„Az az egy fontos: legyetek jók most,
Már nem kell túl sok a holnaphoz;
Legyetek jók, ha tudtok,
A többi nem számít.”
Ma van a fogyatékossággal élő emberek világnapja. Az ENSZ december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.
A Párbeszéd szerint az elmúlt 5-10 évben csak nagyon csekély mértékben történt előrelépés a fogyatékossággal élő személyek ügyében. A rokkantsági felülvizsgálatok, a nagy létszámú intézmények, a szegregáció és a diszkrimináció, valamint a a válság kitörése óta alig emelt támogatások miatt még mindig nagyon megalázó helyzetben vannak ezek az emberek. A Párbeszéd minden állami és önkormányzati intézményt akadálymentesítene is.
Öt éve kezdeményeztem, hogy készítsünk egy átfogó akadálymentességi, és „kismama-baráti” felmérés által nyert adatokat feldolgozó, bárki által korlátlanul megtekinthető webes megjelenítésű digitális „akadálymentes” térképet. Öt éve elutasítás ás elzárkózás fogadta. Mára változott a helyzet, fél éve az Oktatási, Informatikai Bizottság ülésén ismét kezdeményeztem, hogy gondoljuk végig a térinformatika rendszer bővítése milyen szerepet kaphat a kerület akadálymentesítésében, s vágjunk bele.
Köszönet Dr. Demjanovich Orsolya jegyző asszonynak, Trummer Tamás főépítész úrnak és Szalai Lászlónak a kerületi térinformatikai rendszer fejlesztőjének, hogy támogatták a javaslatot és megkezdődhetett a munka.
A program első fázisaként a Főépítészi Iroda elkészítette a közterületek akadálymentességének jelenlegi állapotáról szóló térképet a kerületi honlap térinformatikai linkjén is publikálva. A térkép elkészítése során a gyalog átkelő és utcasarkok járda magasságát figyelembe véve négy kategóriát állapítottak meg (igen, részben, nem megfelelő, gyengén látók számára is alkalmas).
Kattints és nézd meg a térképet!
A térképi adatbázist folyamatosan ellenőrzik, az adatok frissülnek. Részletesebb minőségi kategóriák jellemzésére leíró adatbázist terveznek majd csatolni az egyes azonosítókhoz (hibátlan,jó aszfalt-töredezett szegély, repedezett, megsüllyedt, földes, hiányos szegély v. burkolat).
Ez azonban csupán részsiker, egyrészt a következő lépcsőfok kell legyen, hogy felkerüljenek az akadálymentesített közintézmények is a térképre, majd a problémásak is a hiányosságok feltüntetésével, hiszen a lakosság informálása mellett a térkép a további akadálymentesítés tervezését, ütemezését is segíthetné. A digitális térkép ugyanis nem csak arra alkalmas, hogy jelölje akadálymentesített útjainkat, közintézményeinket, de jellegéből adódóan (adatbázis kapcsolata miatt) a hiányosságokat, annak megoldási teendőit, határidejét is tartalmazhatja, segít a tervszerű stratégia kialakításában. Az elkészülő térkép azonban csak egy út kezdete, további cél az akadálymentesítés szükségességének megértetése, társadalmi elfogadtatása, és ez által előmozdítása Pesterzsébeten. Iránymutatást adhat a kerületben működő civil szervezeteknek és vállalkozásoknak. Nem titkolt célunk, hogy a csatlakozni szándékozók felmérjék a kerületben kereskedelmi egységeket, vendéglátóhelyeket, közútjainkat, folyópartjainkat, hogy az akadálymentesítettséget az egész városrészben javítani tudjuk.
Ennek megvalósulásával a mozgásukban vagy érzékelésükben korlátozott személyek és hozzátartozóik mindennapjai tervezhetőbbé, reménytelibbé válnak, és a többségi társadalommal való kapcsolatteremtésük, kapcsolattartásuk, közös programok szervezése által, a teljes értékű társadalmi életük gördülékenyebbé tehető.
A Párbeszéd egyenlő jogokat, megbecsülést és emberhez méltó életet követel mindenki számára! Éppen ezért, a Mindenki számít! című programja nem hagyja figyelmen kívül a társadalmilag sérülékeny csoportokat sem.

forrás: index.hu
S persze ezt unta meg az egész ország, az Orbán-kormány ugyanis 2010 óta évente nagyjából négyszázmilliárd forintot vont el az ágazatból. Lerohasztották a kórházainkat, tönkretették az alapellátást, nem hajlandóak érdemi béremelést adni a dolgozóknak. Napjainkban többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben, az orvos-elvándorlás miatt az is előfordulhat, hogy az évtized végére a magyarok felének nem lesz megfelelő ellátása. Be kell fejezni tehát ezt az ámokfutást, mert most már a betegek élete forog kockán!
A lassan másfél hónapja zajló eseménysorozatot egyelőre senkinek sem sikerült megszüntetni, pedig sokan szeretnék: a gyermekeiket reggelente iskolába és óvodába kísérő szülők, a vasúttal munkába járók, a Pest megyei középiskolások és a Gubacsi lakótelepről, illetve a Mediterrán lakóparkból a vasúti átjárón át közlekedők.






Abban azonban mindenki egyetértett: a megújult Polgármesteri Hivatal és környezetének rendezése, a zöldfelületek folyamatos növelése mellett ugyanis pezsgő kulturális életre, kávézókra, cukrászdákra, boltokra és helyi szolgáltatókra is szükség van. Nem elég ha ügyeinket itt intézhetjük, szeretnénk leülni egy félórára egy baráti beszélgetésre, megebédelni, egy újságot elolvasni, s jó lenne az óránkat megjavíttatni, a függönyünket beszegetni vagy virágot venni szeretteinknek.
Az elmúlt két évben több kisebb módosítást hajtunk és hajtottunk végre:
Lyukas volt a suszter cipője: a képviselő-testület tagjai sem kaptak határidőre választ az Önkormányzat 
A kép forrása: 
Az orwelli-orbáni rendszer bár omladozik, recseg, ropog, de még működik. Orbán már féltávon bejelentette, hogy megnyerte a futóversenyt, mégis elbukta Európa legdrágább és legértelmetlenebb népszavazását, a miniszterelnök pedig lassan népszerűtlenebbé válik, mint elődei közül bármelyik, ennek ellenére vazallusai még dolgoznak.
Hiába költött el tízmilliárdokat a kormány, hiába próbálkoztak választási csalással: Pesterzsébet 66%-a békére, a harmóniára és a szeretetre szavazott. A félelemre építő hatalom, „Orbán Viktor embertelen és szívtelen kormánya” ezen a szavazáson elbukott. Bár sikertelen volt a megtévesztő levél, az álnépszavazás elbukott, Juhász Lajosnénak el kell számolnia a választói, a képviselő-testület és munkáltatója, a polgármester felé!
Persze forrhatnának ettől is: országosan legalább 400 házi gyermekorvosi álláshely betöltetlen, de ha hozzátesszük, hogy a területen dolgozó orvosok 25 százaléka 65 év feletti, rosszabb képet kapunk. Pesterzsébeti szülőként magunk is szembesülünk problémával, állandó helyettesítések, kapkodás, drasztikusan csökkenő ellátási színvonal. Per pillanat nekünk sincs gyermekorvosunk, csak egy táblázatunk, ki mikor helyettesít. A szomszédaink a környező kerületekben vagy Budán keresnek magunknak családi orvost, aki szegény, annak pedig a gyereke normális orvosi ellátásban sem részesül.
