JANUÁRTÓL VÁLTOZNAK A SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS SZABÁLYAI BUDAPESTEN

Budapesten 2022. január 1-től valamennyi begyűjtési rendszerben (házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, gyűjtőszigetek, lakossági hulladékudvarok) az italos kartondoboz (pl. TETRAPAK) átkerül a kevert csomagolási hulladékok közé, a sárgafedelű tartályokba. A kékfedelű tartályokban ezen túl kizárólag tiszta papírhulladék gyűjthető. A jövő év elejétől tehát a szelektív gyűjtési rendszerben tisztán papír, illetve kevert csomagolási hulladékok elkülönített gyűjtésére lesz lehetőség.

A most bevezetésre kerülő új csoportosítási rend kiemelt célja a szelektíven begyűjtött hulladék minőségének javítása.

Az új csoportosítási rendszer a különböző anyagok rétegeiből álló italoskartonok gyűjtését érinti: egyes tejtermékek, gyümölcslevek dobozait ezentúl nem a papírral a kékfedelű, hanem a sárgafedelű tartályban, a kevert csomagolási hulladékokkal együtt kell gyűjteni. Ezt a változtatást annak érdekében vezeti be a Társaság, hogy a kékfedelű tartályokba kizárólag tisztán papírhulladék kerüljön, így – várhatóan – annak további válogatására a jövőben már nem lesz szükség.

A fentiek alapján arra kérik a lakosságot, hogy 2022. január 1-től:

  • 🔵 a kékfedelű tartályokba kizárólag tiszta papírhulladékot (pl. újság, hullámpapír, csomagolópapír, összelapított kartondoboz stb.) helyezzen,
  • 🟡 a sárgafedelű tartályokba pedig kevert csomagolási hulladékot (pl. műanyag[1] és fém csomagolási hulladék, összelapított italos kartondobozPET-palack és fém italosdoboz, műanyagzacskó stb.) helyezzenek
  • ❌ Fontos továbbá, hogy a sárgafedelű tartályban kizárólag csomagolási anyag gyűjthető, tehát NE helyezzenek bele egyéb műanyagot (pl: kertiszék maradéka, háztartási berendezések alkatrészei stb.) és fém használati tárgyakat (pl: ruhafogas, bútormaradvány, berendezések alkatrészei stb.).

A kartondobozok, flakonok, italos kartondobozok, PET-palackok és fém italosdobozok esetében különösen fontos, hogy azokat összenyomva, lapítva helyezzék a gyűjtőtartályokba, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak. Emellett nyomatékosan kérjük a lakosságot, hogy a szelektív tartályokba NE dobjanak élelmiszer-maradványokat és egyéb szennyeződéseket tartalmazó (pl. olaj, zsír, oldószer) csomagolóanyagokat, használt papírzsebkendőt, szalvétákat.

Forrás: https://www.fkf.hu/hirek/ujabb-lepest-tettunk-korforgasos-gazdasag-fele-januartol-sargafedelu-szelektiv-kukaban-kell-gyujteni-az-italoskartont

Panaszkodtak a lakók: áthelyezik a szelektív szigetet a Tátra téri piacnál

A kormány egyik fontos intézkedése volt a hulladékgazdálkodás államosításának, központosításának megkezdése, ez jelentős áremelkedést jelentett a vállalkozásoknak, s komoly visszalépést hozott a szelektív hulladékok elszállítása kapcsán.

Ennek is köszönhető, hogy évről évre egyre több panasz érkezik a szelektív szigetek állapota miatt. A Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság negyedévente vizsgálja felül a szigetek állapotát és próbál újabb és újabb javaslatokkal élni.

A múlt héten a Tátra téri piac melletti üveggyűjtőkkel kapcsolatos lakossági panasz és petíció kapcsán hozott döntést. Szőnyi Attila körzetes képviselő felmérése szerint egyrészt használják a környező a lakók közül és ők fontosnak is tartják, hogy megmaradjon másrészt a környező házakban az üvegtörés miatti éjszakai zaj sok lakót zavar. Ők aláírást is gyűjtöttek, és el is hozták nekem.

Ki is mentem személyesen megnézni az adott területet és javaslatokat készítettem az áthelyezésről, eredeti helyszínen tartásáról vagy az esetleges megszüntetéséről.

A bizottság pedig a sziget áthelyezéséről döntött: a Tátra téri piac mellett található szelektív sziget áthelyezését javasolta az INTEGRIT-XX Városüzemeltetési-, Szervező-, Fejlesztő- és Szolgáltató Kft. hulladéktárolói számára elkerített Tátra téri helyszínre, amennyiben az FKF részéről is megfelelő a tárolók elhelyezése.

Valamint az együttélés szabályait segítő táblák kihelyezését kértük az adott sziget köré, melyben kérjük a lakosságot, hogy 22 óra 06 óra között a zajszennyezés elkerülése érdekében üveget ne helyezzenek el a tárolóban. (Ez utóbbi megoldást több kerület is használja több kevesebb sikerrel, s a várhatón jövőre elkészülő zajvédelemmel foglalkozó rendelettel összhangba is hozható.)

Külvárosi gyújtogatók

4 hónapja játszik a tűzzel néhány piromán a kerületben, és módszeresen gyújtja fel a szelektív szigeteket. 

Pesterzsébeten heti rendszerességgel gyújtják fel a szelektív szigeteket, némelyiket sokadszor. Az egyre inkább szervezett akciónak tűnő bűncselekmények esetében egyelőre tehetetlen a rendőrség.

A gyújtogatás ősszel a Duna-parton kezdődött, akkor mindkét szelektív sziget áldozatul esett, majd decemberben ismét felgyújtották az uszoda mellett rendbe hozott szigetet, akkor már távolabb is merészkedtek és a Pesterzsébet lakótelep távolabbi részein is lángoltak a kukák. Idén már a Vécsey lakótelepen és a Vágóhíd utcánál is megjelentek, a héten pedig a Helsinki úton gyújtogattak több helyen.

Ha ÖN szerint is eljött a cselekvés ideje, akkor írja alá petíciónkat!

Miközben a kormány tönkre vágta a hulladékgazdálkodást és elönti a peremkerületeket a szemét, most a még működő részének üzent hadat néhány piromániás őrült.

A Jogi és Közbiztonsági Bizottság januári ülésén sajnos nem kaptam érdemi választ, hogy a rendőrség mit tesz az ügyben, a kerületi közterületfelügyelők ígéretük szerint sűrűbben járőröznek az adott területeken, de sajnos eredményt még nem sikerült felmutatni.

 

Részlet a bizottsági ülés jegyzőkönyvéből.

A gyújtogatások ráadásul azért is rosszul időzítettek, mert novemberben megkezdtük a szelektív szigetek problémáinak kezelését. A Megújuló Pesterzsébet kérdőívének kitöltői szerint ugyanis a többség szelektíven gyűjti a szemetet, környezetének állapotával azonban senki sem elégedett.  A többség ugyan megtartaná őket, de körbekeríttetné, bekamerázná, gyakrabban takaríttatná a környezetét, néhányan a Nyugat-Európában divatos műszaki cikkes, elemes konténerrel is kiegészítenék.

Szeptemberben a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság elnökeként megígértem, a beérkezett véleményeket javaslatokat fokozatosan beépítjük az elkövetkező hónapokban a munkánkba, így végigjárjuk az összes problémás szigetet, s mindegyik esetben külön keresünk megoldást a problémára (áthelyezés, körbekerítés vagy egyéb védelem, zöldfelület rendezése vagy végső esetben a megszüntetés).

Az ígéret szép szó: október közepén bizottságunk 6 szelektív szigetet járt be és mérte fel az állapotokat, kérte be az FKF Zrt. véleményét, illetve kérte meg a körzetek képviselőit, hogy mérjék fel a lakossági igényeket. A Mediterrán lakóparkban és a Gubacsi lakótelep Zodony utcához közeli részén végzett felmérés eredményei itt olvashatóak.

Novemberi ülésünkön pedig döntöttünk is a felmért szelektív szigetek esetén arról, miként teljesíthetők a lakossági kérések. Négy helyen az áthelyezést, esetleg ideiglenes megszüntetést fogadta el a bizottság, két helyen pedig a megtartását a terület védettségének növelésével.

  • Az Orsolya utca – Károly utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő szigetet ideiglenesen megszünteti, továbbá felkéri a Hivatalt, hogy a Bizottság 2018. januári ülésére az FKF Zrt-vel egyeztetett új, Vécsey lakótelepi helyszínre tegyen javaslatot.
  • A Helsinki út – Alsóteleki utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő szigetet áthelyezi a lakóházaktól kissé távolabb, de az eddiginél a lakótelep közepéről könnyebben megközelíthető helyre.
  • A Vizisport utca 28. előtt található szelektív hulladékgyűjtő szigetet ideiglenesen megszünteti, majd a két épülő társasház átadása után 2018-ban az ott lakókkal és az FKF Zrt-vel egyeztetve új helyszínt keres a házak környezetében a Vízisport utcában.
  • A János utca – Baross utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő sziget üveggyűjtő konténereit megtartja, a papír- és műanyaggyűjtő edényeket pedig a Baross utcai kis SPAR üzlet melletti szigethez helyezteti át.
  • A Zodony utca – Közműhelytelep utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő szigetet megtartja a konténerek körbekerítésével úgy, hogy ne zavarja a sarkon a kilátást és javasolja a sziget közelébe mobil kamera kihelyezését.
  • A Köteles utca 65. előtt található üveggyűjtő konténereket megtartja.

 A bejárásokat pedig a beérkező lakossági panaszok alapján folytatja a bizottság, februárban a

  • Nyáry Pál utca-Balassa utca sarka
  • Rimaszombat utca 3.
  • Alsóhatár út-Török Flóris utca sarok
  • Mártírok útja 273.

szelektív szigetek kerülnek terítékre.

Ha Ön szerint a bizottság a lakókörnyezetében található sziget problémáit is körbe kell járja, jelezze panaszát ide kattintva, az Önkormányzat hivatalos hibabejelentőjén!

Mi legyen a szelektív szigetekkel a Mediterrán lakópark sarkain?

A nyár végi éves lomtalanításkor készítettünk egy kérdőívet Gémesi Emese és Völgyesi Krisztián képviselőtársaimmal, hogy megismerjük az Önök véleményét, javaslatait, s hogy azok figyelembe vételével alakíthassuk át Pesterzsébet hulladékgazdálkodását, az illegális szemét elleni harcot, parkjaink, zöld felületeink védelmét. A kérdőív kitöltői szerint Pesterzsébet szemetes és ezen nehéz lenne vitatkozni, a szelektív szigetek kérdése osztotta meg talán a legjobban a választ adókat, bár a többségük szelektíven gyűjti a szemetet, környezetének állapotával senki sem elégedett.  A többség ugyan megtartaná őket, de körbekeríttetné, bekamerázná, gyakrabban takaríttatná a környezetét, néhányan a Nyugat-Európában divatos műszaki cikkes, elemes konténerrel is kiegészítenék.

Szeptemberben a Környezetvédelmi Városfejlesztési Bizottság elnökeként megígértem, a beérkezett véleményeket javaslatokat fokozatosan beépítjük az elkövetkező hónapokban a munkánkba, így végigjárjuk az összes problémás szigetet, s mindegyik esetben külön keresünk megoldást a problémára (áthelyezés, körbekerítés vagy egyéb védelem, zöldfelület rendezése vagy végső esetben a megszüntetés).

Az ígéret szép szó: október közepén bizottságunk 6 szelektív szigetet járt be és mérte fel az állapotokat, kérte be az FKF Zrt. véleményét, illetve kérte meg a körzetek képviselőit, hogy mérjék fel a lakossági igényeket. Novemberi ülésünkön pedig döntünk is a felmért szelektív szigetek esetén arról, miként teljesíthetők a lakossági kérések.

22308818_1687697307930289_3714244632778007244_n.jpg

Az októberi bejáráson érintettük a Mediterrán lakópark két sarkán található szelektív szigetet is.

Az elmúlt hónapokban rengeteg panasz érkezett ugyanis a Duna-parti sziget környezetének állapotáról (köztük tőlem is), a másik szelektív sziget megszüntetését pedig az egyik társasház közös képviselője kezdeményezte. A helyzetet fokozta, hogy október idusán pedig (szombat és vasárnap) este a lakópark két szélén elhelyezkedő szelektív szigeteket fel is gyújtották. Sajnos az FKF ZRt. mind a mai napig nem távolította el a romokat és nem pótolta a konténereket.

Október 20-án készítettem egy kérdőívet a Mediterrán lakóparkban élők részére a lakópark két sarkán található szelektív szigetek használatáról. Most ennek kiértékelését osztom meg:

A kérdőívet 88 lakó töltötte ki, 96%-uk a lakóparkban, 4%-uk pedig a Gubacsi-lakótelepen a Zodony utcai sziget környezetében lakik.:screenshot_2017-10-30_09_33_19.png

A kitöltők közül mindenki szelektíven gyűjti a szemetet, négyen komposztálnak is, a választ adók 16%-a azonban csak a műanyagot és a papírhulladékot gyűjti külön, ők nem használják a szelektív szigeteket, a többiek valamiféle gyakorisággal igénybe veszik azokat, van aki csak az üveggyűjtőket, vannak akik a többit is.

screenshot_2017-10-30_09_33_31.png

Fenti okok miatt, 52 % szerint szükség van rájuk, 38% szerint csak az üvegkonténerekre, 10% szerint pedig nincs.
screenshot_2017-10-30_09_33_41.pngscreenshot_2017-10-30_09_33_54.png

.

 

screenshot_2017-10-30_09_34_02.png

Baba park melletti (Zodony utca) szelektív sziget:

A választ adók csupán 10%-a szüntetné meg a szigetet, közel 20%-uk csak az üvegkonténereket tartaná meg, a többség azonban megtartaná az eredeti funkciókkal, viszont nagyobb védelmet biztosítanának nekik (körbekerítés, mobilkamerák…) és gyakrabban takaríttatnák.

screenshot_2017-10-30_09_34_14.png

Vizisport utcai (Duna-part) szelektív sziget:

A szelektív sziget közvetlen környezetében két új társasház is épül, aminek a környezetében felhalmozott építési hulladék vonzza az illegális hulladékot elhelyezőket. Az adott szigetet ráadásul eddig sem az itt lakók használták, hanem a környező sporttelepek egyesületei és sport és egyéb vállalkozásai, miközben annak környezetének karbantartásában nem vettek részt.

A Facebook sajátossága, hogy míg a gyorsan, egyetlen kattintással lezavarható FB szavazás esetében 87% szüntette volna meg az adott szigetet, addig az 5 perc alatt kitölthető kérdőív esetében (érdekes módon a kérdőívet többen töltötték amúgy ki, mint ahányan szavaztak) az arány a részleges vagy, ideiglenes megszüntetést támogatók esetében 59%-ra csökkent, a megtartást azonban ebben az esetben  is csak 36% támogatta.

A novemberi bizottsági ülésen, a felmérések alapján az alábbi javaslatot teszem:

  1. A Duna-parton található szelektív sziget ideiglenes megszüntetést javaslom, hogy a két társasház átadása után az ott lakókkal egyeztetve keressük meg a helyét a házak környezetében a Vízisport utcában.
  2.  A Baba park melletti szelektív sziget esetében javasolni fogom:
    1. a Zodony utcában a konténerek körbekerítését úgy, hogy ne zavarja a sarkon kilátást.
    2. a sziget közelébe mobilkamera telepítését.

Köszönöm a kérdőív kitöltőinek a segítséget!

Kuka manó történetei II.

A főváros módszeresen leépíti a hulladékkezelést és szállítást, a kerületi önkormányzatok pedig tehetetlenek. Újra jönnek a lomisok, a szelektív szigetek megszűnőben, a házhoz menő szelektív gyűjtés bevezetése pedig akadozik. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pedig elefántként közlekedik egy porcelánboltban, arrogáns, bumfordi és mindent elront ami eddig működött.

kuka 3.jpgA jogszabály időbeli hatályának két ikergyermeke van: a visszamenőleges jogalkotás tilalma és a kellő felkészülési idő követelménye. Ezt a kettőt szokták unortodox módon értelmezni a demokratikus normákban kihívásokkal küzdő országokban, például nálunk.

Az FKF azonban új fogalmat honosít meg Budapesten: a visszamenőleges hatályú értesítést.

Július 21. és 23. között megszüntette a kerület 7 pontján a szelektív szigeteket és további 6 pontján csupán az üveggyűjtő konténereket hagyja meg.

Megszűntek a szigetek:

Székelyhíd utca 4-gyel szemben
Szilágyság utca – Sajó utca sarok
Tátra tér – Kende utca 100
Téglagyártó út 8-cal szemben
Nagysándor József utca 40/c
Pöltenberg utca 10-12
Vágóhíd utca 59.

Csak az üveggyűjtők maradtak:

Nagykőrösi út – Nagysándor utca 227.
Tátra tér – Sas utca
Török Flóris 33.
Baross utca 25.
Baross utca 47.
Nagysándor József utca 18.

kuka 1.jpgA kerületi lakók keresik a szigeteket, értetlenkednek, majd kezdenek dühössé is válni a felhalmozódó illegális hulladék miatt. Többen próbáljuk jelezni a problémát a hivatalnak. Se kép, se hang.

Pénteken (július 25-én) a szabadságán elérem a hivatal osztályvezetőjét, akit nem tájékoztattak problémáról, de megígéri hétfőn egyeztet a hivatal az FKF-fel.

Hétfőn az egyeztetés hatására, utólag írásban értesíti az FKF a kerületi önkormányzatot, hogy a múlt héten hány helyen fogja megszüntetni a szelektív szigeteket. De a hülyeségnek nincs határa: a visszamenőleges értesítés intézményének nagyobb dicsőségére az FKF pimaszul kéri a hivatalt, hogy a lakosságot időben tájékoztassa majd a változásokról.

Ez utóbbi azonban, nem csak az FKF vezetésnek alkalmatlanságát, a szervezetlenséget és a koncepciótlanságot mutatja, hanem a fővárosi cég mérhetetlen cinizmusát és pimaszságát.

Nem elég, hogy hónapokkal a házi gyűjtést biztosító kukák kiszállítása és a bevezetés tapasztalatainak leszűrése előtt egy évvel megszüntetik a szigeteket, erről sem a lakosságot, sem a kerületi önkormányzatot nem értesítik, de elvárják a maximális közreműködést.

A hivatal pedig szintén felkészületlen, bár tudta, hogy idén megszüntetésre kerülnek a szigetek, azok rendberakására, a terület rendezésére egyáltalán nem biztosítottak keretet a költségvetésben. Így a parkosítás, vagy egyéb közösségi tér kialakítása csak szeptember közepén kezdődhetne meg.

Hab a tortán, hogy az FKF csupán harminc napig oldja meg a területek takarítását, így augusztus 21. és szeptember közepe között per pillanat a jóég tudja mi fog történni a felhalmozódó illegális hulladékkal. Ráadásul a kerületben augusztus 25-én kezdődik az össznépi lomizás, várhatóan a régi szigetek helyét is erre fogják használni a lakók, márpedig ha szeptember közepéig nem rendezi a területeket az önkormányzat, utána ezerszer nehezebb lesz az illegális szemétlerakók megszüntetése.

Fentiek miatt levelet írtam Szabados Ákosnak, hogy ne várjon a szeptember 18-i testületi ülésig, hanem biztosítson keretet a felszámolásra került szigetek rendbehozatalára, a szükséges átalakításokra és a helyszínek gondozására.

Csak Pesterzsébet!

kep.jpg

Az eltűnt szigetek nyomában

Tegnap Pesterzsébeten számos helyen eltűntek a szelektív szigetek konténerei. A szemét és az üvegtörmelék maradt.

Az eddig kapott jelzések alapján a Vágóhíd utcában, a Tűzoltóság és a Spar között, a Székelyhíd utcánál, a Bíró Mihály utcában és a Mediterrán-lakópark bejáratánál is ugyanaz a helyzet.

A helyzetet súlyosbítja, hogy olyan szigeteket is megszüntettek, amely környezetében csak novemberben kerülnek kihelyezésre a házhoz jövő szelektív gyűjtést biztosító kék-sárga kukák.

Sajnos a hivatalban ma nem találtam bent az illetékeseket, Telefonon egyeztettem az illetékes osztályvezetővel és kaptam infót az FKF-től is miért tették.

Az FKF tájékoztatása szerint: „Az FKF a szelektív szigetek üzemeltetését a helyi önkormányzattal történt megállapodás alapján végzi, azaz a kihelyezést és elbontást az önkormányzat jelzése alapján teljesítik. Az ügyfélszolgálat elmondása szerint jelen esetben az történhetett, hogy az önkormányzat jelezte, hogy összevonás, kihasználatlanság vagy a sziget körül kialakult higiéniai állapotok miatt kéri annak elbontását. Tehát az FKF a szigetet nem saját döntése alapján bontotta el, hanem mert arra az önkormányzat kérte.”

Kérésemre hétfőn egyeztet a hivatal az FKF-fel miért vitték el olyan helyekről is a szigetet ahol nincs bevezetve a házhoz menő szelektív gyűjtés (társasházi kék-sárga kukák). Sajnos a fideszes többség megijedt az ökopelenkától és annak mosásától és sóval szántotta be a környezetvédelem helyét tavaly ősszel a kerületben. Emiatt csak követi az eseményeket és tüzet olt. Most is ez történik.

Többször szólaltam fel testületi ülésen, bizottsági egyeztetésen az ügyben. Javaslatomra kezdték el bekeríteni a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket két éve. A kerítés célja az, hogy ne borogassák fel a konténereket. Ugyanis a borogatás után ott maradó üvegcserép és szemét balesetveszélyes és környezetromboló. A kerítéssel ugyan minden rendben volt, a kukákat nem lehetett többé borogatni. Nem volt több üvegcserép, éjszakai csörömpölés… Maradt azonban szétdobált szemét. A helyiek lomtalanítási és építési hulladékot, háztartási szemetet hordanak a szelektív sziget mellé.

Pesterzsébeten egyre népszerűbbé vált a házhoz menő szelektív gyűjtés, a Mediterrán-lakóparkban és kerület néhány társasházas körzetében megjelentek a szolgáltatók. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ha sikerül elterjednie a szigetek egy része megszüntethető lesz.

Így a lakók kérésére jeleztem, hogy a lakópark középső bejáratánál elhelyezkedő szigetet ha általánossá válik a házhoz menő gyűjtés szüntessük meg. A hulladékkezelés „államosítása” azonban lelassította a folyamatot, ráadásul a monopolhelyzetű FKF „büntetésül” a már évek óta ezt a módszert használó házakat hátra sorolta, így fordulhatott elő, hogy a szelektív gyűjtésben élenjáró Duna-parton a kerületben utoljára az előrejelzések szerint csak idén novemberben kerülnek ki a kék-sárga kukák a házakhoz, így egy működő rendszert sikerült tönkreverni, hogy egy év kihagyással újra indíthassák. Most pedig a szelektív szigetet is sikerült megszüntetni a kék-sárga kukák érkezése előtt. Szervezetlenség, fejetlenség, s szeméthegyek.

Az egyeztetések során megbeszéltük, hogy a megszüntetések előtt a területek rendezését meg kell tervezni, fákat, bokrokat kell ültetni vagy egyéb módon rendezni a helyszínt. Egy hulladékgyűjtő-sziget megszüntetése ugyanis komoly előkészítést igényel, ellenkező esetben az illegális hulladék lerakóhelyévé alakul.

Nos, sajnos most ez történik kerület szerte.

Az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy megállítsuk a folyamatokat és megakadályozzuk az illegális hulladéklerakók kialakulását.

 

Amikor csak az ima segít

Nyáron csak az ima segít a bűz ellen a Duna-parton a Csatornázási Művek képviselője szerint. Hozzám közelebb áll a segíts magadon, az Isten is megsegít gondolat. Így, folytatom a reménytelen küzdelmet a Duna-part bűz-szennyezése ellen.

Számos környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésre kaphattak volna választ a pesterzsébeti képviselők. Januári posztomban vettem számba a kerületben legfontosabb ügyeket, problémákat.

 Hat fontos területet emeltem ki:

  • a Vegyiművek kármentesítését,
  • a Dél-Pesti Szennyvíztisztító,
  • az illegális hulladék kérdését,
  • és a szelektív hulladékgyűjtés teljes összeomlását követő feladatainkat.
  • a kiserdő rendezését
  • és az elmúlt évek terület átsorolásai – ingatlanmutyijai – miatti természeti károk csökkentését.

A testületi ülésen most mind az FCSM Zrt., mind a FKF Zrt. munkatársai részt vettek. A Fővárosi Csatornázási Műveket osztályvezetője Makó Magdolna, míg a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-t Takaró Gergely képviselte. A kérdések többsége azonban érdemi válasz nélkül maradt. Sajnos sem a szelektív gyűjtők kihelyezésének pontos menetrendjéről, sem a szelektív szigetekkel kapcsolatos változásokról nem kaptak a pesterzsébetiek kellő információt. A Dél-pesti Szennyvíztisztító működésével kapcsolatban csak a beruházások méreteiről kaptunk újabb beszámolót, a valós problémákra azonban nem tudtak választ adni.

A Dél-pesti Szennyvíztisztító mellett a bűz mellett a megnövekedett gépjárműforgalomra is számos panasz érkezett. 

Az FCSM  Zrt képviselője jelezte, hogy nem a társaság autóiról van szó, a telepen kialakított ürítőt használják a dél-pesti vállalkozók. Makó Magdolna elmondta, hogy a céghez kevés szagpanasz érkezett a lakosság részéről. Tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a tavalyi év szélsőséges időjárása sajnos kedvezett a csatornákban zajló rothadási folyamatoknak. Nyáron csak az ima segít a bűz ellen a Duna-parton az FCSM képviselője szerint. Ezzel együtt a társasághoz kevés szagpanasz érkezett, azok is főleg a telephely felé menő utak környékéről. A társaság két éve vizsgálja annak lehetőségét, hogy a főgyűjtőben vegyszeradagolással előzzék meg a szagképződést.

Sajnos nem sok sikerrel.

Ennek ellenére, némileg meglepő módon Marton Sándorné a választókörzet FIDESZ-es képviselője felszólalásában jelezte: elégedett a helyzettel és örömét fejezte ki, hogy csökken a panaszok száma.  A bűz-problémával meg nyilván foglalkozzanak azok, akik itt is laknak. Őt mivel nem itt lakik, kevésbé zavarja a probléma, sőt támogatta a véderdő átsorolását és kiirtását is.

tarvágás 2.jpg

Nos akkor tegyük azt, folytassuk a bejelentéseink regisztrációját, hangoljuk össze tevékenységünket! 

Itt megtehetitek: https://www.facebook.com/groups/mediterranlakopark/

Változást Pesterzsébeten, tisztább, élhetőbb Duna-partot!

A Kiserdőért aggódóknak is kevés jó hírrel szolgálhatok: bár a „Mentsük meg a kiserdőt!” akcióban részt vettek a Pilisi Parkerdő munkatársai, érdemi megbeszélés tavaly sem folyt velük és idén sem kezdeményez ilyet Pesterzsébet Önkormányzata.  Kooperáció nélkül pedig ellehetetlenül az előrelépés.

szelektív 3.jpgAz FKF Zrt képviselői, bár négyen is eljöttek semmilyen érdemi információval nem szolgáltak, a szelektív gyűjtésben kialakult káoszt csak lassan tudják felszámolni. Bár a honlapjukon elérhető, mely utcákban mikor kerülnek kihelyezésre a szelektív gyűjtők, mivel egyikük sem ismerte annak tartalmát így annak betartására sem mertek ígéretet tenni. A javaslatomra folytatják szelektív hulladékgyűjtő szigetek bekerítését. A kerítés célja az, hogy az üvegek, flakonok, dobozok között pénzzé tehető hulladék után kutatók ne borogassák fel a konténereket. Ugyanis a borogatás után ott maradó üvegcserép és szemét balesetveszélyes és környezetromboló.

A honlapról letölthető lista:

Ez alapján tavasszal a kerület nagyobbik részén kihelyezik a szelektív gyűjtőket. A Gubacsi-lakótelep és a Mediterrán lakópark pedig még várhat közel egy évet.

Kerület Név Közterület Kiszállítás dátuma
 (hónap)
XX. Ábrahám Géza utca 2014. március
XX. Ady Endre tér 2014. március
XX. Ady Endre utca 2014. március
XX. Akácfa utca 2014. március
XX. Albert utca 2014. március
XX. Alkotmány utca 2014. március
XX. Alpár utca 2014. március
XX. Alsó határút 2014. március
XX. Alsóapsa utca 2014. március
XX. Alsóteleki utca 2014. március
XX. Alvinc utca 2014. március
XX. Aradi utca 2014. március
XX. Asztalos Sándor utca 2014. március
XX. Atléta utca 2014. március
XX. Átlós utca 2014. március
XX. Attila utca 2014. március
XX. Aulich utca 2014. március
XX. Baba utca 2014. március
XX. Bácska  tér 2014. március
XX. Bácska  utca 2014. március
XX. Bádogos utca 2014. március
XX. Bajza köz  2014. március
XX. Bajza utca 2014. március
XX. Balassa utca 2014. március
XX. Bányász utca 2014. március
XX. Barkó utca 2014. március
XX. Baross utca 2014. március
XX. Bártfa utca 2014. március
XX. Báthory utca 2014. március
XX. Bem utca 2014. március
XX. Berzsenyi Dániel utca 2014. március
XX. Bessenyei utca 2014. március
XX. Beszterce utca 2014. március
XX. Bethlen utca 2014. március
XX. Bocskai utca 2014. március
XX. Bolyai János utca 2014. március
XX. Borsa utca 2014. március
XX. Brassó utca 2014. március
XX. Brenzó utca 2014. március
XX. Bulcsú utca 2014. március
XX. Csallóköz utca 2014. március
XX. Csányi utca 2014. március
XX. Csepeli átjáró 2014. március
XX. Csokonai  utca 2014. március
XX. Csoma utca 2014. március
XX. Csorba utca 2014. március
XX. Damjanich utca 2014. március
XX. Debrecen utca 2014. március
XX. Dessewffy utca 2014. március
XX. Déva utca 2014. március
XX. Dobos utca 2014. március
XX. Dráva utca 2014. március
XX. Duna utca 2014. március
XX. Előd utca 2014. március
XX. Emília utca 2014. március
XX. Emlékezés tere 2014. március
XX. Emőke utca 2014. március
XX. Eötvös utca 2014. március
XX. Eperjes utca 2014. március
XX. Erdélyi utca 2014. március
XX. Erdő utca 2014. március
XX. Erkel Fernc utca 2014. március
XX. Érmindszent utca 2014. március
XX. Érsekújvár utca 2014. március
XX. Faiskola utca 2014. március
XX. Farkaslaka utca 2014. március
XX. Fás utca 2014. március
XX. Felvidék utca 2014. március
XX. Ferenc utca 2014. március
XX. Fészekrakó utca 2014. március
XX. Fiume utca 2014. március
XX. Fogaras utca 2014. március
XX. Frangepán utca 2014. március
XX. Gábor utca 2014. március
XX. Géza utca 2014. március
XX. Gólya utca 2014. március
XX. Hargita utca 2014. március
XX. Háromszék utca 2014. március
XX. Határ út 2014. március
XX. Hátszeg utca 2014. március
XX. Hatvani utca 2014. március
XX. Helsinki út 2014. március
XX. Hinta tér 2014. március
XX. Hitel Márton utca 2014. március
XX. Honvéd utca 2014. március
XX. Hosszú utca 2014. március
XX. Hunyadi János tér 2014. március
XX. Hunyor utca 2014. március
XX. Igló utca 2014. március
XX. Ilona utca 2014. március
XX. Ipolyság utca 2014. március
XX. Irányi utca 2014. március
XX. Iskola utca 2014. március
XX. István utca 2014. március
XX. János utca 2014. március
XX. Jókai Mór utca 2014. március
XX. Jósika utca 2014. március
XX. József Attila utca 2014. március
XX. Kakastó utca 2014. március
XX. Kálmán utca 2014. március
XX. Karánsebes utca 2014. március
XX. Károly utca 2014. március
XX. Kassa utca 2014. március
XX. Katona József utca 2014. március
XX. Kazinczy utca 2014. március
XX. Kende Kanuth utca 2014. március
XX. Kender utca 2014. március
XX. Kéreg utca 2014. március
XX. Késmárk utca 2014. március
XX. Kinizsi utca 2014. március
XX. Királyhágó utca 2014. március
XX. Kiss Ernő utca 2014. március
XX. Klapka köz 2014. március
XX. Klapka tér 2014. március
XX. Klapka utca 2014. március
XX. Klauzál utca 2014. március
XX. Knezich utca 2014. március
XX. Kolozsvár utca 2014. március
XX. Komárom utca 2014. március
XX. Koppány utca 2014. március
XX. Korom utca 2014. március
XX. Kossuthfalva tér 2014. március
XX. Kossuthfalva utca 2014. március
XX. Kölcsey utca 2014. március
XX. Köteles utca 2014. március
XX. Kövező utca 2014. március
XX. Közműhelytelep utca 2014. november
XX. Köztársaság tér 2014. március
XX. Köztemető utca 2014. március
XX. Kulcsár utca 2014. március
XX. Kun utca 2014. március
XX. Kuruc utca 2014. március
XX. Lámpa utca 2014. március
XX. Latorca utca 2014. március
XX. Lázár utca 2014. március
XX. Lehel utca 2014. március
XX. Leiningen utca 2014. március
XX. Lenke utca 2014. március
XX. Léva utca 2014. március
XX. Liget utca 2014. március
XX. Liliom utca 2014. március
XX. Losonc utca 2014. március
XX. Lőcse utca 2014. március
XX. Madách utca 2014. március
XX. Magyar utca 2014. március
XX. Magyarok Nagyasszonya  tér 2014. március
XX. Mária utca 2014. március
XX. Marót utca 2014. március
XX. Martinovics utca 2014. március
XX. Mártírok útja 2014. március
XX. Mártonffy utca 2014. március
XX. Mátyás  utca 2014. március
XX. Mátyás király tér 2014. március
XX. Mézes utca 2014. március
XX. Mikes Kelemen utca 2014. március
XX. Mikszáth utca 2014. március
XX. Munkácsy Mihály utca 2014. március
XX. Munkásház utca 2014. március
XX. Nádor utca 2014. március
XX. Nagy Győry István utca 2014. március
XX. Nagykároly utca 2014. március
XX. Nagykőrösi út 2014. március
XX. Nagysándor József utca 2014. március
XX. Nagyszalonta utca 2014. március
XX. Nagyszeben utca 2014. március
XX. Nagyszőlős utca 2014. március
XX. Nagyvárad utca 2014. március
XX. Naszód utca 2014. március
XX. Nefelejcs utca 2014. március
XX. Névtelen tér 2014. március
XX. Nyáry Pál utca 2014. március
XX. Nyitra utca 2014. március
XX. Olt utca 2014. március
XX. Orsolya utca 2014. március
XX. Orsova utca 2014. március
XX. Ősz utca 2014. március
XX. Pacsirta utca 2014. március
XX. Pannónia utca 2014. március
XX. Parány utca 2014. március
XX. Perczel Mór utca 2014. március
XX. Peterdy utca 2014. március
XX. Pirók Gyula utca 2014. március
XX. Poprád utca 2014. március
XX. Pozsony utca 2014. március
XX. Pöltenberg utca 2014. március
XX. Pöstyén utca 2014. március
XX. Pusztakamarás utca 2014. március
XX. Radnó utca 2014. március
XX. Radvány utca 2014. március
XX. Rákóczi utca 2014. március
XX. Rákos utca 2014. március
XX. Révay utca 2014. március
XX. Rezeda utca 2014. március
XX. Rimaszombat utca 2014. március
XX. Ritka utca 2014. március
XX. Rózsás utca 2014. március
XX. Rozsnyó utca 2014. március
XX. Sajó utca 2014. március
XX. Sárrét utca 2014. március
XX. Sas utca 2014. március
XX. Sebestyén utca 2014. március
XX. Selmec utca 2014. március
XX. Serény utca 2014. november
XX. Szabad köz 2014. március
XX. Szabadka utca 2014. március
XX. Szabadság utca 2014. március
XX. Szakolca utca 2014. március
XX. Szalárdi Mór utca 2014. március
XX. Szamos utca 2014. március
XX. Szarvas utca 2014. március
XX. Szászváros utca 2014. március
XX. Szatmár utca 2014. március
XX. Szegfű utca 2014. március
XX. Székelyhíd utca 2014. március
XX. Szemere utca 2014. március
XX. Szent Erzsébet tér 2014. március
XX. Szent Imre herceg utca 2014. március
XX. Szent Lajos tér 2014. március
XX. Szepesség utca 2014. március
XX. Szerdahely utca 2014. március
XX. Szigetvár utca 2014. március
XX. Szigligeti utca 2014. március
XX. Szilágyság utca 2014. március
XX. Szilágysomlyó utca 2014. március
XX. Szivacs utca 2014. március
XX. Szivattyú utca 2014. március
XX. Szolyva utca 2014. március
XX. Szondi utca 2014. március
XX. Sződemeter utca 2014. március
XX. Tátra tér 2014. március
XX. Tátra utca 2014. március
XX. Téglaégető utca 2014. november
XX. Téglagyár tér 2014. november
XX. Téglagyártó út 2014. november
XX. Temesvár utca 2014. március
XX. Teremszeg utca 2014. november
XX. Tergenye utca 2014. november
XX. Thököly utca 2014. március
XX. Tinódi utca 2014. március
XX. Toldy Ferenc utca 2014. március
XX. Tompa köz 2014. március
XX. Tompa utca 2014. március
XX. Torda utca 2014. március
XX. Torockó utca 2014. március
XX. Torontál utca 2014. március
XX. Török Flóris utca 2014. március
XX. Trencsén utca 2014. március
XX. Tuba utca 2014. március
XX. Tusnád utca 2014. március
XX. Udvarhely utca 2014. március
XX. Uzsok utca 2014. március
XX. Üveges utca 2014. március
XX. Vág utca 2014. március
XX. Vágóhíd utca 2014. március
XX. Valéria utca 2014. március
XX. Vargyas utca 2014. március
XX. Vas Gereben utca 2014. március
XX. Vaskapu utca 2014. március
XX. Vasút sor 2014. március
XX. Vécsey utca 2014. március
XX. Vereckei utca 2014. március
XX. Versec utca 2014. március
XX. Viola utca 2014. március
XX. Virág Benedek utca 2014. március
XX. Vízisport út 2014. november
XX. Vörösmarty tér 2014. március
XX. Vörösmarty utca 2014. március
XX. Wesselényi utca 2014. március
XX. Zalán utca 2014. március
XX. Zamárdi utca 2014. november
XX. Zenta utca 2014. március
XX. Zobor utca 2014. március
XX. Zodony utca 2014. november
XX. Zombor utca 2014. március
XX. Zrínyi utca 2014. március