseink tervezéséhez.

Felvettük a kapcsolatot az összes érintett hivatallal, a bürokrácia útvesztőjén átbukdácsolva azonban további érdemi információkhoz nem igazán jutottunk. Az anyagban szereplő OKK levél talán a legkiábrándítóbb. Válaszlevelükben megírták: ők nem rendelkeznek olyan adatokkal, amelyek alapján a BVM Zrt. “F.A.” Illatos úti telephelyén és szomszédságában élő lakosság egészségének veszélyeztetése aktuálisan megítélhető lenne. Az OKK számára az egészségkockázat meghatározásához szükséges először is a BVM Zrt. “F.A.” Illatos úti telephelyén kívüli szennyezettség térbeli lehatárolásának elvégzése. Ezt követően szükséges a felszín alatti vizekben található, továbbá szükséges lehet a talajban, kiskerti élelmiszernövényekben található szennyezőanyagok koncentrációjának meghatározása is. Ezt a szakirányú analitikai laboratóriumi tevékenységet az OKK el tudja ugyan végezni, azonban a mérések térítéskötelesek, a mérésekre árajánlatot pedig ők nem kötelesek küldeni. A válasz cinizmusa meghökkentő és arcpirító, ha megvannak a konkrét mérési adatok, akkor erélyesen kell fellépni feléjük. Ilyen levelet egy a közegészségügyért felelős hivatal nem válaszolhat egy a kerületben élők egészségéért aggódó önkormányzatnak. Vagy nevezzék át az OKK-t a Pimaszul Válaszoló Ügyintézők Hivatalának, vagy rakjanak rendet maguk között!

Már áprilisban is ezt írtam: egészségügyi kockázatbecslést 2004-ben végeztek utoljára, akkor 120 családot kerestek fel a Határ út túloldalán, az illegális kutakat betömedékelték és 40 méternél mélyebb kutakat fúrtak locsolásra is. Azóta azonban már tíz év telt el, s azóta újabb felméréseket nem végeztek.

Vajon miért nem? Mit csinált eddig az egészségügyért felelős államtitkár? Miért nem tesz semmit a dél-pesti gyermekek érdekében? Miért kapunk ilyen cinikus válaszokat a hivataloktól?

A gyár területén a talaj szennyezett és számos vízben oldódó méreg szennyezi környezetének talaj- és sajnos a vékony vízzáró agyagrétegen áthatolva rétegvizeit is. A vízszennyezés lakott területekig is elért. A szennyeződés a régi mérési eredmények feldolgozása alapján a területről DK irányban terjed, így a talaj és rétegvíz rövid távon nem veszélyezteti sem a Dunát, sem az ivóvízkészletünket, ez azonban egyetlen pozitív hír amiről beszámolhatok. A levegő, talaj és talajvíz szennyeződése azonban egyre csak nő.

Bár 10 éve elindult egy milliárdos kármentesítő projekt, ami egy a talaj- és rétegvíz tisztítást eredményező rendszert jelentett. Forrás hiány miatt az ELMÜ azonban kikapcsolta a gyár transzformátorát, azóta más cégek hálózatáról kap áramot a vegyi művek, ennek köszönhetően 2010-től csak a rendszer 30%-át működtették, kétharmada leállt a kutaknak, majd leállt a teljes folyamat.

A rendszernek köszönhetően anno a talajvíz szennyeződést sikerült visszaszorítani a lakott területekről a gyár telepére,a leállás miatt azonban talajvízszennyezés ismét közelíti a lakossági területeket, a mélyebben található rétegvizek állapotát pedig csak becsülni lehet, de nagyon komoly problémák lehetnek. Az agyagos vízzáró réteg ugyanis nem állította meg benzol, klórbenzol, trifluor-anilin áramlását, 60-80 méteres mélységben is megtalálhatóak.

A testület múlt heti döntésünk ennek ellenére biztosítja a költségvetési fedezetet és az első körös mérések eloszlását és a mérendő szennyező anyagokat.

A szeptemberi döntésünk:

A Képviselő-testület

  • A Budapesti Vegyiművek Zrt. „FA” Illatos úti telepe kapcsán beszerzett újabb információkról szóló beszámolót elfogadja.
  • Felkéri a Polgármestert, hogy a Bálint Analitika Kft. megbízása útján – az Önkormányzat költségvetésében „Lakossági veszélyes hulladék gyűjtése” soron rendelkezésre álló, fel nem használt előirányzat terhére – végeztesse el a jelen előterjesztés 5. sz. mellékletben szereplő helyszíneken a talajvíz vizsgálatát, egy helyszínen a tavalyi és idei mogyorótermés vizsgálatát, illetve a Határ út közelében levegő szennyezettségi vizsgálatot.
  • Felkéri a Polgármestert, hogy a II. pont szerint elvégzett vizsgálatok eredményéről a 2015. novemberi képviselő-testületi ülésre készítsen beszámolót.

A lakossági meghirdetés azonban csak kevés családhoz jutott el a nyár folyamán, így többen jelezték felém, hogy későn értesültek a lehetőségről. A jó hír, hogy semmiről nem késtek le, az első körös méréseket azonban újabbak követik!

Az ülésen határoztunk ugyanis arról is, hogy javaslatomra Pesterzsébet Önkormányzata folytatja majd a méréseket és várja a pesterzsébeti lakók jelentkezését ezentúl is.

Az önkormányzat várja mindazok jelentkezését, akik a Határ út – Nagykőrösi út – Nagysándor József utca – Török Flóris utca által határolt területen laknak és hozzájárulnak ahhoz, hogy a Vegyiművek által okozott szennyezés felmérése érdekében az önkormányzat által megbízott cég mintát vegyen a kút vizéből, esetleg a talajból, a veteményeskertből.

A mintavétel és a vizsgálat térítésmentes, azt az önkormányzat finanszírozza.

Kérjük, mielőbb jelentkezzenek a mintavetel20@gmail.com e-mail címen NÉV, CÍM, TELEFONSZÁM megadásával!

Addig is a Határ út – Nagykőrösi út – Nagysándor József utca – Török Flóris utca által határolt területen azokat a fúrt kutakat -amelyekből eddig is csak locsolásra, kocsimosásra használható használható vizet nyertek (engedély nélküliek, vagy kismélységű talajvízkutak) – ezentúl se használják ivóvízként, gyermekek fürdetéséhez, saláták, dinnye, uborka és egyéb magas víztartalmú növények locsolására! Bár ez eddig is tilos volt, most fokozottan érdemes erre figyelni. Az ilyen kutak tulajdonosainak pedig kiemelten ajánlom, hogy jelentkezzenek a mérési programra.

Már júliusban is azt írtam: az előzetes becslések szerint a kármentesítés 10-20 évig is eltart. Hosszú munka vár tehát még ránk, a környezetvédelem iránt fogékony civilekre, aggódó dél-pesti szülőkre, nagyszülőkre, kerületi képviselőkre és hivatalokra. Folytatjuk.

Pusztítóbb-e a magyar foci az Illatos úti vegyi bombáknál?

Leszögezhetjük: még a kormány szerint is pusztítóbb a magyar foci, mint az Illatos úti Vegyi Művek. A győri Quaestor-stadiont ugyanis szinte azonnal, már áprilisban stratégiailag kiemeltnek nyilvánították, az Illatos úti Budapesti Vegyiművek Zrt. „felszámolás alatt” stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítéséről pedig csak most júliusban döntöttek.

foci_1.jpg
A kormány rendeletével stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a 2007 óta felszámolási eljárás alatt lévő Budapesti Vegyiművek Zrt.-t (BVM). Így a társaság új felszámolója az ÁFI Zrt. helyett az állami felszámolócég, a Nemzeti Reorganizációs Nonproft Zrt. lesz.

Ennek kijelölt felszámolóbiztosa veszi át a társaság vezetését, s felügyeli a vegyiművek telephelyein visszamaradt szennyező anyagok elszállítását, a telephelyek esetleges értékesítését, a felszámolás lezárását.

A kormány képviselői már a botrány kirobbanásakor is ezt tartották az elsődleges, legfontosabb lépésnek, s csak utána tudtak elképzelni bármilyen további érdemi lépést. Majd jött a Katasztrófa Védelem orbitális hazugsága, ami megállíthatatlanná tette a folyamatokat. Amikor kiderült, hogy vagy nem létezik felmérés a valós helyzetről, vagy kellő indok alapján nem hozzák azt nyilvánosságra már tudható volt a hordók elszállításának és a katasztrófa helyzet rendezésének megkezdése már csak napok kérdése.

„A szakértői jelentések szerint egyharmadnyi stadionból megoldható lenne a probléma, megmenthetnénk ivóvízkészletünket, megszüntethetnénk a légszennyezést. Ha egyeseknek stadion is jut a kert végébe kisvasúttal és csónakázó tóval, akkor a dél-pesti polgároknak is jusson tiszta levegő és ivóvíz.„– írtam áprilisban.

A jóságos kormányfő pedig 9 év kormányzás után Baranyi Krisztina önkormányzati képviselőtől értesült Budapest egyik legnagyobb környezetszennyezéséről, a ferencvárosi bűzlő vegyi bombákról (ha már a vele egy frakcióban és pártban üldögélő képviselőtársai erről nem tájékoztatták, pedig ellenzékiként még ott tüntettek előtte) és utána már ment minden mint a karikacsapás. Mégis katasztrófa közeli helyzetet találtak az Illatos úton, nem keresték tovább a nem létező vizsgálati jegyzőkönyveket, hanem megkezdték az elszállítást.

Kicsit drágább lett mint amit előzetes szakértői számítások jeleztek, de az orbánisztáni viszonyokhoz képest még így is meglepően rendezett módon kezelték az ügyet.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott bejelentette azt is, hogy eredményes volt az a közbeszerzési eljárás, amelyet a BVM Illatos úti telephelyén még ott lévő hordók elszállítására írtak ki.

A nyertes céggel a szerződést megkötötték, a munkára 180 nap áll rendelkezésre. Az előkészítő munkákat már a jövő héten megkezdik, két hét múlva pedig elkezdődhet a hordók elszállítása. A hordókat belföldi és külföldi hulladékégetőbe szállítják majd.

A Miniszterelnökség közleménye szerint a közbeszerzésen nyertes cég, a Palota Környezetvédelmi Kft. 1 milliárd 580 millió forintért végzi el a mintegy 2300 tonnányi veszélyes hulladék elszállítását és ártalmatlanítását.

Most pedig döntöttek a a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdasági szervezetté minősítésről is. Ez számos érdemi jelentős változást hozhat:

A felmentett állami felszámoló ugyanis haladéktalanul köteles az adós iratanyagát és vagyonát átadni a kijelölt új állami felszámolónak, tételes kimutatást készíteni a szerződésekről, az átadás időpontjában folyamatban lévő eljárásokról, értékesítésekről, közbenső mérleget készíteni és arra vonatkozó nyilatkozatot tenni, hogy a mérleg az adós vagyoni helyzetéről valós és megbízható képet ad. Ez utóbbi, vagyis az adós vagyoni helyzetéről valós és megbízható képet adó közbenső mérleg megismerése ugyanis kiemelten fontos, a tavaszi bejáráson ugyanis megmutattak olyan, a mérlegben állítólag vagyoni értékként kimutatott készleteket is, melyek elszállításáról és megsemmisítéséről is most intézkednek – vagyis nemhogy értékkel bírnak, hanem költségként jelentkezik elszállításuk.

„A telepen 1.304 tonna minősített veszélyes hulladék és 1.000 tonna vegyi anyag volt megtalálható áprilisban ugyanis a felszámoló cég szerint. Sőt szerepelteti is a mérlegében 200 M Ft értékben ez utóbbit.” Minden tiszteletem mellett jelzem: a képen látható vegyianyag-készletet még Tarsoly Csaba sem tudná eladni a Vaterán.

A BVM pontos értékének meghatározása ugyanis létfontosságú, hiszen a stratégiailag kiemelt szervezet vagyonát pályáztatás nélkül, meghívással le lehet értékesíteni. S azt már 5 éve tudjuk: az Orbán-kormány soha nem tesz semmit érdek nélkül. A leállított értékesítési pályázatok, és a hordók állami pénzen történő elszállítása után nem mindegy ki és mennyiért jut ehhez az ingatlanhoz. 2011-ben volt egy eredményes értékesítési pályázat ugyanis, amit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség utólag leállított, sőt azóta pályázatot sem lehet kiírni. Kíváncsian várom most mennyi idő alatt lesz gazdája a területnek.

A város közepéről, a sűrűn lakott erzsébeti és kispesti városrész szomszédságából a teljes gyártelepet ki kell ugyanis telepíteni! A Vegyi Művek területének egy jelentős részét ugyanis 2007 előtt eladták és ott ma is veszélyes üzemek működnek. Tegyék ki a város szélére, ez nyilván plusz források bevonását igényli, de töredéke lehet az itt élők egészségkárosodását csökkentő intézkedések költségeinek! S ami a pesterzsébetieket igazán érdekli: ki és miből fogja a valódi kármentesítést, a talaj, talaj- és rétegvíz tisztítását finanszírozni.

A kerületi önkormányzatok (Kispest, Pesterzsébet) saját hatáskörben megkezdték a mérések előkészítését, de egy teljes a lakott területeket is mérő, átfogó kúthálózat kiépítésére (s a FIDESZ-kormány alatt gallyra vágott, másfélmilliárdból létrehozott kármentesítő-rendszer helyreállítására – ez egy 75 kútból álló rendszer volt: réteg-, talaj-, termelő és figyelőkutakat egyaránt tartalmazott -) nincs forrásuk.

Új egészségügyi kockázatértékelésre is szükség van, kockázatbecslést 2004-ben végeztek, akkor 120 családot kerestek fel a Határ út túloldalán, az illegális kutakat betömedékelték és 40 méternél mélyebb kutakat fúrtak locsolásra is. Azóta azonban már tíz év telt el, s azóta újabb felméréseket nem végeztek.Javaslatomra Pesterzsébet Önkormányzata levelet is küldött az ÁNTSZ Tisztiorvosi Szolgálatnak, amelyben kértük, hogy az eddigi vizsgálatok és mérések alapján egészségügyi vizsgálatokat, kockázatbecslést is végezzen Pesterzsébeten. Felmérve, hogy ez a szennyezés milyen egészségügyi problémákat okozhatott, milyen módon csökkenthető az egészségkárosodás kockázata s tegye meg a szükséges lépéseket.

A NÉBIH nyári vizsgálata szerint pedig az Illatos-árok vizsgálatát is folytatni kell, a Ráckevei-soroksári Duna-ág védelmét is biztosítani kell.

Nyolcféle mérget mutatott ki ugyanis az Illatos-árok vízéből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) vizsgálata. Ezek egyike a lindán nevű idegméreg, amely tápláléklánci feldúsulása miatt kimondottan veszélyes az emberre, ezért 15 éve betiltották a használatát. – írja a jozsefattilalakotelep.hu.

„A hatóanyagok jelenléte a vizsgált vízmintában alacsony volt, amely a Soroksári Dunaágba kerülve jelentősen tovább hígul, ezért nem okozhat közvetlen akut környezeti veszélyt. Ezért ez sem okozhat közvetlen akut környezeti veszélyt, és nem valószínű, hogy a dunai halakban nagyobb mértékben felhalmozódna. Ennek kizárására azonban további vizsgálatok, többek között a kifogott halak növényvédő szer analitikai vizsgálata szükséges, aminek alapján állategészségügyi vonatkozásban is felmérhető az Illatos árok kockázata a horgászok által fogott halakra.” 

Az előzetes becslések szerint a kármentesítés 10-20 évig is eltart. Hosszú munka vár tehát még ránk, a környezetvédelem iránt fogékony civilekre, aggódó dél-pesti szülőkre, nagyszülőkre, kerületi képviselőkre és hivatalokra.

A Kormány 181/2015. (VII. 8.) Korm. rendelete a Budapesti Vegyiművek zártkörűen működő Részvénytársaság „felszámolás alatt” stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítéséről

A Kormány a csődeljárásáról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 84/A. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A Kormány a  csődeljárásról és a  felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a  továbbiakban: Cstv.) 65.  §-a alapján a  Budapesti Vegyiművek zártkörűen működő Részvénytársaság „felszámolás alatt” (székhelye: 1055 Budapest, Szent István krt. 1. 1. em., cégjegyzékszáma: 01-10-042218) társaságot (a  továbbiakban: Társaság) stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősíti.

2. § A Kormány – figyelemmel a Cstv. 65. §-ára – megállapítja, hogy a Társaság, mint stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet vonatkozásában a Cstv. 65–67. §-át kell alkalmazni. 3. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Dr. Semjén Zsolt s. k., miniszterelnök-helyettes

 

 

 

Újabb környezetszennyezés Pesterzsébet határán

Az Illatos úti környezetszennyezés feltárásakor is jeleztük: nem egyedi esetről van szó, számos ilyen hely található még az országban, sőt a fővárosban is.

Pénteken ismét Pesterzsébet talajvizét, és környezetét veszélyeztető cég telephelyére mentünk el felmérni a károkat. Naná, hogy ismét egy szomszéd kerületbe, most azonban nem Ferencváros, hanem Soroksár felé vettük az irányt. Nem kellett azonban sokat kerékpároznom, Pesterzsébeten a Lenke – Bólyai János saroknál leszálltam és átsétáltam 10 métert az utca túloldalára s már Soroksáron, egy illegális hulladékkal körülvett fakerítésnél is találtam magam. 

20150619_104418.png

Már a bejárat előtt hátrahőköl az ember a hatalmas illegális hulladéklerakattól, belépve a telepre pedig még szomorúbb kép fogad.

Bár az Illatos úti Vegyi Műveknél kisebb környezetszennyezésről van szó, a telephely azonban jóval közelebb van a lakóházakhoz, pesterzsébeti lakóövezet közvetlen szomszédságában található, a Lenke – Bólyai utca sarkánál.

Olajjal szennyezett alapzat, széttört vegyszeres üvegek, rothadó hordók, szétfolyó akkumulátorok és elemek. A telepet csak egy kerítés választja el a soroksári erdősávtól és az utca túloldalán pedig családi házak találhatók.

Számos ponton szembetűnő a hasonlóság a két terület között: a legrosszabb állapotban is a laboratóriumi vegyszerek vannak, a fémhordók itt is rohadnak, a műanyaghordók repednek, a zsákok szakadnak, a betonra itt is kifolyt a hordók tartalma.  

Az Illatos úti kárelhárítás a felszínen lévő méreghordók egy részének elszállításával még csak elkezdődött, a további méreganyagok összegyűjtése, a talaj és réteg- illetve a talajvíz ártalmatlanítása, a környezetbe kikerült mérgező vegyületek ártalmatlanítása még hátravan . Ez kormányzati becslés szerint is sokmilliárdos ráfordítást igényel . Ugyanakkor az országban még számos, az Illatos útihoz hasonló gazdátlan méreg lerakat található, – ilyen a pénteken feltárt soroksári lerakat is – ahol a közvetlen veszélyhelyzet elhárítása, a környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozhat.

A Lenke-Bólyai sarkán lévő lerakat kármentesítésére egyelőre úgy tűnik Soroksár Önkormányzat egyedül is képes (bár a talaj és talajvíz mérések még hátravannak), de más helyeken erre az adott önkormányzatok egyedül nem képesek. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is olyan, az alkotmányból levezethető kötelezettség, amelynek végső felelőse az állam, illetve a környezet védelmét szolgáló kormányzati felügyeletű intézményrendszer.

Ezért is nyújtott be törvényjavaslatot Párbeszéd Magyarországért egy Országos Környezeti Kármentesítési Alap létrehozására, hogy már az idén is álljon rendelkezésre 5 milliárd forint erre a célra. S ezért is felháborító, hogy az előzetes ígéreteit be nem tartva 2016-ra sem állított be erre a célra forrásokat a költségvetésbe a kormány.

Az Illatos úthoz hasonlóan itt is fontos az önkormányzatok szerepe, a Budapesti Vegyi Művek esetében a tulajdonosok között szerepel az adott önkormányzat, itt pedig az ingatlan tulajdonosáról derült ki, hogy az valójában Soroksár Önkormányzata. A bérlő pedig a felszámolás alatt álló Péter és Gönczi Kft. fa

Információim szerint az adott terület anno parkolóként lett bérbe adva. Hogy miért nem vette észre senki a felszámolás megindítása előtt, hogy itt valójában veszélyes hulladékot tárolnak, nos az bizony merő rejtély. A Google képein is látszanak a hordók, s nyilván Földesi Gyulának a körzet fideszes volt országgyűlési képviselőjének is tudnia kellett a problémáról. De természetesen pont annyit foglalkozott ezzel a problémával is, mint az Illatos útival: semmit.

A választások komoly fordulatot hozott az ügyben, ugyanis Szabó Szabolcs Soroksár új országgyűlési képviselője elődjével ellentétben fogékonynak bizonyult a környezeti problémák megszüntetésére és ezen a bejáráson is részt vett.

A bejárás után kapott jegyzőkönyveket, tanulmányokat és leveleket elolvasva megállapítható, hogy ebben az esetben a felszámolóbiztos megkezdte a hulladék elszállítását, egy részét átcsomagolták és hasznosítható lomokat, illetve a veszélyes hulladék egy részét is elszállították a telephelyről.

A pénz azonban itt is elfogyott és veszélyes hulladék maradt még jócskán. Nyilván a szennyező fizet elve ebben az esetben sem tud érvényesülni, ráadásul a polgári perek megindítására és és büntetőfeljelentésekre még várni kell, mert eddig ezek csak részlegesen történtek meg. 

A szennyező anyag pedig a nyakunkon, úgyhogy Soroksár Önkormányzata a következő, akinek állnia kell a költségeket, mint a terület tulajdonosa, és gondoskodni a kármentesítésről és a hulladékok elszállításáról, ezt nem fogja tudni továbbhárítani, így akár gyorsan és hatékonyan hozzá is láthatnak! 

(További fejleményekkel és a kapott tanulmányok anyagainak részletesebb elemzésével később jelentkezem).