Pályáztatás nélkül épül a Duna-sétány új kávézója

Új kávézó épül a pesterzsébeti Duna-sétányon, a látványtervek sokat ígérőek és megpróbálják kihozni a maximumot a konténerépületekből.

A sajnos egyelőre torzóként megépülő sétány átadása várhatóan a választási kampányra csúszik, cserében az egyik bejáratánál a tervek szerint már egy látványos, modern pékség-kávézó várhatja az ide érkezőket.

Az adott terület egy közpénzen létrehozott parkoló volt, amit az üzemeltető sokadszori kérésre sem volt megnyitni a partot használók részére, s a gondozatlansága miatt tönkre is ment.

Kapóra jött a sétány építése s javaslatot tettem, hogy vegyük ki az eddig a területet üzemeltető ESMTK kezéből az ingatlant és a parkoló újramurvázása, rendezése után nyissuk ki végre.

A javaslatom azonban nem várt eredményt hozott, észrevették végre a gondozatlan területet, az ESMTK azonnal üzletet látott benne és inkább kiadta volna bérbe, hogy ott pékséget, kávézót üzemeltethessen valaki.

A javaslat nagy vitákat kavart, a képviselők többsége a kávézót támogatta, de a beérkezett anyagok kidolgozatlansága miatt szeptemberben még visszadobta azt.

Október elején kérdeztem meg a kerületben élőket mit szeretnének az adott területtel, a felmérés azt mutatta, hogy az ott élők a parkolási, közlekedési gondok megoldását várták el, a távolabb lakók pedig szerették volna ismerni a terveket, elképzeléseket a hasznosítási lehetőségekről s úgy dönteni.

Sajnos csak részeredményeket sikerült elérni az ügyben.

A képviselőtestület időhiányra hivatkozva gyorsan döntött, nem kérdezte meg az itt élőket, megszüntette a játszótér melletti parkolót és – kihasználva, hogy a területet az ESMTK üzemeltette eddig – pályázat nélkül adta bérbe 10 évre egy soroksári vállalkozásnak.

Az így papíron is megszűnt parkolóhelyek pótlása helyett egyelőre egy bullshit határozatot sikerült hozni csupán, hogy most aztán tényleg foglalkozni fog a Polgármesteri Hivatal a Duna-part parkolási és közlekedési gondjaival és ezer év után újra felméri a lehetőségeket. Bár ezt már többször is megtette, s elfogadott közlekedési koncepciója is van Gubacs városrésznek új parkolók kialakításának terveivel, most inkább újra visszalépett a testület és a cselekvés helyett a köldöknézegetést választotta.

A szerződés jogszerű, ráadásul sikerült elérnünk, hogy az előzetes elképzelések helyett teljesen nyilvános, az abból származó bérleti díjjal pedig az Önkormányzat gazdálkodhat, s a befektetőnek is be kellett mutatni a képviselőknek az új létesítmény látványterveit a döntés előtt.

A kávézót üzemeltető cég komoly szakmai tapasztalatokkal ugyan nem bír, hiszen csak idén tavasszal alapították, de a tulajdonosokat többen ismerhetik, hiszen Soroksár ismert és népszerű vállalkozója, melynek cége több intézménynek is végez vagyonvédelmi szolgáltatást.

Meggyőződésem, hogy a kapkodás rossz döntést eredményezett, valódi piaci ár/minőség verseny helyett egyéb szempontok alapján döntött az önkormányzat. Meggyőződésem, hogy az sem jó, ha Tiborcz István építi mindenhol a közvilágítást, de az sem, ha jogi kiskaput találunk ahhoz, hogy pályáztatás nélkül adhassunk bérbe ingatlanokat. Ugyanis akkor mondhatjuk magunkat sikeresnek, ha közéleti szereplésünkkel hozzájárulunk ahhoz, hogy az állampolgárok visszanyerjék hitüket az elvhű, polgárbarát, közérdeket szolgáló, tisztességes politika lehetőségében.

A jövőre nyíló kávézó és pékség persze rácáfolhat az előzményekre és Pesterzsébet Duna-partjának kedvelt létesítményévé válhat.

Én szurkolok nekik, s nagyon remélem valóban az itt élők törzshelyévé válhat! S persze ezentúl is mindent megteszek, hogy hasonló döntések ne szülessenek. A szerződéseink legyenek szabályosak, gazdálkodásunk átlátható, pályázataink maradjanak tiszták!

Ahol ugyanis ismerik mire mennyit költ az önkormányzat és részt is vehetnek a döntésekben, ott sajátjuknak és értéknek tekintik a közösségek tagjai épített és természetes környezetüket.

Cikkek az elmúlt évek küzdelmeiről Pesterzsébet átláthatóságáért:

Az elfogadott határozat:

287/2021. (X. 28.) Ök. sz. határozat

a Képviselő-testület

  1. az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör Sportegyesület (1204 Bp. Ady E. u. 150.) kérelmére tulajdonosi hozzájárulást ad ahhoz, hogy a Sportegyesület az általa az Önkormányzattal kötött, 2025. december 31-ig hatályos, a Bp. XX. Vizisport u. 20-28. szám alatti (170021 hrsz) ingatlanon a vonatkozó szolgáltatási koncessziós szerződés lejártát követő időszakra is kiterjedő, de legfeljebb 10 évre vonatkozó bérleti szerződést kössön – évenkénti inflációkövetéssel – 749.000,- Ft+áfa/év összegű bérleti díj ellenében vendéglátó tevékenységet (látványpékség, cukrászda, fagylaltozó, bisztró jellegű büfé) folytató vállalkozással, annak érdekében, hogy a bérlő a látogatók számára színvonalas szolgáltatást nyújtó felépítményeket helyezhessen el a közösségi kert mellett található, 346 m2 alapterületű, jelenleg parkolóként üzemelő területen az alábbi feltételekkel:
  2. a hasznosításból befolyó 749.000,- Ft+áfa/év összegű bérleti díj az Önkormányzatot illeti meg, a bérleti díj összegét az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör Sportegyesület köteles minden hónapban az Önkormányzat részére bérleti díj jogcímen átutalni,
  3. amennyiben a Bp. XX. Vizisport u. 20-28. szám alatti ingatlanra vonatkozóan az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör Sportegyesülettel kötött szolgáltatási koncessziós szerződés hatálya 2025. december 31-ét követően nem kerül meghosszabbításra, vagy az bármely más okból megszűnik, úgy az Önkormányzat az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör Sportegyesület helyébe bérbeadóként belép a bérleti szerződésbe,
  4. a területen létesítendő felépítmények a bérlő tulajdonába kerülnek azzal, hogy a megkötött bérleti szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a felépítményeket a bérlő köteles saját költségén, kártalanítási igény nélkül elbontani és az eredeti állapotot helyreállítani,
  5. az ingatlanrész csak olyan bérlő részére adható bérbe, aki az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés d) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1.b) pontjának megfelel, átlátható szervezetnek minősül,
  6. a bérlő által létesítendő felépítmény meg kell feleljen a Kerületi Építési Szabályzatról szóló 26/2015.(X.21.) önkormányzati rendelet, valamint a Településkép védelméről szóló 17/2019.(V.21.) önkormányzati rendelet előírásainak.

II.  felkéri a Polgármestert, hogy a határozat végrehajtása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, az Erzsébeti Spartacus Munkás Testedző Kör Sportegyesület és a leendő bérlő között kötendő szerződés-tervezetet előzetesen hagyja jóvá. 

Felelős: Szabados Ákos polgármester Határidő: adott