Ők beszélnek, mi dolgozunk

Mi betartjuk, amit ígértünk: már idén nő a közterület-felügyelők létszáma, 16 új kamerával bővül a térfigyelő kamerarendszer és a Környezetvédelmi Bizottság megkezdte a kerület összes szelektív szigetének bejárását.

Augusztusban készítettünk egy felmérést a Megújuló Pesterzsébet frakció tagjaival, hogy megismerjük az Önök véleményét, javaslatait, s hogy azok figyelembe vételével alakíthassuk át Pesterzsébet hulladékgazdálkodását, az illegális szemét elleni harcot, parkjaink, zöld felületeink védelmét.

A Megújuló Pesterzsébet képviselői duma helyett, inkább dolgoznak

Aktualitását az adta, hogy akkor kezdődött az éves lomtalanítás a kerületben, alighogy csökkenni kezdtek a tavaszi lakásfelújítások miatti illegális hulladékhegyek, ismét komoly problémát jelentett az idő előtt kipakolt, felhalmozott lom lakókörnyezetünkben. Akkor Gémesi Emesével és Völgyesi Krisztiánnal a Pesterzsébeti Polgárőrség és a Rendvédelmi Osztály segítségének köszönhetően egy éjszakát a lomisok világában tölthettünk. A járőrözés legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a lakók odafigyelésének köszönhetően, ahol szervezetten, pontosan határidőre és az utcában egyetlen helyre pakoltak ki, ott élhető maradt a városrész. Ahol persze nem, ott viszont egész utcákat temetett el a lom. Ahol a lakókat nem zavarta, hogy a házuk elé pakolják a szemetet, ott az életterük részévé vált és volt, ahol a parkoló autót is ellepte a szemét.

Érdekes tapasztalat volt az is, hogy a jó és eredményes járőrnek csak sokadik és nem is a leghasznosabb eszköze a büntetés, az időben érkezés, a kellő hangsúly, a problémák kezelése több eredménnyel jár, amihez azonban a járőrszolgálat létszámának növelése elengedhetetlen.

A kérdőív kiértékelése szeptemberben értékes tapasztalatokat hozott:

A pesterzsébetiek átalakítanák az évenkénti lomtalanítás rendszerét, de nem szüntetnék meg. Több kamerát, közterület-felügyelőt és szemetes edényt szeretnének az utcákon. Hatékonyabb szankciókat akarnak a szemetelőkkel szemben, komolyabb ellenőrzéseket, hogy ki fizet a helyi vállalkozások, kifőzdék, boltok, éttermek és itt lakók közül szemétszállítási díjat. Megtartanák a szelektív szigeteket, de körbekeríttetnék, kamerával védenék és gyakrabban takaríttatnák a környezetüket – így foglalható össze a kerületben élők véleménye.  

A hatékonyabb ellenőrzések, büntetések, adott helyi viszonyokon alapuló javaslatok mellett a leggyakrabban említett javaslat egy komplex újrahasznosító központ, hulladékudvar létesítése volt a kerületben. 

Akkor azt ígértük, hogy a beérkezett vélemények alapján megkezdjük az illegális szemét elleni harcot, megújítjuk Pesterzsébet hulladékgazdálkodását, biztosítjuk parkjaink, zöld felületeink védelmét.

maxresdefault_2_1.jpgVölgyesi Krisztián képviselőtársam javaslatára már szeptemberben úgy döntött a képviselő-testület, hogy megvizsgáltatja a Rendvédelmi Osztály létszámbővítésének és a térfigyelő kamerarendszer bővítésének lehetőségeit, hogy arról novemberben határozhasson.

204/2017. (IX. 14.) Ök. sz. határozat

a Képviselő-testület

I./ felkéri a polgármestert, hogy vizsgáltassa meg a Hivatallal a Rendvédelmi Osztály létszámbővítésének lehetőségeit, és ezzel kapcsolatosan készítsen javaslatot a képviselő-testület 2017. novemberi ülésére.

II./ felkéri a polgármestert, hogy vizsgáltassa meg a Hivatallal a térfigyelő kamerarendszer bővítésével kapcsolatos lehetőségeket (különös tekintettel a játszóterek környezetére), és ezzel kapcsolatosan készítsen javaslatot a képviselő-testület 2017. novemberi ülésére

III./ felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

A novemberi testületi ülésen pedig a javaslatnak köszönhetően:

  • 2 fővel megemelték a közterület-felügyelők létszámát,
  • A BRFK XX.-XXIII. Kerületi Rendőrkapitányságon üzemeltetett térfigyelő kamerarendszert 8 kamerával bővítik, valamint elvégzik további 29 kamera korszerűsítését.
  • A Rendvédelmi Osztály technikai fejlesztésének keretén belül, a meglévő 4 mobil térfigyelő kamerát további 8 db napelemes mobil térfigyelő kamerával bővítik.

Ráadásul frakciónk módosító indítványának köszönhetően jövő májusban áttekintjük a változtatások hatásait és annak figyelembe vételével dönthetünk a további fejlesztésekről.

A mostani döntésnél a játszótereink védelméről is gondoskodtunk, a kamerák egy részét játszótereink környezetében helyezzük ki és folyamatosan vizsgáljuk majd a mobilkamerák hatékonyságát. Mindamellett fontosnak tartom, hogy kerüljük a kamerafetisizmust, csupán egyik eszköze a bűnmegelőzésnek, ráadásul nem is a leghatékonyabb. Ilyen eszköznek minősül a jó közvilágítás is, amely a kamerarendszereknél is nagyobb biztonságot nyújt, ráadásul segíti azok működését is. A testületi ülésen több képviselő által is említett Tátra téri problémára pedig a KEF a jelenleginél aktívabb működése nyújthat valós megoldást. Véleményem szerint ez elsősorban nem bűnügyi kérdés, hanem pontosan az, hogy a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak teljesítenie az elvárásokat, és megelőző feladatokat kell ellátnia annak érdekében, hogy kezeljék a Pesterzsébeten is a drogproblémát. A képviselő-testület csütörtökön ismételten támogatásáról biztosította a fórum munkáját, nagyon várom, hogy érdemi előrelépésről, munkáról és sikerekről számoljanak be.

Novemberben pedig a szelektív szigetek problémáinak kezelését is megkezdték a képviselők. Kérdőívünk kitöltői szerint Pesterzsébeten a többség szelektíven gyűjti a szemetet, környezetének állapotával azonban senki sem elégedett.  A többség ugyan megtartaná őket, de körbekeríttetné, bekamerázná, gyakrabban takaríttatná a környezetét, néhányan a Nyugat-Európában divatos műszaki cikkes, elemes konténerrel is kiegészítenék.

Szeptemberben a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság elnökeként megígértem, a beérkezett véleményeket javaslatokat fokozatosan beépítjük az elkövetkező hónapokban a munkánkba, így végigjárjuk az összes problémás szigetet, s mindegyik esetben külön keresünk megoldást a problémára (áthelyezés, körbekerítés vagy egyéb védelem, zöldfelület rendezése vagy végső esetben a megszüntetés).

Az ígéret szép szó: október közepén bizottságunk 6 szelektív szigetet járt be és mérte fel az állapotokat, kérte be az FKF Zrt. véleményét, illetve kérte meg a körzetek képviselőit, hogy mérjék fel a lakossági igényeket. A Mediterrán lakóparkban és a Gubacsi lakótelep Zodony utcához közeli részén végzett felmérés eredményei itt olvashatóak.

Novemberi ülésünkön pedig döntöttünk is a felmért szelektív szigetek esetén arról, miként teljesíthetők a lakossági kérések. Négy helyen az áthelyezést, esetleg ideiglenes megszüntetést fogadta el a bizottság, két helyen pedig a megtartását a terület védettségének növelésével.

  • Az Orsolya utca – Károly utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő szigetet ideiglenesen megszünteti, továbbá felkéri a Hivatalt, hogy a Bizottság 2018. januári ülésére az FKF Zrt-vel egyeztetett új, Vécsey lakótelepi helyszínre tegyen javaslatot.
  • A Helsinki út – Alsóteleki utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő szigetet áthelyezi a lakóházaktól kissé távolabb, de az eddiginél a lakótelep közepéről könnyebben megközelíthető helyre.
  • A Vizisport utca 28. előtt található szelektív hulladékgyűjtő szigetet ideiglenesen megszünteti, majd a két épülő társasház átadása után 2018-ban az ott lakókkal és az FKF Zrt-vel egyeztetve új helyszínt keres a házak környezetében a Vízisport utcában.
  • A János utca – Baross utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő sziget üveggyűjtő konténereit megtartja, a papír- és műanyaggyűjtő edényeket pedig a Baross utcai kis SPAR üzlet melletti szigethez helyezteti át.
  • A Zodony utca – Közműhelytelep utca sarkán található szelektív hulladékgyűjtő szigetet megtartja a konténerek körbekerítésével úgy, hogy ne zavarja a sarkon a kilátást és javasolja a sziget közelébe mobil kamera kihelyezését.
  • A Köteles utca 65. előtt található üveggyűjtő konténereket megtartja.

A bejárásokat pedig a beérkező lakossági panaszok alapján folytatja a bizottság, eddig két új helyszínről kaptunk bejelentést:

  • Nyáry Pál – Balassa sarok
  • Alsóhatár út – Török Flóris sarok

Ha Ön szerint a bizottság a lakókörnyezetében található sziget problémáit is körbe kell járja, jelezze panaszát ide kattintva, az Önkormányzat hivatalos hibabejelentőjén!

Folytatjuk!!!

A héten jelentkezünk újabb kezdeményezéseinkkel hulladékügyben:

Gémesi Emese
Mach Péter
Somodi Klarissza
Völgyesi Krisztián

Kitakarított a BKV a HÉV sínek mentén

Újabb illegális lerakót számoltunk fel a kerületben, újabb része lett tisztább és rendezettebb Pesterzsébetnek: most a HÉV vonalát takarította ki a BKV Zrt. a kezdeményezésünkre. De nem állunk meg, folytatjuk a munkát: sajnos illegális hulladéklerakó és szemét maradt így is elég a kerületben. (Nem messze az adott területtől, a TTL és a vasúti sínek mellett például patkányok ugrálnak a szeméthalmok között, a héten ennek a megtisztítását kezdjük meg intézni.)

A múlt hónapban végigjártam a H6-os HÉV vonalának Pesterzsébeti részét, akkor jelent meg ugyanis a Magyar Közlönyben a Kormány 1054/2016 (II. 15.) Korm. határozata, amely nem állít mást, minthogy a Balázs Mór Terv alapján teljesen átalakítják a HÉV vonalát az Olimpia Pályázathoz igazodva. S ha már arra jártam fotóztam néhány illegális szemétlerakót. A testületi ülésen jeleztem a problémát, a hivatal pedig felszólította a BKK-t a terület rendezésére.

Tisztelt Üzemeltető!

Tájékoztatom, hogy bejelentés érkezett Önkormányzatunkhoz, mely szerint a Ráckevei hév Budapest XX. kerületi szakaszán a 170196 hrsz-ú terület Határ út felőli oldalán illegálisan lerakott hulladék található. 
Kérjük szíveskedjenek kivizsgálni  a bejelentésben foglaltakat és intézkedni a hulladék elszállítása érdekében. 

Tisztelettel:
Dr. Varga Mariann 
osztályvezető

 Megérkezett a BKK Zrt. válasza: kitakarították a HÉV vonalát.

20160321_103945.jpg

Tárgy: tájékoztatás

Társaságunkhoz 2016. február 18-án elektronikus levelét továbbítottuk a BKV Zrt. részére az érdemi vizsgálat érdekében. Szolgáltatónk válasza alapján tájékoztatjuk, hogy a Ráckevei hév XX. kerületi szakaszán, a 170196 helyrajzi számú terület Határ út felőli oldalán a darabos szemét összeszedése 2016. március 4-én megtörtént.

 Budapest, 2016. március 18.

Nagyon köszönöm Sződi Réka környezetvédelmi ügyintézőnek és a hivatalnak a segítséget!

Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltűnjön! 

A környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.

Ezért indítottuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomon követjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

Küldd el nekünk az űrlap segítségével az információkat az illegális hulladéklerakatokról, hogy együtt tegyünk egy szebb, egészségesebb, élhetőbb világért! 

Így készül a BKK az Olimpiára?

A múlt héten végigjártam a H6-os HÉV vonalának Pesterzsébeti részét, most jelent meg ugyanis a Magyar Közlönyben a Kormány 1054/2016 (II. 15.) Korm. határozata, amely nem állít mást, minthogy a Balázs Mór Terv alapján teljesen átalakítják a HÉV vonalát az Olimpia Pályázathoz igazodva.

A H6-os a Balázs Mór Terv szerint Pesterzsébeten a felszín alatt közlekedik és a városközpontot is érinti és a vonal nem áll meg majd a Boráros téren, hanem eljut egészen a szentendrei HÉV-ig. A kormányhatározat azonban csak hivatkozik a Tervre, de nem határozza meg milyen ütemben mennyit valósít meg belőle, félő hogy az Olimpiára hivatkozva a csepeli HÉV-hez hasonlóan inkább rombolnak mint fejlesztenek majd.

Gondoltam tehát megörökítem a vonalat, amíg még ebben a formájában látható. S mit találtam?

Hát ezt:

Pesterzsébeten egyelőre csak ennyi látszik a BKK fejlesztési terveiből: egy újabb illegális hulladéklerakó. A testületi ülésen jeleztem a problémát, a hivatal pedig felszólította a BKK-t a terület rendezésére.

Tisztelt Üzemeltető!

Tájékoztatom, hogy bejelentés érkezett Önkormányzatunkhoz, mely szerint a Ráckevei hév Budapest XX. kerületi szakaszán a 170196 hrsz-ú terület Határ út felőli oldalán illegálisan lerakott hulladék található. 

Kérjük szíveskedjenek kivizsgálni  a bejelentésben foglaltakat és intézkedni a hulladék elszállítása érdekében. 

Tisztelettel:

Dr. Varga Mariann 

osztályvezető

Egy hónapja írtam: Amszterdam türelmi zónája turisztikai látványosság, míg Budapest vigalmi negyede egy hatalmas illegális hulladéklerakó. A főváros piroslámpás negyedében – ami valójában egy kisebb facsoporttal övezett cserjést jelent – nappal csak a használt kotonok, papírzsebkendők és papírtörlők mutatják, mi is történhet itt sötétedés után, amúgy csupán a megszokottnál is rendezetlenebb szeméttelepként üzemel.  Ez ügyben a bejelentésemet továbbították a Ferencvárosi Önkormányzat felé.

Tisztelt Varga Nóra Közterület-üzemeltetési Csoportvezető Asszony!

Tájékoztatom, hogy Önkormányzatunkhoz bejelentés érkezett, mely szerint a IX. kerület Szabadkai út melletti területen (XX. kerülettel határos oldalon) illegálisan kihelyezett hulladék található.

Kérjük, szíveskedjék ellenőrizni a területet és a szükséges intézkedéseket megtenni. 

Tisztelettel:

Dr. Varga Mariann 

osztályvezető 

Közös érdekünk, és kötelességünk, hogy ezeket eltüntessük!

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott szerint csaknem kétezer az Illatos útihoz hasonló illegális (vagy legális, de ellenőrizetlen) hulladéklerakó létesült.Ilyen például a nyáron feltárt soroksári illegális lerakat is, és a selypi azbesztszennyezés ügyei is.  Ezért a Párbeszéd Magyarország veszélyes hulladék bejelentő oldalt indított a honlapján. Vállaljuk, hogy az emberek bejelentései alapján utánajárunk bárhol is található az országban, és kezdeményezzük az államnál, önkormányzatnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltűnjön! 

A környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.
Ezért indítottuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomon követjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

Küldd el nekünk az űrlap segítségével az információkat az illegális hulladéklerakatokról, hogy együtt tegyünk egy szebb, egészségesebb, élhetőbb világért! 

Teszedd! – “civil” elefántok a porcelánboltban

Mit ér a civil, ha kormányközeli?

Nem sokat: néhány könnyen szakadó gumikesztyűt és zöld szemeteszsákot.

Miközben a kormány CICI-re, a Századvég Alapítvány emlőire invitálta a lokálpatrióta civileket, frontális támadást intézett a Norvég Alapnak és próbálja felszámolni a maradék szférát is. – Nos, eközben több mint 1800 helyszínen, közel 200 ezer önkéntes mintegy másfél milliárd forint értékű munkát végzett el az idei TeSzedd! szemétgyűjtési akcióban – közölte az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség közleményben az MTI-vel.

Felelős hulladékgazdálkodás és betétdíjrendszer helyett országos marketingakció és az ügy meg is oldódott, vagy mégsem?

Szerintem nem. Mint ahogy a felülről szervezett, hatalmas apparátussal működtetett álcivil mozgalmak is csak addig életképesek, amíg számolatlanul öntik beléjük a pénzt.

Mint ahogy évente egyszer látványosan megmenteni a Kiserdőt, – miközben év közben egy szalmaszálat sem teszünk keresztbe a helyzet rendezéséért – csupán parasztvakítás és a felelősség áthárítása. S ugyanezt gondolom a Teszedd!-ről is, pláne, hogy egy olyan lakóparkban lakom, ahol megszüntették a házhoz menő szelektív-gyűjtést (mert azt csak az FKF csinálhatja) majd a lehető legtávolabbi időpontra tolva a kerületben utolsóként vezetik be az újat. Magyarul szétverték a működőt és évekig nem csinálnak helyette semmit. Pesterzsébetiként az évekkel ezelőtt furcsa módon érkezett, gyanús 6,6 millió miatt is ódzkodtam eddig részt venni a kormányközeli „civil”kezdeményezés akcióin (bővebben a cikk alján). Az ügyet azóta sem tisztázták a Közalapítvány akkori kurátorai, személyesen nem voltak hajlandóak részt venni egyetlen a tevékenységüket tárgyaló ülésen sem, azt anno környezetvédelmi tanácsnokként nehezményeztem is, de így nem kellett a feltett kérdésekre válaszolni.

Ennek ellenére idén mi is részt vettünk a Teszedd programon, s május 11-én Pesterzsébet és Soroksár Duna-partját próbáltuk megtisztítani.

A tavalyi egyeztetési fiaskó miatt – amikor külön kellett szerveznünk a Duna-part takarítását, idén nem is próbálkoztunk regisztrálni civil barátainkkal. Nem baj, megtette ezt egy kedves környezetvédő család a szomszédos lakótelepről. Köszönet érte!

Csatlakoztunk is hozzájuk. Jobb is volt így: a pénteki önkormányzati PR dzsembori helyett az öncélú örömtakarítást választottuk.

Az kissé meglepő volt ugyan, hogy a hatalmas költségvetéssel működő álcivil mozgalom a hatalmas PR, hirdetés, marketing költségeken túl magára az akcióra csak néhány zöld színű szemeteszsákot és könnyen szakadó gumikesztyűt szánt. Végül is a gumikesztyűre ráhúztuk az otthonról hozott kertészkesztyűket, a zsákok mellé pedig befogtunk néhány vastagabb, nehezebben szakadó sitteszsákot is. Nem volt gond, csupán egyből levehető volt, hogy a “mozgalom” vezetői mindenre gondoltak csak a szemétszedés volt a legkevésbé fontos a számukra.

Csak kevesen jöttek el, de így is nagy területet sikerült kitakarítani és rengeteg szemét összegyűlt. A hulladék nagy részét a horgászok és pihenő családok hagyják sajnos a Duna-parton. A munka során megismerhettük a dél-pesti pecások étkezési és italozási szokásait, (inkább a fél, mint a kétdekásak fogynak) kedvenc csalimárkáit. S minden kétséget kizáróan állíthatom a kukoricás konzervdobozok és a pillepalackok bizonyultak a legtartósabb hulladéknak.

Külön izgalom volt a kövek alá, nádasokba, fa odvába rejtett alkalmi szemétgyűjtők megkeresése.

Az igazi feketeleves azonban, hogy egy hetet sem bírt ki a munkánk, a szemét ugyanúgy ellepi a Duna-partot, mintha semmi sem történt volna vasárnap.

Sajnos a partszakasz nem Pesterzsébethez, hanem Soroksárhoz tartozik, de jelezni fogom feléjük, hogy a partszakasz csak akkor válhat újra népszerűvé az itt élők körében, ha gondoskodnak hulladékgyűjtőkről és annak ürítéséről is.

Még 2012-ben felvetette Csaszny Márton MSZP-s képviselő testületi ülésen, hogy a Pesterzsébet Környezetvédelméért Közalapítvány 6,6 MFt összeget kapott az Önkéntes Központ Alapítványtól, hogy a „Teszedd” program keretében járuljon hozzá az illegális hulladéklerakásokkal kapcsolatban.

A Közalapítvány céljai az alábbiak: Pesterzsébet környezeti állapota javításának elősegítése, környezetvédelmi beruházások, fejlesztések támogatása, a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág Pesterzsébeti szakasza, és part menti sávja környezetvédelmi fejlesztésének támogatása.
A képviselő testület a többségi GŐZGÉP frakció szavazataival ugyan 2011-ben a közalapítvány megszüntetéséről döntött, ennek ellenére jelentős változást hozhatott volna a kerületben ennek az összegnek az eredményes felhasználása. Egyes pletykák szerint a fenti összeg volt az egyik oka annak, hogy a többi közalapítvány megszüntetésekor a környezetvédelem kapott még egy kis haladékot, majd amikor a pénz továbbutalása problémát jelentett, prompt döntés született ennek megszüntetéséről is.
Ahogy a megszűnő közalapítvány küldetése is mondta:minden közösségben erő rejlik, ezért szeretnénk a lakosság minél szélesebb körét bevonni a környezettudatos életmód felvállalásába lakóhelyünk megóvása érdekében. A környezeti nevelést már a legkisebbeknél el kell kezdeni, fontos, hogy jó példát mutassunk a felnövekvő generációnak, hogy felelősen gondolkodjunk és cselekedjünk a jelen és a jövő nemzedéke érdekében.

Mivel Pesterzsébet érdeke lett volna, hogy a fenti összeg valóban segítse a kerület legégetőbb környezetszennyezési problémájának megoldását, többször is jeleztük a problémát. Csaszny Márton képviselőtársam és én is kérdést intéztünk a polgármesterhez, hogy gondoskodott-e már a Pesterzsébet Környezetvédelméért Közalapítvány vagyonát képező pénzösszeg a Pesterzsébet Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 11784009-15520009 számú költségvetési számlájára utalásáról és azt követően a 2012. évi költségvetésről szóló rendeletében a céltartalékok soron előirányzat elhelyezéséről, vagy mi lesz a pénz sorsa.

Az ügy elült, a hulladék pedig maradt a helyén.

Dunatisztítás (Felhívás)

Bár LMP-től független, civil szervezet (Humusz) szervezéséről van szó, a Duna  szerelmeseként úgy gondolom, hogy mind erkölcsileg, mind pedig tényleges cselekvéssel támogatandó.

Remélem, minél több LMP szimpatizáns, és még-nem-kedvelőnk is eljön segíteni, mert a Duna nem elválaszt, hanem összeköt mindannyiunkat.

A Duna nem politizál. Mi is tiszteletben tartjuk a kezdeményezés politikamentességét, remélem, mások úgyszintén. 🙂

—————————————————————————————————————————————————-

*Dunatisztítás*
Budapest
szept. 24. 10:00 – 20:00
2011. szeptember 24.-én gyertek Ti is, és vegyetek részt egy európai méretű kezdeményezésben! Európa több országában ugyanazon napon és időben kesztyűt húzunk, és felvesszük a harcot a szemetelés ellen!!!
http://humusz.hu/esemenyek/dunatisztitas/9837