A soroksár-belváros új gyorsjárat ideiglenesen jó ötletnek tűnik, támogatom, hosszú távon persze a HÉV és a vasút teljesen kiváltja majd. De nem a mi kárunkra!
Csütörtökön, október 15-én a soroksári képviselő-testület tárgyalja a 66-os, a 148-as, a 119-es és a 166-os busz átalakítását, s eldönti, hogy támogatja-e a BKK javaslatcsomagjait, és ha igen, saját pénzből is beszáll-e a finanszírozásba. A döntésről október 30-ig értesítik a BKK-t. Ezek a járatok nemcsak Soroksáron, hanem Pesterzsébet közepén, a Tátra téren, a Szent Erzsébet téren, a Kossuth Lajos utcán és a Határ úton is járnak, vagyis a döntés legalább annyira rólunk szól, mint róluk.
S itt a gond: mi komoly fáziskésésben vagyunk. A BKK nyáron leült Soroksárral, augusztusra elkészült az anyag, a Fővárosi Közgyűlés közlekedési bizottsága már egyetértett a fejlesztési irányokkal, csütörtökön pedig Soroksár is állást foglal. Az előterjesztés szerint a BKK azt kérte, hogy közösen válasszák ki a legkedvezőbb változatot, s csak ezt követően indulnának a további önkormányzati, civil és lakossági egyeztetések. Pesterzsébeten eközben még napirenden sem volt a kérdés, pedig maga az előterjesztés írja, hogy egyeztetni kell a pesterzsébeti önkormányzattal. Ha most nem lépünk, akkor már egy kiválasztott, kész változatról tárgyalunk, nem arról, hogy mi lenne a jó megoldás. Ezért írtam levelet Szabados Ákos polgármesternek.
Mit akar a BKK és Soroksár? A tervek szerint a 66-os nem a Határ út metróhoz menne, hanem gyorsjáratként a Boráros térre, csúcsidőben vagy napközben akár a Kálvin térig. A 148-as Kőbánya-Kispest helyett csak a Határ útig járna, a 119-es és a 166-os pedig Wekerletelepen át Kőbánya-Kispestig hosszabbodna. A 119-es sűrűbben járna, a 166-os viszont nem, az maradna a mostani követési renddel. Mindez évente 65 és 160 millió forint közötti többletpénzbe kerülne, attól függően, melyik változatot választják, s a BKK a legbővebbet akkor javasolja, ha Soroksár részben finanszírozza.

A belvárosi kapcsolat persze jó cél, a pesterzsébeti metróbusz és a „vonattal a belvárosba” egyik kezdeményezőjeként, a projektek sikere után fura lenne, ha azt állítanám, hogy nem.
Csak hát ez a terv egyetlen irányt preferál és emiatt rengeteg áldozatot hoz, és ezt ugyan leginkább éppen a soroksáriak fizetnék meg, de minket pesterzsébetieket is hátrányosan érint, ha néhány elemében nem módosítják a javaslatcsomagot.
A 66-os vonal (66, 66B, 66E) ma a soroksáriak fő járata, csuklós buszokkal, egy vonalon viszi őket a pesterzsébeti piacra, az SZTK-hoz és a Határ út metróhoz. Ha a terv megvalósul, ezt a szerepet a 166-osra bíznák, amely a térkép szerint továbbra is átmegy a városközponton és a Tátra téren, csakhogy nem járna sűrűbben, és közben hosszabb útvonalon, lassabban menne Kőbánya-Kispestig, nem a Határ útig. A Határ úti metróhoz Soroksárról az előterjesztés saját bevallása szerint is át kellene szállni. Az SZTK-hoz a 119-es egy furcsa kis hurokkal ugyan felkanyarodik, majd visszafordul, de a 119-es Soroksárra nem jár, így onnan ehhez is átszállás kellene. A Soroksár által felkért szakértő, Dr. Mándoki Péter is leírja, hogy az „egyetlen kockázat” a pesterzsébeti városközponttal való kapcsolat kiesése, amit szerinte a 166-os csak „részben” tud átvenni, miközben egyes szakrendelések csak nálunk érhetők el. Szóval egy ritkán járó buszra bíznák mindazt, amit eddig a 66-os csuklósai vittek, vagyis rosszabbul jár, aki orvoshoz, piacra vagy a kék metróhoz menne.

Pesterzsébetnek is felemás a helyzet. A 66-os eltűnne a Tátra tér, a Kossuth Lajos utca, a Mártírok útja és a Határ út vonaláról. Ott a 148-as venné át a szerepét, egy járat metró felé tehát megmaradna, csak gyorsjárat nem lenne többé. A 148-as Csepelről indul, minden megállóban megáll, csúcsidőben mindenki ismeri a dugók miatti pontatlanságokat, késéseket, járattorlódásokat és a terv szerint nem is járna sűrűbben.
A Tátra téri piac soroksári vásárlói eddig a 66-os csuklósaival jöttek, mostantól csak a ritkán járó 166-ossal jöhetnének. Ezt az árusok és a környező boltok is megéreznék, ezért is kértem bevonni az egyeztetésekbe a piacot is.
A BKK anyagában sehol nincs benne, hogy az új gyorsjárat pontosan hol áll meg. A szöveg csak „egységes megállási rendről” beszél, a térképről pedig nem lehet eldönteni, melyik karika melyik járat megállója. Pedig két megálló kiemelten fontos, a Pesterzsébet felső HÉV-megálló és a Pesterzsébet vasútállomás. Mindkettő átszállási csomópont, itt lehet átszállni a ráckevei HÉV-re, a vonatra és a Csepel és Kőbánya felé tart 151-esre. Ha a gyorsjárat bármelyiket kihagyja, azzal Soroksár is, mi is rosszabbul járunk, ha ezen a két állomáson megáll, az segíti is a pesterzsébeti közlekedést (sűríti a gyorsjáratot a HÉV-nél és bevonja a Mediterránt, Gubacsot, és a Duna-parthoz közeli Helsinki úti toronyházakat, 4 emeleteseket). Ezt azonban írásban kell rögzíteni, mindkét irányban, minden vonalra.
Wekerletelepen pedig az előterjesztés saját bevallása szerint is ritkábban járnának a buszok, a Csepel–Wekerle út pedig átszállásos lenne.
A polgármestertől azt kértem, hogy a téma kerüljön a soron következő testületi ülés elé, s ha erre nincs idő, a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság kapjon vitaindító anyagot. Addig is jelezze a BKK-nak és Soroksárnak, hogy Pesterzsébet véleményét a változat kiválasztása előtt kérjék ki, ne utólag. A fáziskésést csak így lehet behozni: ha mi is ott vagyunk, amikor még a lehetőségekről, és nem egy kész tervről van szó.
Nem csak tiltakozom, hanem összegyűjtöm a beérkező módosító javaslatokat, s szakértőkkel is egyeztetni fogom ezek meggyőződésem, hogy a soroksáriaknak is jók.
Íme néhány:
- Maradjon meg a belvárosi járat mellett egy közvetlen, csuklós buszos kapcsolat Soroksár, a Tátra tér, az SZTK és a Határ út között, legalább csúcsidőben.
- Ha erre nincs pénz, járjon sűrűbben a 148-as, s legyen egy gyorsjárat is. Ha a 166-osra bízzák a két kerület kapcsolatát, akkor járjon sűrűbben és álljon meg a Szakorvosi rendelőnél is.
- A BKK adja meg a gyorsjárat megállóinak listáját, és rögzítse, hogy minden menet megáll a Pesterzsébet felső HÉV-megállóban és a vasútállomásnál.
- Hangolják össze a 119-es és a 166-os követési idejét.
- Az egészet próbaidőszakkal, utasszámlálással és pár hónap múlva közös értékeléssel vezessék be, legyen lakossági fórum nálunk és Soroksáron is, a piaci árusokkal együtt, és mindez ne a kerületünk költségvetését terhelje.
A belvárosi kapcsolat jó cél, de nem lehet érte feláldozni a mindennapi utakat (a piacot, az orvost), sem a HÉV, vonat és a metró gyors elérését. S Soroksár érdeke nem írhatja felül a pesterzsébetiekét, csepeliekét, a Wekerlén lakókét.
Csütörtökön állítólag Soroksár kiválasztja, mit támogat, s ezzel elindul a következő szakasz. Nekünk most kell beszállnunk, nem akkor, amikor már késő!




Az akkor benyújtott panaszomra közel egy hónappal később, de érdemi választ kaptam. Szerződés kötelezi a 35-ös járatot üzemeltető VT-ARRIVA Kft.-t arra, hogy elfogadható hőmérsékletet biztosítsanak az utazóknak.
Nyilván talán a legfontosabb szempont a forráshiány és az, hogy a Tarlós „tegnap nem is azt mondtam, mint amit mondtam” István vezetésű Fővárosi Önkormányzat legszívesebben megszüntetné a kötöttpályás közlekedést, hogy ne lassítsa a BMW-k forgalmát a belvárosban.
Az első csak a közvetlen lakókörnyezetemet érintő ügy, történt ugyanis, hogy a nyáron Gubacsi hídon a vízvezeték felújítása és a HÉV átjáró felújítása is szinte egyidőben zajlott. A Gubacsi lakótelep és a Mediterrán lakópark is – a kerülettől elzárt, kis természetközeli, Duna-parti lakóövezetek – két útvonalon megközelíthető csupán, a nyár végi felújításoknak köszönhetően ez egyre korlátozódott, ekkor a buszjárat útvonalát is megváltoztatták így ezen az egy kijáraton próbáltak kijutni a városba az itt lakók autón és tömegközlekedéssel egyaránt, a helyzetet súlyosbította, hogy ezt a kijáratot használták a Dél-pesti Szennyvíztisztítóba tartó és onnan távozó szippantós kocsik, illetve a biogázüzem teherautói is. A kijutás így 15-30 percbe is beletelt, megoldást egy jelzőlámpa ideiglenes átállítása jelenthette volna. Mivel a legnagyobb lezárások a péntektől hétfőig terjedő időszakokra korlátozódtak a Soroksári út forgalmát sem befolyásolta volna nagyobb mértékben az átállítás.












Lassan az enyém is: tényleg képtelen a főváros közösségi közlekedését szervező és azért felelős vállalat egy illemhely rendszeres takarításának biztosítására? Tényleg éveket kell várni arra, hogy egy ilyen kérdést megoldjanak?