Pesterzsébet képviselő testületi ülésén téma volt a trafikmutyi és a rezsicsökkentés egyaránt. A FIDESZ frakció tartózkodása miatt azonban a képviselő testület nem támogatta, hogy a kerület kérje a kormányt, segítsen polgárain és tovább csökkentse a megélhetési költségeket.
A trafikügy hullámai elérték Pesterzsébetet is. A nemzeti dohánybolt pályázatán győztesek névsora nyilvános, párt- és egyéb kötődéseik pedig folyamatosan kerülnek nyilvánosságra.
A trafikmutyival kapcsolatos nyílt leveleimre először Földesi Gyula pesterzsébeti képviselő írásban, majd Dr. Vas Imre alpolgármester szóban válaszoltak. Válaszuk alapján joggal reménykedhetünk benne, hogy Pesterzsébeten nem történt a szekszárdihoz hasonló egyeztetés.
A trafikügy – és az hogy egyik kerületi országgyűlési képviselője az előterjesztője a mutyi törvénynek – ennek ellenére sarokba szorította a helyi FIDESZ-t is a kerületben.
A frusztrált, ideges, a testületi ülést többször is megszakítva frakció szünetet kérő többségi képviselőcsoport egyrészt példát statuált és megmutatta ki a kerület vezető ereje még ma is (négy órás várakoztatás után hazazavarta az évtizedek óta a kerület közművelődésért dolgozó pályázókat), másrészt bevetette a rezsicsökkentés csodafegyvert.
Javaslatuk vitája során azonban kiderült csupán a trafikmutyiról szeretnék elterelni a figyelmet, a kerület polgáraiért nem hajlandóak tevőlegesen fellépni. Cserbenhagyták a kerületi lakosságot és a valódi problémák megoldása helyett csupán annak megvitatását tartották fontosnak, hogy ki a nagyobb gengszter a Bajnai-Gyurcsány vagy a Simicska-Orbán páros .
A többségi frakció ugyanis az üres lózungokkal telerakott értelmetlen nyilatkozathoz egyetlen módosítást sem támogatott.
- A FIDESZ frakció tagjai nem támogattak további gáz- és áramdíjcsökkentéseket.
- A FIDESZ frakció tagjai nem támogatták, hogy a multik helyett nemzeti kenyér és tejboltok, illetve nemzeti zöldségpiacok árusítsák az alapélelmiszereket.
- A FIDESZ frakció tagjai nem támogatták az elszámoltatás megkezdését, az alapvető élelmiszerek és a rezsi ÁFA-nak csökkentését.
- A FIDESZ frakció nem a kerületi polgárokért, hanem saját hatalmának megmentéséért küzd.
Bár meggyőződésem hogy a törvényekkel ideiglenesen szabályozott rezsicsökkentés hosszú távon az árak elszabadulását és a szükséges fejlesztések leállítását jelentik és ehelyett az energetika korszerűsítési pályázatok elindítása és komplex kezelése lehet a valódi megoldás, az hogy a kerületi FIDESZ semmilyen koncepcióval nem rendelkezik a probléma kezelésére megdöbbentő.
Az élelmiszerválságra a helyi gazdaságok és a lokális közösségi kereskedelem, a termelői piacok és közösségi kertek nyújthatnak megoldást helyi szinten, nem a kormány által kiemelt partnerként kezelt multik.
Ezért kell valós alternatívát nyújtania a narancsuralmi rendszert felváltani kívánóknak mind országos, mind helyi szinten.
Ezért kell megmutatni, hogy lokálpatrióta, a szolidaritást értéknek tekintő közössége mást akar. Pesterzsébet élhetőbb és szerethetőbb kerületté alakulhat ugyanis át az itt élő környezettudatos polgárok összefogásával.
Mert Magyarország és azon belül Pesterzsébet nem hagyja magát!

A kerület polgárai pedig értetlenül várják miként dönt Pesterzsébet városvezetése, hagyja veszni az elmúlt húsz év eredményeit vagy engedi dolgozni az intézmények dolgozóit továbbra is.
A városvezetés ugyan eddig sem a kultúra szeretetéről és tiszteletéről volt híres, tüntetőleg félidőben elhagyott kiállítás megnyitókról, várakoztatott és megsértett művészekről szólnak inkább a városi legendák.
Pesterzsébet idén is kiírta a Madarak és Fák napi környezetszépítő pályázatot. Immár hagyománynak tekinthetjük, hogy a kerületi iskolák és óvodák évente beszámolnak környezetvédő, parképítő tevékenységükről és május elején egy ünnepség keretében osztjuk ki a díjakat.
S egyre többet törődünk madarainkkal és állatainkkal is, nem csak a minket körülvevő növényekkel, fákkal, virágokkal és cserjékkel. Egyre több helyen találkozhatunk madárodúkkal, kerti tavakkal.
A kerület két országgyűlési képviselője közül az egyik válaszolt
Ráadásul üröm az örömben, hogy a trafik mutyinak mindezek ellenére maradt pesterzsébeti szereplője:
Az elmúlt évek legnagyobb botránya robbant ki a hétvégén. A hvg.hu hírportál szerint a kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát. Pesterzsébeten összesen 32 nemzeti dohánybolt pályázata zárult le. A listát a cikkben foglaltak szerint a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot. A hvg.hu forrásai szerint a kormánypárti politikusok több esetben a saját rokonaikat juttatták e lehetőséghez.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 9-én (csütörtök) 14:00 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 26-án (pénteken) 9:00 órakor (Budapest, XX. kerület Kossuth Lajos tér 1. I. emelet 63-64.) a Díszteremben ülést tart.
A márciusi testületi ülésen kérdést tettem fel a városvezetésnek a kerület adósságának állami átvállalásáról (más kerületek kedvezőbb elbírálásban részesültek mint Pesterzsébet) és a testületi előterjesztések SZMSZ-ben rögzített határidőig történő benyújtásáról.