Nem kell útdíj, fizessenek az állami vezetők az autóhasználatért!

Tegnapi rádióinterjújában Orbán Viktor arra kért mindenkit, most tiltakozzunk az elkerülő utak fizetőssé tétele ellen, most szóljunk. Akkor most szóltam: az útdíjakban január elsejével bevezetett változtatások hazugságokkal, anomáliákkal és rendszerhibákkal terheltek.

smog-britain-468085.jpgMa délelőtt Petrovai László, XVIII. kerületi képviselőtársammal tartottunk sajtótájékoztatót a Dél-Pestet is sújtó agglomerációs adóról, arról, hogy miért hazug és káros az új rendszer. A miniszterelnök ígérete szerint a kabinet áttekinti a próbaüzem tapasztalatait, levonja az “értelmes” következtetéseket, nos, akkor most megírjuk miért vonják vissza az agglomerációs adót.

Egyrészt hazugság, hogy költségvetési többletbevétel érhető el úgy, hogy közben „mindenki jobban jár”. Ez egyszerű matematika! Az elkerülő utak és városi bevezető szakaszok fizetőssé tétele nem más, mint agglomerációs adó.

Másrészt az elkerülő utak célja, hogy tehermentesítsék nagyvárosainkat a környezetszennyező, és gyermekeink egészségét veszélyeztető átmenő forgalomtól, illetve hogy településeink úgy szerezhessenek, tarthassanak meg vállalkozásokat, hogy az azok által generált forgalmat ne kelljen elszenvedniük. Ezért voltak díjmentesek Európában mindenhol, eddig, ezentúl Magyarországon fizetnünk kell érte.

Orbán Viktor tehát téved. Amit hall, az nem a “próbaüzem gépházzaja”, az a tiltakozók hangja.

orbanos_blogos.pngRáadásul nem csak az újabb sarc miatt háborognak, hanem gyermekeik, családjuk egészségét és – a peremkerületekből, illetve az agglomerációból a döntésnek köszönhetően menekülő vállalkozások miatt – munkahelyeiket féltik. Az új útdíj nem más ugyanis, mint egy a városok környezetterhelését növelő, új agglomerációs adó.

Ezért is elfogadhatatlan, hogy amíg a kormány újabb sarcokat vet ki az autósokra, addig az állami vezetők díjmentesen használhatják, gyakran személyes célokra szolgálati járműveiket. Pedig a kormány eltúlzott szolgálatiautó-osztogatási gyakorlatának megszüntetésével kényelmesen meg lehetne takarítani azt a pénzt, amit az egyszerű autósok újabb megsarcolásától vár az állam.

Míg a gazdagabb európai országokban alig néhány tucatnyi személyautó áll a teljes államigazgatás rendelkezésére, a magyar kormány több száz állami vezető számára biztosít személyes használatú gépkocsit, indokolatlanul. Ez az értelmetlen és pazarló urizálás évente sokmilliárd forintba kerül az adófizetőknek.

Vizsgálják felül a megmagyarázhatatlanul bőkezű állami autóhasználati gyakorlatot, az indokolatlanul megítélt szolgálati autókat vegyék vissza a kedvezményezettektől, a magáncélú használatot pedig térítsék meg!

Egy szegény és egyre szegényedő ország államigazgatása ugyanis nem élvezhet ilyen luxusjuttatásokat. Az ország vezetői nyugodtan járhatnak közösségi közlekedéssel: a kormánynak így az urizálás helyett több ideje jutna az emberek mindennapi gondjainak megismerésére. Üljenek vonatra vagy szálljanak buszra ugyanúgy, ahogy a többi magyar ember teszi. Maximum ezentúl nem Gucci táskákkal járnának szegénységellenes demonstrációkra.smog-traffic-jam_2834608k.jpg

19 hozzászólás “Nem kell útdíj, fizessenek az állami vezetők az autóhasználatért!” bejegyzéshez

  1. Igen. Pazarlás a személyhez kötött szolgálati autó, hiszen egy vezető az ideje negyobbik részét NEM autóban tölti. Ezidő alatt más is használhatja. Így kevesebb állami autót kell venni és fenntartani.

  2. járhatnának a képviselők mondjuk vonattal. hozzanak törvényt rá, hogy ingyen utaznak a vonaton az igazolványuk felmutatásával, és kész. vagy már lehet, hogy hoztak is ilyen törvényt.

    random képviselő szépen felkel nyíregyházán reggel 3-kor. nyújtózkodik egyet, szép ruhába bújik, fogat mos (jobb esetben), kioson hogy fel ne kelljen nagymama, nagypapa, anyuka, apuka, feleség, gyerek. aztán kibiciklizik az állomásra, felszáll a vonatra, kb 8 órára már pesten is van, aztán elsétál szépen a parlamentig.

    visszafele ugyanez. kibírja, úgyis csak hébe-hóba kell bejárniuk.

  3. @Gerilgfx:

    “hozzanak törvényt rá, hogy ingyen utaznak a vonaton az igazolványuk felmutatásával”
    Én is szeretnék ingyen járni a BKV-n, nekem miért kell fizetni? A politikus miért különb? Neki nem fér bele a fizetésébe? Pedig vagy 10x annyit keres mint én. Fizessen csak mindenért nyugodtan, ahogy mi magyarok is.

  4. @lófaszka anál: nem baj az, ha kiváltságaik vannak a politikusoknak. nem kockáztathatjuk azt meg, hogy a politikus ne tudjon odaérni egy olyan szavazásra, amin mondjuk esetleg pont a te emberi jogaid egy része múlik. azonban fontos az anyagi racionalitás is.

  5. @Gerilgfx:

    1. Miért nem? Majd megvárják a többiek. Ha azok is BKV-znak, együtt fognak késni.
    2. MElyik fidesznyik merne mást nyomni mint amit a Vezér előir? Akkor egyáltalán minek 200 élő szavazógép a Parlamentbe? Ki kell baszni mindet, majd Viktorka nyomogatja egyedül. Sokkal olcsóbb, semmivel nem kevébé demokratikus.

  6. Kéne arról is egy cikket írni, hogy mi történne, ha a képviselői béreket, fizetéseket, illetményeket a minimálbérhez kötnék.

  7. Ööö. Mi demokraták is járjunk tömegközlekedéssel? Nem lehetne, hogy csak a NEM demokratikus képviselőkre vonatkozzon ez? 🙂

  8. @gizmo266: Azt a budos kurva eletbe!Ezt most elmentem egy eletre! Te istenkiraly vagy! Eskuszom a legelvetemultebb bertrollok sem tudnanak ilyen frappans, mindent elsopro ervet felhozni!

  9. @gizmo266: az a kevés tehetséges ember is elmenekülne a közszolgálatból, aki még ott van. maradnának a hiénák, meg még jönnének is újak. tényleg tök jó lenne.

  10. “hozzanak törvényt rá, hogy ingyen utaznak a vonaton az igazolványuk felmutatásával”
    Én is szeretnék ingyen járni a BKV-n, nekem miért kell fizetni? A politikus miért különb? Neki nem fér bele a fizetésébe? Pedig vagy 10x annyit keres mint én. Fizessen csak mindenért nyugodtan, ahogy mi magyarok is!
    Így van!!!
    Erről kell népszavazás! Ők miért is közlekednek ingyen?

  11. @Pistának jó lesz: A közszolgálatban köztisztviselők vannak, én viszont képviselőket írtam, úgyhogy tárgyi hibába estél. Megjegyezném, hogy a köztisztviselők/kormánytisztviselők bérei 8 éve nem emelkedtek, még a minimálbért/inflációt követően sem, és 2016 közepéig nem si fognak.

  12. Ami azt illeti, ha a képviselők csak tömegközlekedhetnének, sokkal pontosabb és igényesebb lenne a MÁV, a VOlán és a GYSEV (bár ez utóbbi erősen kezd ellépni)
    Ráadásul még tudnának beszélgetni is az emberekkel és fordítva.

    @Gerilgfx:
    Van.

    A képviselők jogállásáról szóló tv. úgy 25 éve terzsi ezt számukra lehetővé.
    Egyedül IC helyjegyet kell venniük.
    (Ismereteim szerint.)

  13. Szerintetek ha miniműlbéressé tennénk a politikát, az milyen hatással lenne a korrupcióra? Milliárdokról dönteni, és tízezreket keresni? Ilyen a világon nincs.
    Itt nem urizálásról van szó, hanem a jó öreg kádárkorszak szomszéd tehenét döglesztő csóróságpárti maradványról.
    Kapitalizmust hirdetünk, de akinek jobban megy az biztos egy korrupt tolvaj tróger.
    Amúgy egy politikusnak is 8 óra a munkaideje. Szabad szombattal és vasárnappal.

    Amúgy meg ha véletlenül lenne is az államigazgatásban tehetséges ember, az biztos nem dolgozna minimálbérét. Vagyis megint itt az utópia, hogy minőségi országban akarunk élni 12 fillérből.
    Akinek nem tetszik, annak el lehet menni. Tuti olyan országba fogsz menni, ahol a politikus pénzt keres, autót is kap, és ott ezzel semmi bajod nem lesz.

    Útdíj? Agglomerációban lakom, és napi 60-70km-et autózom. 8 litert eszik az autó, tavaly 2800-3000 között volt 100 km. Csak üzemanyagra munkábajárásra elment kb 350-360 ezer. 5000 ide-oda annyira nem befolyásol. Viszont a három gyerekem után jár az adókedvezmény havi 100ezer. Ebből havi 416 valahogy belefér.

    Aki meg autóval jár, és nincs 5000 forintja az hogy tankol?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük