GYŐZTÜNK! – más néven, de a metrófelújítás után is megmarad a 223M

A kerékpárutak után újabb karácsonyi ajándékkal kedveskedett a főváros Pesterzsébetnek: javaslatunkra a metrófelújítás után is megmarad a kerület és a szomszédos Soroksár-Újtelep legkedveltebb járatává alakult 223M járat.

Az M3-as metró felújítása 2023 első felében befejeződik. Az ország legforgalmasabb vasútvonalának rekonstrukciója éveken keresztül hatással volt Budapest és elővárosai közlekedésére is: új közlekedési kapcsolatok jöttek létre, járatok alakultak át. Ráadásul ezzel kapcsolatban társadalmi egyeztetést indított.

 A BKK 2023. január 8-ig várja az észrevételeket a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen.

A metrópótlás ideje alatt új busz- és villamosvonalak jöttek létre, a 223M járat bevezetésekor szinte azonnal jeleztem, hogy fontos lenne megtartani a metrófelújítás befejezése után. Amikor a kormány érthetetlen módon évekkel az indokoltnál hamarabb lezárta a pesterzsébeti vasutat újra javasoltuk a 23-as család fejlesztését, a 223M megmentését, sőt Juhák Tamás közlekedési tanácsnok kezdeményezése után egy harmadik levéllel is megbombáztuk a fővárost . Javaslatainkat elfogadva véglegessé válnak azok a metrópótlás alatt bevezetett hálózati módosítások, amelyet az utasok megkedveltek, esetünkben a 223M. S így a metrópótlás idején átalakult közlekedési szokásokhoz igazított, új hálózati kialakítás lép életbe.

Pesterzsébet és Soroksár vonatozásában kérésünkre az alábbi változásokat tervezik a 23-as, 23E és 223M busz járatokkal kapcsolatban:

A 23-as jelzés ezentúl a Keleti pályaudvartól a Jászai Mari térig közlekedő villamosjáratot jelölné, ezért a Boráros tértől Pesterzsébetig közlekedő buszjáratok 223-as számjelzést, a Boráros tértől hosszabb útvonalon, egészen Soroksárig, a Szentlőrinci úti lakótelepig közlekedő buszjáratok 224-es számjelzést kapnának.

A Boráros tértől induló 23, 23E, 223M autóbusz számjelzései az alábbiak szerint módosulnának:

  • a 23-as busz a jövőben 223-as jelzéssel,
  • a 23E busz 223E jelzéssel,
  • a 223M busz pedig 224E jelzéssel közlekedne, s megjelenne alapjáratként a 224 is.

Az új járatszámozási rendszer logikája, hogy a 23-as végződésű járatok Pesterzsébetig, a 24-es végződésű járatok Soroksárig közlekednének

  • A 223M autóbusz a továbbiakban 224E számjelzéssel közlekedne. A járat útvonala, üzemideje a jelenlegi 223M-ével egyezne meg. A követési idő a metró átadásához kapcsolódóan változna: a reggeli csúcsidőszakban 7-8, a délutáni csúcsidőszakban 10 percenként indulnának autóbuszok.
  • Az 224E mellett megjelenne csúcsidőszakon kívül, hétköznapokon napközben és este, valamint a hétvégi időszakokban az új 224-es jelzésű autóbusz is. A 224-es buszjárat a Boráros tér és a Szentlőrinci úti lakótelep között közlekedne a 224E járattal azonos útvonalon, érintve a mai 23-as és 223M járat által érintett valamennyi megállóhelyet. Hétköznap napközben 15, a munkanap esti és a hétvégi időszakban 10 percenként indulnának az autóbuszok.
  • A reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a mai 23-as busz 223-as jelzéssel közlekedne hétköznapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban, változatlan útvonalon. Az autóbuszok a reggeli időszakban 7-8, a délutáni időszakban 10 perceként közlekednének.
  • A 23E járat 223E jelzéssel változatlan útvonalon és megállóhelyeken megállva közlekedne a jövőben.
  • A reggeli és a délutáni csúcsidőszakban a 223E, a 223-as és a 224E, hétköznap napközben a csúcsidőszakok között, valamint munkanap este és hétvégén a 224-es és a 223E autóbusz összehangolt menetrend szerint közlekedne.

A változások bevezetésének tervezett időpontja: 2023. március.

A BKK 2023. január 8-ig várja az észrevételeket a társaság honlapján meghirdetett társadalmi egyeztetés felületen, ahol megismerhetitek a tervezett változások hatásait, előnyeit és az új közlekedési lehetőségeket.

A népszerű 223M sorsáról jövő ősszel dönt a BKK Zrt

A népszerű 223M sorsáról jövő ősszel dönt a BKK Zrt. Végre Pesterzsébet Önkormányzata és a Polgármester is támogatja, hogy a 223M jelű autóbuszjárat az M3 metró felújításának befejezését követően is közlekedjen. A hivatal emiatt meg is kereste a BKK Zrt-t.

Dodonai választ kapott a hivatal: egyelőre úgy tűnik az eddigi BKK felmérések, lakossági kérések, levelek, társadalmi egyeztetések sem győzték meg őket, hogy a járat népszerű és szükség van rá és további felméréseket végeznek. A metrópótlás befejezését követően 2022. III. negyedévében várható erről érdemi tájékoztatás.

A BKK Zrt. tájékoztatása egyéb ügyekben érdemi új információkkal nem szolgált, de azért érdemes összegezni:

  • A metrófelújítás következő ütemében, 2022. tavaszától az M3-as metró Kőbánya-Kispest felől már a Kálvin térig fog utasokat szállítani, ezáltal a belváros közvetlenül elérhetővé válik a dél-pesti lakóterületek felől.
  • A teljes metróvonal forgalomba helyezése 2023. első negyedévében várható, mely időpontig az alternatív eljutást biztosító buszjáratok – így a 223M jelű is – változatlanul, a jelenlegi útvonalon fog közlekedni.

Az M3 felújítása a kellemetlenségek mellett néhány fontos előrelépést, fejlesztést is hozott a kerületnek:

  • vonattal jutunk be a belvárosba
  • a 223M új buszjárata gyorsan és átszállás nélkül segíti a bejutást a Boráros térre
  • a villamospályák átépítése, s a ferencvárosi átvezetésnek köszönhetően megnyílt a lehetősége a pesterzsébeti villamosvonalak és a 2-es villamos villamosvonal összekötésének, aminek köszönhetően átszállás nélkül juthatunk majd el egészen a Jászai Mari térig.

Ahhoz, hogy könnyebben, gyorsabban és kényelmesebben tudjunk közlekedni azonban további lépések szükségesek:

  • ki kell harcolnunk a 223M vonal és a 23-as buszjáratok felülvizsgálatát és azt a lehető leghatékonyabbá kell tenni
  • sűríteni kell csúcsidőben a vonatot
  • 2022 tavaszáig ki kell dolgozni és fel kell mérni az új pesterzsébeti villamos vonalát, mekkora és milyen igény lenne rá.

Szólj a vezetőnek, ha fulladozol a buszon!

  • Mit tegyünk, ha nem kapunk levegőt a buszon és nem nyithatóak az ablakok?
  • Kihez forduljunk, ha elviselhetetlen a hőség, mert nincsenek bekapcsolva a légkondik?

Tavaly is hasonló problémákkal foglalkoztunk, akkor csupán pimasz semmitmondó válaszokra futotta a BKV-nak.

Idén elnézést kértek és érdemi választ kaptam a feltett kérdéseimre. A májusi korai kánikula kifogott ugyanis a BKV-val és emiatt sajnos a kerület iskolásaival. 35-ös buszon kulcsra zárt ablakok fogadták a kisgyermekes szülőket, a légbefúvás valamiért nem működött, a légkondit pedig a vezető nem kapcsolta be, mert a fődiszpécser csak 11 után tette kötelezővé annak bekapcsolását. Így sem légbefúvás, sem levegő, csak forróság és ájuldozó gyerekek voltak az adott járaton.

19143186_1138625992910780_1650636539172182522_o.jpgAz akkor benyújtott panaszomra közel egy hónappal később, de érdemi választ kaptam. Szerződés kötelezi a  35-ös járatot üzemeltető  VT-ARRIVA Kft.-t arra, hogy elfogadható hőmérsékletet biztosítsanak az utazóknak.

A cikk elején feltett kérdéseimre:

  • Mit tegyünk, ha nem kapunk levegőt a buszon és nem nyithatóak az ablakok?

Egyszerű a válasz: a vezetőnek kell jelezni a problémát. Amennyiben jelzik az utasok a járművezető felé, hogy a klímaberendezés nem a megkívánt hőfokon működik és ablakot szeretnének nyitni, a járművezető köteles biztosítani a légáramlást. 

  • Kihez forduljunk, ha elviselhetetlen a hőség, mert nincsenek bekapcsolva a légkondik?

Ebben az esetben is a vezetőnek érdemes jelezni a problémát, ugyanis bár a fődiszpécser klímahasználat elrendelése kötelező érvényű, azonban nem jelenti azt, hogy egyéb időpontban tilos üzemeltetni a klímaberendezést. Vagyis a vezető önállón is dönthet annak bekapcsolásáról.

Ha ez nem jár sikerrel akkor már a buszon bejelenthető a probléma a Közlekedő Tömeg Tudatos közlekedő alkalmazásával, utólag pedig a BKV Zrt. E-ügyfélszolgálatán.

zwembad-bus_1jpg-500x332.jpg

Itt olvasható a teljes válaszlevél:

Tárgy: tájékoztatás

Tisztelt Mach Péter!  

A BKK Zrt.-hez 2018. május 28-án érkezett elektronikus bejelentésére az illetékes szolgáltató, a VT-ARRIVA Kft. állásfoglalása alapján az alábbiakról tájékoztatjuk.

A Szolgáltató úgy nyilatkozott, hogy szerződés kötelezi a VT-ARRIVA Kft.-t arra, hogy elfogadható hőmérsékletet biztosítsanak az utazóknak. Az emberek hőérzete azonban nagyon eltérő, ezért nyáron a klíma, télen a fűtés okoz kellemetlenséget. Az utastér hőmérsékletét a külső hőmérséklet és a klíma/fűtés erőssége is befolyásolja, továbbá a megállók és az utasok száma, az ajtónyitás gyakorisága is, amelyek rendkívül változó adatok. Amikor a külső hőmérséklet nem indokolja a klímaberendezés használatát, járó motor esetén mindig működik a gépi szellőző rendszer, az autóbuszvezető nyitva tartja a tetőszellőzőt, és az ablakok az utasok által is nyitható állapotban vannak. Az autóbuszvezető az oldalsó ablakokat csak a végállomáson tudja kinyitni. Működő klímaberendezés esetén az ablakok reteszelt állapotban vannak.

Amennyiben jelzik az utasok a járművezető felé, hogy a klímaberendezés nem a megkívánt hőfokon működik és ablakot szeretnének nyitni, a járművezető köteles biztosítani a légáramlást.

A fődiszpécser 11 óra 15 perckor rendelte el központilag a klímaberendezések használatát a járművezetőknek, addig a hőmérséklet nem tette indokolttá azok üzemeltetését.

A vizsgálat során a Szolgáltató a járművezető bevonásával elemzi az esetet. A tanulságokat rögzítik, és felhívják a járművezető figyelmét a hasonló esetek elkerülésére, esetlegesen akkor is, ha nem kerül szankcionálásra az esemény. 

A BKK Zrt. nyomatékosan felhívta a szolgáltató, a VT-ARRIVA Kft. figyelmét ismét, hogy a fődiszpécser klímahasználat elrendelése kötelező érvényű, azonban nem jelenti azt, hogy egyéb időpontban tilos üzemeltetni a klímaberendezést. A BKK Zrt.-nek fontos az utaselégedettség, ezért a járműveken kialakuló hőfokot folyamatosan, szúrópróbaszerűen ellenőrzi.

A BKV Zrt. az állásfoglalásában úgy nyilatkozott, hogy valóban informatikai probléma volt a honlapjukon, emiatt a bejelentések nem működtek. A hibát a BKV Zrt. fejlesztője elhárította, így most már a BKV Zrt. e-ügyfélszolgálata újra működik.

Az okozott kellemetlenség szíves elnézését kérjük.

Budapest, 2018. június 26.

Tisztelettel a BKK Zrt. megbízásából

Ezentúl sűrűbben járnak az akadálymentesített buszok Pesterzsébeten is

Újabb előrelépés az akadálymentesített tömegközlekedés területén. Július elsejétől sűrűbben járnak az alacsonypadlós buszok Pesterzsébeten is. A 35-ös, 36-os, 99-es, 119-es és a 166-os járatokon találkozhatunk több alacsonypadlós járművel a BKK honlapján olvasható információk szerint.

2012-05-25 18_39_18.jpg2011 márciusában kezdeményeztem testületi ülésen, hogy a 119-es járatot cseréljék le alacsony padlósra, hogy a Gubacsi-lakótelepen élő idős nyugdíjasok és a Mediterrán lakóparkban lakó kisgyermekes szülők könnyebben eljuthassanak a városközpontba bevásárolni, a polgármesteri hivatalba ügyeiket intézni vagy akár az Ady Endre utcai Szakorvosi Rendelőbe. Egy évvel kipróbálhattuk az akadálymentesített alacsonypadlós 119-es buszt a családdal, valóban könnyebb volt a felszállás babakocsival és járókerettel egyaránt.

Sajnos azonban a járatoknak csak kisebbik részét váltotta fel 2012-ben az alacsonypadlós, környezetbarát típus. A nyári változásoknak köszönhetően azonban már a járatok többsége akadálymentesített lesz, érdemes tehát indulás előtt a menetrendet megnézni (az aláhúzott időpontokban akadálymentesített járat közlekedik).

2013. július 1-jétől, hétfőtől a már forgalomban levő 100 új jármű mellett 25 darab szóló és 25 darab csuklós Mercedes-Benz Citaro 2 típusú autóbusz áll forgalomba, így immár 150 új busz fog szolgálatot teljesíteni a fővárosi utakon. Ezzel a lépéssel lezárul a budapesti autóbusz-flotta modernizálásának első lépése.

Bár sajnos Pesterzsébetre nem jut a buszokból, az új buszok több vonalon alacsonypadlós, néhány éves, de még korszerűnek mondható buszokat is kiváltanak. Ezeket az akadálymentes járműveket új vonalakra állítják be, ahol így az eddigiekhez képest bővül az akadálymentes kiszolgálás. Összességében, az új buszok megjelenésével és a már korábban is működtetett alacsonypadlós buszok újraelosztásával az erzsébeti vonalakon is bővül az akadálymentesített járatok mennyisége.