Végre megkezdődhet a Mediterrán lakópark útjainak jogi rendezése

15 éves adósságát rendezheti Pesterzsébet Önkormányzata: hosszú érdemi viták után a testület többsége lehetőséget biztosított a Mediterrán lakópark útjainak jogi rendezéséhez.

15 éve kenik egymásra a felelősséget a felszámolás alatt álló beruházó cég tulajdonosai (METALLOGLOBUS Fémipari és Kereskedelmi Rt., a “SZAKÁCS” Ipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, és a “TARNA INVEST” Építőipari Szervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság), a felszámoló, a közműszolgáltatók és az önkormányzat.

Most hosszú, parázs, néha érdemi hozzászólásokkal, érvekkel, néha a felelősséget hárítani próbáló mondatokkal tarkított vita után a képviselőtestület jelenlévő szűk többsége a cselekvést választotta.

Köszönöm a “ZÖLDEK”-nek: a Momentum, az LMP, a Jobbik, a DK képviselőinek és a kerület polgármesterének a támogatását!

S nagyon remélem, hogy azon képviselőtársaim, akik még mindig a felelősség áthárítását, a folyamatok lassítását tartották fontosnak, az elkövetkező hónapokban belátják, hogy tévedtek, és szintén tevékenyen részt vesznek a rendezésben! Közös felelősségünk ugyanis, hogy végre aktívan részt vegyünk a folyamatok elindításában, az egyeztetések mediálásában, s a közművek, utak rendezésében.

A határozat szerint két lépcsőben kezdődhet meg az utak átvétele: első körben a sportpályák melletti aszfaltozott, rendezettebb külső úté, itt a közvilágítás/térvilágítás működtetésének átvételét kell előzetesen rendezni, a szükséges műszaki igazolásokat megszerezni.

Ezzel párhuzamosan pedig a többi út alatti gázvezetékek, szennyvíz és csapadékvíz csatornák helyzetét és állapotát kell felmérni, a szükséges hivatalos iratokat beszerezni a közműszolgáltatóktól az átvételhez. Ebben a munkában azonban minden félnek tevékenyen részt kell venni: társasházaknak (ők eddig is ezt tették), a felszámolás alatt lévő cég tulajdonosainak, a közműszolgáltatóknak és az önkormányzatnak.

A csütörtökön elfogadott képviselő-testületi határozat:

A Képviselő-testület úgy dönt, hogy

I.      az ECO-LINE Kft. „fa” képviseletében eljáró AGREEMENT Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. (képviseli: dr. Takács István felszámolóbiztos) 2020. szeptember 8. napján kelt felajánlásában foglaltak alapján a Mediterrán lakópark jövőbeni biztonságos működése érdekében elkötelezett az utak jogi helyzetének rendezésében, és abban, hogy a Mediterrán lakópark útjai is az Önkormányzat tulajdonába, kezelésébe kerülhessenek, hogy a Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Gubacs városrészére vonatkozó részletes közlekedésiszabályozási vizsgálatban foglaltak szerint a kerület szerves részévé válhasson, a Gubacsi lakótelep és a Mediterrán lakópark közlekedési problémái megoldódhassanak.

II.    A 170187/27 hrsz-ú ingatlan esetében azt térítésmentesen, per-teher- és igénymentesen tulajdonába kívánja venni, azzal a feltétellel, hogy ehhez az út közvilágításának biztosításához szükséges közműszolgáltató által kiadott igazolás, vagy a mostani térvilágítás műszaki adatait tartalmazó, azt üzemeltető igazolása szükséges a további működtetés feltételeiről.

III.  az ECO-LINE Kft. „fa” kizárólagos tulajdonát képező a 170187/15, 170187/19, 170187/21, 170187/34, 170187/52 és 170187/57 hrsz alatt nyilvántartott „kivett saját használatú út” megjelölésű ingatlanok esetében egyeztetést kezdeményez a társasházak közös képviselőivel, a felszámolóval, a felszámolás alatt álló cég tulajdonosaival, a közműszolgáltatókkal, hogy az ECO-LINE Kft. „fa”  ingatlanok térítésmentes tulajdonba adására vonatkozó felajánlásának feltételeit a felek közösen biztosíthassák: feltérképezzék az utak alatt húzódó közműhálózatokat, azok minőségét és fenntartási kötelezettségét, átadási lehetőségét.

IV. felkéri a polgármestert, hogy a 170187/27 hrsz-ú ingatlan piaci-forgalmi értékének meghatározása érdekében készíttessen piaci-forgalmi értékbecslést,

V. felkéri a polgármestert, hogy a döntésről az ECO-LINE Kft. „fa” felszámolóját és tulajdonosait soron kívül tájékoztassa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük