Büdösben még nem fagyott meg senki?

Büdösben még nem fagyott meg senki: Ferencváros nem foglalkozik a bűzszennyezéssel. A múlt héten írtam: valami bűzlik Ferencvárosban, penészes, dohos szagot áraszt magából, Bácskai János ferencvárosi polgármester pedig most is hallgat. Nos, azóta válaszolt Ferencváros Önkormányzata a megkeresésünkre: ráadásul tömören, precízen és lényegre törően tették azt. 

gas-mask-check--large-msg-130583939007.jpgHatáskör hiányában továbbították a panaszt a Pest megyei Kormányhivatalnak. Ennyi, egyetlen sort, mondatot sem pazaroltak arra, hogy milyen további lépéseket tesznek az ügyben. Egyetlen gondolat erejéig sem merült fel, hogy a szennyezéssel kapcsolatban bármilyen teendője lenne Ferencváros Önkormányzatának. Senkiben fel sem merült, hogy felelősséggel tartoznak az itt élőkért. S amúgy is: büdösben még nem fagyott meg senki.

Bácskai Jánost, a Ferencvárosi Önkormányzatot és a kerületi képviselőket ugyanis nem érdeklik a lakók panaszai. Nem zavarja őket, hogy a kerületből mérgek árasztják el a fővárost. Nem zavarja őket a bűz, a légszennyezés. Bátran játszadoznak az itt élők egészségével, nem érdekli őket, hogy a környéken tanuló diákok, a szomszédos lakóházakban élő gyermekek, az ipari területen dolgozók mit lélegeznek be.

screenshot_2015-10-29_14_47_26.pngA szaghatás a Soroksári úton a legerősebben a Soroksári út 160. szám alatti Opel Duna Budapest autószervíz környékén észlelhető, de elér Pesterzsébet városközpontjáig, sőt még azon is túl. Az ügyet az teszi pikánssá, hogy a szennyező bűzforrás ismét az Illatos úti Vegyi Művek közelében, azzal egyvonalban, a Soroksári és Gubacsi út mellett valószínűsíthető.

A múlt héten nyílt levelet írtam ferencvárosi képviselőtársaimnak, hogy segítsenek megoldani a problémát, lépjenek az ügyben. A bűz- és légszennyezés kerületeken átívelő probléma, csak velük együttműködve tudjuk rendezni. Bár a szennyezés forrása Ferencvárosban van, közösen kell fellépnünk, mert ha mi nem állunk ki az itt élőkért, más nem fog helyettünk. Arra kértem Őket, hogy álljanak fel a bársonyszékekből, fotelekből, mozgassák meg zsibbadt végtagjaikat és tegyenek végre valamit. Válasz még nem érkezett.

Nem baj, én nem hagyom abba!

Október 17-én adatkikéréssel fordultam a Kormányhivatalhoz is.

A PE/KTSZ/37338/2015 ügyiratszámon összesített panaszbeadványok kapcsán az alábbi kérdést tettem fel:
– A panaszok kivizsgálásakor hányszor végeztek a helyszínen vizsgálatot?
Illetve az alábbi adatkérésekkel fordultam hozzájuk:
– a panaszok kivizsgálásához kidolgozott cselekvési terv,
– a helyszíni vizsgálatkor felvett jegyzőkönyvek,
– a helyszínen folytatott mérések jegyzőkönyvei.

November 2-án jár le a határideje a Kormányhivatalhoz benyújtott adatkikérésemnek is, addig kell beszámolniuk arról, mit tettek a szennyezés forrásának feltárásáért eddig, és mi módon próbálják azt felszámolni.

November 3-án pedig a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén újra napirendre vetetem a kérdést, s folytatom a harcot, nem létezik, hogy hónapokig szabadon, büntetlenül lehessen ezt megtenni.

Meg kell találni a szennyezést okozó üzemet, telephelyet, és azonnal be kell zárni!15291.jpg

Valami bűzlik Ferencvárosban

Valami bűzlik Ferencvárosban, penészes, dohos szagot áraszt magából, Bácskai János polgármester pedig most is hallgat.

Szeptember végén kérdeztem, hogy: “Ön is érzi a szúrós, penészes szagot a Soroksárin vagy a Pesterzsébet lakótelepen?”

Akkor érkeztek az első panaszok, s azóta tömegek ostromolják a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Osztályát: – bár megkezdték az Illatos úti hordók elszállítását – Ferencváros most máshonnan támad, ismét szennyezi a környező kerületeket, elsősorban Pesterzsébetet.

budos.jpgA szaghatás a Soroksári úton a legerősebben a Soroksári út 160. szám alatti Opel Duna Budapest autószervíz környékén észlelhető, de elér Pesterzsébet városközpontjáig, sőt még azon is túl. Az ügyet az teszi pikánssá, hogy a szennyező bűzforrás ismét az Illatos úti Vegyi Művek közelében, azzal egyvonalban, a Soroksári és Gubacsi út mellett valószínűsíthető.

S a hatóságok ismét tehetetlenek, Ferencváros Önkormányzata hallgat és sunnyog, a Kormányhivatal pedig tehetetlen, bár munkatársai folyamatosan elérhetőek, felveszik a panaszokat, kimennek a területre, de a szükséges erőforrások hiányában, műszerek nélkül szaglásznak a Soroksári út mentén.

Szeptember utolsó hetében érkezett az első lakossági panasz, majd sorban jött a többi, napról napra egyre több. Október elsején már én is éreztem, így én is panaszt nyújtottam a Kormányhivatalnál, majd kerületi képviselőként, a környezetvédelmi bizottság elnökeként is felvettem velük a kapcsolatot.

Október 6-án Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság ülésén jeleztem a problémát és hogy többszöri telefonos egyeztetés után sem kezdte még meg a Kormányhivatal a méréseket, a bűzforrás megkeresését, kértem tehát a hivatalt, hogy segítsen a továbblépésben.

A kerület kérésemre meg is kereste a Kormányhivatalt, hogy milyen lépéseket tettek eddig és hol tart a kármentesítés. A múlt héten pedig, megunva a szomszédos kerület hallgatását Pesterzsébet Önkormányzata levélben fordult Ferencváros Önkormányzatához és tájékoztatást kért milyen intézkedéseket tett a bűz forrásának feltárására és a szennyezés megszüntetésére.001_2_1.jpg

Mivel érdemi információkhoz egyik irányból sem jutottak, október 17-én adatkikéréssel fordultam a Kormányhivatalhoz. 

A PE/KTSZ/37338/2015 ügyiratszámon összesített panaszbeadványok kapcsán az alábbi kérdést tettem fel:

– A panaszok kivizsgálásakor hányszor végeztek a helyszínen vizsgálatot?

Illetve az alábbi adatkérésekkel fordultam hozzájuk:
– a panaszok kivizsgálásához kidolgozott cselekvési terv,
– a helyszíni vizsgálatkor felvett jegyzőkönyvek,
– a helyszínen folytatott mérések jegyzőkönyvei.

Az eddigi egyeztetések azt mutatják, egyetlen lehetőség a Fővárosi Katasztrófavédelem segítsége lenne, nekik műszereik, mobil laborjaik, szakképzett embereik vannak. Tudják, azé a Katasztrófavédelemé, akinek a képviselője anno nem létező mérésekre hivatkozva állította, hogy nincs szükség az Illatos úton sem beavatkozásra, hiszen nincs katasztrófahelyzet.

Géczi Béla a Katasztrófavédelem Közép-pesti kirendeltségének vezetője április 21-én röviden, két mondattal elintézte az Illatos út ügyét: közvetlen katasztrófa-helyzet nem áll fenn. Így a katasztrófavédelem nem is rendelkezik hatáskörrel az ügyben.

Ha Orbán Viktor kádárjánosbácsis sapkáját felhúzva nem állt volna szóba Baranyi Kriszta képviselőtársammal, hogy meghallhassa a nép szavát és megtudhassa mérgektől szenvednek alattvalói, bizony akkor még ma is vegyi bombák füstölögnének a főváros közepén.

Bácskai polgármester úr pedig még mindig mondogathatná: „Ej, ráérünk arra még!”. De Orbán Viktor meghallotta a nép szavát és azóta szállítják is folyamatosan a hordókat. A kármentesítés első üteme tehát megkezdődött.

Apropó Illatos út:

Ma hozta nyilvánosságra a Greenpeace az Illatos út környéki lakott területeken vett porminták mérési eredményeit. Nagyon köszönöm azoknak, akik a megkeresésemre megengedték, hogy lakásukból, házukból mintát vegyenek. Sokan jelentkeztek, szülők, aggódó pesterzsébetiek, így segítségükkel Pesterzsébeten három helyszínen vett mintát Simon Gergely a Greenpeace szakértője.

A vizsgálat a három kerületből (Pesterzsébet, Ferencváros, Kispest) 11 mintában háromféle szennyezőt is kimutatott, melyek közül kettő szinte biztos, hogy a volt Budapesti Vegyiművek területéről juthatott ki. Ezek a DNBS (4-klór-3,5-dinitro-benzoesav), illetve a trifluorometil-benzaminok (más néven amino-benzotrifluoridok). Ezen veszélyes anyagok irritatívak, lenyelve mérgezőek.

Akut, egészségre közvetlenül káros mennyiségben nem találtak szennyezést, ám a kimutatott veszélyes anyagok megjelenése a környezetben aggodalomra ad okot. A további szennyezés megelőzése érdekében halaszthatatlan a kockázatok részletes felmérése és a terület teljes kármentesítése. A mérések eredménye ugyanis azt bizonyítja, hogy az Illatos úthoz közeli lakások, családi házak belső tereiben, szekrények alatt, erkélyeken, padlásokon még ma is jelen vannak a mérgek, pedig a Vegyiművekben már 2007 óta nem gyártanak semmit. 

További vizsgálatokra van tehát szükség a szennyezettség okának, és a Budapesti Vegyiművek által okozott szennyezés kiterjedésének megállapítására. Várhatóan egy-két héten belül a talajvíz minták eredményét is nyilvánosságra tudom hozni.karmentesites.jpg

A Greenpeace követelései a kormánytól, amivel maradéktalanul egyetértek:

  • Haladéktalanul vizsgálja ki, hogy az Illatos út mérgei veszélyeztetik-e a környéken élő
    lakosokat – és ha igen, hogyan.
  • Tegyen meg mindent azért, hogy az egykori BVM területén mielőbb megkezdődjön a teljes kármentesítés. Fontos, hogy a hatóságok garantálják: ne történjen az elszállítás során kiporzás, mert a felszedett hordók alatt és környékén maradt vegyi anyagokat szabadon kiviheti a szél.
  • Követeljen meg valós pénzügyi garanciát a veszélyes anyagokkal, technológiákkal dolgozó cégektől. Ez szavatolná „a szennyező fizet” elvének gyakorlati érvényesítését, és a károkért felelős vállalkozások pénzügyi helytállását a környezetben általuk okozott károkért. Egy ilyen jogszabály biztosítaná, hogy a jövőben ne menjen el sok tízmilliárd forintnyi közpénz olyan kármentesítésekre, amikor az állam áll helyt a valódi felelősök helyett.

 

De visszatérve a ferencvárosi bűzszennyezésre:

Kedves ferencvárosi képviselőtársaim!

Fel kellene állni a bársonyszékből, megmozgatni zsibbadt végtagjaikat és rendet kellene végre rakni a kerületben, mert ami Önöknél van az nem csak büdös, de az egészségre is ártalmas!

Szennyezik a vizeinket, a levegőnket, a villamos vonalaik mellett pedig halomban áll az illegális hulladék.

Az OK, hogy kitakarítottuk Önök helyett a Határ úti kiserdőt, de ebből most már elég! Tegyenek végre valamit Önök is az itt élőkért, állítólag erre esküdtek fel!