Csütörtökön, szeptember 24-én a képviselő-testület elfogadta a kerületi óvodák és bölcsődék klimatizálásáról szóló beszámolót és a hozzá tartozó határozatot. Nagyon köszönöm (szerintem ezzel az érintett szülők is egyetértenek) Csaszny Gábornak a felmérés kezdeményezését!
Benne van a módosítónk is: a kültéri árnyékolás felmérése és beárazása. Ez utóbbi egy apró sornak tűnhet a határozatban, de szerintem a döntés egyik legfontosabb része.
Csaszny Gábor javaslatára a hivatal felmérte az összes telephelyet: hol lehet klímát szerelni, mi kell hozzá, mennyibe kerül. Az eredményt részletesen megírtam a Hőkupola az óvodáinkban – 20 millió forint és egy döntés kérdése című bejegyzésben. Röviden: tizenhárom intézményben a hálózat elbírja a terhelést, ott nettó 20 millió forintból 48 klíma felszerelhető. Hét épületben viszont annyira rossz a villamoshálózat, hogy ott évekig tartó tervezés és átépítés nélkül nem lesz klíma.

Ezt a hét épületet az eredeti javaslat egyelőre azzal kezelte, hogy készüljenek el a hálózat tervei. Ez szükséges, csak éppen egyetlen gyereknek sem lesz tőle hűvösebb 2027 nyarán, ezért bizony itt is megoldást kell majd találnunk.
A határozat négy pontja röviden:
- I. A testület elfogadta a beszámolót.
- II. Ahol a hálózat átépítése nélkül megoldható, a 2027-es költségvetésbe elsősorban a klímákra és a villanyszerelésre, másodsorban a napelemekre kell előirányzatot tervezni.
- III. Ahol csak a teljes villamoshálózat átépítése után lehet klimatizálni, el kell készíttetni a hálózat terveit.
- IV. A módosítónk: a polgármesternek fel kell mérnie és be kell áraznia a kültéri árnyékolás lehetőségeit (külső redőny és zsalúzia a déli és nyugati ablakokra, napvitorla és árnyékoló háló az udvarokra, lombhullató fák a homlokzatok és udvarok elé). Az eredményt előirányzati javaslattal együtt a 2027-es költségvetés tervezésekor a testület elé kell terjeszteni, elsősorban azokban az intézményekben, ahol 2027-ben nem lesz klíma.
Miért tartom rohadtul fontosnak a IV. pontot?
Mert olcsó, gyors, és ott is működik, ahol a klíma nem.
Működik. A külső árnyékolás a mérések szerint több fokkal csökkenti a belső hőmérsékletet. A Loughborough Egyetem ikerházas kísérletében több mint 6 °C volt a különbség, légkondicionálás nélkül (CIBSE Journal). A lényeg a „külső”: a belső roló csak akkor fogja meg a napot, amikor a hő már bent van a szobában. A külső redőny a napsugárzás elől zárja el az ablakot.
Olcsó. Egy külső redőny 22–55 ezer forint darabonként, egy fa elültetése egy óvoda udvarán néhány tízezer forinttól indul. A hét „nehéz” intézményre nagyságrendileg 8–10 millió forintot becsülök. Ez a fele annak, amibe a klímás csomag kerül.
Nem kell hozzá hálózat. Egy zsalugáter egy árnyékoló nem fogyaszt áramot, nem terheli a vezetéket, nem rontja az épület energetikai besorolását, és nincs éves karbantartási díja sem. S ott is segít, ahol a klíma a villamoshálózat miatt rövidtávon nem opció.
Elkészülhet 2027 nyarára. Egy hálózat-átépítés tervezéssel, engedélyezéssel évekig tart. Egy redőnyt tavasszal fel lehet szerelni, egy fát ősszel el lehet ültetni.
Ott is segít, ahol lesz klíma. Egy árnyékolt épületben a klímának kevesebbet kell dolgoznia, kisebb a villanyszámla, és jobban ki lehet használni a korlátozott hálózati kapacitást. A fa pedig az udvart is hűti, ahol a gyerekek délelőtt játszanak.
És nem utolsósorban: ez zöld megoldás. Egy fa húsz-negyven évig ad árnyékot, közben megköti a port és a szén-dioxidot, és semmit nem kér cserébe. Hosszú távon ez a klímaalkalmazkodás, nem az, hogy minden falra gépet szerelünk.
A határozat elfogadása csak az első lépés. Az árnyékolás, a hálózatkiépítés, napelemrendszer-kialakítás felmérési eredményének és a projektek konkrét árazásának a 2027-es költségvetés tervezésekor kell a testület elé kerülnie. Figyelni fogom, hogy ez megtörténjen, és konkrét tételek legyenek a költségvetésben.
Köszönöm a képviselőtársaimnak, hogy támogatták Csaszny Gábor kezdeményezését és a módosítónkat. A következő lépés a költségvetés: ott dől el, hogy 2027 nyarán tényleg hűvösebb lesz-e a gyerekeknek.



Sokak szerint a két kérdésem félrevezető volt, befolyásolta a szülők döntését, többen gyűlöletkeltéssel vádoltak meg, az átadást támogató képviselőtársaim szerint pedig indokolatlan volt a feszültség gerjesztése, hiszen a szülők is támogatni fogják az átadást.
Az elmúlt hónapokban számos olyan eseményről számolt be a média, amelyek során politikusok gyerekeket használtak biodíszletként ahhoz, hogy politikai álláspontjukat vagy tevékenységüket népszerűsítsék. A rendszerváltás egyik fontos alaptétele volt, hogy az oktatási és nevelési intézményekben nincs helye a pártpolitikának. Teljesen mindegy, hogy kormányablak átadásáról, politikusok által óvodában felolvasott meséről, pártok gyermekelőadással fűszerezett ajándékozási akciójáról, képviselők születésnapjára szervezett óvodai műsorról van szó, a jelenleg is hatályos köznevelési törvény egyértelműen fogalmaz: tilos a pártpolitizálás közoktatási intézményben.
A politikai pedofília ismét terjed, pedig két választás között félúton azt is gondolhatnánk csökken rá az igény. De nem, kormánypárti képviselők, polgármesterek, kormánytagok és fideszes pártvezetők ma is ott ólálkodnak óvodáink és iskoláink körül s minden lehetőséget kihasználnak, hogy beljebb kerülhessenek. Visznek adományt, ajándékot, karácsonyfát, műanyag motort, avatnak homokozót, liftet,
Az Eötvös Károly Intézet szerint a jelenleg is hatályos köznevelési törvény is egyértelműen fogalmaz: tilos a pártpolitizálás közoktatási intézményben.
Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Informatikai Bizottság döntött az óvodák és bölcsődék nyári zárva tartásáról. Az óvoda nyári zárva tartásáról legkésőbb február tizenötödikéig, a nevelés nélküli munkanapokról legalább hét nappal a zárva tartást megelőzően kell a szülőket tájékoztatni. Így a nem pesterzsébeti olvasóimnak is érdemes lassan érdeklődni az intézményekben róla, soha sem elég korai megtudni mikorra kell a szabadságokat kikérni, átsorolni, kikönyörögni, kizsarolni, kisírni…



Kérdést intéztem tehát a kerület Főjegyzőjéhez írásban és a Polgármester Úrhoz szóban a testületi ülésen.


Pesterzsébet idén is kiírta a Madarak és Fák napi környezetszépítő pályázatot. Immár hagyománynak tekinthetjük, hogy a kerületi iskolák és óvodák évente beszámolnak környezetvédő, parképítő tevékenységükről és május elején egy ünnepség keretében osztjuk ki a díjakat.
S egyre többet törődünk madarainkkal és állatainkkal is, nem csak a minket körülvevő növényekkel, fákkal, virágokkal és cserjékkel. Egyre több helyen találkozhatunk madárodúkkal, kerti tavakkal.