Requiem egy pártatlan és független választási irodáért

Nem szabad elfelejteni: 2014 tavaszán a tiszta és szabad választásokról is szavazunk a fülkékben. Itt történt, velünk történt, alig több mint három éve történt. Egy időközi választás előtt hetekkel leölték kerületünkben a független helyi választási irodát.

Forr az internet, hosszú és érdemi vita folyik róla, összenő-e, ami összetartozik, avagy kényszerű együttműködés alakul ki a legnagyobb ellenzéki pártok között.

Ami viszont egyre valószínűbb: a kormányváltó erők többsége összefog. A választások során egyetlen kérdésre adunk választ: maradjon-e a kiszolgáltatottságra építő narancsuralmi rendszer, vagy leváltjuk azt. Hamis dilemma, hogy az orbáni rendszert négy év múlva is ráérünk-e leváltani. 2014 tavaszán ugyanis a tiszta és szabad választásokra is szavazunk a fülkékben. 

Barátaimmal együtt vallom én is: „Orbán rendszerében nem virágozhat a zöld politika, nem erősödhet meg a szociáldemokrácia, nem újulhat meg a baloldal, nem emelhetjük vissza a társadalomba a rendszerváltás veszteseit.”

Számos érvet hoznak fel barátaim az elmúlt hetek döntéseivel kapcsolatban, én egyetlen rövid mesét szeretnék újra megosztani a pesterzsébetiekkel. Itt történt, velünk történt, alig több mint három éve történt. Egy időközi választás előtt hetekkel leölték kerületünkben a független helyi választási irodát. Ellenzéki képviselőtársaim némán tűrték, hagyták, hogy megtörténjen, akkor írt bejegyzésem osztom most meg újra, hátha nagyobb figyelmet kap.

Pesterzsébeten lassan lezárul a szavazatszámláló bizottságok tagjainak toborzása. Ők azok, akik a választásokon induló jelöltek és pártok delegáltjaival kiegészülve felügyelik majd a választások tisztaságát. A hirdetmény szerint a Polgármesteri Hivatalban működő Helyi Választási Irodában várják mindazon XX. kerületi lakóhellyel és választójogosultsággal rendelkező lakosok jelentkezését, akik a 2014-2018-ig terjedő időszakban a szavazatszámláló bizottságok munkájában tevékenyen részt kívánnak venni. A jelentkezési határidő: 2014. január 15.

 

  • Vajon mire számíthatnak most Pesterzsébet polgárai?
  • Milyen módon kerülnek ki a bizottságok tagjai?
  • Megismétlődik-e a három évvel ezelőtti történet, vagy most végre képesek leszünk megvédeni a tiszta és szabad választás jogát?


req 2.jpg

Hároméves mese, de történelemmé, egy rossz emlékké csak a választások után válhat:

Requiem a pártatlan és független választási irodáért

2010. november 10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Pesterzsébet független választási irodája.

„Adj nekik Uram örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik”

A mese imigyen szól róla, talán igaz se volt:
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, de az Üveghegyen innen volt egy folyóparti kerület, dolgos szegény emberek lakták, fejlődött is szépen. Elhatározták hát, hogy képviselőt választanak decemberben a Duna jegén. Jelentkezett a két nagy esélyes a narancs hercegnő és a vörös herceg, de indult a címért friss erőként a zöld herceg és a bármikor meglepetést okozó martens bakancsos hercegnő. A tét kicsi volt, de a verseny nagy, a lovagi viadalok kora elmúlt és a ketrecharcosok szabályai szerint folyt a küzdelem.

kacagány4.JPGForgolódott is álmatlanul a narancsgróf ágyában, vajon miképp nyerhetik meg a viadalt. A K lista bizony értéktelenné vált, hiszen a martens bakancsosoknak is van. Felkelt hát és forgatta balra forgatta jobbra a NENYI-t de választ nem talált. Már majdnem visszafeküdt, amikor rájött a megoldásra: plajbászt és papirost keresett és listát írt, rövidet. Ha nem csak mi ellenőrizzük, ki megy el szavazni, majd mi számoljuk meg azokat. A hivatal által független szavazatszámlálókat váltsuk le és jelöljünk helyettük mi, majd a Nemzeti Együttműködés nyilatkozatára hajtotta fejét és aludt reggelig.

Reggel kacagányt húzott és sarkantyút díszeset, majd elvágtatott listájával a Helyi Választási Iroda vezetőjéhez, boka csattan a papíros asztalra kerül.

Pukedli az asztal mögül.

Így esett aztán, hogy ez év novemberében nemtelen harcban megölték a helyi független választási irodát.

Függöny, katarzis.

Győztek az Ábrahám Géza utca lakói, megállították a narancsos úthengert

Köszönet a bátraknak!

Egy utca lakói megállították a FIDESZ úthengerét, nem engedték, hogy a fejük felett döntsenek, véleményük nélkül átnevezzék az utcájukat.

Tavaly decemberben a többségi GŐZGÉP frakció úgy döntött nem kíváncsi az utcában lakók véleményére, tőlük függetlenül dönt két utca átnevezéséről. Az Ábrahám Géza utca és a Pirók Gyula utca átnevezésének kezdeményezéséhez semmilyen indoklást, vagy előzetes lakossági felmérést nem csatoltak. Nem baj, megtettük mi, személyesen felkerestük a kérdőíveinkkel és szórólapjainkkal az Ábrahám Géza utca lakóit. Az utcában élők pedig nem csak felháborodtak, hanem tettek is azért, hogy figyelembe vegye a városvezetés a véleményüket.

blogos 6.pngA szervezett lakossági tiltakozás, aláírásgyűjtés hatására a városvezetés visszakozott és módosította határozatát.

Az előző döntést meghozó FIDESZ frakció javaslata alapján a testület “felfüggesztette” tavalyi döntését, az új határozat szerint az Önkormányzat állásfoglalást kér az MTA-tól és amennyiben a két névadó nem minősül az önkényuralmi rendszer felépítésében és működtetésében részvevő személynek akkor az utcanevek megváltozatásáról szóló határozatát visszavonja.

Nos, december hatodikán a Mikulás nem kerülte el az utca lakóit sem. Bátor kiállásuk, a civil öntudat jutalma nem virgács, hanem a teljes győzelem lett. A polgármesteri beszámolóba csempészve az alábbi határozatot hozta a testület:

Határozat:

Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete

1./ a 248/2012. (XII. 6.) Ök. sz. határozatát visszavonja

2./ utasítja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Felelős: Szabados Ákos polgármester

Határidő: azonnal

A határozathoz szűkszavú indoklást is csatoltak: A Fővárosi Közgyűlés 1356/2013. (IX. 3.) Föv. Kgy. h. számú határozatára, valamint a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalására tekintettel kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy vonja vissza a 248/2012. (XII. 6.) Ök. sz. határozatát.

Klasszikust idézve: Na elég a színházból gyerekek! Hát minél jobban mentitek, annál jobban bemártjátok magatokat!

Az ügy elindítójaként, örülök, hogy sikerrel járt kezdeményezésük, hogy az itt élők dönthettek közvetlen lakóközösségük ügyeiben, hogy az Önök véleményük számított. Örülök, mert sikerült olyan döntést hoznunk, amellyel az itt élők is azonosulni tudnak és elfogadják azt.

Ezúton is gratulálok a két utca lokálpatrióta közösségének!

Mi is történt?

tizedes.jpgTavaly decemberben a többségi GŐZGÉP frakció úgy döntött nem kíváncsi az utcában lakók véleményére, tőlük függetlenül dönt két utca átnevezéséről. Az előterjesztés apropója az volt, hogy a Fővárosi közgyűlés elé került egy előterjesztés hogy ezentúl fővárosi hatáskörbe kerüljön valamennyi közterület megváltoztatása. A nagy sietségnek köszönhetően elmaradt az ott élők értesítése és a velük történő egyeztetés is. Az Ábrahám Géza utca és a Pirók Gyula utca átnevezésének kezdeményezéséhez semmilyen indoklást, vagy előzetes lakossági felmérést nem csatoltak. Nem baj megtettük mi, személyesen felkerestük a kérdőíveinkkel és szórólapjainkkal az Ábrahám Géza utca lakóit. (Külön köszönöm Gergely Laci zöld aktivista barátomnak, aki a munka dandárját végezte.)

S megkérdeztük őket:

  • Tudja-e, hogy az Ön utcáját át kívánják nevezni? (A FIDESZ frakció kezdeményezésére Ábrahám Géza utcáról Álmos vezér utcára.)
  • Tudja-e, hogy emiatt önnek határidőre ki kellene cserélnie a lakcímkártyáját, és egyéb teendők, költségek is felmerülnek?
  • Tudja-e, hogy ennek mekkora költségvonzata van az Ön és Pesterzsébet Önkormányzata számára?

Nos, természetesen nem tudták. Hiába mentünk el zöld aktivistákkal a testületi ülés előtt és szórtunk szórólapokat az utcában – ha már az előterjesztő FIDESZ-frakció nem értesítette az ott élőket -, hiába egyeztettünk a lakókkal, akik nem támogatták az átnevezést.

Részlet a jegyzőkönyvből:

Mach Péter: …A legnagyobb gond az, hogy nem kérdezték meg az utcákban élőket. Végigjárta az Ábrahám Géza utcát, kiszórt szórólapokat, megkérdezték, hogy tudnak-e arról, hogy az utcájukat át kívánják nevezni, tudják-e, hogy ezzel milyen feladatok lennének, illetve tudják-e, hogy ennek mekkora költségvonzata van az állampolgár, az önkormányzat, vagy az állam számára? A legmegdöbbentőbb az volt, hogy az utca lakóit nem keresték meg, úgy döntenek ebben a kérdésben, hogy nem tudják mi az ott élők véleménye. Személy szerint nem kapott reprezentatív válaszokat, de a lakosság többségének az volt a véleménye, hogy csak akkor tudnák elfogadni azt, ha mind a helyi vállalkozókat, mind az ott élők költségeit átvállalná az önkormányzat, alapvetően pedig amúgy sem támogatják az átnevezést…

Hiába kértem, hogy gondoljuk át és az ott élők véleményét becsatornázva hozzunk róla később döntést. A FIDESZ-frakció hajthatatlan volt. Az utcában élők azonban végre nem csak felháborodtak, hanem tettek is azért, hogy figyelembe vegye a városvezetés a véleményüket. Aláírást gyűjtöttek és az aluszékony MSZP frakciót is sikerült megnyerniük, hogy támogassák őket, ők pedig végre kitörölték a csipát a szemükből és készítettek egy új előterjesztést. Február 14-én így újra napirendre került tehát újra a kérdés.

A testületi ülésre számos ott élő polgár is eljött, hogy hangot adjon véleményének. A testületi ülésen tehát az utcában lakók képviselői is elmondhatták véleményüket. A vita során ellenzéki képviselőtársaimmal elismételtük a már decemberben is ismertetett véleményünket arról, hogy a döntés elhamarkodott és hibás volt.

kosuti.jpgAz ügy elindítójaként, elmondtam örülök, hogy egy valódi lakossági kezdeményezés indult el azért, hogy az itt élők dönthessenek közvetlen lakóközösségük ügyeiben, hogy az ő véleményük számítson. Engem meggyőztek érveik és elszántságuk ezért támogatom őket. Elmondtam, mi olyan Pesterzsébetet szeretnénk teremteni, ahol rendszeres, érdemi és döntésképes helyi véleménynyilvánítások, szomszédsági kerekasztalok, és a részvételi költségvetés intézményein keresztül a lakosság bevonásával születnek meg a fontosabb döntések. Mi olyan Pesterzsébetet szeretnénk teremteni, ahol utcákat nem az ott lakók megkérdezése nélkül kívánnak átnevezni.  Mi érdemi párbeszédet szeretnénk a kerület polgárai, a választott döntéshozók és azok végrehajtói között!

blogos 2.jpgA nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és ötpercnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A vita végén 5 perc frakciószünetet kért a FIDESZ-frakció, majd az egyeztetés után a többségi frakció véleményét Kaiser György képviselő foglalta össze a vita végén. Elismerte, hogy az eredeti előterjesztésük nem volt kellően előkészítve és nem voltak megkérdezve az ott lakók. Ennek ellenére úgy gondolja előterjesztésük jóhiszemű volt.

Majd a FIDESZ frakció javaslata alapján a testület “felfüggesztette” tavalyi döntését, az új határozat szerint az Önkormányzat állásfoglalást kér az MTA-tól és amennyiben a két névadó nem minősül az önkényuralmi rendszer felépítésében és működtetésében részvevő személynek akkor az utcanevek megváltozatásáról szóló határozatát visszavonja.

Nos, az állásfoglalás megérkezett, 2013. december 5-én Pesterzsébet Önkormányzata pedig határozatát visszavonta.

Köszönet a bátraknak!

Önök bebizonyították: nem dönthetnek a fejünk felett, a részvételünk nélkül!

Tavasszal ismét vadplakátok lepik el a kerületet?

Megijedt a FIDESZ az ellenzéktől, ezért aztán semmi sem drága, a közösségi kerteket haszontalan úri huncutságnak tartja, de a választási győzelemért képes vadplakátokkal elárasztani a kerületet.

A hatalom fél és minden eszközt bevet a győzelméért, először ellehetetleníti a reklámhordozók piacáról a trafikmutyistáktól független cégeket, kiszorítja a helyi TV-ből és újságból az ellenzéki politikusokat. Majd, hogy biztosítsa fölényét az utcán, leszavazza azt a javaslatot, hogy a 2014-es választásokon is kihelyezésre kerüljenek a kampányidőszakban az Önkormányzat által biztosított felületekre a jelöltek plakátjai. Teszi ezt úgy, hogy képviselői közül többen is részt vettek az előző ciklusokban a kerületi falfelületek védelmét biztosító program kialakításában.

vadplakatos.jpgA FIDESZ-nek semmi sem drága, a közösségi kerteket haszontalan úri huncutságnak tartja, de a választási győzelemért képes vadplakátokkal elárasztani a kerületet. Leszavazta ugyanis Komoróczy László képviselő azon javaslatát, hogy jövőre is 160 helyre (oszlopok, fák köré) felállított plakát helyet hozzunk létre és ezzel együtt tiltsuk is meg, hogy máshova ragasszák a jelöltek politikai plakátjaikat. A városvezetés azonban nem támogatta a javaslatot, a FIDESZ-t nem zavarja a szemét, hogy vadplakátok lepik el a kerületet, egyetlen céljuk van: hatalmuk megtartása, s annak biztosítása, hogy nehogy egyenlő esélyekkel induljanak az ellenzéki jelöltek velük szemben.

vadplakát 1.pngA szelektív hulladékgyűjtés átszervezése során már megtapasztalhattuk, hogy a kormánypártnak nem erőssége a környezetvédelem, bambán konstatálja, hogy a szemét ellepi a kerületet és némán tűri, mit tesz a főváros a kerülettel. A lakossági szelektívkonténerek nem érkeznek (ráadásul azok a társasházak akik FIDESZ-független szolgáltatóval szerződtek, most duplán rosszul járnak a régi szolgáltató konténereit elszállították, őket viszont hátra sorolták a listán), a szelektív szigetek egy részét pedig ennek ellenére felszámolják.

Az elmúlt ciklusok egyik fontos eredménye volt a vadplakátok kiszorítása kampányidőszakban a kerületből. A ciklusokon átívelő lakókörnyezetünk védelmét szolgáló programnak fontos eleme volt a megelőzés, számos tábla (legális felület) biztosítja a kerület polgárainak, egyesületeinek, vállalkozásainak, hogy ne a falakat, oszlopokat szennyezve juttassák el üzeneteiket. A program részeként, a kampányidőszakban újabb legális felületeket nyitnak meg a jelöltek számára, ez kerületi szinten 160 fatábla elhelyezését jelentette.

narancstv 3.jpgA kampány kezdetekor a jelöltet állító szervezetek megkapták a legálisan használható felületek listáját. Ennek köszönhetően a 2010-es kampányban alig fordult elő illegális plakátolás a kerületben.

Furcsa dolog a hatalom, meglepetést okozott a 2010-es választások eredménye a kerületi FIDESZ tagjai között. Erős, baloldali körzet esett el a gazdasági világválság és az őszödi beszéd sezlonlovagjának gyenge és korrupt kormányzása miatt.

A FIDESZ azóta sem heverte ki győzelmét, elfogyasztottak egy alpolgármestert, lecserélték szinte a teljes hivatalt, s a választások után három évvel sem sikerült kidolgozniuk egy programot, mit szeretnének a kerületben.

Egyetlen dologban biztosak: megszerették az ölükbe pottyant hatalmat, bár élni nem tudtak vele – Pesterzsébet Dél-Pest leggyorsabban leszakadó kerületévé vált -, mindenáron meg akarják tartani.

Pesterzsébet viszont többet érdemel:

Tiszta kerületet, tiszta közéletet!

Pelenka-gate. Avagy miért szüntetik meg a környezetvédelmet Pesterzsébeten?

Megijedtek Pesterzsébeten az ökopelenkától: gyorsan meg is szüntették a környezetvédelmet a kerületben.

Eb ura fakó, fideszes képviselő nem mos pelenkát, és ezt mástól sem tűri el.

A tegnapi testületi ülésen tárgyalt előterjesztésem kiverte a biztosítékot kormánypárti képviselőtársaimnál. Úgy megijedtek annak lehetőségétől, hogy otthon pelenkát kelljen mosniuk, hogy nemcsak leszavazták az előterjesztésemet, hanem behintették sóval a környezetvédelem helyét is a kerületben: megszüntetik a környezetvédelmi tanácsnok pozíciót, melyet a kerület egyetlen zöld képviselőjeként eddig én töltöttem be.

Javaslatom, amely egy környezetbarát, mosható pelenka-program bevezetéséről szólt, először Szabados Ákos polgármestert ihlette egy hosszabb monológra, aki felidézte gyermekkorát, egy NDK-s turmixgépet és családjának forgótárcsás mosógépét. Majd régi emlékeit osztotta meg a hipó szagáról és egyéb környezetszennyező mosószerekről. Zárszóként pedig a mindent elborító és felülmúló bűzt árasztó pelenkaáztató lavór emlékét osztotta meg képviselő-testület tagjaival.

szomszedneni187.jpgSzámos képviselőtársamon a zavarodottság jeleit véltem felfedezni, macsó szemükből gyermeki félelem áradt. Látszott rajtuk, szinte lehetetlen megváltoztatni a véleményüket: amíg a világ világ, a komondor vak, pelenkát pedig nem mosunk.

A számos kerületi babahordozós és nagycsaládos kismama által is támogatott ügyhöz méltatlan felszólalás így előrevetítette a szavazás eredményét.

Hiába érveltem tehát azzal, hogy a kisgyermekes családok szerves és szervetlen hulladékának jelentős hányadát teszik ki a pelenkák, ha nem váltanak környezetbarát módszerre. Hiába érveltem azzal, hogy a javaslat elfogadása esetén egy olyan program indítható el a kerületben, amely egyrészt csökkenti a kerület szemétterhelését, illetve a programban résztvevők ökológiai lábnyomát, másrészt hosszútávon jelentős megtakarítást jelent a családok költségvetésében.

A képviselő-testület FIDESZ-es többsége nem támogatta, hogy egy, a környezettudatos szülőket is előnyben részesítő családtámogatási program induljon el az ősszel Pesterzsébeten.

Az elmúlt hetek, hónapok eseményei alapján talán keveseknek okozott meglepetést kormánypárti képviselőtársaim döntése. A szeptemberi tanévkezdés botrányai, a fejetlenség az óvodákban, a közétkeztetés helyzete, a gyerekek kitiltása a sportpályákról stb. nem egy családbarát önkormányzat képét mutatja. Nem is beszélve arról, hogy a családon belüli erőszak tényét tagadók egyik parlamenti élharcosa a kerület alpolgármestere dr. Vas Imre.

Ami azonban utána történt még engem is meglepett.

Néhány napirenddel később ugyanis a helyszínen kiosztották Rostagni Attila nemzeti radikális motoros, fideszes képviselő javaslatát a környezetvédelmi tanácsnoki poszt megszüntetéséről, és ezzel párhuzamosan a visszahívásomról.

Az ezzel kapcsolatos vita során ellenzéki képviselőtársaim felvetették, hogy a kerület SZMSZ-e szerint indoklás is szükséges az előterjesztéshez. Súlyos problémának tartották azt is, hogy a poszt megszüntetése nagyon rossz üzenet, hiszen azt jelzi a környezetvédelem ezentúl kevesebb hangsúlyt kap a testületi munka során.

Erre Rostagni Attila, a javaslat előterjesztője, meghökkentő indoklással állt elő: szerinte méltatlan volt Pesterzsébet Önkormányzatához az általam benyújtott javaslat a mosható pelenkák bevezetésének támogatásról. Véleménye szerint, ha ez a környezetvédelem, akkor inkább ne is legyen ilyen a kerületben.

001-2.jpgA pelenkamosás réme azonban több férfitársamat is cselekvésre inspirálta, Dr. Vas Imre alpolgármester is részt akart venni a megtorlásban, ezért ő is benyújtotta visszahívásomat az előzővel azonos szövegű javaslatban. Némi zavar után (az eredeti előterjesztést a párton belüli erőszaknak engedve visszavonták) helyreállt „legnagyobb képességük, a rend”.

A kerület narancsos többsége megbüntette a környezetvédelmet, és megvédte a mundér becsületét: ezen túl sem mosnak pelenkát a képviselők.

Vagy netán mégsem a pelenkák miatt büntettek, hanem bosszú és leszámolás történt egy múlt heti blogbejegyzés miatt?

Ezúton üzenem minden érintettnek (kormánypártinak és álellenzékinek):

Már döntöttem: a karakán ellenzéki kiállást választottam a kollaboráció helyett.

Ebben ez a gusztustalan színjáték pedig nem gyengít, hanem pont megerősít.

Mert Pesterzsébet többet érdemel!

 

Együtt Pesterzsébetért, együtt a nemzetért!

aug20 1.jpgIdén az összefogás, az alázat, az irgalmasság és a szeretet gyakorlása volt az ökomenikus istentisztelet vezérfonala: Szent István király intelmei közül a tizedik.

Bár a kerületi FIDESZ frakció bojkottálta nemzeti ünnepünket, illetve ignorálta Pesterzsébet egyházainak meghívását, megsértve kerületünk hívő és lokálpatrióta közösségét, az összegyűltek szívet melengető gondolatokkal gazdagabban távozhattak a pesterzsébeti Görög Katolikus Templomból.

aug20 3.jpg„… Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess.”

10 órakor kezdődött a hagyományos Kenyérszentelés és Ökomenikus Istentisztelet Pesterzsébeten a Görög Katolikus Templomban.

Az új kenyeret Pesterzsébet keresztény egyházainak papjai, lelkészei közösen áldották meg.

aug20 5.jpgCsaládias hangulatú ünnepségen vehettek részt a kerület polgárai: néhány kép és gondolat erejéig meséltek közösségünk egyházainak képviselői az elmúlt év eseményeiről, néhány boldog pillanatról, az összefogás erejéről, arról miként készül a hívők erejét adó kenyér, majd a műsort Szabados Ákos polgármester beszéde és a kenyérszentelés zárta.

Üröm az örömben, hogy a résztvevők számát befolyásolta, hogy a kerületi közösségi médiaportálon valószínűleg serverhiba miatt nem lehetett elérni ma délelőtt az ünnepség beharangozóját, míg az önkormányzati pesterzsebet.hu portál idén már nemcsak az ellenzéki képviselőket és a civil rendezvényeket, de nemzeti ünnepeinket is ignorálja.

Szabados Ákos polgármester – aki három sikeres ciklus után túl van az eddigi legnehezebb és a túlélésen kívül semmilyen eredményt felmutatni nem tudó ciklus háromnegyedén is – az elmúlt három év bátortalan, furcsa kompromisszumokra épülő politikájának meghaladását ígérte mai beszédében. Az összefogást, a cigány-magyar együttélést, a szegények és kiszolgáltatottak védelmét, Pesterzsébet rászoruló gyermekeivel törődést, a szolidaritás megerősítésének fontosságát emelte ki. A kerületi városvezetés részéről elsőként önkritikát gyakorolt és az elkövetkező évekre, az eddigieknél bátrabb,a kiszolgáltatottság és szegénység elleni aktív cselekvés programját hirdette meg.

Szavaival: együtt Magyarországért, együtt Pesterzsébetért!

Véleménye szerint nem lehet más helyben a politika, mint a nehéz helyzetben lévő gyermekes családok megsegítése és támogatása.

Bár az elmúlt évek során a kerület oktatási és szociális rendszerének leépítésében személyesen Őt is felelősség terheli, jobb későn, mint soha: talán az utolsó pillanatban jött az elhangzott beszéd.


A magam részéről konstruktív ellenzéki képviselőként támogatni fogom korszakváltó programjának azon elemeit, amelyek valóban leszakadó peremkerületünk polgárainak érdekében születtek.

  • aug20 4.jpgTámogatni fogom, hogy a Nemzeti Együttműködés rendszerében tönkretett szociális intézményeinket újjászervezzük.
  • Támogatni fogom, hogy megoldjuk a gyermekétkeztetés problémáját, hogy ne éhezzen egyetlen gyermek sem a kerületben.
  • Támogatni fogom, ha újra a mindenki számára hozzáférhető tömegsport válik támogatandóvá a professzionális helyett.
  • Támogatni fogom, ha a sétálóutca bővítése helyett Pesterzsébet Önkormányzata azt választja értéknek, hogy senkit ne hagyjunk az út szélén, gyermekeinkről és idős szüleinkről, nagyszüleinkről történő gondoskodás válik kiemelt üggyé.
  • Támogatni fogom, ha a Mediterrán-stadion építése helyett az adófizetők forintjait a társadalmi egyenlőtlenségek nivellálására kívánja fordítani.

Holnap újra kinyit Pesterzsébet Polgármesteri Hivatala, nemsokára kiderül valóban bátrabban kiáll-e a polgármester a kerületért, vagy hagyja magát lenyomni és az történik továbbra is, amit Kubatov Gábor Dél-Pest teljhatalmú ura diktál.

A bizalom adott, meg kell próbálni élni vele!

Miután kerületünk vezetője három év pihenés után végre a valódi problémákról beszélt, az ügy fontosságára való tekintettel az elhangzott beszéd vágatlanul megtekinthető a blogon. Csak remélni tudom, hogy a kerület fideszes képviselői ha élőben nem is, de felvételről most meghallgatják és megszívlelik az elhangzottakat.

Hamarosan jön: pesterzsébeti Narancs TV

Épül a trafikmaffia médiabirodalma Pesterzsébeten is. A módszer egyszerű: tönkretenni a helyi önkormányzati, közszolgálati médiát majd jöhet a FIDESZ-közeliek támogatása és helyzetbe hozása.

narancstv 3.jpg

 Íme a pesterzsébeti recept: 

Válassz a szebb napokat is megélt Pesterzsébet Újság élére egy arra alkalmatlan személyt, cenzúráztasd az ellenzéki képviselőknek még az újévi jókívánságait is, majd tiltsd le őket teljesen. Vezess be Tíltva-Tűrve-Támogatva rendszert a civilszervezetek és rendezvényeik bemutatásakor, ne számolj be a kerület legfontosabb történéseiről és a képviselőtestület döntéseinek előzményeiről, okokról és célokról. Az Obersovszky-díj esélyes lap olvasottságának szakadékba zuhanása után pedig bízd pálmafás stábjára a pesterzsebet.hu tartalom és képfeltöltését is. Szüntesd meg a testületi ülések közvetítését, tedd tönkre a helyi TV-t, kótyavetyéld el stúdióját és egyéb eszközeit, majd számold fel azt. 

Amikor már teljes a káosz, hozd helyzetbe a keresztapa által ajánlott újságot és TV-t. Támogasd, köss velük előnytelen szerződést: vásárolj tőlük keveset drágán. 

S mindezt intézd el nyáron a lehető legkisebb feltűnés mellett.

Júniusban a Helyi Témát stafírungozta ki ötmillió forinttal a narancsos többség, júliusban pedig 18 millió forintos audiovizuális médiaszolgáltatás csomagra ír ki közbeszerzési eljárást. Az ügy pikantériáját az adja, hogy a kerület fideszes országgyűlési képviselői (Földesi Gyula és Dr Vas Imre alpolgármester) bevallották a pályázaton egyetlen TV indulhat eséllyel: a  Centrum TV Kft-én belül működő ES TV.narancstv 2.jpg

A kapkodás persze hibákat szül: a júliusi előterjesztést, szakmaiatlansága és az ár-érték arány védhetetlensége miatt a kerület szakbizottsága is elutasította. Érezvén a probléma súlyát, mindjárt a vita elején Bánó Miklós FIDESZ-es képviselő javaslatára le is zárta a levezető elnök a vitát. Persze a testület fideszes többségét ez sem hozta zavarba, megszavazta a javaslatot mintha mi sem történt volna.

A testületi ülés vitáján nekem még sikerült elmondanom a véleményem:

Mach Péter: A javaslat szakmailag védhetetlen, és nem véletlen, hogy nem támogatta az Informatikai és Média Bizottság sem ezt az előterjesztést. Ritkán fordul elő, hogy egy szakbizottság nem támogat egy többségi előterjesztést. Most ez történt. Nem szeretne hűtlen kezeléssel gyanúsítani senkit, de a gyanú árnyéka bizony nem tűnik el, amíg napfényre nem kerülnek a valódi indítékok. A TV 20 Kft. kiváló szolgáltatást nyújtott, azt tönkretették. Nem biztosították sem maguknak, sem a következő testületnek azt a lehetőséget, hogy normális összegért a testület munkáját nyomon lehessen követni, a magazin műsor működjön. Jelen esetben, ezen előterjesztés alapján nagyon rövid intervallumban fognak műsort sugározni Pesterzsébeten. A TV 20 Kft ingóságait „piaci áron” eladták, de az bizony jóval a könyv szerinti érték alatt történt. Abban az időszakban ugyanis senki nem akart kis TV társaságot üzemeltetni, nyilván ezért tudták csak nagyon olcsón értékesíteni az eszközöket. Most pedig jóval kevesebb szolgáltatásért fizet majd a kerület többet éves szinten. Véleménye szerint ráadásul felelőtlenség a határozati javaslatnak azon pontját is elfogadni, amely 2014-re is kötelezettséget vállal miközben hatalmas banki hitel felvétele válhat szükségessé jövőre…

A bizottsági ülésen Dr. Vas Imre válaszolt arra a kérdésre, hogy hány pályázó esélyes. Akkor a válasz az volt, hogy csak egy társaság indulhat eséllyel a közbeszerzési eljáráson. Az Obersovszky-díjra esélyes Pesterzsébet Újságot sikerült teljesen leépíteni, majd egy konkurens lapot 5 millió forinttal kistafírungoztak. Tönkretették a helyi tévét, megszűntették a TV 20-at komoly vagyonvesztés árán, ezért majd nyilván felelni fognak néhányan. Majd ma kistafírungozzák a helyi FIDESZ közeli TV-t is, töredékszolgáltatást finanszíroznak méregdrágán.

Elfoglalhatják az összes médiafelületet, akkor is menni fognak. Pesterzsébet ugyanis többet érdemel az ingatlan és trafik maffiánál!

 narancstv.png

A júniusi és júliusi határozatok pontos szövege:

“Hamarosan jön: pesterzsébeti Narancs TV” bővebben

Három támogatás, három gondolat

A csütörtöki testületi ülésen számos fontos döntés (Duna-part rekonstrukciója, Duna Garden ügy, szociális koncepció…) mellett három apró, kisösszegű támogatásról is döntött. Most ezekről, a nagy súlyú döntések mellett gyakran elsikkadó kisebb ügyekről osztom meg gondolataimat.

A) A hivatal javaslatára Dr. Trencsényi László díszpolgár, a pedagógiai tárgyú írásaiból összegyűjtött kötet megjelentetéséhez 50.000 Ft támogatást nyújtott a képviselőtestület. Az oktatás, mint fogalom azonban komoly zavart okozott a narancsos frakcióban és hárman is ellenezték a támogatást közülük (nemmel szavaztak): Bánó Miklós, Földesi Gyula és Rostagni Attila képviselők.

Érezhetően nehezen dolgozza fel a kerületi trafikos frakció, hogy hozzájuk köthető a kerületi oktatás teljes leépítése és ennek köszönhetően kerülnek be Pesterzsébet „történelemkönyvébe”. Ennek ellenére nehezen találok mentséget a döntésükre, gondolhatnak bármit az elmúlt évek változásairól, hihetnek vakon abban, hogy minden idők legnagyobb forráskivonása az oktatási ágazatból nem okoz maradandó nemzetgazdasági károkat, de a pedagógia, mint tudományág nem lehet büntetésben a narancsos frakció tagjainak személyes frusztrációja miatt.

B) A FIDESZ frakció javaslatára 135 e Ft értékű szintetizátor megvásárlásával támogatja a Dévai Szent Ferenc Alapítványt. A támogatással kapcsolatos vita sajnos méltatlan volt a javaslathoz, DK-s képviselőtársam és a FIDESZ frakció tagjai között ugyanis kellemetlen vita zajlott a határon túliak támogatásával kapcsolatban. Méltatlan volt, mert Böjte Csaba ferences szerzetes húszéves missziós tevékenysége a magyar iskolák megmentésére és a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában, a beiskoláztatásában nem ezt érdemli. A félresiklott vita után a testület egyhangúan megszavazta a támogatást.

C) Javaslatomra ugyanekkora összeggel támogatja Pesterzsébet Önkormányzata a Pince Ifjúsági Tanácsadó Iroda zenei programjait is. A javaslatot ugyanis az ellenzéki képviselők mellett fideszes képviselők is támogatták némileg sértve a frakciófegyelmet (nem véletlen hogy a szavazás után azonnal frakciószünetet kértek a sorok rendezéséhez). Riszpekt érte. Örülök, hogy sikerült megggyőznöm képviselőtársaimat az ott végzett munka fontosságáról mind az ellenzéki mind a kormánypárti oldalon. 

Egy tavalyi videó a Pince működéséről: 

Pesterzsébet nem hagyja magát!

Pesterzsébet képviselő testületi ülésén téma volt a trafikmutyi és a rezsicsökkentés egyaránt. A FIDESZ frakció tartózkodása miatt azonban a képviselő testület nem támogatta, hogy a kerület kérje a kormányt, segítsen polgárain és tovább csökkentse a megélhetési költségeket.

Fidesz-kuss.jpgA trafikügy hullámai elérték Pesterzsébetet is. A nemzeti dohánybolt pályázatán győztesek névsora nyilvános, párt- és egyéb kötődéseik pedig folyamatosan kerülnek nyilvánosságra.

A trafikmutyival kapcsolatos nyílt leveleimre először Földesi Gyula pesterzsébeti képviselő írásban, majd Dr. Vas Imre alpolgármester szóban válaszoltak. Válaszuk alapján joggal reménykedhetünk benne, hogy Pesterzsébeten nem történt a szekszárdihoz hasonló egyeztetés.

A trafikügy – és az hogy egyik kerületi országgyűlési képviselője az előterjesztője a mutyi törvénynek – ennek ellenére sarokba szorította a helyi FIDESZ-t is a kerületben.

A frusztrált, ideges, a testületi ülést többször is megszakítva frakció szünetet kérő többségi képviselőcsoport egyrészt példát statuált és megmutatta ki a kerület vezető ereje még ma is (négy órás várakoztatás után hazazavarta az évtizedek óta a kerület közművelődésért dolgozó pályázókat), másrészt bevetette a rezsicsökkentés csodafegyvert.

energia_villanykorte_aramar1301.jpgJavaslatuk vitája során azonban kiderült csupán a trafikmutyiról szeretnék elterelni a figyelmet, a kerület polgáraiért nem hajlandóak tevőlegesen fellépni. Cserbenhagyták a kerületi lakosságot és a valódi problémák megoldása helyett csupán annak megvitatását tartották fontosnak, hogy ki a nagyobb gengszter a Bajnai-Gyurcsány vagy a Simicska-Orbán páros .

A többségi frakció ugyanis az üres lózungokkal telerakott értelmetlen nyilatkozathoz egyetlen módosítást sem támogatott.

  • A FIDESZ frakció tagjai nem támogattak további gáz- és áramdíjcsökkentéseket.
  • A FIDESZ frakció tagjai nem támogatták, hogy a multik helyett nemzeti kenyér és tejboltok, illetve nemzeti zöldségpiacok árusítsák az alapélelmiszereket.
  • A FIDESZ frakció tagjai nem támogatták az elszámoltatás megkezdését, az alapvető élelmiszerek és a rezsi ÁFA-nak csökkentését.
  • A FIDESZ frakció nem a kerületi polgárokért, hanem saját hatalmának megmentéséért küzd.

Bár meggyőződésem hogy a törvényekkel ideiglenesen szabályozott rezsicsökkentés hosszú távon az árak elszabadulását és a szükséges fejlesztések leállítását jelentik és ehelyett az energetika korszerűsítési pályázatok elindítása és komplex kezelése lehet a valódi megoldás, az hogy a kerületi FIDESZ semmilyen koncepcióval nem rendelkezik a probléma kezelésére megdöbbentő.

Az élelmiszerválságra a helyi gazdaságok és a lokális közösségi kereskedelem, a termelői piacok és közösségi kertek nyújthatnak megoldást helyi szinten, nem a kormány által kiemelt partnerként kezelt multik.

Ezért kell valós alternatívát nyújtania a narancsuralmi rendszert felváltani kívánóknak mind országos, mind helyi szinten.

Ezért kell megmutatni, hogy lokálpatrióta, a szolidaritást értéknek tekintő közössége mást akar. Pesterzsébet élhetőbb és szerethetőbb kerületté alakulhat ugyanis át az itt élő környezettudatos polgárok összefogásával.

Mert Magyarország és azon belül Pesterzsébet nem hagyja magát!

Sika, kasza, léc

Pesterzsébeten is megkezdődött az aláírásgyűjtés a rezsicsökkentés mellett. Két helyen is kitelepültek a kerületi GŐZGÉP-frakció “lelkes” képviselői a Kosutiban.

Ennyi magányos és szomorú politikust kitelepülőszett mellett utoljára három éve a Tátra téren láttam a sokat megélt MDF-es kirajzásoknál. Úgy tűnik az erzsébeti polgárokat nem sikerült átverni és nem rohanták meg a kerületi narancsos képviselőket önként feliratkozni a Kubatov-listára.

Egy sikertelen népszavazási aláírásgyűjtés pesterzsébeti szervezőjeként tudom milyen érzés szembesülni az általános nihillel, a csalódott választópolgárok közönyével. Ráadásul a mi négy igenes kampányunk valódi változást hozhatott volna az országnak. Komoly jelzés lett volna a mindenkori kormány számára az itt élők a szolidaritást és a fenntarthatóságot választják a kormány által képviselt kínai modell helyett. Most pedig a jövő évi választások aláírásgyűjtésénak főpróbáját tartja csupán a nagyobbik kormánypárt, ilyen esetben még nagyobb csalódás lehet ekkorát zakózni.

samaritan.jpgA csökkenő harci kedvet érezve rögvest önálló képviselői indítványt nyújtott be tehát a GŐZGÉP frakció szamaritánus képviselője. Az indítvány “csekély” havi hatvanezer forintos kereset kiegészítést biztosít – adni jó, de kapni még jobb  elve alapján – egyrészt saját magának, másrészt három fideszes képviselőtársának, harmadrészt két MSZP-s delegáltnak.

“Abból a sok forintból, Amit éneklésért kapok,
Nem kell sokat tudni,
Csak bemondok pár nagyot.
Mert az élet szolgája
A kimondott szónak,
Megijesztem kicsit,
Nem kapsz jó szót holnap.”

Miközben kiderült hogy a  következő három évben nem lesz illetményalap-emelés a közszférában a javaslatot jegyző Bánó Miklós– mellett Marton Sándorné, Fekete László, Rostagni Attila képviselők is emelt összegű támogatás mellett gyűjthetik majd az aláírást.

Eddig ugyanis az INTEGRIT-XX. Városüzemeltetési-, Szervező-, Fejlesztő-és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság kivételével a többi Társaság felügyelő bizottságainak tagjai tiszteletdíj nélkül látták el a bizottsági teendőket. Bánó Miklós javaslata az összes önkormányzati társaság felügyelő bizottság tagjainak tiszteletdíját egységesen bruttó 60.000,-Ft/hó-ban határozza meg.

Az érvelés tiszta és szokatlanul becsületes: az utóbbi években Pesterzsébet Önkormányzata tulajdonában lévő gazdasági társaságokban történt személyi és szerkezeti változásokra tekintettel, valamint a javadalmazási szabályzatok egységesítése érdekében szükségessé vált az eddigi dokumentáció áttekintése, továbbá a javadalmazás felülvizsgálata. Röviden és velősen: mivel lecserélték az előző garnitúra embereit a sajátjukra most már meg is kell őket fizetni.

A nemzeti cinizmus határtalan. A választópolgárok közönye miatt megnyomorodott lelkű, szeretetéhségben szenvedő csinovnyikoknak pedig sika, kasza, léc.

parlagfű_1.jpgEgyetlen kérdés maradt nyitva:

A javaslat érinti az MSZP-s polgármestert támogató „ellenzéki” frakció delegáltjait is: vajon az MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció ismét összezár vagy az elmúlt években a szociális ellátórendszer leépítését ellenző képviselők a lelkiismeretükre hallgatnak és nem a zsebükre? 

Holnap a 27. napirendi pont vitája során és utána a szavazáskor ez is kiderül.

Alkalmi parlagfű koalíció a hallgatás jogáért

… álljunk össze, mint két kicsi lego
na figyu már, mondom mi a szitu…

Összenőtt ami összetartozik: ha dolgozni kellene a képviselőknek és a beszámoltatásuk kerül szóba, hamar egymásra találnak a Fideszes és MSZP-s bizottsági tagok.

legos 1.jpgÖn szeretné-e hogy képviselője beszámoljon a körzetében végzett munkájáról, a megvalósuló kezdeményezésekről, programokról? A pesterzsébeti polgárok a blogomon történt felmérés alapján igen.

S vajon a képviselők fontosnak érzik-e a részvétel intézményét? Fontosnak tartják-e hogy nekik bizalmat szavazó állampolgárok megismerhessék a közért végzett tevékenységüket?

Ha szeretné követni híreinket, érdeklik a kerületi friss információk: klikkeljen és lájkoljon minket a facebookon.

Az LMP egyik alapértéke a részvétel intézménye. Fontosnak tartjuk, hogy az állampolgárok ne csak közvetve, hanem közvetlenül is részt vehessenek a helyi döntéshozatalban. Ezt nagymértékben tudná elősegíteni az önkormányzat, és az önkormányzati képviselő, ha az állampolgár látná, hogy a körzetében milyen kezdeményezések, és programok indultak el, és valósultak meg az önkormányzati képviselője által. Ezt akkor tudná valóban érzékelni, ha a képviselők beszámolót tartanának munkájukról legalább félévente. Ezért nyújtottam be javaslatomat arról, hogy biztosítsunk lehetőséget a képviselőknek arra, hogy félévente beszámolhassanak az önkormányzat hivatalos honlapján.

blogos 3.jpgAz MSZP-FIDESZ parlagfű koalíció pedig nem tartotta fontosnak az önkormányzat átlátható működését, féltek a felelősségtől, attól hogy a kerület lakói megismerhetik tevékenységüket.

A pesterzsébeti helytartótanács ugyanis megismerve javaslatomat reszketni méltóztatott majd elutasította kezdeményezésemet.

Összenőtt, tehát ami összetartozik: ha dolgozni kellene a képviselőknek és a beszámoltatásuk kerül szóba, hamar egymásra találnak a Fideszes és MSZP-s bizottsági tagok.

Az elutasított javaslat (indoklással innen letölthető):

Határozati javaslat:

Az Informatika és Média Bizottság

1. Úgy dönt, hogy az önkormányzat hivatalos honlapján felületet biztosít az önkormányzati képviselők számára, hogy félévente beszámoljanak körzetükben illetve a kerületben végzett munkájukról, kezdeményezéseikről és javaslataikról.

2. Utasítja a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja!

S akik megijedtek saját választóiktól, a kerületi polgároktól és nem szavazták meg a kezdeményezést:

Kaiser György elnök Fidesz
Pálfi László Fidesz
Nagy Mátyás Zoltán MSZP
Buzgóné Horváth Eszter Fidesz