GYŐZTÜNK! – más néven, de a metrófelújítás után is megmarad a 223M

A kerékpárutak után újabb karácsonyi ajándékkal kedveskedett a főváros Pesterzsébetnek: javaslatunkra a metrófelújítás után is megmarad a kerület és a szomszédos Soroksár-Újtelep legkedveltebb járatává alakult 223M járat.

Az M3-as metró felújítása 2023 első felében befejeződik. Az ország legforgalmasabb vasútvonalának rekonstrukciója éveken keresztül hatással volt Budapest és elővárosai közlekedésére is: új közlekedési kapcsolatok jöttek létre, járatok alakultak át. Ráadásul ezzel kapcsolatban társadalmi egyeztetést indított.

 A BKK 2023. január 8-ig várja az észrevételeket a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen.

A metrópótlás ideje alatt új busz- és villamosvonalak jöttek létre, a 223M járat bevezetésekor szinte azonnal jeleztem, hogy fontos lenne megtartani a metrófelújítás befejezése után. Amikor a kormány érthetetlen módon évekkel az indokoltnál hamarabb lezárta a pesterzsébeti vasutat újra javasoltuk a 23-as család fejlesztését, a 223M megmentését, sőt Juhák Tamás közlekedési tanácsnok kezdeményezése után egy harmadik levéllel is megbombáztuk a fővárost . Javaslatainkat elfogadva véglegessé válnak azok a metrópótlás alatt bevezetett hálózati módosítások, amelyet az utasok megkedveltek, esetünkben a 223M. S így a metrópótlás idején átalakult közlekedési szokásokhoz igazított, új hálózati kialakítás lép életbe.

Pesterzsébet és Soroksár vonatozásában kérésünkre az alábbi változásokat tervezik a 23-as, 23E és 223M busz járatokkal kapcsolatban:

A 23-as jelzés ezentúl a Keleti pályaudvartól a Jászai Mari térig közlekedő villamosjáratot jelölné, ezért a Boráros tértől Pesterzsébetig közlekedő buszjáratok 223-as számjelzést, a Boráros tértől hosszabb útvonalon, egészen Soroksárig, a Szentlőrinci úti lakótelepig közlekedő buszjáratok 224-es számjelzést kapnának.

A Boráros tértől induló 23, 23E, 223M autóbusz számjelzései az alábbiak szerint módosulnának:

  • a 23-as busz a jövőben 223-as jelzéssel,
  • a 23E busz 223E jelzéssel,
  • a 223M busz pedig 224E jelzéssel közlekedne, s megjelenne alapjáratként a 224 is.

Az új járatszámozási rendszer logikája, hogy a 23-as végződésű járatok Pesterzsébetig, a 24-es végződésű járatok Soroksárig közlekednének

  • A 223M autóbusz a továbbiakban 224E számjelzéssel közlekedne. A járat útvonala, üzemideje a jelenlegi 223M-ével egyezne meg. A követési idő a metró átadásához kapcsolódóan változna: a reggeli csúcsidőszakban 7-8, a délutáni csúcsidőszakban 10 percenként indulnának autóbuszok.
  • Az 224E mellett megjelenne csúcsidőszakon kívül, hétköznapokon napközben és este, valamint a hétvégi időszakokban az új 224-es jelzésű autóbusz is. A 224-es buszjárat a Boráros tér és a Szentlőrinci úti lakótelep között közlekedne a 224E járattal azonos útvonalon, érintve a mai 23-as és 223M járat által érintett valamennyi megállóhelyet. Hétköznap napközben 15, a munkanap esti és a hétvégi időszakban 10 percenként indulnának az autóbuszok.
  • A reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a mai 23-as busz 223-as jelzéssel közlekedne hétköznapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban, változatlan útvonalon. Az autóbuszok a reggeli időszakban 7-8, a délutáni időszakban 10 perceként közlekednének.
  • A 23E járat 223E jelzéssel változatlan útvonalon és megállóhelyeken megállva közlekedne a jövőben.
  • A reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a 223E, a 223-as és a 224E, hétköznap napközben a csúcsidőszakok között, valamint munkanap este és hétvégén a 224-es és a 223E autóbusz összehangolt menetrend szerint közlekedne.

A változások bevezetésének tervezett időpontja: 2023. március.

A BKK 2023. január 8-ig várja az észrevételeket a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen, ahol megismerhetitek a tervezett változások hatásait, előnyeit és az új közlekedési lehetőségeket.

Egy hozzászólás “GYŐZTÜNK! – más néven, de a metrófelújítás után is megmarad a 223M” bejegyzéshez

  1. Aminek értelme lenne az egy éjszakai busz az 54/55 vonalán, nonszensz, hogy a Nagykőrösi úton nem közlekedik éjszakai járat…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük