A Fidesz maga a pusztulat

A pusztulás-mítosz lényege: a történet szerint Isten – látva az emberek gonoszságát – szomorú volt azért, hogy isteni képmása ilyenné vált és úgy döntött, megtisztítja a Földet a gonosz emberiségtől. 

Lassan úgy tűnik Magyarországon a Fidesz szeretné átvenni a vízözön szerepét az emberiség újkori történetében. Mindent megtesz a klímavédelem hátráltatásában, az ellenzéknél és a civil kurázsinál csak a fákat gyűlöli jobban, kiemelten támogatja a környezetszennyező iparágakat, az orosz atomlobbi előretolt bástyájaként üzemel, hátra dőlve nézi vizeink és a levegő szennyezését.

great_flood_1864_ivan_aivazovsky.jpgAz Európai Parlament hatalmas ajándékkal lepett meg a születésnapomon: szerdán támogatta az egyszer használatos műanyagok betiltását 2021-től.

A döntés szerint 2021- től betiltja az EU az egyszer használatos műanyag tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat és fülpiszkálókat. A tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, a műanyag palackoknak 2025-re legalább 25 százalékukban, 2030-ra pedig már 30 százalékukban újrahasznosított anyagból kell állniuk.

images_4.jpgA döntést 560 szavazattal, 35 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el az uniós parlament. A két magyar kormánypárt (a FIDESZ és a KDNP) EP-képviselői az egyes műanyagok tiltásáról szóló törvény szavazásán tartózkodtak.

Az euronews szerint Hölvényi György (Fidesz-KDNP) közleményben indokolta a tartózkodását. Úgy véli, hogy  a döntés jogtalanul büntetné Magyarországot, amely az uniós előírásoknak megfelelőn elkülönített hulladékgyűjtési rendszert alakított ki.

Ilyenkor az első döbbenet után felmerül a kérdés, ők soha nem járnak haza Brüsszelből?

Orbán 9 év alatt alatt tönkreverte a hulladékgazdálkodást, kényszerállamosítás, csődhelyzet, pontatlan szállítás, csökkenő szolgáltatás. Exponenciálisan nő az illegális hulladék az ország teljes területén. Az idei Teszeddes takarítások hatalmas sikerét is részben az okozta, hogy tízszer annyi szemét várta a környezetükért tenni vágyókat, mint az előző években.

letoltes_2.jpgJoggal ugorhatnának rám kedvenc kormánypárti trolljaim, hogy egyetlen tartózkodásból ilyen mély következtetéseket próbálok levonni. Úgyhogy megemlítenék csak néhány márciusi eseményt: 

  • Nemmel szavaztak a Fidesz képviselői az Európai Parlament március 13-án elfogadott, „Tiszta Levegőt Mindenkinek” című állásfoglalására is, amely felszólítja a Bizottságot, hogy az európai polgárok egészségének védelmében tovább szigorítsa a levegőminőségi előírásokat.
  • A múlt heti kétnapos EU-csúcsról kiszivárgó bizalmas dokumentumok szerint Németország, Lengyelország és Csehország mellett Magyarország is elutasítja a 2050-es klímasemlegességre vonatkozó többségi álláspontot.

Ezért is állítom, hogy Orbán politikája nem csak rövidtávon káros, hanem gyermekeink jövőjét is veszélyezteti.

S én ezért is fogom a legzöldebb EP képviselőt, a környezetvédelem kategóriájában az év EP képviselőjének választott Jávor Benedeket támogatni az elkövetkező hetekben, s mindent megtenni, hogy folytathassa a munkát.55726211_2550621701645946_1296699434670751744_o.jpg

Visszatérve a jó hírre (forrás: greenfo.hu): 

2021-től az alábbi műanyag termékek lesznek betiltva az Unióban:

  • egyszer használatos evőeszközök (villák, kések, kanalak és pálcikák),
  • egyszer használatos tányérok,
  • szívószálak
  • fülpiszkálók,
  • léggömbök pálcikái, és
  • oxidatív úton lebomló műanyagok, ételtartók és expandált polisztirolból készült poharak.

images_3.jpgAz új szabályok a hulladékok újrahasznosításáról is rendelkeznek. Így a tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, a műanyag palackoknak 2025-re legalább 25 százalékukban, 2030-ra pedig már 30 százalékukban újrahasznosított anyagból kell állniuk.

A jogszabály emellett többek között a dohánygyártók esetében megerősíti a „szennyező fizet” elvet: bevezeti ugyanis a gyártók kiterjesztett felelősségét. Hasonló rendszer lép életbe a halászfelszerelések terén is, ahol ezentúl a gyártók (nem pedig a halászok) tartoznak felelősséggel a tengeren elvesztett halászhálók begyűjtésének költségeiért.

A jogszabály szerint kötelezővé kellene tenni a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetést, amely szerint a műanyag füstszűrős cigaretta eldobása káros a környezetre. Ugyanez vonatkozik a műanyag poharakra, a nedves törlőkendőkre, és az intimbetétekre.

Üröm az örömben, hogy az utolsó utáni órákban vagyunk, több millió mikroplasztik úszik le a csak a Felső-Tiszán óránként! A Tiszán vett víz- és üledékminták eredményei igazolják a nemzetközi kutatásokat: a mikroműanyag-szennyezés globálisan érinti vizeinket – derül ki a WESSLING Hungary Kft. eredményeiből.

31 hozzászólás “A Fidesz maga a pusztulat” bejegyzéshez

  1. A Felső-Tisza szennyezése Ukrajnából származik, ami nem EU tagállam, nem vonatkozik rájuk semmilyen EU direktíva. Ha vonatkozna, akkor sem nagyon tartanák be, továbbá az EU-n belüli cégeknek is szükségük van környezetszennyező anyagokra, amit valahol elő kell állítani.

  2. minden politikától mentesen lenne egy aktuális kérdésem; miért van az, hogy itt Németo-ban mindenhol visszaváltják a PET palackokat 25 EUR centért, a normál sörös, boros palackokat min. 8, vagy 15 EUR centért?? Abszurdisztánnak olyan jól megy, hogy nekünk nem kell újrahasznosítani? Illetve azt gondolja ez a kretén NER maffia, hogy az átlagmagyarja majd “szarakodik” az ingyenes PET palackok tárolásával, szakszerű gyűjtésével és azt majd szépen mind leadja akár a bolti göngyöleg begyűjtő gépnél, illetve gondosan összepréselve bedobja a sárga konténerekbe?
    Egy méretes lófaszt; dobálja szanaszét, jobb esetben bevágja a kommunális kukákba. Ha jók az infóim, az újrahasznosítható csomagolóanyagok tán 15%-át gyűjtjük jelenleg vissza, a többi repül szanaszét! Elég szétnézni a településeinkben, az erdőkben, elhagyott területeken! hiába, Hazánk inkább Balkán, mint Európa!

  3. ebben szvsz valószínűleg sajnos a németekhez igazodunk, kivételesen nem magunktól vagyunk ennyire hülyék.

  4. Bűncselekmény lesz az illegális szemétlerakás és termékdíjat is be fognak vezetni.
    Egyébként nagyon drámai és hatásvadász cikk, de inkább valami színdarabnak lenne jó nem tudományos alapú munkának…

  5. @nemecsekerno_007: Nem tudományos munka, ez tény, speciel nem is szándékozott annak mutatkozni.

    A “bűncselekmény lesz az illegális szemétlerakás” egyrészt egy mezei választási ígéret csupán, várhatóan a jogszabályt talán meg is hozzák, majd ennek segítségével megoldják megoldják mint a hajléktalanok lakhatását, vagy a drogkérdést.

    Jah, azt sem sikerült, ezt majd nyilván megoldják, (nem, nem fogják).

  6. @Mach Péter: “Nem tudományos munka, ez tény, speciel nem is szándékozott annak mutatkozni.”

    Értem én, csak ilyen az ilyen PR jellegű környezetvédelmi írásból elég sok van… A probléma meg kb. 25 éve nem igazán változott, legfeljebb mostanra mindenki ismeri…

    “A “bűncselekmény lesz az illegális szemétlerakás” egyrészt…”

    Ez jóslás. Az meg nézőpont kérdése, mit jelent az, hogy “megoldják” a hajléktalanságot…
    Ha nem sz@rják össze a közterületeket az már egy lépés a megoldás felé. A drog az kicsit más tészta…

    Szóval az döntés kérrdése mit tartunk megoldásnak.

  7. @Mach Péter: Van ahol igen, van ahol nem. Persze arról nem a hajléktalanok tehetnek, hogy nem nyírják a füvet v. nem locsolják a növényeket a parkokban.
    Szemetelni se csak a hajléktalanok szemetelnek.

    De ha a saját környezeted ilyen akkor szedd össze a szemetet, ültess növényeket és hasonlók…
    Ja és erre buzdíts másokat is…

    Túl sok dolgot várunk az államtól, önkormányzattól és ismerve a mentalitásukat ez nem igazán praktikus. Nyílván tisztelet a kivételeknek…

  8. “Lassan úgy tűnik Magyarországon a Fidesz szeretné átvenni a vízözön szerepét az emberiség újkori történetében. Mindent megtesz a klímavédelem hátráltatásában, az ellenzéknél és a civil kurázsinál csak a fákat gyűlöli jobban”

    “a civil kurázsinál csak a fákat gyűlöli jobban”

    kicsit meg kaparsz talan nyersz egy szaros-osztondijat

    “csak a fákat gyűlöli jobban”

    folyamatosan no az erdoterulet aranya

    “Nőttek az erdővel borított területek Magyarországon: míg 2009-ben 20 257 négyzetkilométert borítottak a fás társulások, 2015-ben pedig már 22 332 négyzetkilométert foglaltak el – számolt be róla az Index, az Eurostat Lucas nevű, legfrissebb adatbázisa alapján.”

    http://www.magyaridok.hu/belfold/gyarapodott-magyarorszag-erdoallomanya-3728522/

    hu hu hu

  9. @ogli dzsí:

    Aki Habony médiát olvas, az egyik másik dimenzióba kerül 😀

    A tények:

    “A 2000-es évek elejére, közepére jellemző erőteljes erdőtelepítés és fásítás célja az erdőterület növelése volt, aminek intenzitása 2008-tól már nagyságrendileg csökkent. 2000–2007 között évente átlagosan 15 ezer hektárnyi területen történt erdőtelepítés, fásítás, 2008–2014 között évente átlagosan 5 ezer hektáron. 2015-ben az érintett terület nagysága már nem érte el az 500 hektárt.”

    “A 10 éves és annál fiatalabb állomány arányának
    enyhe mérséklődése az erdőtelepítés visszaszorulásának a következménye.”

    Az erdők egészségügyi állapota: a tünetmentes erdők aránya tovább csökkent, az előző évhez viszonyítva jelentősen (17 százalékponttal), és nőtt a károsodottak hányada.

    Vagyis a gazdasági válság miatt csökkent a sebesség, majd jött a putyinista Fidesz, gyakorlatilag leállította a folyamatot, és szétverte az erdőgazdálkodást.

  10. @Mach Péter: vagyis 2015ben 2000 negyzetkilometerrel tobb erdo volt mint 2009ben

    Azaz 200.000 hektarral.

    Azaz a putyinista fidesz telepitett minimum 200ezer ha erdot 2015ig, te meg hazudozol itten.

    “míg 2009-ben 20 257 négyzetkilométert borítottak a fás társulások, 2015-ben pedig már 22 332 négyzetkilométert foglaltak el – számolt be róla az Index, az Eurostat Lucas nevű, legfrissebb adatbázisa alapján.”

    http://www.magyaridok.hu/belfold/gyarapodott-magyarorszag-erdoallomanya-3728522/

    hu hu hu

  11. @ogli dzsí: Én a kormány anyagait idéztem, az erdőtelepítési program bizony az “átkozott” szocikhoz köthető, amit lassítottak, a forrásokat elvonták, s 2015 év végére teljesen tönkrevertek, az erdők betegek és 2015 év végétől csökken a területük..

    Elárulom, csak neked 😉 nézz utána a 20116-os adatoknak, az még elérhető, a 2017-essel már nem büszkélkednek.

  12. nem tapasztalom ezt a pusztulatot
    lakóhelyemen működik a hulladékelszállítás, éves rendszerességgel veszélyes hulladék, igény szerint személyes lomtalanítás, idényben többször zöldhulladék,(ezt nem veszem igénybe, komposztálok)
    az erdőterület nagyobb mint gyerekkoromban
    a nemzetközi környezetvédelmi szerződések hatásai az iparra igen bonyolultak lehetnek, ez az idehányt szöveg nem igazán tárja fel, a gonoszság egy óvodás gyerek számára magyarázat lehet

  13. @nemecsekerno_007: én összeszedem a szemetet,de arra ne buzdítsanak öreg létemre,hogy a járda mellé virágokat ültessek,és még locsoljam is a méregdrága vízzel.az önkormányzat megtette,gondolom drága pénzért vásárolt levendulákkal,ami már három hete az udvarán sínylődött.én nem kértem,hát így jártak.tönkre is ment mind.

  14. @enrikokaruszo: hulladékszállítás itt is van,eddig a lenyesett ágakat elvitték,most már nem.a veszélyes hulladékért eddig eljöttek,de a tévét nem tudom odacipelni.

  15. @Mach Péter: persze,mint a szemét,ami az unokaöcsém erdőjében volt.kinek a papírjai voltak benne? az alpolgármesteré.semmi következménye nem lett.akkor én is hajigálhatom?

  16. @Mach Péter: Az erdőtelepítéshez azt azért vedd hozzá, hogy a kivágott erdők helyére kötelező jelleggel kell újat telepíteni, ez nem opció hanem előírás. Az új erdőterületnek pedig hely kell, ami egyre fogy. Ráadásul a mezőgazdasági termelés gyorsabban megtérülő és pár évig még agyontámogatott biznisz, nyilván nem fognak a termőföldre erdőt telepíteni.

  17. @ogli dzsí:
    “míg 2009-ben 20 257 négyzetkilométert borítottak a fás társulások, 2015-ben pedig már 22 332 négyzetkilométert foglaltak el”

    Növekszik az erdők területe, ez jó hír. Még ha a liberális elkúró barmoknak ez nem is tetszik. Ők 9 év alatt sivatagot csináltak volna az országból.

  18. @Ma is mentek gecizni?: A “liberálisok” idejében sokkal intenzívebben mentek a telepítések, valamint ők hoztak törvényeket arra, hogy a letermelt erdőterület újraerdősítését ne lehessen elsunnyogni. Szóval ez mellément buzikám…

  19. @Ma is mentek gecizni?: @Boar.: Látom, az urak jól eldiskurálnak az erdőtelepítésről, de engem tényleg az érdekelne, miszerint ennyire jól megy nekünk, hogy csak 15%-át gyűjtük be szelektíven az újrahasznosítható hulladéknak?? Pácsemu??

  20. “2021-től az alábbi műanyag termékek lesznek betiltva az Unióban:

    egyszer használatos evőeszközök (villák, kések, kanalak és pálcikák),
    egyszer használatos tányérok,
    szívószálak
    fülpiszkálók,
    léggömbök pálcikái, és
    oxidatív úton lebomló műanyagok, ételtartók és expandált polisztirolból készült poharak.

    Na most:
    1. A tengerek szennyezésében Európa szerepe eddig is elhanyagolható volt. Mert hogy mi a mûanyagunkat leginkább zárt tárolókba tesszük, onnan meg nemigen jut el a tengerbe, legalábbis nagy tömegben.

    2. A nagy tömeget nem a mûanyag poharak vagy pláne a szívószálak jelentik, hanem Pl. az a mûanyag amit minden hétvégi bevásárláskor hazaviszel, a tejfölös doboztól a hús csomagolásán át az ivójoghurtod palackjáig. Még egy zacskó kekszet sem tudsz megvenni mûanyag csomagolás nélkül. Nem beszélve Pl. arról, hogy az egy centis pendrive köré 30 centis mûanyag lemezt raknak mögötte papírral. Ami addig a pontig nem baj amíg ki nem kell belõle szedned valahogy az eszközt, majd dobhatod az egész csomagolást a kukába.

    Szóval, a világegyetem ezzel nemigen lesz megmentve. Viszont hoztunk egy jó látszatintézkedést ami szépen mutatja, hogy nem hiába fizetik a zöld politikusokat, dolgoznak azok lelkesen. Kár, hogy sokkal inkább a saját karrierjükön mint a bolygó megmentésén.

  21. @KissGecihuszár: Ha az újrahasznosított hulladék értéke nagyobb lenne a begyûjtésének és a feldolgozásának költségénél, akkor nálunk is újrahasznosítanák. Lásd réz, alumínium, stb. Ha lenne pénzünk arra, hogy a veszteséges újrahasznosítást is megfinanszírozzuk, akkor megtehetnénk persze. De annyira nem megy jól nekünk.

    Amúgy kis hazánkban is volt egy idõszak amikor visszaválthatós PET palackok voltak. Csak pár visszaváltás után elég szarul néztek ki, a tisztításuk sem volt egyszerû, és az egész mûvelet sem kis logisztikát igényelt. Pár év után vége is lett.

  22. @KissGecihuszár:
    “ennyire jól megy nekünk, hogy csak 15%-át gyűjtük be szelektíven az újrahasznosítható hulladéknak”
    Úgy mondanám, hogy MÁR 15%-át, és ez egyre nő!

    Ellentétben a libsi időkkel, amikor semmi ilyesmi nem volt.

  23. Kedves Kommentelők !
    Olvasva ezeket a hozzászólásnak minősített betűhalmazokat, remélem, hogy a Fideszt ennyire támogató ( mindenki más ballibcsi- 1998 ban én is Fideszes voltam ) kedves mindent jobban tudó, okosabb senkiházit , majd ha fulladozni fog a rossz levegő miatt, vagy beteg lesz a rossz minőségő viz miatt, vagy a gyerekének már nem tud élhető természetes környezetett hátrahagyni elfog gondolkozni azon ,hogy véres szájjal mindenkit lehülyézve nem tette volna jobban ha örült volna annak , hogy valaki aggódik a földünkért, és ha csak egy műanyag szívószállal is kevesebb szeny érdekében valamit tesz.

  24. Szerintem alapvetően jól látod a dolgokat, a fityiszfröcsögőkkel nem is érdemes foglalkozni.
    Ha az ember átfutja a híreket, akkor elég feltűnő, h 2010 óta olyan szisztematikusan irtja a fityiszorrmányzat a fákat, mintha valamelyik góré fa fóbiás lenne. Bp utcafelújítás? Fakivágás! Duna-parti munkák? Fakivágás! Liget, múzeumok? Fakivágás! Szilvásvárad? Diósgyér? Város? Falu? Biciklipálya? Kilátó? Stadion? Kisvasút? Lovas stadion? Fakivágás, fakivágás, fakivágás, fakivágás, fakivágás, fakivágás…
    Úgy irtják a fákat, mintha az ő saját lábon szaró csimotáik oxigén nélkül is tudnának lélegezni.

  25. @midnight coder: HAAHHÓÓ, a Németeknél nemcsak a mehrweg, hanem az egyszer használatos -főként azt!- PET palackokat is begyűjtik és 25 EUR Centet kapsz értük, ez megvan??
    @Ma is mentek gecizni?: Ez honnét vetted, csúti szotyiköpködő seggében bokáig tartózkodókám??
    Elárulom, a rohadékköcsög fletóérában még voltak betétdíjas PET palackok, sőt a sörös, ú.n. NRW palackokat és még számos befőttes, borospalackot is visszaváltottak, ja és hibátlanul működött a szelektív hulladékszállítás. Amióta ezek a kretén NER barmok ehhez is jól hozzányúltak, gyakorlatilag 2 vállra fektették az ország majd mindegyikkommunális hulladékszállító cégét, összesen több 100 MRD-s kárt okozva számukra. Csak az FKFV-nek olyan potom 13-15 MRD-vel tartoznak és ez csak a Főváros, hol van a többi nagyvárosi és regionális cég??
    Ez volt a “rezsicsökkentés” á’la disznófejű rezsiszilárd, BRÁVÓ!
    Van még kérdésed??

  26. @Boar.: “nyilván nem fognak a termőföldre erdőt telepíteni”

    Ezen az EU valamelyest változtathatna, ha akarna…

  27. @KissGecihuszár:
    Ráadásul ugye ha sört veszel, akkor Németországban:
    1. Az üveges betétdíja 5 cent.
    2. A dobozos és a PET palackos betétdíja 25 cent.
    3. Minden boltban elfogadják márkától függetlenül mindegyiket.

    Ez azt eredményezi, hogy ott lehetőleg üvegest vesz az ember, de ha nem is, akkor is külön gyűjti a fémdobozokat és a PET palackokat.

    Itthon meg ez azt eredményezi, hogy dobozost vesznek az emberek, mert szívás van az üvegekkel, bemész egy boltba, és az üvegeid jó részét nem váltják vissza, mert nem olyan a címke. Ha múlt héten még árulták azt a sört, akkor már nem váltják vissza…

  28. @Zabalint: Beezonyám, erről van szó! De ugye ezt azért lehet megtenni, mert nincs törvényi szabályozás, illetve ami van, na abban nincs köszönet…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük