Az emberi élet fontosabb! – Pesterzsébet is megállítja a gyorshajtókat!

„Felfoghatatlan. Meghalt egy kerékpáros az Árpád hídon, mert két barom gyorshajtó a szalagkorlátot is letarolva halálra gázolta.” Így kezdte júliusban Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely főpolgármester.

Azóta a főváros 45 sebességmérő kamera telepítését kezdte meg a rendőrséggel együttműködve – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon még a nyáron.

Keddi döntésével Pesterzsébet Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága is úgy döntött, hogy anyagilag is támogatja Budapest XX. kerületében sebességellenőrző dobozok és állandó sebességellenőrző eszköz kihelyezését.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR IDE VAGY A CIKK MELLETT A BORÍTÉKRA KATTINTVA KÖVESS BE, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Felkérte a Polgármestert, hogy a doboz kihelyezése érdekében folytasson egyeztetést a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának illetékeseivel a részletek és a finanszírozási feltételek tisztázása érdekében.

Bár a sebességmérők kihelyezése nem önkormányzati feladat, a halálos vagy súlyos kimenetelű balesetek számának csökkentéséhez elengedhetetlen, hogy több kamera legyen Pesterzsébeten is.

A sebességmérő eszközök ún. sebesség ellenőrző dobozokban kerülhetnek elhelyezésre.

Ez sajnos újabb terheket ró a szűkös kerületi költségvetésre, de meggyőződésem, hogy ezekre a fejlesztésekre szükség van. Egyetlen sebesség ellenőrző doboz kihelyezésének költsége (készülék nélkül) kb. 4-6 millió forint összegre tehető. A sebességmérő eszköz beszerzése pedig további kb. 8.000.000,- Ft/készülék ellenérték fejében lehetséges.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR IDE VAGY A CIKK MELLETTA BORÍTÉKRA KATTINTVA KÖVESS BE, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Az elfogadott határozat:

A Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság úgy dönt, hogy

I. támogatja Budapest XX. kerületében sebességellenőrző dobozok és állandó sebességellenőrző eszköz kihelyezését, ezért felkéri a Polgármestert, hogy a doboz kihelyezése érdekében folytasson egyeztetést a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának illetékeseivel a részletek és a finanszírozási feltételek tisztázása érdekében.

II.    felkéri a Polgármestert, hogy a határozat végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg és a 2024. évi költségvetés tervezése során a szükséges előirányzat biztosítására tegyen javaslatot a Képviselő-testület részére.

Felelős: Mach Péter elnök

Határidő: adott

Július óta újra járőrök felügyelik Pesterzsébet utcáit – Ön mit tapasztal?

A válságkormány miatti infláció, elszegényedés, gazdasági és erkölcsi válságnak köszönhetően jelentősen nő a bűncselekmények, szabálysértések, drogfogyasztók, dílerek száma.

A legfrissebb hír, hogy az állandó létszámhiánnyal küzdő lokálpatrióta polgárőr egyesületeket azzal riogatják, hogy a határon kell szolgálatot teljesíteniük, cserében egyre több településen jelenik meg az önbíráskodás, illegális erőszakszervezetek szerveződnek.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR A CIKK MELLETT IDE VAGY A BORÍTÉKRA KATTINTVA KÖVESS BE, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Mit tehet akkor egy önkormányzat ha a kormány az összeomló közigazgatási, központi rendvédelmi rendszereket képtelen helyreállítani, nem rak rendet két hét alatt, sőt 13 év alatt képtelen megoldást találni a közbiztonság problémáira?

A Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság komplex javaslatcsomagja alapján a Képviselő-testület 2023. május 04-i ülésén döntöttünk úgy, hogy átvállaljuk egy gyalogosjárőrpáros bérköltségét. Az önkormányzat felkérte a BRFK. XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányságot, hogy az önkormányzat pénzügyi támogatását is felhasználva a nyári időszaktól kezdve biztosítsa gyalogos járőrökkel a köztéri alkohol- és drogfogyasztás csökkenését Pesterzsébet városközpontjában és közösségi közlekedési egységein.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR A CIKK MELLETT IDE VAGY A BORÍTÉKRA KATTINTVA KÖVESS BE, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

A közterületek és nyilvános helyek megerősített rendőri ellenőrzését szolgáló közbiztonsági tevékenység finanszírozása, a közterületek közbiztonságának erősítése, állandó gyalogos rendőri jelenlét biztosítása, továbbá a lakosság személy- és vagyonbiztonságát kiemelten veszélyeztető bűncselekmények visszaszorítása nem a kerületi önkormányzat feladat, ennek ellenére együttműködési megállapodást kötöttünk a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal.

Pintér Sándor miniszterrel ellentétben nem vállaltuk, hogy 2 hét alatt rendet teszünk, sőt a megállapodást azzal a kitétellel fogadtuk el, hogy a megállapodás év végéig történő meghosszabbításáról a nyári tapasztalatok alapján szeptemberben döntünk.

Részletek a BRFK XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője, Dávid László r. alezredes megkötött megállapodásban vállalt feladatok végrehajtásáról, és elért eredményekről szóló részletes tájékoztatójából:

A döntésünknek köszönhetően nyáron (július-augusztus) az önkormányzat által finanszírozott járőrpáros összesen 46 napot „dolgozott”.

A legfontosabb változás, hogy a szintén javaslatunkra aktívabbá vált kamerarendszerfigyelés és a csak a kerületben tevékenykedő, küldhető járőröknek köszönhetően nőtt a sikeres megelőzések, intézkedések száma. Az adott időszakban gyorsabban és hatékonyabban tudtak intézkedni a nagyobb helyismerettel rendelkező járőrök.

Kérésünknek megfelelően a Kosuti sétálójában és a kerület parkjainál, közösségi tereinél idén nyáron a tavalyinál többször lehetett találkozni járőrökkel (mondjuk tavaly egyáltalán nem lehetett). Az „általunk finanszírozott” szolgálatellátást ehhez igazítva 14 és 22 óra között látták el, ekkor járőröztek a városközpontban, illetve néhány problémás közösségi téren (Téglagyár tér).

A SZÁRAZ STATISZTIKA

A megállapodásnak köszönhetően:

  • 12 személy kerület elfogásra bűncselekmény elkövetése, vagy személykörözés miatt
  • 6 személy került előállításra bűncselekmény gyanúja miatt, vagy egyéb törvényi okból
  • 3 személy vonatkozásában került sor biztonsági intézkedésre
  • 41 fővel szemben került sor szabálysértési feljelentés megtételére, ebből 23 volt közterületi alkoholfogyasztás
  • 36 fő kapott helyszíni bírságot
  • 9 esetben történt közigazgatási eljárás kezdeményezése
  • összesen 424 személyt ellenőriztek

S mit érzünk belőle mi? Javult-e a szubjektív biztonságérzetünk?

  • Tavaly nyáron egyetlen alkalommal sem, idén bár nem túl gyakran, de én is, és a családtagjaim is találkoztak járőrrel a Pesterzsébeti lakótelepen, Gubacson.
  • Az elmúlt hetek Facebookon és egyéb internetes közösségi felületeken ismerttá vált betörés-, autófeltöréssorozatok, autórongálások meglepően gyorsan felgöngyölítésre kerültek.
  • Ön mit tapasztal?
  • Találkozott már a nyáron gyalogos járőrrel a kerületben?
  • Javult a közbiztonság, csökkent az illegális szemét mennyisége?

A képviselőtestület a rendőrség beszámolója és a lakossági vélemények alapján holnap dönt az együttműködés folytatásáról.

Nyáron azt írtam: ha beválik, akkor (bár költhetnénk utcák aszfaltozására, zöldfelületekre, a háziorvosi ellátásra…) érdemes volt belevágni, ha nem tudja a rendőrség a vállalt feladatait így sem ellátni, akkor le kell vonni a tanulságokat.

Újra járőrök felügyelik Pesterzsébet utcáit – találkozott már velük?

A permanens Orbán-válság nem csak az egészégügyet és az oktatást vágta gajra, hanem a közigazgatást, a katasztrófavédelmet és a rendőrséget is. Miközben diákok elleni erőszakos fellépésre még jut erőforrás, a közbiztonságra nem, így lassan csak filmeken látunk gyalogosjárőröket.

Az elmúlt években jelentősen nőtt a kerület központjában a köztéri alkohol- és drogfogyasztás és az azt kísérő bűncselekmények, verekedések, inzultusok száma.

Idén megszaporodtak a hasonló esetek a kerületi villamosokon és buszokon is.

A Környezetvédelmi, Városfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság javaslatára az önkormányzat felkérte a BRFK. XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányságot, hogy az önkormányzat pénzügyi támogatását is felhasználva a nyári időszaktól kezdve biztosítsa gyalogos járőrökkel a köztéri alkohol- és drogfogyasztás csökkenését Pesterzsébet városközpontjában és közösségi közlekedési egységein.

A sikeres együttműködés biztosításaként pedig szeptember folyamán tájékoztassa a képviselő-testületet a Pesterzsébeti Járőrszolgálat nyári működésével kapcsolatban.

A közterületek és nyilvános helyek megerősített rendőri ellenőrzését szolgáló közbiztonsági tevékenység túlszolgálatának finanszírozására, a közterületek közbiztonságának erősítésére és állandó gyalogos rendőri jelenlét biztosítására, továbbá a lakosság személy- és vagyonbiztonságát kiemelten veszélyeztető bűncselekmények visszaszorítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal.

A megállapodás szerint a kerület átvállalta egy gyalogosjárőr páros fizetését és járulékait. A puding próbája az evés, ha csupán forráshiány miatt nem volt elérhető járőr a kerületben, akkor ez egyrészt nyilván csak újabb kormányzati sarc (a hatalmas adóbevételekből akár erre is futhatná), másrészt viszont megoldást nyújthat.

A képviselőtestület a rendőrség beszámolója és a lakossági vélemények alapján ősszel dönt majd az együttműködés folytatásáról, ha beválik akkor (bár költhetnénk utcák aszfaltozására, zöldfelületekre, a háziorvosi ellátásra…) érdemes volt belevágni, ha nem tudja a rendőrség a vállalt feladatait így sem ellátni akkor le kell vonni a tanulságokat.

  • Ön mit tapasztal?
  • Találkozott már a nyáron gyalogos járőrrel a kerületben?
  • Javult a közbiztonság, csökkent az illegális szemét mennyisége?

Írja meg kommentben vagy szavazzon a linken!

https://www.facebook.com/groups/zoldpesterzsebet/permalink/3072741922855809/

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR A CIKK MELLETT A BORÍTÉKRA KATTINTVA KÖVESS BE, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!


A képviselőtestület döntése:

130/2023. (V.04.) Ök. sz. határozat

a Képviselő-testület

1./ felhatalmazza a polgármestert a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal 2023. január 01-től 2023. december 31-ig tartó – jelenleg hatályos – közterületi térfigyelő rendszer üzemeltetéséről szóló, együttműködési megállapodás módosítására az alábbiak szerint:

„10. megállapodásban vállaltak teljesítésére naponta legfeljebb 4 főt, továbbá a feladatellátással kapcsolatban felmerülő adminisztratív tevékenység elvégzésére, a vezénylési terv-, a megbízási szerződések-, a pénzügyi elszámolások elkészítésére, valamint a térfigyelő adathordozóinak kezelésére 3 főt biztosít.

21. Az önkormányzat a 2023. január 01-től 2023. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozóan bruttó 40.978.320 Ft, azaz negyvenmillió-kilencszázhetvennyolcezer-háromszázhúsz forint keretösszeget biztosít, amely összeg a közterheket is tartalmazza.”

2./ a közterületek és nyilvános helyek megerősített rendőri ellenőrzését szolgáló közbiztonsági tevékenység túlszolgálatának finanszírozása, a közterületek közbiztonságának erősítése, állandó gyalogos rendőri jelenlét biztosítása, továbbá a lakosság személy- és vagyonbiztonságát kiemelten veszélyeztető bűncselekmények visszaszorítása érdekében együttműködési megállapodást köt a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal.

3./     felhatalmazza a polgármestert, hogy kösse meg a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal 2023. július 1-től 2023. október 15-i tartó helyi közbiztonságot érintő feladatok ellátásáról szóló együttműködési megállapodást. A megállapodás év végéig történő meghosszabbításáról az addigi tapasztalatok alapján a 2023. szeptember 28-ai ülésen dönt.

4./     az együttműködési megállapodásban vállalt kötelezettségek teljesítésére, a rendőrségi túlszolgálat finanszírozására 13.306.880 Ft azaz tizenhárommillió-háromszázhatezer-nyolcszáznyolcvan forint összeget a költségvetésben átcsoportosítással biztosítja.

Az együttműködési megállapodás év végéig történő meghosszabbításához szükséges további 5.000.000,- Ft, azaz ötmillió forint összeget az átadott pénzeszközök között, az egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre, központi költségvetési szervek kisegítő támogatása soron lévő összeg terhére biztosítja.

Felelős: Szabados Ákos polgármester

Határidő: 2023. július 01.

Pesterzsébeti rablás feltételezett elkövetőit keresik

A gyanú szerint késsel fenyegettek meg egy nőt, és elvitték a nyakláncait.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága 01200/1923/2020. bűnügyi számon rablás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2020. október 5-én 5 óra 30 perc és 6 óra között, két férfi a XX. kerületi Mikszáth utcában megállított egy nőt, egyikük kést szorított a nyakához és megfenyegette, ha szólni mer a rendőröknek a családja bajba fog kerülni. A másik férfi közben lefogta a sértettet és letépte a nyakában lévő két láncot. Ezután a két férfi elfutott.

A feltételezett elkövetőkről grafika készült:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fantomképeken látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Forrás: police.hu

Homokozós vödrökkel a lángok ellen

Tűzoltó lettem, s nem katona.

Fideszes képviselőtársaim is elismerték: szombat éjjel kivételesen valóban tüzet oltottam s nem olajat öntöttem rá.

Lehunyta kék szemét az ég, lehunyta sok szemét a ház, egy „kedves szomszéd” pedig benzines flakont ragadott, szétlocsolta tartalmát a játszótér több játékszerén és meggyújtotta azt. Öröm az ürömben, hogy a játszótér egésze homokkal feltöltött és így tűz sem tudott tovább terjedni és oltani is volt mivel. Egy élmény volt homokozós vödrökkel tüzet oltani, gyermekkorom altatóversét idézte.

Köszönet lakótársaimnak, akik telefonáltak és jelezték a tüzet, s köszönet azoknak, akik vállalták a tanúkihallgatások fáradalmas részét, a rendőrségi eljárás viszontagságait, s azoknak, akik már a csiszológép, a festék beszerzését intézik és a megrongálódott alkatrészek cseréjének szervezésében vesznek részt.

Jó érzés tudni: valódi közösségben élünk, ahol nemcsak évente közösen felújítjuk játszóterünket, hanem meg is védjük azt. Valódi “szomszédok egymásért mozgalomként” működött a telefonos riadólánc, a tanúk jelentkezése.

A gyújtogatás sajnos azonban nem az első eset: az elkövető és élettársa lassan másfél éve veszélyezteti gyermekeink biztonságát, garázdálkodik és zavarja az itt élő nyugalmát. Kővel hajigálja az óvodásokat, késsel zaklatja a szülőket és kismamákat, éjjelente hajigálja a lakóparki szemeteseket. Kb. féltucat rendőrségi eljárás indult már ellene, úgy járnak ki a rendőrök hozzánk, mintha családtagok lennének.

Készült már késes horror-videó. Lezajlott több mediáló beszélgetés, amikor az elkövetők büszkén mesélték bármikor hajlandóak gyerekes anyákat lemészárolni a kicsinyeikkel együtt. Öntöttek már le szülőt borral ha a verbális érvek elfogytak. Most pedig másfélméteres lángok egy favárban.

A közösség azonban tehetetlen, jön a hétvége, s menetrendszerint jön az újabb botrány. A gyerekek pedig félnek, ha nyitva van az elkövetők ablaka nem mernek egyedül hazamenni a járdán, hazakéredzkednek a játszótérről és suttogva beszélnek.

A rendőrség azonban érdemi segítséget nem tud nyújtani, néha beviszik a delikvenseket, másnap kint vannak, a szülők tanúkihallgatásra járnak s a helyzet kezd elfajulni. Ahogy rendőr ismerőseim mondják: amíg vér nem folyik a rendszer tehetetlen. Többen kedvesen tanácsolják: a szülők fogjanak össze és verjék meg az illetőt. Valóban nincs más megoldás: nincs esély egy lakóközösség konfliktusának feloldására, az antiszociális szomszédok problémájának kezelésére, megkeresve a probléma valódi gyökerét és megoldva azt?

Mi lehet a megoldás?

Négy éve mondom hol halkan, hol hangosabban: közösségi rendőrségre van szűkség Pesterzsébeten és Budapest peremkerületeiben is.

A modell bevezetésével ugyanis szorosabb együttműködés alakul ki a közbiztonság javításában érintett szervezetek között, javul a közbiztonság, az emberek biztonságérzete. A modell alapja: problémamegoldás, kapcsolatépítés a közösség szereplőivel és szervezeti alkalmazkodás.

A kérdés azért is aktuális, mert kísérleti bevezetésként négy közösségi rendőr kezdte meg munkáját július elsején Zalaegerszegen.

A fideszes többség hatalomra jutása után az elsők között verte szét a bűnmegelőzést a kerületben, megszüntette a Bűnmegelőzési Centrumot, szétverte a Polgárőrséget, döntött a Közbiztonsági Közalapítvány megszüntetéséről és a legfontosabb üzenete az lett, hogy a bűnmegelőzés és a bűnüldözés kizárólag a rendőrség feladata, civil szereplőkre nincs szükség. Később ugyan megpróbáltak korrigálni, az alapítvány működését megpróbálták megtölteni tartalommal és nagyvonalúan visszaléptek a megszüntetéstől, alapítottak egy kormányközeli polgárőrs szervezetet. A választási kampányra pedig megalakult a Rendészeti Osztály és térfigyelő kamerák kerülnek ki kerület számos pontján.

Érezhető eredményt azonban komplex cselekvési program nélkül, csak megemelt rendőrségi jelenlét biztosított. A probléma ezzel többrétű, csak rövid távon biztosít eredményt és a választások utáni szokásos leépítések után tovább fent sem tartható.

A közösségi rendőrség program célja, hogy a rendőrség a helyi közösségekkel együtt mérje fel a bűnügyi problémákat és dolgozzon ki megoldási javaslatokat. A közösségi rendőrség minden esetben bevonja a helyieket a problémák megoldásába, munkájuknak köszönhetően közvetlenebbül elérhetik a polgárokat, fogadóórákat tartanak, bűnmegelőzési előadásokat szerveznek.
A közösségi rendőr könnyen elérhető, kérdésekkel, észrevételekkel lehet hozzá fordulni, munkája során bűnmegelőzési tanácsokkal is segít.
Erre lenne ugyanis szükség például a Duna-parti játszótér-gyújtogatás esetében, az itt élők közösséget alkotnak, megvédik gyermekeiket és értékeiket valós szakmai segítséget azonban nem kapnak a továbblépéshez.

Pesterzsébetnek is csatlakoznia közösségi rendészet programjához, az új zöld-bal városvezetésnek kiemelt feladatként kell kezelnie ennek ügyét!

Elkapták a fojtogatót

A Duna-parton és Pesterzsébeten élők számára megnyugtató hírt kaptunk ma a testületi ülésen. A kerületben fojtogatóként hírhedtté vált elkövetőt ma elfogta a rendőrség. Előállították, kihallgatták és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Az Ittlakunk.hu pesterzsébeti oldalán jelent meg először, hogy a múlt héten, a Pacsirta telepen történt brutális bűncselekmény után szerda hajnalban 3 óra 10 perckor az Ábrahám Géza utcából, majd 04 óra 25 perckor a Serény utcából érkezett bejelentés, amely szerint egy-egy nőt megtámadtak. Az ismeretlen férfi megpróbálta a nők értékeit elvenni, majd a helyszínről elmenekült. Az ügyben a BRFK XX. kerületi Rendőrkapitánysága rablás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

bilincs.jpgA Pacsirta telepen történtekhez hasonlóan az elkövető brutális támadást intézett az áldozatai ellen, fojtogatta, rúgta, ütötte áldozatait. Az egy héttel ezelőtti bűncselekmény miatt erőszakos közösülés kísérlete és rablás, míg a szerdaiak esetében rablás ügyében folyik a nyomozás.

Makádi Katalin rendőrezredes a Budapest XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságának vezetője tartotta éves beszámolóját a testületi ülésen. A beszámoló után jeleztem, hogy a kerületben komoly riadalmat és félelmet keltettek az elmúlt hetekben nők ellen elkövetett brutális, erőszakos bűncselekmények. Többen nem mernek egyedül este bevásárolni, patikába menni. Több internetes fórumon, Facebook csoportokban került elő és vártak valamilyen megnyugtató információt egyre többen. 

Rendőrkapitány asszony válasza mindenkit megnyugtathat: a rendőrség gyorsan és eredményesen dolgozott. A kerületben csak fojtogatóként elhíresült bűnözőt ma már el is fogták, előállították, kihallgatták és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Köszönet a rendőrségnek az eredményes nyomozásért!