Hol tűnik el a köz pénze?
Milyen feltételek mellett és pályázati rendszerben használják fel adóforintjainkat? Hogyan juthatunk közérdekű adatokhoz? Megismerhetjük és megértjük-e intézményeink, önkormányzatunk gazdálkodását?
Ma van a Korrupcióellenes Világnap. Az ENSZ-közgyűlés 2003. október 31-én elfogadott korrupcióellenes megállapodása rendelkezett a korrupcióellenes világnap megtartásáról, hogy ráirányítsa a figyelmet a jelenség romboló hatására, és hatékonyabb fellépést tegyen lehetővé a visszaszorítása érdekében
Az egyezmény létrejöttében fontos szerepet játszott a Transparency International független nemzetközi szervezet, amely jelentős szerepet vállal a világnapi emlékezés eseményeinek szervezésében is. A Transparency International az a szervezet is, akinek a jelentése szerint Magyarországon a helyzet még a tavalyihoz képest is romlott – továbbra is az EU korrupt harmadához tartozunk.
A Párbeszéd Magyarország képviselőjeként meggyőződésem, hogy a korrupció elleni leghatásosabb fegyver az átláthatóság. A Párbeszéd Magyarország elkötelezett abban, hogy az állami és önkormányzati szervek esetében is legyen kötelező és minél szélesebb körű a közérdekű adatok nyilvánossága.
Számos önkormányzat él vissza az informatikai lehetőségeivel és a jogszabályokban rögzített kötelező adatokat oly módon teszi közzé, hogy azok elérése a honlapon nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Két éve: 2012 novemberében indítottam egy nyereményjátékot Pesterzsébet átlátható gazdálkodásáért. A játékban részt vevők feladata az volt, hogy a honlapon megtalálják az ötmillió forint feletti beszerzések szerződéseit. Sajnos csak egyetlen megoldás érkezett, ő megtalálta az archív fájlok között: http://archive.pesterzsebet.hu/index.php?action=category&id=2901. Azóta már az egymillió forint feletti szerződések listája is nyilvános lett.
Most a K-Monitor iroda az Önkormányzati Minimum program pontjainak szemszögéből megvizsgálta Pesterzsébet honlapját is. Az elemzést átnézve, az megállapítható: akad feladat elég. Kerületünk a középmezőnyben helyezkedik honlapjának átláthatósága szempontjából, elsősorban a bizottsági munka átláthatósága, az amely komoly változtatásokra szorul. A képviselői vagyonnyilatkozatok ügyében tavalyi kezdeményezésemnek köszönhetően jól teljesítettünk.

/Forrás: Konok Péter Facebook oldala/
A sors fintora, hogy a múlt hónapban benyújtott napirendi javaslatomra is pont ma érkezett válasz:
Tisztelt Képviselő Úr!
Tájékoztatom, hogy tárgyi ügyben hozzám benyújtott, átláthatósági rendelet megalkotására irányuló önálló képviselői indítványa Polgármester Úr döntése szerint, Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 34/2014. (XI. 13.) önkormányzati rendelet 40. § (6) bekezdése alapján a Képviselő-testület 2015. januári ülésén lesz napirend.
Üdvözlettel:
Dr. Kiss Irén címzetes főjegyző
A nyílt, áttetsző, és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység, általában az állami szervek és a végrehajtó hatalom, nyilvánosság előtti működése a demokratizmus egyik alapköve, a jogállami államberendezkedés garanciája. Az állampolgárok azon joga, hogy első kézből ők maguk juthassanak hozzá a közérdekű adatokhoz, egyik lényeges alapjogunk. Ez által lehetővé válik a közvetlen elszámoltathatóság, az átláthatóság, amely a véleménynyilvánítási szabadság egyik alkotóeleme, a korrupció elleni küzdelem nélkülözhetetlen eszköze, valamint a közszféra hatékony működésének motorja.
“Magyarország visszaérkezett a kőkorszakba. A Fidesz-KDNP kormány tagjai nem csak ősember módjára beszélnek az őket bírálókról, hanem ősember módra igazi gyűjtögető-vadászó életmódot folytatnak. Levadásszák az őket kritizálókat, és lépésről lépésre gyűjtögetik vagyonukat. Újabb és újabb nullák a bankszámlákon, luxusórák, gyerekekre íratott villák, megszámlálhatatlan szobával bíró luxusvillák munkájuk “gyümölcse” – fogalmazott Szabó Tímea mai sajtótájékoztatóján.
Pesterzsébet azonban nem Felcsút, mi nem kérünk a Mészáros Lőrincekből, az itt élők a korrupció helyett a közszféra nyílt és átlátható gazdálkodásában érdekeltek.

Két évvel később, most szombaton pedig Karácsony Gergellyel, Zugló polgármesterével tartottam sajtótájékoztatót. A PM elnökségi tagjaként a sajtótájékoztatón elmondtam: a párt valamennyi önkormányzati képviselője csatlakozott az „ez a minimum az önkormányzatokban” kezdeményezéshez és az önkormányzatok soron következő ülésén kezdeményezzük egy ehhez illeszkedő rendelet elfogadását, amely nem csak a szerződések, hanem az önkormányzati képviselők és önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek vagyonnyilatkozatai esetében is biztosítja a nyilvánosságot.
Bár a nyereményjáték két éve „kudarcba fulladt” (megmutatta hol tart a kerület) az elmúlt években voltak részsikereink, számos javaslatomat elfogadta a testület:





S bár egyelőre nem a
A pályázat benyújtásakor írtam: „A Köz Tér pályázatra elkészülő, és azóta már benyújtott kerületi pályázat ha megvalósul még így is élő közösségi tereket hozhat létre ezen a területen. Az elhanyagolt és pusztuló csónakházak felújítása és tartalommal megtöltése rengeteg lehetőséget nyújt az itt élőknek. Nyitott kérdés persze hogy a soha meg nem valósuló Mediterrán-stadionnak fontos-e külön lejárót építeni, de várhatóan ennek eldöntése már ’14-ben a frissen megválasztott új városvezetés feladat lesz.”
.jpg)
Négy éve azt ígértem: tiszta kézzel, fejjel és nem utolsósorban tiszta szívvel állok ki a kerületben élők ügyeiért. Vállaltam, hogy Pesterzsébeten mindent megteszek a korrupció megszüntetéséért, az átlátható gazdálkodásért.



A jogszabály időbeli hatályának két ikergyermeke van: a visszamenőleges jogalkotás tilalma és a kellő felkészülési idő követelménye. Ezt a kettőt szokták unortodox módon értelmezni a demokratikus normákban kihívásokkal küzdő országokban, például nálunk.
A kerületi lakók keresik a szigeteket, értetlenkednek, majd kezdenek dühössé is válni a felhalmozódó illegális hulladék miatt. Többen próbáljuk jelezni a problémát a hivatalnak. Se kép, se hang.









Többen kérdezték jó-e ez nekem, egy kerületi, elsősorban helyi ügyekkel foglalkozó ökopolitikus miért és hogyan került oda. Válaszként rövidített formában közzéteszem elmondott beszédemet:
Az elmúlt hetekben számos közéleti szereplő gyanús vagyonosodásáról szóltak az újsághírek. Furcsa milliárdok Orbán Viktor ismerősi és baráti körében, ellenzéki politikus bécsi bankszámlái, a Rogán-Zuschlag ügyek, titokzatos kormánypárti befektetések. Ezért is tartottam fontosnak a hónap elején benyújtott javaslatomat a kerületi képviselők vagyonnyilatkozatainak nyilvánosságáról. Pesterzsébet ugyanis nem Felcsút, mi nem kérünk a Mészáros Lőrincekből, az itt élők a korrupció helyett a közszféra nyílt és átlátható gazdálkodásában érdekeltek. 










