A villamoshálózat fejlesztése Pesterzsébeten
Dél-Pest és ezen belül Pesterzsébet közlekedése még nem megoldott, az elmúlt években ugyan elindultak fejlesztések, majd jó néhány elképzelés hol pénzhiány, hol a politikai akarat hiánya miatt leállt egy időre (ilyen például a 3-as villamos meghosszabbítása, amely ügyet pont a ma a városházi többségért küzdő fideszes képviselők hátráltatták).
Lehet munkám és gyermekem?
Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki az LMP a nők munkaerőpiaci helyzetének javítására. A javaslatok azokra a területekre fókuszálnak, amelyekben szakmai konszenzus van, valamint nem igényelnek jelentős többletforrást, vagy költségeik egyértelműen és rövid távon megtérülnek. A javaslatokat a finn Zöld Párt főtitkárával együtt jelentette be ma a Lehet Más a Politika.
Legyen Más a Politika! Mészáros Dóra, 3. választókerület
A családunk generációk óta Pesterzsébeten él. Noha a kerület folyamatosan fejlődik, gyermekeink épségének megóvása továbbra is óriási kihívás mindannyiunknak. Tegyük együtt biztonságosabbá, élhetőbbé kerületünket.
msdorci@gmail.com
Ön dönt!
- rendszeres, érdemi és döntésképes helyi véleménynyilvánítások, szomszédsági kerekasztalok, és a részvételi költségvetés intézményein keresztül a lakosság bevonásával születnek meg a fontosabb döntések,
- a Mediterrán lakóparkban, a Vécsey lakótelepen és másutt is: részönkormányzatok jönnek létre!
- a gazdálkodás átlátható, egyszerű és könnyen betartható szabályok mentén, minden erzsébeti számára ellenőrizhető módon, nyíltan és hatékonyan folyik,
- az önkormányzat az összes közérdekű információt időben nyilvánosságra hozza és el is juttatja az itt lakókhoz,
- az önkormányzat gondoskodik a közművek jó minőségű, olcsó és környezetbarát működtetéséről, az átláthatóság és a fenntartható fejlődés szempontjainak maximális figyelembevétele mellett.
- ahol a polgármesteri hivatal a pártoknak bérbe adott irodahelyiségek után piaci árat kér, hisz ez a bevétel a kerület lakosait illeti,
Érvek, hogy miért érdemes az LMP-re szavazni jövő vasárnap
Priksz Gábor nyíregyházi képviselőjelölt-társam blogbejegyzését szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Arra a Pesterzsébeten is fontos kérdésre próbál választ adni miért érdemes az LMP-s egyéni jelöltjeinkre szavazni, amikor valós győzelmi esélyekkel csupán néhány körzetben indulunk neki október 3-nak és a várhatóan 2-4 fős frakciónk nem alkot többséget a testületben. A közhiedelemmel ellentétben miért nem vesznek el a ránk adott szavazatok, illetve miért mi biztosítjuk a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerét az önkormányzat működése során, az információkhoz való hozzájutással és azok megosztásával.
http://szszblmp.blog.hu/2010/09/20/az_lmp_re_leadott_szavazatokrol
Minden körzetben indul egyéni jelölt! Valódi választási lehetőség!
Főbb érdeklődési területem a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem, de nagyothallóként leginkább az esélyegyenlőség iránt vagyok elkötelezett. Ezeket az értékeket kívánom szolgálni az indulásommal.
gelaci@gmail.com
Minden körzetben valódi választási alternatívát kínál az LMP
Tanárként és apaként fontosnak érzem a bölcsődei férőhelyek számának növelését, gyermekeink számára biztonságos és védett játszóterek létesítését a lakótelepen. Képviselőként szorgalmazni fogom a Dunapart rehabilitációját.
bp20@lehetmas.hu
Ma délben sütött ránk a Nap :)
Fél hatkor ébredtem, és elkeseredetten láttam, hogy zuhog. Tízpercenként megállapítottam, hogy az égiek ma nincsenek velünk. Tízkor körtelefon: esik, mi legyen? Némi remény: már csak csepeg, eláll, ritkulnak a felhők, lassan kibújik a Nap is. Körtelefon: indulás!
Szerencsére a piacra menők is úgy gondolták, mint mi. Ki kell használni a napsugarakat és sétálni kell egyet, élvezni a friss zöldségek és gyümölcsök illatát, az ősz ízeit. Így azután jó hangulatban találtuk azt a néhány száz embert, aki ma örömmel fogadta el tőlünk az LMP újságját. Voltak, akik megálltak beszélgetni, kérdeztek, biztattak, véleményt mondtak. Köszönjük szépen!
Ígérjük, hogy jövő héten ismét tartunk fogadóórát, hogy személyesen is találkozhassunk választóinkkal!
Fogadóóra a Tátra téri piacon
Álljon meg egy szóra!
Képviselő-jelölti fogadóórát tartunk a Tátra téri piacon szombaton 10:00 és 12:30 között. Várunk szeretettel minden érdeklődőt!
Sós Ferenc, Gergely László, Mach Péter és Örvényesiné Csabai Rita kerületi képviselőjelöltek.