Ha egyetértesz velünk és az LMP pesterzsébeti programjával, ha bízol az LMP sikereiben, ha bízol abban, hogy az LMP reális alternatíva minden választó számára, sőt lehet másként politizálni, akkor segíts nekünk Pesterzsébeten!
A programunk második eleme a kerületben élők egészségben eltöltött éveinek számának növelése, a betegségek megelőzése, az egészséges környezet biztosítása.
Meg kell nyitni a Duna-partot minden kerületi lakos részére, elzárt csónakházak, lezárt partszakaszok helyett folytatni kell a folyóparti pihenőövezet kialakítását. Együttműködünk ez ügyben Soroksárral és Ferencvárossal, mert közöseik az érdekeink: egészséges környezet, élhető Dél-Pest. A lég- és zajszennyezés ellen is védekezni kell: forgalomcsillapítással, s ahol szükséges:zajvédő falakkal.
Igazságtalan, hogy egy budai lakos kedvezőbb körülmények között jut orvosi ellátáshoz, mint egy dél-pesti, újítsuk fel a kerületi szakorvosi rendelőt!
A mai világban nem könnyű egyszerre anyának és dolgozó nőnek lenni. Növelni kell a bölcsődei férőhelyek számát, nyitva tartásukat pedig a munkahelyi időbeosztáshoz kell igazítani. A családi napközik kialakítása hatékony, a helyi közösség erőforrásait felhasználó megoldás, amely gyors megoldást jelent az óvodai helyhiányra.
A közhivatalokban, köztereken, akadálymentesen lehessen közlekedni, legyen megközelíthető a városközpont felöl is kerekesszékkel a vasútállomás, kényelmesen használhassuk babakocsikkal is az aluljárókat, buszokat és villamosokat.
Augusztus 7-n a Kosutiban tartott "Alkoss velünk" kampánnyitó rendezvényünkön mutattuk be a kerületi programunkat. Akkor is azt ígértük (ma is tartjuk :)), a programot közösen alakítjuk, szerkesztjük az itt élőkkel, az általuk megfogalmazott problémákra keressük a választ és nem az írósztal mögött álmodjuk meg Pesterzsébet új vízióját. A rendezvényen és egyéb fórumokon történt egyeztetések után elkészült a 2.0 változat.
A részvételi demokrácia viszont számunkra azt jelenti, hogy ez sem a végleges változat, alakítsuk tovább. A program elemeit egyesével közzétesszük és várjuk a reflexiókat, ötleteket, hozzászólásokat.
Kezdjük tehát az itt élők szerint a legfontosabb kérdéssel:
Közbiztonság (közösségi rendőrség, mediáció)
A Pesterzsébeten élők a kerület legfontosabb problémájának a közbiztonság helyzetét tartják. A kerületben az erőszakos bűncselekmények száma sajnos rendkívül magas, az áldozatok között pedig sok a nő, gyermek és időskorú. Megoldást hosszú távon csak az erzsébetiekkel napi kapcsolatban álló, az ő igényeiket kielégítő közösségi rendőrség, a helyi társadalom által támogatott polgárőrség és a békés, szakmai segítséget felhasználó helyi konfliktuskezelési technikák jelentik. Stratégiánk meghatározó eleme a közbiztonság védelmében és a rendőrség ellenőrzésében való társadalmi részvétel. A rendőri tevékenység soránkapjon nagyobb szerepet a bűnmegelőzés!
A kerületben már működő konzultatív fórumokon kiemelt szerepet kell biztosítani a helyi civil szervezeteknek. Törekedni kell arra, hogy a helyi rendőrség, polgárőrség kötelékében jelen legyenek a helyi kisebbség tagjai is, akik ismerik a problémákat, és megtalálják a megoldásokat.
Javasoljuk egy olyan szolgáltatás bevezetését, ami a mediáció technikáival segíti a konfliktusok békés megoldását és kiújulásuk megelőzését. A kerület foglalkoztasson mediátorokat! A mediáció az együttműködésen alapuló tárgyalásos konfliktuskezelés technikája, amelyet akkor használnak, amikor egy nyílt konfliktus szereplői már egyáltalán nem, vagy nem hatékonyan kommunikálnak egymással. Egy hajóban evezünk!
Budapest az elmúlt húsz évben teljesen leszakadt a régiós fővárosoktól. Míg a kontinensen szinte mindenütt a fenntartható városfejlesztés került a középpontba, Budapesten egész más történik: a főváros ma nem az ott élőké, hanem különféle beruházók, ügyeskedők és sleppjük martalékává lett.
Célunk visszaadni a fővárost a budapestieknek és vissza- illetve beengedni a városba mindazt, ami miatt érdemes itt élni: a jó levegőt, a zöldet, a tisztaságot, a kerékpározást és a sétát, a kulturált és színvonalas városi közlekedést, a kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket, az emberléptékű, a városi ember igényeit helyben kiszolgáló üzleteket és szolgáltatásokat.
Mindezt úgy. hogy az önkormányzatok és cégeik nyilvános szerződéseit és számlavezetéseit átláthatóvá tesszük, és így a részvételi költségvetés intézményein keresztül a lakosság bevonásával születnek meg a fontosabb döntések.
Így jutna pénz a Duna-tengely fejlesztésre, a panelfelújítás folytatására, a kismamáknak is fontos akadálymentesítésre, a bérlakás-program folytatására, az egészségügy fejlesztésére, kulturális beruházásra és értékmentésre.
Kérünk, az alábbi kérdőív kitöltésével segítsd munkánkat, hogy a Neked legfontosabb ügyeket képviselhessük az önkormányzati választásokon, az önkormányzat működésében és az egész országban. Köszönjük szépen!
A Lehet Más a Politika (LMP) szeretettel meghívja Támogatói Szalonjára. A Támogató Szalon abból a célból jött létre, hogy egyfelől az LMP megismertesse elképzeléseit, egyes szakpolitikai javaslatait a gazdasági-szellemi élet szereplőivel, másfelől lehetőség nyíljon az érdeklődők részéről véleményük kifejtésére, kérdéseik feltevésére, és támogatások felajánlására az elképzelések megvalósításához.
A települési polgármesterek, az önkormányzati és megyei közgyűlési képviselők választásának szabályai alaposan megváltoztak a nyáron – és aki az uborkaszezonban is figyelt, az láthatta, ahogy az LMP-sek sárga lapot mutatnak a kormánynak. Persze a jogállam messze nincs veszve, de azért a sírás-rívás (főleg, ha a saját esélyeinket nézzük) nem teljesen alaptalan.
Köszönjük a sok-sok ajánlást, és örömmel jelentjük, hogy Pesterzsébet minden választókerületében jelöltet állít az LMP, reális alternatívát kínálva minden választó számára, aki hisz abban, hogy lehet másként politizálni.
Az ajánlószelvények gyűjtésének vége, kopogtatni immár az Ön képernyőjén fogunk. Az LMP pesterzsébeti csapata ily módon osztja meg az önkormányzati választás kampányidőszakának mindennapi örömeit és munkájának sikeres és nehéz pillanatait mindazokkal, akik hisznek abban, hogy Lehet Más Pesterzsébet. Nem titkolt szándékunk, hogy a hasznos és érdemi hírek mellett betekintést adjunk a csapat vidám mindennapjaiba.Persze ismertetjük programunkat és szívesen vesszük az Önök véleményét, kéréseit, ötleteit is.
Természetesen itt a blogban hírt adunk minden fontos, az erzsébeti LMP-t érintő programról, rendezvényről. Önök megtudhatják, hol és mikor találkozhatnak az LMP helyi jelöltjeivel, aktivistáival.