Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért – 2021

Idén immár hatodszor hirdette meg Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága az – „Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” – környezetszépítő versenyét, most ősszel a pályázatok értékelése is lezajlott.

Amikor büszkék vagyunk arra, hogy Pesterzsébet főutcája újra díjat kap rendezettségéért, virágaiért, – s immár harmadszor – kerületünk sétálóutcája 𝓷𝔂𝓮𝓻𝓽𝓮 el a Legvirágosabb Főutca díját, akkor azt is érezzük, hogy adott a feladat: ne csak a városközpont, hanem a kerület egésze váljon élhetőbbé, zöldebbé.

S ebben az Önkormányzatnak és az itt lakóknak közös a felelőssége, ha fontos a környezetünk és teszünk is érte, akkor arra az egész kerület büszke lehet. Közös érdekünk a járdáink, parkjaink, kertjeink és udvaraink tisztántartása. Az egész kerületnek fontos a növényzet védelme, komposztálók használata, a szelektív hulladékgyűjtés, a konyhai kiskertek, veteményesek létesítése.

Pesterzsébet attól lesz szebb és élhetőbb, ha kertjei, parkjai, sziklakertjei sokszínűek és gondozottak. Akkor kelünk reggel dalos madarak hangjára, ha nem hanyagoljuk el gondozásukat, ha madáretetőket, odúkat telepítünk.

A versenyre kertes házak lakói, valamint társasházak jelentkezhettek.

Idén rendhagyó módon sajnos csak nyáron tudtuk kiírni a pályázatot és a járványhelyzet miatt a díjak ünnepélyes, rendezvénnyel egybekötött átadása is elmarad, azokat a jövő héten kapják meg a díjazottak.

Ezért jövőre szeretnénk egy családiasabb, de tartalmasabb rendezvényt szervezni, ahol a az elmúlt évek díjazottjai megismerhetik egymást, ötleteket adhatnak, kertészeti kérdéseket vitathatnak meg.

Idén is mérlegeltük a gondozott közterület nagyságát, a házak környezetének gondozottságát. Szempontként jelent meg a biodiverzitás / fajtavédelem / haszonnövények megjelenése a virágok és dísznövények mellett (gyümölcs, zöldség, fűszernövények).

Fontos volt a tisztaság, a növényzet védelme, komposztálók használata, a szelektív hulladékgyűjtés, konyhai kiskertek, veteményesek létesítése. A kertek, parkok, sziklakertek mennyire sokszínűek, a növényzet tájidegen vagy őshonos mennyire harmonizál a környezettel. A bírálatkor figyelembe vettük a madárgondozást, madáretetőket, odúkat is. A társasházak esetében plusz pontot jelentett a lakók bevonása, közösségépítő programok szervezése.

Kertes házak kategóriában a díjazottak:

  • Trajkovits Laura
  • Pálffi Krisztina

Társasházak kategóriában a díjazottak:

  • Közműhelytelep utca 2.
  • Kossuth utca 86.
  • Ritka utca 3.
  • Török Flóris utca 28.

Szívből gratulálok minden sikeres pályázónak!

Egy hozzászólás “Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért – 2021” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük