A Hős utcai hírek nyomában

Nyugtalanítják a Hős utcai dzsumbuj felszámolásáról szóló hírek Pesterzsébet lakosságát. 

A hiányos, félreérthető és néha pontatlan cikkeket a pesterzsébeti polgárok úgy értelmezték, hogy Kőbányáról az önkormányzatunk támogatásával nagy létszámú közösséget telepítenek a kerületünkbe.

A nyilvános közérdekű adatigénylések alapján annyi tudható, hogy az elmúlt években Köbánya önkormányzata (2021 nyaráig) összesen 49 lakást vásárolt magánszemélyektől kártalanítás céljából, ebből csupán hetet Pesterzsébeten.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR KATTINTS, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Meggyőződésem, hogy a Hős utcai lakótelep felszámolása együtt kell járjon integrációval, nem megoldás az, hogy a szegregátumokat csupán arrébb telepítsék, s a lakásárakra hivatkozva tovább növeljék a fővárosban a területi elosztású társadalmi egyenlőtlenséget.

A szegregáció ugyanis együtt jár a jövedelmi viszonyok és a települési infrastruktúra lényeges egyenlőtlenségeivel, egyrészt súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét, másrészt Pesterzsébet, Budapest egészét is hátrányosan érinti.

A fentiekre való tekintettel az alább kérdéseket tettük fel Pesterzsébet polgármesterének:

  • Megkereste-e Önt, illetve az Önkormányzatot a Kőbányai polgármester, illetve Önkormányzat hivatalosan vagy nem hivatalosan azért, hogy Pesterzsébeten ingatlanokat vásárolnának, vagy bérelnének?
  • Mennyi ingatlana van a kőbányai önkormányzatnak Pesterzsébeten?
  • Mennyi ingatlana van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek Pesterzsébeten?
  • Megkereste Önt, vagy az Önkormányzatot a Magyar Nemzeti vagyonkezelő azért, hogy vásárolna, bérelne ingatlant Pesterzsébeten?
  • Megkereste-e Önt, vagy az Önkormányzatot a Kontúr Egyesület, hogy vásárolna, bérelne ingatlant Pesterzsébeten?

Megkértük, hogy vegye fel a kőbányai önkormányzattal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel és a Kontúr Egyesülettel a kapcsolatot annak érdekében, hogy megtudjuk mi a szándékuk, vásárolnának-e itt lakásokat, szeretnének-e itt elhelyezni lakókat és helyeztek-e el itt az elmúlt években már lakókat.

A Polgármesteri Hivatal kérdéseinkre egyelőre csak részlegesen tudott választ adni:

  • A Kőbányai Önkormányzattól, illetve Kőbánya Polgármesterétől sem, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől sem és a Kontúr Egyesülettől sem kapott semmilyen megkeresést ingatlanvásárlással, vagy bérléssel kapcsolatban.
  • Nincs arról információja, hogy a Kőbányai Önkormányzatnak, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek hány ingatlana van a kerületünkben.
  • Az érintett felek hivatalos megkeresését pedig kérésünkkel egyidőben már meg is kezdték.

A Közösen Pesterzsébetért képviselői csoport, az érdemi tájékoztatás megérkezése után, a kapott válaszokról tájékoztatni fogja a lakosságot, s amennyiben szükséges a szeptemberi képviselőtestületi ülésen napirendre vesszük a kérdést.

HA ÉRDEKELNEK PESTERZSÉBET HÍREI, AKKOR KATTINTS, S MINDEN CIKKRŐL TÁJÉKOZTATÁST KAPSZ!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük