Az Irapuato stadionban elszenvedett 6:0 után közhelynek számít: hiába öntik bele a közpénzt, komoly baj van a focival Magyarországon. S Orbán csak rontott a helyzeten, még a reményt is ellopta: ma már a gyermek-focit, a korosztályos utánpótlást használják az új rendszernek köszönhetően pénzmosásra.
Pedig minden adott a fejlődésre: ma az ország ügyei nem a Parlamentben, hanem a Videoton VIP páholyában dőlnek el, mindenki ide szeretne bekerülni, hogy válthasson pár szót Orbán Viktorral, Csányi Sándorral, esetleg Polt Péterrel. Ennek ellenére két hete a 22. forduló negatív nézőcsúccsal zárt, a Győr után pedig Pápán is veszélybe került az NB1. A Quaestor-botrány után megérkezett a Lombardé és, egyelőre 4 milliárdos kárösszeggel.
Ráadásul egyre inkább úgy tűnik kapufás öngólt rúgott a bróker-kormány a TAO-program bevezetésekor is. Képtelen a célok mentén működtetni, naponta borulnak ki a csontvázak a szekrényből. Csányi Sándor az MLSZ elnöke például arról számolt be, hogy tavaly összesen 224 szabálysértést tárt fel és 250 millió értékben rendelt el visszafizetést az MLSZ. S ezek csak a feltárt ügyek. S már meg sem lepődünk: itt is brókereken, közvetítőkön keresztül tűnnek el a közpénzek.
A korrupcióra, pénzmosásra, a sikertelenségre meg is érkezik a válasz az önkormányzati oldalról, egyre többen lépnek vissza a stadionépítési terveiktől. Így tett például Pesterzsébet önkormányzata is, ahol ezentúl a stadionok helyett futópályákat építenek és a professzionális foci helyett a tömegsportra helyezik a hangsúlyt.
Többen felkapták tegnap este a fejüket, a kormánypárt sorozatban a harmadik időközi országgyűlési választáson zakózik hatalmasat, Orbán Viktor pedig képtelen mással foglalkozni, mint a kertje végébe állami pénzen épített stadionjának csinosítgatásával. Hol néhány műfüves edzőpályát, hol kisvasutat, hol pedig halastavat építtet hozzá. Neki az újfasiszta Jobbik első választókerületi győzelme is csupán egy szerencsétlen kapufás gól. Orbán Viktor szerint “a futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész”. Ha ez igaz, akkor ezt elmagyarázhatná a bróker barátainak is!
Túl a vasárnapi kapufán, leszögezhetjük: ma az ország ügyei nem a parlamentben, hanem a Videoton VIP páholyában dőlnek el, mindenki ide szeretne bekerülni, hogy válthasson pár szót Orbán Viktorral, Csányi Sándorral, esetleg Polt Péterrel. Egyértelműen ez ma a legfelső elit találkozóhelye.
De hová is jár tehát az új elit a zárt szalonok, operabálok és színházi páholyok helyett? Ha valaki jó pontokat akar szerezni Orbán Viktornál akkor milyen focicsapatokat kell támogatnia? Hová kerülnek ezek a források? A magyar professzionális foci folyamatosan veszteséges. Ez azt eredményezi, hogy normális és tisztességes üzletemberek nem fektetnek fociba, jelenleg pénzügyi csalók (Quaestor, Lombard) részben vagy egészben csalásokból származó tőkéből tartottak fenn klubokat, továbbá fideszes oligarchák az állami korrupciónak köszönhetően részben közpénzt forgatnak vissza.
„A magyar profi futball teljesen életképes. Ha végignézzük, lassan és biztosan gyarapszik azoknak a kluboknak a száma, amelyek mögött jelentős gazdasági szereplők állnak” – mondta Orbán Viktor 2013 augusztusában. Orbán Viktor büszke is a klubokra, s a mögöttük álló jelentős gazdasági szereplőkre, az általa gründolt új elitre.
Büszke is lehet: alig kezdődött meg a tavaszi idény már a második csapat került komoly bajba, először a Győr tulajdonosa Tarsoly Csaba a Quaesteor-csalás főhőse került előzetesbe, majd a Lombard Pápa Termál FC került bajba, a tulajdonosa Bíró önfeljelentést tett, a nyomozás csalás gyanújával indult. Az eddigi információk alapján a kár meghaladja a 4 milliárd forintot.
Persze nincs gond, erős csapat maradt még szabadlábon:
Videoton: Garancsi István
Felcsút: Mészáros Lőrinc
Ferencváros: Kubatov-lista Gábor
Diósgyőr: Leisztinger Tamás
Február elején írtam, hogy a kormány feladata, hogy kivizsgálja a TAO sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaéléseket. Egyre több olyan nyilatkozat látott ugyanis napvilágot, ahol sportvezetők számoltak be a társaságiadó-kedvezmény (TAO) sporttámogatások elosztásával kapcsolatos visszaélésekről és a lehívásokhoz kapcsolódó korrupcióról. Kiderült, hogy a TAO pénzek politikai nyomásra javarészt a fideszes kiskirályok kedvenc csapataihoz áramlanak, gyakran olyan közvetítők útján, akik komoly részesedést kérnek, míg a magas gyermekszámmal működő minőségi munkát végző nevelőegyesületek számára szabályosan szinte lehívhatatlanná válnak a források.
A PM akkor felszólította a a kormányt, hogy vizsgálja ki a TAO pénzek elosztásával kapcsolatos visszaéléseket, s mivel közpénzekről van szó, az Állami Számvevőszék indítson ellenőrzést. Továbbá felszólítottuk a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a TAO rendszerrel kapcsolatos anomáliák megszüntetése érdekében!
Megérkezett a válasz: Rétvári Bence határozottan visszautasítja azt az állítást, hogy a Kormány törvénymódosítással segítette elő a Tao támogatással kapcsolatos visszaéléseket. Épp ellenkezőleg, szerinte az hogy az eddig szabályozással ellentétben a közérdekből nyilvános adatok megismerésére vonatkozó igények a nem állami, nem önkormányzati támogatások tekintetében összesített adattartalom szolgáltatásával is teljesíthetőek az segít a tisztánlátásban. Szerintem pedig ez egy orbitális nagy hazugság egyetlen bővített mondatba sűrítve.
A rendszer, mely három pillérre támaszkodik szerinte tökéletes, változtatni nem szükséges rajta. A Kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a rendszer működését, hogy a Tao-források rendeltetésszerűen, a sport érdekét szolgálva kerüljenek felhasználásra. Nyilván a kormány sikeres ellenőrző munkájának köszönhető például a http://futballsznob.blog.hu-n olvasható felsőtárkányi eset is. Felsőtárkány egy éve betiltott ál-bróker céget hirdet, 2011 óta százmilliókat kapott sportfejlesztésre, négy kiemelt utánpótlás csapata meg idén 76 meccsen 845 gólt. A főszponzor előzetesben, a futballklub máig egy piramisjáték nevét viseli, a százmilliós pályaberuházás keretében, 2013-ban épített vadiúj öltözőt pedig egy évre rá 32 millióból kellett kibővíteni, hogy legyen hely az srácoknak, akik idén 4 meccs híján az összes bajnokit elvesztették, átlagban 10 góllal.
Az MLSZ közleménye szerint a visszaélések egy jelentős része nem a sportszervezetekhez, hanem azokhoz a tisztességtelen közvetítőkhöz, tanácsadókhoz köthető, akik a sportszervezetektől az adótámogatás megszerzéséért cserébe számos esetben indokolatlan vagy indokolatlanul magas jutalékot kérnek.
Tegye végre az ügyészség a dolgát és a Bróker-kormány köré csoportosult közpénzen élősködő brókerektől és közvetítőktől tisztítsa meg a sportot: az utánpótlást és a professzionálist egyaránt!

Valami bűzlik a NAV körül írtam februárban
Az októberi választásoknak köszönhetően és több hónapos egyeztetés után kerül sor jövő héten szerdán a közös bejárásra, amin Varjú Attila felszámoló is részt vesz. Pesterzsébet új baloldali többsége már az első ülésén is foglalkozott a kérdéssel, s szocialista képviselőtársam szívósságának köszönhetően végre robbant is az ügy.
A szomszéd kertje sem mindig zöldebb, legalábbis Ferencváros esetében tuti nincs így. 




Most évekkel később szintén kimaradt az egyeztetés mind a kerületi futókörökkel, mind az itt élőkkel. Az épülő futópálya csak kiindulópontja lehet a váltásnak: Pesterzsébet az egyre hanyatló, pénzmosásra és mutyira épülő „profi” sport mellett a tömegsport támogatását és fejlesztését támogassa, folytassuk amit most elkezdünk: épüljön futópálya a Duna-parton és a kerület központjában egyaránt. Keressünk helyet kosárlabda pályáknak, mindenki számára megnyitott focipályáknak.




A festőművész első szoboralkotásáról szerintem illetlenség esztétikai vitát kezdeményezni, köztéri szobraink szerepét az itt élők fogják meghatározni. S ez így van jól: komoly ellenérzéseket váltott ki a Kosutiban elhelyezett Sissi szobor is, többen (köztük jómagam is) giccsnek tartották, ma azonban a Pesterzsébet egyik legkedveltebb köztéri alkotásává vált: gyerekek másznak fel rá, nyugdíjasok pihennek meg mellette. Szeretjük, mert szerethető.












A bizottsági ülésen a képviselők többsége az értékesítés helyett a hasznosítást támogatta, ez egy nagyon jó helyen lévő telek és fontos lenne megtartani az intézményi-szolgáltató funkciót, esetleg fecskeházat építeni a területen. A FIDESZ frakció tagjai ezzel szemben az értékesítés mellett érveltek, akár olcsóbban az eddig kért árnál is, de ez persze nem újdonság: az előző narancs-ciklusban sokszor meghirdetésre került már az ingatlan.
forrás: pesterzsebet.hu
Kevés népszerűségrombolóbb ötletet tudnék kitalálni, mint a ma kezdődő vasárnapi zárva tartás projekt. Ha létező entitásról beszélhetnénk a KDNP esetében és nem a FIDESZ oldalguccijáról, akkor politikai elemzők hosszú számításokkal bizonyítanák, miért ütötte bele a párt koporsójába az utolsó szöget a javaslatuk. Miután a KDNP egy vicc, bár annak elég durva, nyilván nem fogják.
Ezért is elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány tízezrek állásának megszűnését is képes kockáztatni azért, hogy saját oligarcháinak, a CBA-tulajdonosoknak kedvezzen. Ez a dolgozó emberek újabb felháborító arculcsapása. A Fidesz ismét bizonyította, hogy a keményen dolgozó kisembereket továbbra sem képviseli, ez a Fidesz-szlogen is csak egy újabb Habony-féle „politikai termék”. A valóság az, hogy a következő hónapokban több mint tízezer keményen dolgozó boltos kerülhet az utcára, akik számára a későbbiekben keserves lesz a visszaút.

A pénz, amit egy munkanélküli, kisnyugdíjas, vagy keményen dolgozó kisember kap, nem nevezhető soknak. S bár Zsiga Marcell óta tudjuk 47 ezerből is meg lehet élni, gyakori kérdés miből lehet pénzt csinálni, „hogy teremtse elő az ember azt a kis összeget, amivel segíthet a szűkös anyagi helyzetén? Jár az ember agya, zakatol, a hangulata hullámzó, nem tudja, mitévő legyen, hiszen minden nap avval a lehetetlen helyzettel találja szembe magát, kitől kérjen segítséget, esetleg kölcsön, hogyan kerüljön vissza a gépezetbe apró csavarként? Rajtuk is segít a testület mai döntése.” Ezért is tartom fontosnak a határozatba befogadott javaslatomat, amelynek köszönhetően a Pesterzsébet-kártyával rendelkező, kerületi nyugdíjasok kedvezményben részesülnek s így alacsonyabb helypénzt kell fizetniük. Ugyanis bár megélni nem lehet belőle, de sokaknak nagyon fontos jövedelem-, nyugdíj-kiegészítés a bolhapiacozás.
A válaszadók 94%-a támogatta egy rendezett, tiszta bolhapiac kialakítását. 
