Hogyan fejlesszük Pesterzsébet kerékpáros közlekedését?

Most mi is beleszólhatunk, hogyan fejlesszük Pesterzsébet kerékpáros közlekedését.

  • Mik a gondok, mely útvonalakat kedveljük, merre nem megyünk, mert balesetveszélyes?
  • Mit fejlesztenénk?
  • Merre hagyjuk el legtöbbször a kerületet, Kispest, Csepel vagy Ferencváros irányába?
  • A Duna-partra vagy a Kiserdőbe kerékpározunk többet? 

Kattintson a képre és töltse ki a kérdőívet!

bbd67213c01bae61461f1efa1742317a.jpgPesterzsébet Önkormányzata a Fővárosi Önkormányzattal közösen pályázatot nyert a XX. kerület kerékpáros közlekedésének fejlesztésére.

Tavaly november végén kaptuk meg a pályázati anyagokat, sajnos az eredeti pályázati anyag ezer sebből vérzett, s nem igazán tükrözte a kerület kerékpárosainak igényeit. Akkor azt az ígéretet kaptuk, hogy a pályázat elnyerése után fogja csak a BKK kidolgozni a terveket, amiket ezután az önkormányzat és a Főváros is véleményez majd.

A Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságban ezért csak úgy fogadtam el az eredeti előterjesztést, hogy a pályázat sikere esetén újragondoljuk a kerületi fejlesztéseket bevonva a helyi civil szervezeteket és kerékpárosokat, majd a véglegesítés előtt bemutatják a terveket a bizottságnak és a képviselő testületnek is.

A kerület főépítésze támogatta a javaslatot, sőt kérésemre a Magyar Kerékpárosklub Dél-Pesti területi szervezetét is bevonta a közös munkába, akik komolyan vették a feladatot és el is készítették az elektronikus kérdőívet, ami itt kitölthető február 22-ig.

A beérkező válaszokat 2017. február 23-án csütörtökön közösen elemezzük majd az érintett civil szervezetekkel, a BKK és a hivatal munkatársaival.

Ahogy a kerékpárosklub fogalmazott:

“Szeretnénk, ha a kerület jövőbeli kerékpáros fejlesztéseinek kialakításában Önök is szerepet kapnának, elmondhatnák véleményüket, gondolataikat.

Fáradozását és válaszait előre is köszönjük!”

biciki_1.jpg

Egy hozzászólás “Hogyan fejlesszük Pesterzsébet kerékpáros közlekedését?” bejegyzéshez

  1. 12. Egyéb fejlesztési javaslatát, véleményét az alábbiakban kifejtheti:(például: hol kerékpározna szívesen a kerületben, melyik utcában csillapítaná a forgalmat stb.)

    Gubacs.Hétközben igen nagy a forgalom az utcák pedig szűkek,nincs sebesség korlátozás sem igen nagy szükség lenne fekvő rendőrőkre is ugyanis rengeteg a baba kocsis anyuka illetve az iskolás gyerek és sok udős ember is lakik a környéken

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük