Hétfőnként egy órával hosszabb ideig: 19 óráig tart nyitva a Zilah utcai posta.

Hétfőnként egy órával hosszabb ideig: 19 óráig tart nyitva a Zilah utcai posta.

Lakossági kérésre fordultam a Magyar Posta Zrt. felé, mert Pesterzsébet központjában a Zilah utcai posta nyitva tartása a covid járvány tavaszi első ütemekor módosult. Azonban most októberben sincs még visszaállítva egyetlen nap sem 18 óra utáni nyitva tartás, ami jelentős terhet ró a dolgozókra, akik így munka után nem tudják megoldani a csomag, levél, csekkfeladást.

Ezért kértem, hogy fontolják meg, hogy egy vagy két nap hosszabb esti nyitvatartást biztosítsanak.

Válaszlevelükben, bár nem tartották megalapozottnak a kérésem, azonban a bejelentésemre való tekintettel és a környéken élők elégedettsége érdekében a jövőhéttől hétfői napokon egy órával tovább, azaz 8:00-19:00 óráig tart majd nyitva.

Tisztelt Mach Péter Úr!

Hivatkozva a 2020. október 1-jén tett bejelentésére az alábbiakról tájékoztatjuk. Postáink nyitvatartását a lakosság igényeihez igazodva, a jogszabályi előírások betartása mellett, a gazdasági, hatékonysági elvárásoknak eleget téve alakítottuk ki.

A járványügyi veszélyhelyzet rendelkezéseit követve 2020 áprilisától csökkentettük Budapest–Pesterzsébet 1-es posta nyitvatartási idejét. A jelenlegi forgalmi adatok alapján az április előtti nyitvatartási rend visszaállítására vonatkozó igényt nem tartjuk megalapozottnak, azonban a bejelentésére tekintettel, a környéken élők elégedettsége érdekében az adott postahely 2020. október 19-től hétfői napokon egy órával tovább, azaz 8:00-19:00 óráig tart majd nyitva. Keddtől péntekig továbbra is 8:00-18:00 óráig, szombaton 8:00-14:00 óráig állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Bízunk benne, hogy a megtett intézkedéseinkkel a jövőben meg tudunk felelni a szolgáltatásainkkal szemben támasztott igényeknek.

Tisztelettel: Szabó Andrea

Összefogtak a Duna-part kutyásai

Összefogtak a Duna-part kutyásai és sikerrel jártak: Pesterzsébet Önkormányzatának képviselő-testülete támogatta a kezdeményezésüket és a Gubacsi lakótelep szélén található „Vasútállomás” kutyafuttató bővítésére és vízcsap kiépítésére mai ülésén 3.500 e Ft-ot csoportosított át a most elfogadott 2019. évi költségvetésben.

letoltes.jpegEz az összeg elegendő a kutyafuttató bővítésére (egy a kistermetű kutyáknak alkalmas hely kialakítása külön bejárattal) és vízcsap létesítésére (annak tervezésével és vízakna megépítésével).

A Pesterzsébeti Állatvédelmi Koncepció elfogadásával tavaly Pesterzsébet Önkormányzata vállalta, hogy elkötelezi magát a XXI. századi felelős állattartás népszerűsítése, annak feltételeinek megteremtése iránt. A kutyák póráz nélküli sétáltatására kizárólag az e célra kijelölt kutyafuttatón van lehetőségük az ebtartóknak. Az állatvédelmi koncepció kiemelten kezeli a kutyafuttatók esetében a kistestű és nagytestű kutyák futtatására kialakított területek elkülönítését és itatók telepítését minden kutyafuttató területére.

A Gubacsi lakótelep szélén található „Vasútállomás” kutyafuttató biztosítja a Gubacsi lakótelep, a Mediterrán lakópark és a Pesterzsébeti lakótelep Baross utcától Nyugatra eső területén élő kutyáknak a szabad, póráz nélküli mozgás lehetőségét.

minions.jpgA kutyafuttatóval azonban ez elmúlt években mostohaként bánt az önkormányzat, a tervek szerint ugyanis gyalogos-kerékpáros híd épült volna ide. Mivel a híd nem épül meg, a kutyafuttatót nem kell áthelyezni így annak bővítését, rendbe tételét sem lehet tovább húzni.

A Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság 2018. október 9-i ülésén hozott határozatában az Önkormányzat 2018. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendeletében szereplő, a környezetvédelemmel kapcsolatos céltartalék maradékát a „Vasútállomás” kutyafuttató fejlesztéséhez (a betonkerítéssel szemközti oldalon a terület bővítése, a kerítés áthelyezése és vízcsap telepítése) kívánta fordítani. A beérkezett árajánlatok szerint azonban az összeg nem fedezte volna a beruházást, így az nem valósult meg.

A kutyások azonban nem hagyták annyiban, petíciót fogalmaztak és aláírást gyűjtöttek, a mai testületi ülésre pedig be is vittem az összegyűjtött aláírásokat. A ma elfogadott 2019. évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványomat pedig ennek köszönhetően Szabados Ákos polgármester is támogatta és befogadta.

A K62 rovaton belül a Gubacsi ltp. „Vasútállomás” kutyafuttató bővítése és vízcsap kiépítése sorra 3.500 e Ft átcsoportosítását javaslom az általános tartalék terhére.
 

Reméljük tavasszal valóban el is készül a felújítás!

Köszönjük mindenkinek a támogatást!

Fogadd örökbe a játszótered, kutyafuttatód!

Pesterzsébet Önkormányzatának Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága idén is közösségépítő versenyt hirdet kutyásoknak, szülőknek, nagyszülőknek. A szülői, vagy kutyatulajdonos közösségek „örökbe fogadhatnak” egy-egy kerületi játszóteret, kutyafuttatót. Fontos változás a tavalyihoz képest a határidő, s hogy közkívánatra most már elektronikusan benyújtható a pályázat. Gémesi Emese képviselőtársammal közösen elkészített javaslatunk alapján immár másodszor írta ki a bizottság a pályázatot.

spring-cleaning-tips-for-dog-owners.jpgA nyertes pályázók az általuk (az önkormányzattal szakmailag egyeztetett) tervezett felújításhoz, területrendezéshez, javításokhoz kapnak szakmai segítséget, valamint a munkák elvégzéséhez szükséges anyagokat, eszközöket, míg ők végzik el magát a felújítást, tereprendezést. Tavaly két kutyafuttató és egy játszótér közössége nyert a pályázaton támogatás, érdemes tehát elindulni a versenyen.

Az örökbefogadásnak köszönhetően a játszótéri baráti társaságoknak, szülői közösségeknek, kutyás közösségeknek módjuk van tenni a környezetükért, s ha kicsit a „sajátjuknak” érzik, úgy jobban odafigyelnek az állapotára, s az esetleges rongálókra.

Hatalmas öröm számomra, hogy a hivatal részéről milyen mértékű segítséget kaptunk, külön köszönet Kernné Kulcsár Dóra osztályvezető asszonynak és Bognárné Adorján Csillának a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató vezetőjének a támogatásért és a beleölt munkaórákért! S persze köszönet a bizottság tagjainak, akik pártállástól függetlenül egyhangúan támogatták a pályázat kiírását!

jatszo_2.jpg

Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. május 2. 12.00 óra. Késedelmesen érkező pályázat benyújtására nincs lehetőség!

A pályázati adatlap innen letölthető.

A nyertes pályázók az általuk (az önkormányzattal szakmailag egyeztetett) tervezett felújításhoz, területrendezéshez, javításokhoz kapnak szakmai segítséget, valamint a munkák elvégzéséhez szükséges anyagokat, eszközöket, míg ők végzik el magát a felújítást, tereprendezést.

A lakossági pályázatok során a nyertes közösség egy évig táblával is jelezheti, hogy a kutyafuttató, játszótér az adott kutyás vagy szülői csoport, közösség gondozásában áll. Az adott közösség kérésére -amennyiben azt részvételi módon megalkotja, és a fenntartó is elfogadja – a játszótér házirendjét is elhelyezi egy táblán. Így ösztönözve az örökbefogadó közösségeket arra, hogy a játszóteret, a futtatót és közvetlen környezetét is rendezetten tartsa.

A közös munkának köszönhetően, a tábla kikerülésével magukénak érzik az adott teret, az összetartozás érzése közösségformáló, továbbá sokkal aktívabb lehet a napi szintű „figyelőszolgálat” is, a szülők, kutyások figyelmeztetik egymást vagy a területet gondozó Önkormányzatot. Az örökbefogadóktól külön anyagi ráfordítás nem várható el, de ha a táblával jelezve van, hogy „sajátjuk”, nagyobb kedvvel fogják eltávolítani az ott hagyott idegen tárgyakat, s figyelnek a rongálókra. A nagyobb rongálások (pl. kerítés megszaggatás) során többször tapasztalni, hogy bejelentés nem érkezik, így nem szerez róla tudomást a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató. Ha egy közösség magáénak érzi az örökbefogadott játszóteret vagy kutyafuttatót, bízhatunk abban, hogy a bejelentések is proaktívabban lehetnek, s hamarabb tudnak intézkedni az illetékesek.

A nyertes pályázók az adott játszóteret egy éves időtartamra fogadhatják örökbe, és a már örökbefogadó csapat a következő évben ismételt indulással hosszabbíthatja meg az együttműködést.j1.jpg

A pályázatok elbírálása során fontos szempont lesz:

  • a közösség vállalásai,
  • a tisztaság, a növényzet és a játszóeszközök, kerítések védelme,
  • a hulladékgyűjtés,
  • a zöld felületek gondozása.

A bírálatkor figyelembe vesszük majd a mai állapotokat is. A pályázatok elbírálása során a jelentkezők számától függően teszünk majd javaslatot a rendelkezésre álló keret elosztására a játszótéri és a kutyafuttatós pályázatok között.

Fogadjuk örökbe a játszótereinket, kutyafuttatóinkat! Vigyázzuk és gondozzuk környezetünket!

Jó csapatépítést és sportszerű versenyzést kívánunk!

Gémesi Emese és Mach Péter

a pályázat kitalálói

x720-z_m.jpg

A pályázatra szülői és kutyás közösségek jelentkezhetnek. Játszótér kategóriában Pesterzsébeten lakó, szülői közösségek vehetnek részt, akik vállalják a közterületi, bárki által látogatható játszótér és a környező zöld sáv megfelelő gondozását is. A pályázaton (legalább öt, külön háztartásban élő, pesterzsébeti lakos, a pályázati kiírásban szereplő örökbefogadó nyilatkozat támogató aláírásával rendelkező) közösség indulhat.

Kutyafuttató kategóriában Pesterzsébeten lakó, kutyás közösségek vehetnek részt, akik vállalják a kutyafuttató és a környező zöld sáv megfelelő gondozását is. A bizottság azonban a pályázó közösség kiválasztásánál figyelembe fogja venni az örökbe fogadni kívánt kutyafuttató jelenlegi gondozottságát, tisztaságát is. A pályázaton (legalább öt, külön háztartásban élő, pesterzsébeti lakos, a pályázati kiírásban szereplő örökbefogadó nyilatkozat támogató aláírásával rendelkező) közösség indulhat.

A pályázatot a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság értékeli. A pályázatok rangsora pontozás alapján kerül meghatározásra. A pontozásnál az alappontszámokat az adott közösség vállalásai, a játszótér-kutyafuttató és a környező zöld, vállalt parkterület gyommentessége, tisztasága, gondozottsága (pl. virágosítás) jelentik. Számít a vállalt terület nagysága, és további pontokat jelent a házirend részvételi alapon történő kialakítása.

A bírálatkor figyelembe vesszük az önkormányzati vagy civil szervezetek által szervezett környezetszépítő akciókban való részvételt.

A meghirdetett kategóriákban a bizottság a pontozási rendszer alapján felállított rangsor szerint értékelő a pályázókat. Kategóriánként a legmagasabb pontszámot elért pályázók „fogadhatják örökbe” az általuk választott játszóteret, illetve kutyafuttatót.

Pályázni a pályázati adatlap kitöltésével lehet.

 

A pályázatok postai úton nyújthatók be az alábbi címre:

Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzata

Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága

1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1.

 

vagy

személyesen, ügyfélfogadási időben (H: 14.30-18.00, SZ: 8.00-16.30, P: 8.00-11.00)

Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal

Városgazdálkodási Osztálya

1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. félemelet 36. szoba

 

vagy

pályázatok elektronikus formában vagyongazdalkodas@pesterzsebet.hu e-mail címen is benyújthatóak.

 

Pályázatok benyújtásának határideje: 2018. május 2. 12.00 óra. Késedelmesen érkező pályázat benyújtására nincs lehetőség!

A pályázat benyújtási módjai:

  • A pályázatokat a pályázati felhívás mellékletét képező adatlapon, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékra írják rá, hogy “Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő pályázat. Az adatlap Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzat honlapjáról tölthető le, vagy a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető.
  • Elektronikus benyújtás esetén a tárgyrovatában szerepelnie kell, hogy “Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő pályázat. Az adatlap Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzat honlapjáról tölthető le.

 

Az adatlapon a jelentkező nevét, címét, telefonszámát kell megadni, illetve az örökbefogadott játszótér, kutyafuttató pontos elhelyezkedését, nagyságát is.

A pályázatban résztvevőknek a kitöltött jelentkezési lapon kívül egyéb dokumentumot csak abban az esetben kell benyújtaniuk, ha részt vettek korábban önkormányzati vagy civil szervezetek által szervezett egyéb környezetszépítő akciókban való részvételt kell igazolni. (Nyilatkozat arról, hogy milyen eseményeken, mikor vettek részt, hány ember gondozza a kertet, kiknek mi a feladata, stb.).

A pályázatok értékelése egyszeri helyszíni bejárás alapján történik. A bejárásokon tapasztaltakról fényképdokumentáció készül. A benyújtott pályázatok közül a legkiemelkedőbbek kerülnek kiválasztásra.

 Az egyes kategóriák kiválasztott közösségei szakmai és nem pénzbeli – a játszóterek, kutyafuttatók, környező zöld felületek gondozását, szépítését elősegítő virágokat, facsemetéket, növényeket, homokot, földet, kerítésalapanyagot, festéket, ecsetet – támogatást kapnak a vállalt feladat elvégzéséhez. A kiválasztott közösségek által „örökbe fogadott” játszótérre, kutyafuttatóra kikerül egy évig az ezt igazoló tábla is, igény esetén a játszótér házirendjét is tartalmazó táblával együtt.

Az örökbe fogadó közösségek részére a vállalt feladat elvégzéséhez szükséges alapanyagok és eszközök (pl. ecset) átadása előreláthatóan 2018 szeptemberében történik.

A pályázati adatlap innen letölthető.

További információkat a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság titkárától, Radnai Dórától kaphatnak a 061/421-0669-es vezetékes telefonszámon.

 

 

Hol a határ? – Többnapos hullát találtak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban

A hét sajtóhíre felborzolta a kedélyeket: a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 9. emeleti várójának női mosdójában egy többnapos holttestet találtak.

Döbbenet, hogyan maradhatott napokig észrevétlen a bomló tetem ott, ahol elvileg naponta legalább egyszer kötelező lenne a takarítás, növeli a botrányt, hogy az elhunyt egy – a csecsem­ő- és a koraszülöttrészleghez közeli – mosdóban hevert.

A kezdeti döbbenetet, azonban mára harag s megvetés követte a kerületben, s ennek kellene végre tenni-akarássá és cselekvéssé érnie mindenkiben. Felmordult az országos politika is: Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke is joggal követeli, hogy Balog Zoltán azonnal számoljon be a Jahn Ferenc kórházban történt halálesetről.

Nem jó ma kormánypárti politikusként Pesterzsébet utcáit járni, panaszkodnak a fideszesek a kerületben, de nem tesznek semmit. Pedig most a nyavalygás helyett végre cselekedni kellene! A Párbeszéd képviselőjeként erre kérem képviselőtársaimat és az érintett kerületek, települések vezetőit is.

14124966_52b79715cf98377e8d454d671d867859_m.jpgforrás: index.hu

Egy budai képviselőtársam szerint az ügyről csak úgy lehet írni és beszélni, ahogy Török Mónika teszi megrázó írásában, ezt azonban vitatom, képviselőként ugyanis felelősségünk is van az ügyben, hiába nem akar a kormány semmit tenni a dél-pesti polgárokért, nekünk harcolni kell értük, magunkért, a családunkért. Az nem járja ugyanis, hogy aki teheti más kórházat keres a kerületben, s évtizedek óta azért imádkozik, hogy ha baj van, akkor a körzetén kívül essen össze, nehogy bekerüljön oda. Az nem járja ugyanis, hogy „csúcskórházat” építenek természetvédelmi területeket veszélyeztetve Budán, „szuperkórházat” Ferencvárosban és újabb és újabb ígéretekkel hitegetik csupán a dél-pestieket.

Tavaly februárban intett be a pesterzsébeti FIDESZ-frakció Rogánnak: a polgármesterrel közösen kialakított határozati javaslatuk alapján arra kérték a kormányt, hogy vizsgálja felül az új, nagy fővárosi kórház tervét, s a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kibővítésére, korszerűsítésére és fejlesztésére fordítsa a rendelkezésre álló plusz forrásokat. 

Azóta sem történt semmi, a kerület ahol tud segít, tömködi a lyukakat, saját forrásból próbálja – idén már az alapellátást biztosító – eszköztámogatásokkal segíteni a kórházat. Az akkor tökösnek mutató jobboldali frakció mára visszatáncolt és engedelmes mamelukként támogatja a kormány semittevését.

A kormány azonban másfél év után csak egy hangzatos sajtónyilatkozatot tett le az asztalra, tenni nem tett semmit a nővérszálló felújításának megkezdésén kívül, ráadásul Ferencvárosba tervezi az új sürgősségi központot, amit a kerületi FIDESZ immár -becsapva választóit- mellszélességgel támogat.

Pedig szinte hetente jelennek meg megdöbbentő hírek, cikkek a Jahn Ferenc Kórházban tapasztaltakról. A mostani hír az eddig csak legyintgetőkben is komoly ellenérzéseket váltott ki, ma a FIDESZ-en kívül mindenki egyetért abban, hogy a helyzet tarthatatlan.

Ráadásul a rendőrségi vizsgálat lezárásáig csak csepegtetve érkeznek a hírek, amelyek vegyülnek valótlan, légből kapott állításokkal, mendemondákkal is. A Jahn Ferenc Kórház mosdójában történt halálesettel összefüggésben a folyamatban lévő rendőrségi vizsgálat lezárásáig nem áll módjában nyilatkozni– a kórházat felügyelő Állami Egészségügyi Ellátó Központnak.

Ezt unta meg láthatóan Pesterzsébeten mindenki, a pesterzsébetieknek ugyanis nem ígéretekre van szüksége, hanem korszerű, működőképes kórházra!

letoltes_3.jpgS persze ezt unta meg az egész ország, az Orbán-kormány ugyanis 2010 óta évente nagyjából négyszázmilliárd forintot vont el az ágazatból. Lerohasztották a kórházainkat, tönkretették az alapellátást, nem hajlandóak érdemi béremelést adni a dolgozóknak. Napjainkban többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben, az orvos-elvándorlás miatt az is előfordulhat, hogy az évtized végére a magyarok felének nem lesz megfelelő ellátása. Be kell fejezni tehát ezt az ámokfutást, mert most már a betegek élete forog kockán!

FTC, MTK, Mezőkövesd, Videoton, Vasas, Felcsút, Diósgyőr, Honvéd… a már átadott, vagy még épülő Orbán-stadionok listája a teljesség igénye nélkül az egyik oldalon, rohadó egészségügy, omladozó falak, takarítatlan WC-k a kórházakban, egészségügyi intézményekben a másik oldalon.

Fordítsuk a feje tetejéről a talpára ezt a világot: tegyünk meg mindent az egészséges környezetért és életmódért, az ellátórendszert pedig szervezzük végre a betegek igényei köré! A Párbeszéd azt vallja, hogy mindenkinek, vagyoni helyzettől függetlenül joga van az egészséges élet lehetőségére, ha pedig megbetegszik vagy megsérül, a gyors, szakszerű és színvonalas ellátásra!

Visszaszorítjuk a kórházi fertőzéseket. Ehhez minden szakellátási intézményben garantáljuk az alapvető higiénés feltételeket, a szakembereknek pedig állandó továbbképzési lehetőséget biztosítunk. Az ÁNTSZ vizsgálatait nyilvánosságra hozzuk és biztosítjuk, hogy a feltárt hiányosságokat az intézmények a lehető leghamarabb képesek legyenek orvosolni.

Itt bővebben is olvasható az egészségügyi programunk, helyi szinten pedig a héten ismét kezdeményezni fogom, hogy a kerület vezetése egyeztessen a Jahn Ferenc Dél-pesti kórház körzetében található önkormányzatok, kerületek polgármestereivel, hogy közösen lépjenek fel.

Jelentős erőket megmozgatható kezdeményezésről van szó. Az 1980-ban megnyílt, csaknem félmillió lakos egészségügyi ellátásáért felelős intézmény 1263 ágyán évente több mint 41 ezer beteget gyógyítanak; a járó-betegek száma pedig meghaladja az évi 660 ezret.

Vonattal a belvárosba!

Szeretnél 17 perc alatt Pesterzsébetről közösségi közlekedéssel a belvárosba jutni? Szeretnél Dunavarsányból, Délegyházáról vagy Dunaharasztiból annyi idő alatt tömegközlekedéssel bejutni Budapest centrumába mint a többiek autóval?

Akkor írd alá a petíciónkat ide kattintva, vagy a lenti felületen!

  • Miért kudarc a Kunszentmiklós-Tass-Kőbánya-Kispest vonal?
  • Miért nem váltja fel a kora reggeli dugókat, miért nem segíti csökkenteni a dél-pesti és agglomerációs autósforgalma?
  • Miért csak a dél-pesti középiskolások használják a vonalat, miért nem járnak vonattal munkába az emberek?
  • Miért nincs és miért nem is fontos, hogy Pesterzsébetnek saját vasútállomása legyen a bádogmegálló helyett? Miért nem használják a pesterzsébetiek és a soroksáriak is a vasutat?

Ezért:

Dunavarsány – belváros: (30-35 km)

  • Vonattal most: 42 perc Kőbánya-Kispest onnan átszállással 3-as metróval + 25-30 perc a belváros: ez nagyjából 65-70 perc. A 3-as metró felújításakor pedig ez akár 80-100 percre is nőhet.
  • Autóval csak 40-45 perc, így a vonat belváros felé érkezőknek nem versenyképes.
  • Vonattal, ha a vonat a Keletibe érkezne: 43 perc. Így már versenyképessé válna, hiszen háromnegyed óra alatt biztonságosan bejut valaki a belvárosba és egy közösségi közlekedési csomópontba.

S nézzük ezt meg Pesterzsébet esetében is:

  • Pesterzsébet Városközpont – belváros 23-as busszal és átszállással 2-es vagy 4-es 6-os villamosra kb. 35 – 45 perc.
  • Autóval kb. 20-25 perc.
  • Vonattal, ha a vonat a Keletibe érkezne: 17 perc alatt lehetne bejutni a belvárosba.

Reggelente a pesterzsébeti vasútállomáson nagyjából 80 és 100 ember száll le, többségük a 23-as, 35-36-os vagy csepeli buszokra próbál meg átszállni, vagy erzsébeti iskolák felé veszik az irányt. Pesterzsébeten is felszállnak néhányan erre a reggeli vonatra, ami Ferencvárosba az 1-es villamoshoz, vagy Kőbánya-Kispestre viszi őket, ahonnan a kék metróval visszajuthatnak a belvárosra.

Ma a déli peremkerületek (Soroksár, Pesterzsébet) és a Dél-Pest megyei települések (Dunaharaszti, Dunavarsány…) a városközponttal történő összeköttetése az egyik legégetőbb problémája a fővárosnak (na jó, a gyorségésű metrók után).

Egyik kötöttpályás közlekedési eszköz – sem a HÉV, sem a vasút – nem képes ugyanis alternatívát nyújtani a személygépkocsival történő közlekedésnek. Pedig a kelebiai vasútvonalon már most minden adott lenne hozzá: modern, csendes és gyors szerelvények, kiépített vonal a Keleti pályaudvarig, a sebesvonat be is megy odáig, a bejárókat, ingázókat szállítók azonban nem. Abszurd, hogy a délről a peremkerületekből, vagy alvóvárosokból érkező utas eljut Ferencvárosig, majd mielőtt 4-6 percen belül onnan a belvárosba érkezhetne Kelet felé fordul és kimegy a város legszélére a 3-as metró végállomásáig. 17 percet utazik azért, hogy a déli elővárosból kijusson keleti szélére a fővárosnak, hogy onnan visszautazhasson a belvárosba.

Gyakorlatilag a délről érkezők megkerülik a fél várost, hogy bejussanak a belvárosba, miközben lenne rá a lehetőség, hogy a Keleti-pályaudvarra menjenek be az elővárosi vonatok. Új és újabb koncepciókat készít a BKK, új villamosvonalakat tervez és áttervezi a régieket. Az olimpiai tervekhez a HÉV átalakításán is elgondolkodik, csak a vasutat nem akarja senki bevonni az elővárosok közlekedési gondjainak megoldásához.

Elsősorban Soroksár, Dunaharaszti, Dunavarsány és Pesterzsébet számára lenne fontos, hogy ez a vonat bemenjen a Keleti-pályaudvarra, de fontos az egész országnak is, ugyanis enélkül a tassi elővárosi vasútvonal kihasználatlan és rosszul működik. Közlekedési szakértők szerint inkább nemzeti sorskérdés, mint gazdasági racionalitás a Budapest-Belgrád-vasútvonal fejlesztése. Legyen legalább a Budapest- Kunszentmiklós-Tassi szakaszon működőképes és sikeres!

Javaslatomra Pesterzsébet Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága úgy döntött, hogy egyeztetéseket kezdeményez a MÁV illetékes szerveivel és a fővárossal, hogy a Budapest- Kunszentmiklós-Tass menetrend szerinti, ingázókat szállító elővárosi vasútvonal a mostani Kőbánya-Kispest végállomás helyett a Keleti Pályaudvarra érkezzen. De az itt élők támogatása nélkül ez a kezdeményezés nem érheti el a célját. Első érdeklődő kérdéseinkre az a válasz érkezett, hogy a Keleti csúcskapacitásra van járatva, nem tud több vonatot fogadni. A déli peremkerületek és Duna-menti települések ügye nem kiemelt probléma.

Pesterzsébet ennél többet érdemel!

Csatlakozz a kezdeményezéshez, írd alá a petíciónkat!

139132.jpg

 

344/2016 (X. 11.) KVB. határozat

A Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert, hogy kezdeményezzen egyeztetéseket a MÁV illetékes szerveivel és a fővárossal, hogy a Budapest- Kunszentmiklós-Tass menetrend szerinti, ingázókat szállító elővárosi vasútvonal a mostani Kőbánya-Kispest végállomás helyett a Keleti Pályaudvarra érkezzen, az ügy sikeres kezelése esetén pedig járjon el a hivatal a BKK felé a 119-es busz vasúti menetrendhez való igazításával kapcsolatban.

Határidő: azonnal

Felelős: Mach Péter a bizottság elnöke

Ön milyen Kosutit szeretne?

Az elmúlt hónapokban többször is felmerült az internetes fórumokon: bár Pesterzsébet centruma, a Kosuti és közvetlen környezete valódi korzóként működik, s a környező kerületekkel ellentétben igazi belvárosunk van, a bezáró boltok, kávézók miatt félő, hogy már nem sokáig.

Somogyváry Géza a kerület díszpolgára írt egy vitaindítót a témában, megpróbálok részben az abban foglalt felvetésekre is válaszolni. Sokak számára a pesterzsébeti „kisvárosi” hangulathoz hozzátartozik a kellemes cukrászda, a hangulatos kerthelyiséges étterem. Mások jobban örülnének egy tematikusan összeválogatott bevásárlóutcának, s van aki inkubátorházat, közösségi tereket hiányol.

14433065_1294739220559435_3196488377450379180_n.jpgAbban azonban mindenki egyetértett: a megújult Polgármesteri Hivatal és környezetének rendezése, a zöldfelületek folyamatos növelése mellett ugyanis pezsgő kulturális életre, kávézókra, cukrászdákra, boltokra és helyi szolgáltatókra is szükség van. Nem elég ha ügyeinket itt intézhetjük, szeretnénk leülni egy félórára egy baráti beszélgetésre, megebédelni, egy újságot elolvasni, s jó lenne az óránkat megjavíttatni, a függönyünket beszegetni vagy virágot venni szeretteinknek.

Ahogy egyes túlfizetett szakértők mondanák: „kell egy City-koncepció!”.

Annak ellenére, hogy a Kosuti hosszú szalagházai, a téren álló Városháza, a szürke konzervdobozként kimagasló Erzsébet Áruház és a rendezetlen pavilonok kavalkádja nem mutat egységes arculatot, mi itt élők szeretjük, tereit, játszótereit és szobrait belakjuk. S szeretnénk ha szebb és élhetőbb lenne a központunk.

De vajon mit tehet az Önkormányzat ezért?

10955781_1290314324331035_5709218352775839253_n.jpgAz elmúlt két évben több kisebb módosítást hajtunk és hajtottunk végre:

  • egységes arculatot kaptak és kapnak a hamarosan kezdődő Erzsébet vásárok,
  • termelői piac nyílt a városközpontban, amit most a lakossági igények alapján kissé átalakítunk.
  • a reklámtáblák, táblák, cégérek nagyságát, formáját és színvilágát az engedélyek kiadásakor, meghosszabbításakor szigorúbban ellenőrizzük, hogy az az elmúlt évekénél harmonikusabb képet kapjon a városközpont.

S ami talán ennél jelentősebb: Csaszny Márton és Völgyesi Krisztián képviselőtársammal egy új bérleti-díjkedvezmény rendszert készítettünk elő, amelyet a képviselő-testület is megszavazott. Meghatároztuk, hogy mely szolgáltatásokat, tevékenységeket szeretnénk a Kosutiba és a kerület kiemelt övezeteibe vonzani, számukra ugyanis olyan kedvezményrendszert dolgoztunk ki és léptettünk életbe a tavasszal, aminek köszönhetően ők olcsóbban bérelhetnek az Önkormányzattól üzlethelyiséget.

Egyrészt az egész kerületben kedvezményt biztosítunk a közszolgáltatást ellátóknak (30%) és ezen felül számos üzletnek és szolgáltatónak (10%).

  • vegyes élelmiszer kereskedelmi (nem adható kedvezmény, ha a kereskedelmi egység élvezeti cikkek – ital, dohányáru – kereskedelmét is folytatja)
  • könyv- és hírlapárusítás
  • lakosság érdekében végzett alapvető egészségügyi szolgáltatás
  • (gyógyszertár, orvosi rendelő, egészségügyi, szociális szolgáltatás, stb.)
  • lakosság érdekében végzett alapvető szolgáltatás (a bérlő indokolással alátámasztott kérelmére, a tulajdonosi jogkör gyakorlójának döntése alapján) (cipő-, ruhajavítás, órás, kulcsmásolás, köszörűs, szemfelszedés, patentozás, esernyő és zippzárjavítás, háztartási kisgépjavítás, üveges, kosárfonás)
  • vendéglátó tevékenység (pecsenyés. kifőzde, büfé, teázó-kávézó, cukrászda, lángos, rétes, stb, amennyiben a vendéglátó egység szeszesitalt nem mér ki és nem forgalmaz, szerencsejátékot nem szervez, nyerőgépet nem működtet)

Ezen felül pedig javaslatomra további 20% kedvezményt adunk a Kosutiban és a kiemelt övezetekben a könyv- és hírlapárusítást és a vendéglátó tevékenységet végzőknek (teázó-kávézó, cukrászda, kiemelt minőségi vendéglátást nyújtó vendéglátó egység részére, amennyiben szeszesitalt nem mér ki és nem forgalmaz, szerencsejátékot nem szervez, nyerőgépet nem működtet).

Itt tartunk most: az út elején. Ráadásul az évek óta szegényedő fővárosban nehéz feladatra vállalkoztunk. Folyamatosan, évről évre csökken Dél-Pesten a fizetőképes vásárlóerő, csökken az igény a kisboltokra, szakboltokra, üzletekre.

Ön mit gondol? Milyen irányba folytassuk?

Segítsen a javaslataival, tapasztalataival, véleményével! Töltse ki a kérdőívet vagy itt a blogon, vagy erre a linkre kattintva!

Ígérem, javaslataikat, a kérdőívre adott válaszokat eljuttatom Pesterzsébet Gazdasági Bizottságának és  a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának is.

viragos_1.jpg

Együtt sikerült: megújul a Baross-Topánka pavilonsor

Lezárult a Baross-Topánka új közösségi közlekedési csomópontjának tervezési folyamata.

Köszönöm mindenkinek az aktív részvételt! S köszönöm polgármester úrnak és képviselőtársaimnak, hogy hagyták magukat meggyőzni: ha a helyi közösségek nem ismerik részleteiben a fejlesztések indítékait és céljait, akkor kevésbé érzik magukénak és nem válik természetessé, hogy a létrejövő köz és magánvagyont óvniuk és gondozniuk szükséges.

Ennek köszönhetően egy többlépcsős közösségi tervezés projektet indított el Pesterzsébet Önkormányzata. A képviselők csütörtöki döntése alapján – az azt megelőző közösségi tervezési projekt eredményének megfelelően – megújul a zöldfelület és új pavilonok épülnek a Baross és a Topánka utca sarkán lévő területen a tavaly lebontottak helyére.

A közösségi tervezés második, záró szakaszában győztes látványterv: 

07-melleklet_02.jpgAz előző ciklusban a képviselők többsége a régi, megkopott, de népszerű pavilonsort lebontatta anélkül, hogy megtervezte volna mi épüljön a helyén. Most viszont Önökkel együtt újjáépítjük Pesterzsébet legfontosabb közlekedési csomópontját!

A hagyományos paradigma szerint a tervezés jól képzett, diplomás szakemberek feladata. Ez azonban nem minden esetben igaz, a szakértői és közösségi tervezés összehasonlításában nem elsősorban a létrejövő tervdokumentáció profizmusa a perdöntő (hiszen ebből a szempontból a főépítész úr egyedül eredményesebbnek bizonyulna), hanem a fejlesztés valamennyi szereplőjének, egyetértése, elköteleződése az adott kezdeményezés iránt. A közös, tervezői munka során együtt határoztunk a közlekedési csomópont jövőjéről (a zöldfelületek növelése és fejlesztése mellett szolgáltató épületek is épüljenek a területen), a szolgáltatóépületek számáról, nagyságáról, funkciójáról, egy multifunkcionális fedett buszmegállóról, közösségi terekkel. S most közösen választottuk ki a látványtervek közül azt, amelyiket a beruházó megépít.

A közös tervezői munka első fázisában mind a közösségi tér funkciójának meghatározásában, mind elhelyezkedésében, illetve az azt körülvevő zöld felületek és a gyalogutak megtervezésében is vártuk az itt élők javaslatait, véleményét.

Ennek eredményéről itt olvashat: a tervezés első fázisának eredménye. A közösségi tervezés lezárult első üteme alapján a pavilonok funkciója a legnépszerűbb funkciók közül kerülnek ki (pékség, zöldséges, hírlapárus stb.). A pavilonok a lakótelephez illeszkednek, egyszerű vonalvezetésűek, így rendezett utcakép alakulna ki a Baross utca – Topánka utca sarkán. A Topánka utcai zöldfelület folytatásaként kis közpark is létesül. A modern, átlátható pavilonokat közös tető fogja össze, ezzel is az egységes megjelenést erősítve. Az új épületegyüttes várakozóhely és kiszolgáló egység is lenne egyben.

A második szakaszban már a konkrét látványtervek közül választottuk ki a számunkra legkedvesebbet.

Trummer Tamás főépítész 3 látványtervet készített, melyet Pesterzsébet honlapján a Pesterzsébet Újságban és a blogomon véleményezhetett és szavazhatott a lakosság.

 A közösségi tervezés II. szakaszában az alábbi eredmények születtek a beérkezett 597 db vélemény alapján:

  1. változat: 16,1 %
  2. változat: 55,9 %
  3. változat: 28 %

A győztes látványterv alapján a zöldfelület előre kerül, a pavilonok üzlettere légiesebb, átláthatóbb. lesz A váró funkción kívül a kisebb üzletek a Topánka utcától távolodnak. A Topánka utcai zöldsáv folytonossága nem szűnik meg, az üzletek védettebbé válnak, ami közegészségügyi és zajvédelmi szempontok alapján is kedvező.

A felmérés eredményét – a beruházás lebonyolítására és a későbbi üzemeltetésére vonatkozó konkrét javaslattal együtt – szeptemberi képviselő-testület ülésén tárgyaltuk.

A testület döntése megerősítette a közösségi tervezés döntéseit, október végéig lezárulhat a beszerzési eljárás és utána indulhat az engedélyeztetés és építkezés, nagyon remélem jövő nyáron már friss péksüteményt ehetünk eső esetén a fedett váróban, vagy jó idő esetén a zöldfelületen elhelyezett padokon. 

Határozat:

A Képviselő-testület úgy dönt, hogy:

  1. a kizárólagos tulajdonában lévő Bp. XX. Baross utca – Topánka utca kereszteződésében (170204/10 hrsz) lévő pavilonsort kíván építtetni a lakosság alapvető szolgáltatásokkal való ellátása érdekében, építési koncesszió keretében az előterjesztés mellékletében szereplő 2. számmal jelzett látványterv alapján.

  1. felkéri a polgármestert, hogy a beruházás építési koncesszió formájában történő megvalósítása érdekében az önkormányzat 100%-os tulajdonában lévő INTEGRIT-XX Városüzemeltetési-, Szervező-, Fejlesztő és Szolgáltató Kft-t (cégjegyzékszám: 01-09-061468, székhely: 1205 Budapest, Jókai M. u. 89-91.) egyedüli ajánlattevőként hívja meg ajánlattételre.

  1. az építési koncessziós szerződésben ki kell kötni, hogy

      • a nyertes ajánlattevő az Önkormányzat kizárólagos tulajdonába kerülő beruházást teljes egészében saját forrásából köteles megvalósítani, ellenszolgáltatásként a használatba vételi engedély jogerőre emelkedésének napjától kezdődően 15 évre hasznosítási jogot szerez.

      • a nyertes ajánlattevő a tervezési munkák elvégzése során folyamatosan köteles egyeztetni a terveket az Önkormányzat Főépítészével, valamint az engedélyezési eljárás megindítása előtt az elkészített engedélyezési terveket be kell mutatni a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságnak,

      • a nyertes ajánlattevő a kivitelezési munkák elvégzésekor folyamatosan egyeztetni köteles az Önkormányzat kijelölt, illetékes szakemberével és a főépítésszel.

      • a nyertes ajánlattevő a felépített pavilonsor hasznosítása és kialakítása során köteles figyelembe venni a közösségi tervezés iránymutatásait a pavilonsorban végezhető szolgáltatási tevékenységekről és a zöldfelületek nagyságát-arányát tekintve..

  1. felkéri a polgármestert, hogy a beszerzési eljárás lebonyolítása, valamint a szerződés megkötése és aláírása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Határidő:

  • a beszerzési eljárás lefolytatására: 2016. október 31.
  • a pavilonsor tervezésére, engedélyezésére és kivitelezésére: 2017. június 30.

Felelős: Szabados Ákos polgármester

 

Pesterzsébet idén is folytatja a “stadionok helyett futópályákat” programját

Az utóbbi hetekben sokan kérdezték Pesterzsébet is pályázik-e az „Egészség Sportpark Program”-ban való részvételre.

A válasz: igen, folytatjuk a “Stadionok helyett futópályákat!” programunkat.

valaszt_2_1_1_1.pngRáadásul Somodi Klára képviselőtársam, a sportbizottság elnökének javaslatára a Pesterzsébet lakótelepen még ebben hónapban elkészül egy új fittpark futópályával. A 250 méter hosszú, 2 méter széles futókör a Lajtha László utca – Kmetty utca által határolt „Kanada park játszótér” területén kap helyet, és a helyszínen öntött EPDM gumiburkottal készül. A területen emellett talajvízkutas automata öntözőrendszert építenek ki, padokat és egy kutyaürülék-tartót is kihelyeznek.

Tavaly Pesterzsébet irányt váltott: a „professzionális” sport támogatása mellett/helyett az iskolai és tömegsport fejlesztését választotta. Új idők váltották a régit: az előző ciklusban használaton kívüli sportpályákat sem volt hajlandó a Quaestor-Lombard frakció vezette városvezetés megnyitni a tömegsport számára, most új fitt-parkokat és futópályákat építünk.

c767e8d013bfd47244d37c61d150ebc5.jpgMeggyőződésem, hogy a professzionális sport mellett igenis fontos a tömegsport támogatása is, lehetőséget kell nyújtani a kerületben élőknek, gyermekeknek, diákoknak és felnőtteknek egyaránt az egészséges életmódra, az ingyenes sportolásra. A munkát nem is hagyjuk abba, a képviselő-testület júliusi döntése alapján a kerület számos pontjára készülnek pályázati anyagok, tervek.

Három helyszínen (Berkenye stny, Tátra tér, Vágóhíd lakótelep) futókörrel kiegészítve, több helyszínen pedig csupán sportparkokra.

  • Tátra tér
  • Csónakház területe
  • ESMTK Zodony utcai sporttelepe
  • Vécsey lakótelep
  • Vécsey szánkózó domb
  • Magyarok Nagyasszonya tér
  • Emlékezés tér
  • Berkenye stny. (volt PEPI) környéke
  • Hunyadi tér
  • Vágóhíd lakótelep környéke

Külön öröm, hogy a kiszemelt területek közé bekerült a Duna-part is. A Csónakházak területe és a Zodony utcai sporttelep is a Baba-park és az uszoda mellett.

996956_172812149587178_846218338_n_2.jpgSajnos a képviselő-testület többsége idén már nem biztosít plusz forrásokat a Duna-part fejlesztésére (az erre vonatkozó javaslatomat nem támogatta a testület többsége), s így a pesterzsébeti futótársadalom legnagyobb álma a Duna-parti futóösvény kialakítása ismét csúszik egy évet, de a jövő évi költségvetésben Szabados Ákos polgármester ígérete szerint bekerülhet a futóösvény kialakításának tervezése és megépítése. Ehhez azonban a csónakházi beruházások befejezése és a Duna-part megnyitása az előfeltétele.

Részlet a 2016. július 7-i képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből:

Szabados Ákos polgármester: Támogatja, hogy a jövő évi költségvetési rendeletben szerepeljen Mach Péter javaslata. Egyébként önmagában, mint futósáv nem valósulhat meg ez a terv, hiszen egyéb paraméterek elfogadása is szükséges lenne ehhez.

 Visszatérve a pályázatokhoz: a Programról részletes tájékoztatás elérhető a www.bmsk.hu/sportpark oldalon.

A képviselő-testület határozata pedig itt olvasható:

170/2016. (VII. 07.) Ök. sz. határozat

a Képviselő-testület

kifejezi szándékát arra vonatkozóan, hogy a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programban az alábbiak szerint vesz részt:

Sportpark kategóriában:

  • Tátra tér
  • Csónakház területe
  • ESMTK Zodony utcai sporttelepe
  • Vécsey lakótelep
  • Vécsey szánkózó domb
  • Magyarok Nagyasszonya tér
  • Emlékezés tér
  • Berkenye stny. (volt PEPI) környéke
  • Hunyadi tér
  • Vágóhíd lakótelep környéke

Futókör kategóriában, 200m-es pályára:

  • Tátra tér (önerő biztosítása nélkül)
  • Berkenye stny. környéke (bruttó 3.810.000. Ft önerő biztosításával
  • Vágóhíd lakótelep környéke (önerő biztosítása nélkül)

nyilatkozik, hogy a 200 m-es Berkenye stny. futókör megvalósításához az önerő az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 7/2016. (II.18.) önkormányzati rendeletének 2.5. sz. Tartalékok mellékletének „Pályázatok önrésze” során bruttó 3.810.000 Ft összegben rendelkezésre áll.

felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal

Felelős: Szabados Ákos polgármester

Bízzunk a pályázati anyagaink sikerében, és dolgozzunk együtt egy élhetőbb és egészségesebb Pesterzsébetért!

stdionos_1_1.jpg

Tervezzük meg közösen a Baross utca – Topánka utca sarkán épülő új pavilonsort és közlekedési csomópontot!

Az előző ciklusban a képviselők többsége a régi, megkopott, de népszerű pavilonsort lebontatta anélkül, hogy megtervezte volna mi épüljön a helyén.

Most viszont Önökkel együtt újjáépítjük Pesterzsébet legfontosabb közlekedési csomópontját! 

Javaslatomra egy többlépcsős közösségi tervezés projektet indított el Pesterzsébet Önkormányzata. A képviselők döntése alapján – az azt megelőző közösségi tervezési projekt eredményének megfelelően – új pavilonok épülnek a Baross és a Topánka utca sarkán lévő területen a tavaly lebontottak helyére.

601841.jpgHa a helyi közösségek nem ismerik részleteiben a fejlesztések indítékait és céljait, akkor kevésbé érzik magukénak és nem válik természetessé, hogy a létrejövő köz és magánvagyont óvniuk és gondozniuk szükséges. A hagyományos paradigma szerint a tervezés jól képzett, diplomás szakemberek feladata. Ez azonban nem minden esetben igaz, a szakértői és közösségi tervezés összehasonlításában nem elsősorban a létrejövő tervdokumentáció profizmusa a perdöntő (hiszen ebből a szempontból a főépítész úr egyedül eredményesebbnek bizonyulna), hanem a fejlesztés valamennyi szereplőjének, egyetértése, elköteleződése az adott kezdeményezés iránt.

A közös tervezői munka első fázisában mind a közösségi tér funkciójának meghatározásában, mind elhelyezkedésében, illetve az azt körülvevő zöld felületek és a gyalogutak megtervezésében is vártuk az itt élők javaslatait, véleményét.

Ennek eredményéről itt olvashat: a tervezés első fázisának eredménye.

A közösségi tervezési projekt most folytatódik: a lakosság 3 féle látványterv közül választhatja ki a neki leginkább tetsző verziót. A közösségi tervezés lezárult első üteme alapján a pavilonok funkciója a legnépszerűbb funkciók közül kerülnek ki (pékség, zöldséges, hírlapárus stb.). A pavilonok a lakótelephez illeszkednek, egyszerű vonalvezetésűek, így rendezett utcakép alakulna ki a Baross utca – Topánka utca sarkán. A Topánka utcai zöldfelület folytatásaként kis közpark is létesül. A modern, átlátható pavilonokat közös tető fogja össze, ezzel is az egységes megjelenést erősítve. Az új épületegyüttes várakozóhely és kiszolgáló egység is lenne egyben.

A kérdőíveken (A Polgármesteri hivatal) és internetes felületeken beérkező javaslatok alapján elkészülő végleges tervekről pedig lakossági fórumot tartunk és azon elhangzó véleményeket feldolgozva készül el a végleges rendezési terv.

Munkára fel!

A kérdőívet kitöltheti a lenti felületen is, de itt kényelmesebb. A kérdőív alatt pedig a három változatról bővebben is olvashat.

 

A három változatról bővebben:

1. A zöldfelület a Baross utca felé néz, ez kedvezőbbé, barátságosabbá teszi a szolgáltatóházat, vizuálisan része a Topánka utcának is, abban az irányban nyitott. A fedett várók az épület két végén helyezkednek el.

07-melleklet01.jpg2. A zöldfelület előre kerül, a pavilonok üzlettere légiesebb, átláthatóbb. A váró funkción kívül a kisebb üzletek a Topánka utcától távolodnak. A Topánka utcai zöldsáv folytonossága nem szűnik meg, az üzletek védettebbé válnak.07-melleklet_02.jpg3. A zöldfelület a Baross utca felé néz, ez kedvezőbbé, barátságosabbá teszi a szolgáltatóházat, a pavilonok üzlettere légiesebb, átláthatóbb. A Topánka utca irányában nyitott. A fedett várók az épület két végén helyezkednek el. Az épületsarok kialakításánál figyelemfelkeltő hangsúlyos épületrész kerülhet, „városkapu”-ként. Az egyszerű épületkontúr az átláthatóságot, fenntarthatóságot könnyíti.07-melleklet_03.jpg

 

Környezetszépítő verseny Pesterzsébeten

Szeretsz kertészkedni? Fontos a környezeted? Tennél is érte?

Pályázz, hogy nyerhess! Pályázz, hogy segíthessünk!

Pesterzsébet Önkormányzata a kerület Madarak és Fák Napi rendezvényeit színesítve környezetszépítő versenyt hirdet, melyen kerti eszközöket, virágokat, facsemetéket és növényeket kapnak a jutalmazottak.

A versenyre kertes házak lakói, valamint társasházak, emeletes tömbházak jelentkezhetnek.viragos_2.jpg

Az Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért környezetszépítő versenyre a pályázatot benyújtani írásban vagy az interneten letölthető adatlapon lehet, legkésőbb 2016. április 12-ig.

/A kiírás a március 22-én megjelenő Pesterzsébet Újságban is olvasható lesz, az adatlap pedig a pesterzsebet.hu oldalról letölthető, illetve a Polgármesteri Hivatal portáján kérhető./

Kertes házak kategóriában a családi házas övezetben lakó, zárt kerttel is rendelkezők vehetnek részt, akik vállalják az utcai zöld sáv megfelelő gondozását, illetve a járda tisztán tartását. A bizottság azonban a jutalmazásnál figyelembe fogja venni a kertes házak zárt kertje, udvara gondozottságát, tisztán tartását is.

Társasházak kategóriában emeletes tömbházak indulhatnak, nevükben a közös képviselő jelentkezhet, egy pontosan körülhatárolt közterületi parkrésszel, amit a társasház lakói gondoznak.

A pályázat értékelésekor fontos szempont a tisztaság, a növényzet védelme, komposztálók használata, a szelektív hulladékgyűjtés, konyhai kiskertek, veteményesek létesítése. A kertek, parkok, sziklakertek mennyire sokszínűek, a növényzet tájidegen vagy őshonos mennyire harmonizál a környezettel. A Madarak és Fák Napja apropóján figyelembe veszik a madárgondozást, madáretetőket, odúkat is.

A meghirdetett kategóriákban a bizottság I., II., III. helyezéseket fog kiosztani, pontozási rendszer alapján fogja díjazni a mozgalom szempontjából kiemelkedő teljesítményt nyújtókat.viragos_1.jpg

Pályázat beküldési címe: Pesterzsébet Önkormányzata Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottsága (1201. Bp. Kossuth tér 1). A borítékra írják rá, hogy “Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő mozgalom.

A levélben a jelentkező nevét, címét, telefonszámát, kategóriát kell megadni. Társas, tömbházak házak esetében meg kell adni a gondozásra vállalt parkterület pontos elhelyezkedését, nagyságát is.

A díjazásra várhatóan 2016 májusában, a Madarak és Fák Napja ünnepségén fog sor kerülni.

További információkat a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság titkárától, Radnai Dórától kaphatnak.

E-mail: radnai.dora@pesterzsebet.vagy a Polgármesteri hivatal központi számán: + 36 (1) 283-0640

Sok sikert kívánok mindazoknak, akik egyet értenek az „Élhetőbb, tisztább, zöldebb Pesterzsébetért” környezetszépítő verseny szellemiségével, és hajlandók aktív, tevőleges szerepet vállalni benne!viragos_4.jpg