Büdösben még nem fagyott meg senki?

Büdösben még nem fagyott meg senki: Ferencváros nem foglalkozik a bűzszennyezéssel. A múlt héten írtam: valami bűzlik Ferencvárosban, penészes, dohos szagot áraszt magából, Bácskai János ferencvárosi polgármester pedig most is hallgat. Nos, azóta válaszolt Ferencváros Önkormányzata a megkeresésünkre: ráadásul tömören, precízen és lényegre törően tették azt. 

gas-mask-check--large-msg-130583939007.jpgHatáskör hiányában továbbították a panaszt a Pest megyei Kormányhivatalnak. Ennyi, egyetlen sort, mondatot sem pazaroltak arra, hogy milyen további lépéseket tesznek az ügyben. Egyetlen gondolat erejéig sem merült fel, hogy a szennyezéssel kapcsolatban bármilyen teendője lenne Ferencváros Önkormányzatának. Senkiben fel sem merült, hogy felelősséggel tartoznak az itt élőkért. S amúgy is: büdösben még nem fagyott meg senki.

Bácskai Jánost, a Ferencvárosi Önkormányzatot és a kerületi képviselőket ugyanis nem érdeklik a lakók panaszai. Nem zavarja őket, hogy a kerületből mérgek árasztják el a fővárost. Nem zavarja őket a bűz, a légszennyezés. Bátran játszadoznak az itt élők egészségével, nem érdekli őket, hogy a környéken tanuló diákok, a szomszédos lakóházakban élő gyermekek, az ipari területen dolgozók mit lélegeznek be.

screenshot_2015-10-29_14_47_26.pngA szaghatás a Soroksári úton a legerősebben a Soroksári út 160. szám alatti Opel Duna Budapest autószervíz környékén észlelhető, de elér Pesterzsébet városközpontjáig, sőt még azon is túl. Az ügyet az teszi pikánssá, hogy a szennyező bűzforrás ismét az Illatos úti Vegyi Művek közelében, azzal egyvonalban, a Soroksári és Gubacsi út mellett valószínűsíthető.

A múlt héten nyílt levelet írtam ferencvárosi képviselőtársaimnak, hogy segítsenek megoldani a problémát, lépjenek az ügyben. A bűz- és légszennyezés kerületeken átívelő probléma, csak velük együttműködve tudjuk rendezni. Bár a szennyezés forrása Ferencvárosban van, közösen kell fellépnünk, mert ha mi nem állunk ki az itt élőkért, más nem fog helyettünk. Arra kértem Őket, hogy álljanak fel a bársonyszékekből, fotelekből, mozgassák meg zsibbadt végtagjaikat és tegyenek végre valamit. Válasz még nem érkezett.

Nem baj, én nem hagyom abba!

Október 17-én adatkikéréssel fordultam a Kormányhivatalhoz is.

A PE/KTSZ/37338/2015 ügyiratszámon összesített panaszbeadványok kapcsán az alábbi kérdést tettem fel:
– A panaszok kivizsgálásakor hányszor végeztek a helyszínen vizsgálatot?
Illetve az alábbi adatkérésekkel fordultam hozzájuk:
– a panaszok kivizsgálásához kidolgozott cselekvési terv,
– a helyszíni vizsgálatkor felvett jegyzőkönyvek,
– a helyszínen folytatott mérések jegyzőkönyvei.

November 2-án jár le a határideje a Kormányhivatalhoz benyújtott adatkikérésemnek is, addig kell beszámolniuk arról, mit tettek a szennyezés forrásának feltárásáért eddig, és mi módon próbálják azt felszámolni.

November 3-án pedig a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén újra napirendre vetetem a kérdést, s folytatom a harcot, nem létezik, hogy hónapokig szabadon, büntetlenül lehessen ezt megtenni.

Meg kell találni a szennyezést okozó üzemet, telephelyet, és azonnal be kell zárni!15291.jpg

2 hozzászólás “Büdösben még nem fagyott meg senki?” bejegyzéshez

  1. a rakospalotai vasuti megallonal meseltek hogy volt ilyen
    kinpadra vontak a cegeket, aztan egyszeri bejearas alkalmaval kiderult hogy egy ven nyanyus lepte meg a kornyeket

    egyertelmuen ez Tarlos hibaja, be kellene tiltani a vegyes tuzelesu kazanokat Budapesten

  2. Helyes! Keressedd meg, és jelents fel őket!
    …mert lehet, hogy tényleg egy csövi melegszik valahol rongyokból rakott tűznél, azt meg csak úgy lehet megtalálni, ha rajta kapják, úgy nem, hogy bejelentesz, és olyan emlékeket mesélsz, ami a kiérkező vizsgáló nem tud bezonosítani…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük