Mi betartjuk, amit ígérünk: szeptember 25-én tartottunk egy lakossági utcafórumot Somodi Klára képviselőtársammal a Gubacsi lakótelepen, a Téglagyár téren a lakótelep közlekedési problémáiról, decemberben pedig már a képviselő-testület tárgyalja forgalmi rendjének, közlekedésfejlesztési lehetőségeinek felülvizsgálatát.
Megújul a Jódos-sós Fürdő, újra kinyithat a pesterzsébeti strand, fénykorát éli az evezőssport a Duna-parton. Megnyílt a Vakvarjú étterem, újra nyitott a Duna Garden. Új házak épülnek a Mediterrán lakóparkban, sőt a Gubacsi lakótelepen is. A fejlesztésekkel azonban nem tartott lépést a közlekedés fejlesztése. A mostani gyors és megállíthatatlan folyamatokra nincs egyelőre válasza az Önkormányzatnak. Pedig szükséges újra gondolni a lakótelep közlekedését és átfogó terveket készíteni egy új szabályozáshoz. Egyszerre kell ugyanis megoldani a parkolási gondokat és közparkjaink, zöldfelületeink védelmét. Egyszerre kell csillapítani a forgalmat és biztosítani a kijutást a területről.
A fórum előtt-után-közben összegyűjtött panaszokat és ötleteket összegyúrva készítettünk egy tájékoztatót. Itt elolvasható. Akkor azt ígértük, hogy a Környezetvédelmi Bizottság tagjaihoz és a Képviselő-testület tagjaihoz is eljuttatjuk elkészült anyagot, hogy azt az októberi bizottsági ülésen megismerhessék, megvitathassák.
A bizottság elnökeként napirendre is vettem, s a keddi Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén tárgyalta is a „Tájékoztató a Gubacsi lakótelep jelenlegi közlekedési rendjéről, illetve a Duna-parti fürdő-fejlesztéshez kapcsolódó közút és parkolófejlesztések terveiről” napirendet.
Köszönöm a képviselőtársaim és a hivatal képviselőinek figyelmét, támogatását, illetve azt is, hogy pozitívan álltak hozzá a kérdéshez és előremutató javaslatokkal, észrevételekkel kerestek meg minket.
A vita során a kerület főépítész asszonya jelezte, hogy az elemzésünkben felsorolt problémák és megoldási javaslatok között található csapadékelvezetés – zöldfelület és parkolófejlesztés témák miatt érdemes lenne nem csak a forgalomszabályozásra, közlekedésfejlesztésre koncentrálni, hanem egy teljes területrendezési tervet kellene készíteni.
Így Somodi Klára képviselőtársammal készített határozati javaslatunkat ezzel kiegészítettük, a bizottság pedig egyhangúan el is fogadta azt.
Az elfogadott határozat:
A Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság
1 A beérkezett lakossági észrevételek és javaslatok és a hivatal tájékoztatója alapján indokoltnak tartja a Gubacsi lakótelep forgalmi rendjének, közlekedésfejlesztési lehetőségeinek felülvizsgálatát.
2 Felkéri a Polgármestert, hogy a decemberi testületi ülésre vegye napirendre a Gubacsi lakótelep forgalmi rendjének, közlekedésfejlesztési lehetőségeinek felülvizsgálatát.
3 Felkéri a Polgármestert, hogy az adott napirendhez – a 2019. évi költségvetés tervezését segítve – készítse elő Gubacsi lakótelep komplex forgalomszabályozási tervének és egy a területet érintő, átfogó szabályozási terv elkészítési költségeinek tervezetét.
4 Felkéri a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság elnökét, hogy a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjen.
Felelős: Mach Péter elnök
Határidő: adott.
Az előterjesztést készítette. Somodi Klára és Mach Péter
A munkát folytatjuk, nyilván hosszú folyamat lesz, egy a lakótelepen élők egyéni, speciális érdekeit is figyelembe vevő, de a teljes lakótelep élhetőbbé tételét biztosító komplex szabályozást és forgalomváltoztatást létrehozni, de belevágunk.
A decemberi képviselő-testületi ülésig most a hivatal készíti el az eddig beérkezett javaslatok, vélemények és a mostani szabályozási tervek, forgalmi rend ismeretében az előterjesztést. Ha a képviselő-testület forrást biztosít majd a tervezési munkákra akkor megkezdődhet a lakossági igények szakemberek segítségével történő felmérése, forgalommérések, a parkolási szokások feltérképezése.
A folyamatot szeretnénk átláthatóvá és nyomon követhetővé tenni, hogy mindenki megismerhesse mi miért fog történni ha a tervek elkészülnek és annak megvalósítására forrást is talál majd az Önkormányzat.
Decemberben folytatjuk!
Somodi Klára és Mach Péter képviselők



Kicsit nagyobb türelmet kérek a kutyásoktól, várhatóan a kerítésépítés hosszabb időt vesz igénybe, de remélem tágasabb és élhetőbb területet vehetnek majd birtokba a Gubacsi lakótelep és a Mediterrán lakópark négylábúi!
Viszont most megérkezett a tájékoztató anyag, akit részletesen érdekel az a honlapról letöltheti. Röviden pedig most ismertetem a szakértő és a hivatal véleményét: „a szabályozásra az átmenő forgalom csökkentése érdekében lenne szükség. 2016. év elején lakossági bejelentés érkezett Önkormányzathoz 40 lakó aláírásával. A lakosság jelezte, hogy azokban az utcákban, melyek a Nagykőrösi utat kötik össze a Mártírok útjával, a jelenlegi sebességkorlátozást és az egyenrangú útkereszteződéseket figyelmen kívül hagyva közlekednek az autók, és rendkívül nagy átmenő forgalom van.






Vasúti megállóhely:
S akkor érkezett sokkoló hírként az is, hogy Magyarországon a légszennyezettségi helyzet még a kínainál és indiainál is rosszabb – áll az Európai Számvevőszék (ECA) jelentésében. A jelentés szerint ez 1,8 elveszett egészséges évet jelent száz lakosra vetítve Magyarországon, ami több mint kétszerese az EU átlagának, és magasabb, mint a kínai vagy indiai értékek.
Amint megjelennek a téli riasztó adatok, újra téma lesz a szmogriadó szigorítása, pedig ahogy Váradiné Naszályi Márta párbeszédes képviselőtársam fogalmazott „nemcsak a szabályokon, hanem a légszennyezést okozó gyakorlaton is haladéktalanul változtatni kell a lakosság egészsége érdekében. Ha már itt van a szmog, akkor ugyanis nincs mit tenni, csak várni lehet, hogy elmúljon. Nem lehet előle elbújni, beszivárog a lakásba, iskolába, munkahelyre, kórházba, mindenhová és beteggé tesz.”
A
Völgyesi Krisztián képviselőtársam összefoglalta a Koncepció kiemelt céljait az elkövetkező 5 évre:


Orbán Viktor azt mondta Kötcsén, hogy a kórházak állapota rendben van.



A nyáron azonban több panaszt is kaptunk:
A további fejlesztések ugyanis leálltak, és a mostani gyors és megállíthatatlan folyamatokra nincs válasza az Önkormányzatnak. Pedig szükséges újra gondolni a lakótelep közlekedését és átfogó terveket készíteni egy új szabályozáshoz. Egyszerre kell ugyanis megoldani a parkolási gondokat és közparkjaink, zöldfelületeink védelmét. Egyszerre kell csillapítani a forgalmat és biztosítani a kijutást a területről.
Somodi Klára










