Ebösszeírás – 2021

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény előírja, hogy az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végezzen.

A kerületi önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást vezet. Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles a törvényben előírt adatokat a kerületi önkormányzat rendelkezésére bocsátani. 

Az ebösszeírás ideje: 2021. október 1. – 2021. december 31.

Az elmúlt években érdemi előrelépést nem jelentett a változás, az ebtulajdonosok egy jelentős része a kötelezettségről sem tud, pláne arról, hogy mennyire eredményes az összeírás és pontosan milyen előnyökkel jár az önkormányzat és a felelős állatartók számára. Egyre többen érzik úgy, hogy egyre kedvetlenebbül végzik el az adatlap amúgy elég hosszadalmas kitöltését, részben, mert olyan adatokat kérnek tőle, amit. Az biztos, a regisztrációt nem teljesítők jelentős összegű büntetéssel is sújthatóak, így mindenkinek kiemelten ajánlom, hogy vegyen részt a folyamatban.

A fent megfogalmazott felvetések miatt pedig az alábbi írásbeli kérdésekkel fordultam a hivatalhoz:

  • Az előző ebösszeíráson hány kutyát regisztráltak?
  • A kerületi ebösszeíráson az országos rendszerben szereplő kerületi kutyák hány százalékáról érkezik adat?
  • Az ebösszeírás adatbázisát az Önkormányzat mire használja fel? Miben segíti a hatósági és egyéb munkát?
  • Az elmúlt 3 évben mennyi büntetést szabott ki emiatt az önkormányzat? Került-e kiszabásra a kerületben a 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet 3. melléklet d) pontja alapján 150.000,- Ft állatvédelmi bírság?
  • Hányszor használták az elmúlt években az Önkormányzat tulajdonában lévő chipleolvasót? Milyen adatbázis segítségével sikerült megtalálni az adott kutyák tulajdonosait?

A beérkezett válaszokat itt közzéteszem de addig is bővebben az ebösszírásról:

Az ebösszeírás ideje: 2021. október 1. – 2021. december 31.

 A 2021. évi ebösszeírás céljából kérik a Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzat közigazgatási területén tartott, négyhónaposnál idősebb ebek tulajdonosait/tartóit, hogy az „Ebösszeíró adatlapot” az oltási könyv, vagy a kisállat útlevél alapján, ebenként kitölteni és 2021. december 31. napjáig a Hivatal Hatósági Osztálya részére eljuttatni szíveskedjenek.

Aki a kötelezően előírt adatszolgáltatási kötelezettségének nem vagy nem az előírtaknak megfelelően tesz eleget, az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet 3. melléklet d) pontja alapján 150.000,- Ft állatvédelmi bírsággal sújtható.

Az online űrlapkitöltés menete

Az előírt adatszolgáltatást a leggyorsabban és legegyszerűbben az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező ebtartók elektronikus úton – űrlapkitöltő alkalmazás segítségével – teljesíthetik, melynek külön előnye, hogy a rendszer a tárhelyre küldött üzenettel igazolja vissza az ebösszeíró adatlap sikeres beküldését, mellyel minden kétséget kizáróan igazolható a kötelezettség teljesítése.

Az elektronikus úton beküldhető ebösszeíró adatlap az E-önkormányzat Portálon érhető el, a https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap oldalon. Az űrlap kitöltéséhez lehetőleg Mozilla Firefox-ot vagy Microsoft Edge-et használata javasolt, mert más böngészőben az eddigi tapasztalatok szerint az űrlap kitöltése nem működik megfelelően.

Az adatszolgáltatást az állattartók túlnyomó többségénél az alapértelmezettként megjelenő „Saját néven (magánszemélyként)” szükséges megtenni, amennyiben gazdasági társaság az eb tulajdonosa, úgy a szerepkörváltás gombbal „Cég nevében”-t kell megjelölni. Ezt követően az „ügyindítás”-t kell kiválasztani, majd az Önkormányzat keresőnél a településhez be kell írni, hogy „Budapest XX.” és ki kell választani Budapest Főváros XX. kerület Önkormányzatát.

Az űrlap kiválasztásához az ágazatnál az „Általános vagy egyéb igazgatási ügyek”-et, az ügytípusnál az „ebnyilvántartás”-t kell megjelölni, majd az „Űrlap kereső”-re kattintva az „Ebösszeíró adatlap” online kitöltési módot kell megjelölni.

Az űrlapon a rendszer a személyes adatokat, valamint a lakcímet a nyilvántartásból beemeli.

A tulajdonos, a tartó, valamint az eb adatait tartalmazó oldalt a portál felső részén található „következő fejezet” gomb segítségével lehet megnyitni.
Az űrlap kitöltése után le kell futtatni az ellenőrzést, mert hibátlan űrlapot lehet csak a „beküldés” gombra kattintva továbbítani. (az esetleges hibákat az ott leírtaknak megfelelően ki kell javítani.) 

A sikeres beküldésről a beküldést követően ebben az esetben is a képernyőn értesítést kap (“SIKERES BEKÜLDÉS” + érkeztető szám), továbbá a tárhelyére is küld a rendszer erről szóló üzenetet (és a beküldött űrlapot is).

Egyéb lehetőségek az űrlap kitöltésére

  • az e-Papír ingyenes, hitelesített üzenetküldő alkalmazás használatával, mellékletként csatolva az adatlapot (epapir.gov.hu) 
  • postai úton: Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal, Hatósági Osztály 1201 Budapest, Kossuth tér 1.
  • e-mail útján: ebosszeiras@pesterzsebet.hu 
  • faxon: 289-2546,
  • személyesen: a Hivatal portája mellett elhelyezett gyűjtőládába

A bejelentéshez szükséges adatlap megtalálható a honlapunkon, a Pesterzsébet Újság 2021. október, november és december hónapban megjelenő számában, valamint Pesterzsébet Önkormányzatának hivatalos facebook oldalán.

Az EBÖSSZEÍRÓ ADATLAP-2021. nyomtatvány kitöltéséhez további tudnivalók

  1. Amennyiben az eb tulajdonosa, és tartója megegyezik, elég az eb tulajdonosának adatait megjelölni.
  2. Transzponder (mikrochip): egy 15 számjegyet tartalmazó kód, amit az oltási könyvnek „az állat adatai” elnevezésű oldalán talál,
  3. Az oltóanyag megnevezését, gyártási számát, az eb oltási könyvének a „veszettség elleni védőoltások” elnevezésű oldalán lévő, az oltást végző állatorvos által beragasztott öntapadós matricán találja.

FORRÁS: pesterzsebet.hu

Egy hozzászólás “Ebösszeírás – 2021” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük