Egyes hírek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiradírozza néhány kifejezésünket – először a hivatalok és Európai Uniós pénzeket elnyerő szervezetek szótárából, majd várhatóan máshonnan is – így a szegény és a stadion szavakat is.
Orbán Viktor felejthetetlen szereplése sem mentette meg tehát a „Szegény Dzsoni és Árnika” filmet: ha beválik az EMMI nyelvújítása, akkor ezentúl csak a „Rászorult Dzsoni és Árnika” című filmben lesz élvezhető miniszterelnökünk lenyűgöző focitudása.
Az ember fia – miután tegnap megkoszorúzták hazánkban az ellenforradalom leverésében közreműködők emlékművét, porig alázták orosz elvtársai Magyarország miniszterelnökét és hazánkat – azt gondolná jön egy csendesebb hét. Nehéz ezt alulmúlni, kár a fáradságért, így aztán nem is próbálkoznak majd.
„Rászoruló embert még az ág is húzza.” Jött azonban a hír: betiltották a stadion és szegény szavak használatát a Emberi Erőforrások Minisztériumában. George Orwell anno megírta az 1984-ben, mi pedig bevezetjük az újbeszélt. Kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk: van saját, magyar, EMMI-újbeszél nyelvünk immár.
Az újbeszél (angolul Newspeak) mesterséges nyelv George Orwell híres regényében, az 1984-ben. Orwell írt egy esszét is a nyelvről, függelék formájában a regény végén, ahol taglalja az újbeszél alapelveit. Az újbeszél nyelv alapvetően az angol nyelven alapul, de nagyban csökkentett szókinccsel és egyszerűsített nyelvtannal rendelkezik; ez a Párt totalitárius rendszeréhez illeszkedik, melynek célja az ellentétes gondolatok („gondolatbűn”) és beszéd használatát lehetetlenné tenni.
/forrás: wikipédia/
A VS.hu információi szerint a minisztérium oldalakon keresztül sorolja azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek „nem használhatók az egymás közötti, illetve a kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban”. A nemkívánatos kifejezések között a köznyelvben teljesen megszokottak, ugyanakkor negatív dolgokra utalók is vannak, mint szegény, szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység, de olyan semlegesnek tűnők is, mint az esélyegyenlőség, az ápoló, a gondozó. A hab tortán pedig a stadion betiltása, ezt a kifejezést ugyanis nem illik használni. Milliárdokat elherdálni rájuk azt lehet, na de beszélni róla, azt nem!
Tavaly Pesterzsébeten is csak részben értették meg a PM javaslatát, hogy a stadionépítésekre szánt pénzek egy részét a gyermekéhezés felszámolására fordítsák. Akkor a svédasztalokig jutottak. Most is építik tovább rendületlenül, csak ezentúl fedett sportlétesítmény lesz a neve.
Az EMMI egyrészt betilt szavakat, másrészt a könnyebb kommunikáció érdekében némely esetben alternatívát vázol fel.
Ilyen EMMI újbeszél szavak a következők:
- Tiltott a szegény, szegénység, mélyszegénység, gyermekszegénység helyette: rászorult, rászorultság,
- tiltott: rokkant, fogyatékos:helyette fogyatékkal élő
- tiltott:terhes: helyette várandós
- tiltott stadion: helyette fedett sportlétesítmény
Meggyőződésem, hogy a minisztérium képviselői elsősorban magukról állítottak ki rászorultsági bizonyítványt a levelükkel. Úton az éhséglázadás felé nyelvújítanak, miközben gyakorlatilag megszünteti a Gucci-kormány az aktívkorúak állami támogatását: csak a pár hónapig járó álláskeresési támogatás, illetve a közmunkaprogram révén kaphatnak bármilyen állami támogatást. A szociális ellátásokat drasztikusan átalakítják, az önkormányzatok pedig fejvesztve próbálják megoldani, hogy biztosítsák a nyakukba szakadt szociális támogatásokat. Miközben számos önkormányzat (pl. a 8. kerület) szigorítja a támogatásokhoz jutások feltételeit, mások csökkentik azok összegeit, s néhányan pedig adót emelnek az átszervezés miatt, aközben a minisztérium úgy gondolja elég ha betiltja a szegénység szót, eltűnnek akkor maguktól.
Nyilván így lesz. A hajléktalanságot is felszámolták rendeletileg a fővárosban, persze a nincstelenek száma csak nőtt azóta, s havonta dobálják vissza a jogszabályt javításra. De maga az ötlet nyilván zseniális volt. S ha mégis akad valami probléma a végén, majd betiltják a hajléktalan szót is, akkor kitiltani sem kell majd senkit a közterekről.
Az internet „népe” pedig fordít becsületesen, ezzel segítve a minisztérium munkatársait:
„Aki rászorult, az a legrászorultabb,
Alul fűtöttségi hangulatát odaadja a télnek,
Hőmérséklettúltengési komfortdilemmáját meg odaadja a nyárnak,
Motivációs kihívásait a letisztult határnak.”
S akit felcsigázott a dolog, itt belepillanthat:

Negyedéve választottak meg az önkormányzat környezetvédelmi és városfejlesztési bizottságának elnökéve. Az első féléves munkatervünket nemrég fogadtuk el, az itt élők számára nyitott, a közösségi tervezésre építő, a lakossági észrevételeket becsatornázó, tematikus üléseket terveztünk. Az adott fejlesztésekről és problémákról első kézből, személyesen akarunk ismereteket szerezni így számos esetben bejárást tartunk, külsős szakértőkkel egyeztetünk. A munka elindult, a héten a Határ úti erdősáv illegális hulladék-kérdését nézzük meg a helyszínen, hogy egyeztethessünk a Ferencváros önkormányzatával. Várunk minden javaslatot, észrevételt, segítséget a munkához!
Friss hír a nol.hu-n, hogy készül a boltok vasárnapi zárva tartásának részletszabályozása. A rendelet több új kivételt is behoz, a kertészetek és Tüzép-telepek mellett például nyitva maradhatnak a kikötőkben üzemelő boltok. Utóbbi nyertese pedig Orbán Viktor veje, aki most vette meg a keszthelyi kikötőt.
Simicska szánkózik, a rendszer mégis recseg – ropog. A múlt héten jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője mezőkövesdi sajtótájékoztatóján, hogy a budapesti képviselőik javaslatára úgy döntöttek egy új, nagy fővárosi kórház felépítését javasolják a kormánynak. A pesterzsébeti FIDESZ-frakció azonban beintett Rogánnak: a polgármesterrel közösen kialakított határozati javaslatuk alapján arra kérik a kormányt, hogy vizsgálja felül az új, nagy fővárosi kórház tervét, s a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kibővítésére, korszerűsítésére és fejlesztésére fordítsa a rendelkezésre álló plusz forrásokat.
A kormány tervei szerint megyénként egy főkórház marad, kórházi osztályokat vonnak össze és zárnak be, csökkentik az ágyszámot, és akár 8-10 ezer egészségügyi dolgozó elbocsátására is sor kerülhet. Márpedig hiába volna önmagában ésszerű egy-egy kisebb kórház átállása a krónikus betegek kezelésére, ha az átalakítás célja pusztán a spórolás.
Ha a változások területi eloszlását vizsgáljuk, még rosszabb képet kapunk. Egy év alatt a legnagyobb mértékű csökkenés Nógrád és Zala megyében történt, ahol 5 százaléknál nagyobb mértékű a cégszám-csökkenés. Budapest az egyetlen terület, ahol 2 százalék alatt tudott maradni a vállalkozások számának csökkenése az elmúlt egy évben.
A kormány által cserbenhagyott, az innovációra épülő induló vállalkozások (startupok) esetében tehát elég lenne a fiók aljából elővenni a szektor hazai szakmai képviselőivel közösen kerüljön kidolgozott anyagot és egy hosszú távú, adó és járulék csökkentő csomagot beterjeszteni, amely alkalmas arra, hogy a tudásra épülő vállalkozások itthon maradjanak.
Az illegális piac azonban egyre népszerűbb lett, s a rendezetlen viszonyok zavarták a közlekedést és közegészségügyi, higiéniai veszélyt is jelentett. A kerület lakossága több ízben is jelezte, hogy az árusok, azon túlmenően, hogy piacnapokon akadályozzák a közlekedést és – tekintve, hogy elfoglalják az ott lévő villamosmegállót – balesetveszélyt jelentenek, rendszeresen szemetet hagynak maguk után és zajongásukkal zavarják a környékbeliek nyugalmát.
Az előző városvezetés képtelen volt tehát kezelni a helyzetet, a körülmények hónapról hónapra romlottak. A választások után felálló új testület második, decemberi ülésén robbant a bomba: az önkormányzat rendvédelmi osztályának dolgozói, a közterület-felügyelők december elején az advent kezdetére felszámolták a bolhapiacot.
Szabados Ákos a kerületi lakosok és képviselők véleményét figyelembe véve decemberben azt ígérte, ha olyan nagy a lakossági igény arra, hogy egy ilyen piac legyen, az arra rászorulók ott árusíthassanak, akkor támogatja azt. Akkor akár helypénz nélkül, pesterzsébeti lakosként – ha személyi igazolvány felmutatása mellett igazolni tudják, hogy pesterzsébeti lakcímmel rendelkeznek -, akkor az önkormányzat által kijelölt, bekerített „bolhapiacra” bemehetnek és portékáját ott árusíthatják majd.
Csütörtökön a képviselő-testület egyhangúan támogatta és elfogadta kezdeményezésemet, így az önkormányzat működését még átláthatóbbá teszik. Pesterzsébet ugyanis nem Felcsút, képviselő-testülete nem kér a Mészáros Lőrincekből, az itt élők a korrupció helyett a közszféra nyílt és átlátható gazdálkodásában érdekeltek.



Két hete kértük az elkerülő utakra is kivetett útdíjak bevezetésekor: vizsgálják felül a megmagyarázhatatlanul bőkezű állami autóhasználati gyakorlatot, az indokolatlanul megítélt szolgálati autókat vegyék vissza a kedvezményezettektől, a magáncélú használatot pedig térítsék meg.
A magyarországi gépjárműpark átlagos életkora 12,5 év, az átlagos futásteljesítmény pedig követhetetlen (mert a kormány nem hajlandó bevezetni a rendszert, amely minden vizsgánál és szervizlátogatásnál központi adatbázisba rögzíti az óraállást), a magyar emberek többsége azonban mégsem engedheti meg magának, hogy a kormányhoz hasonló gyakorisággal cserélgesse az autóját.
A határidő elvileg december végén lejárt, a fővárosi kerületek azonban most kaptak észbe és kezdik felrakni honlapjukra az értesítéseket, letölthető adatlapokat. Dupla üröm, hogy az adatlapot papíralapon kell benyújtani, ha már a kutyásoknak rossz, legyen rossz az erdeinknek is.
