Mondd, te kit választanál?

mayor 1.gifPesterzsébeten öt polgármesterjelölt közül választhatunk október tizenkettedikén. Közülük hárman fontosnak érezték, hogy az itt élők megismerjék programjukat, győzelmük esetén milyen Pesterzsébetért dolgoznak csapatukkal. A FIDESZ-KDNP és a JOBBIK jelöltje nem tisztelte meg blogunk olvasóit és a választókat azzal, hogy megtudjuk mit tennének ők a kerületért a következő ciklusban.

Fontosnak tartom, hogy a kerületi polgárok minél szélesebb rétege ismerhesse meg, kik milyen módon kívánják vezetni városunkat a következő ciklusban. Bölcs döntést ugyanis csak kellő ismeretek birtokában hozhatunk.

Fentieket figyelembe véve az Organikus Káosz, Pesterzsébet népszerű közéleti blogja helyet biztosított minden pesterzsébeti polgármester-jelöltnek, hogy bemutathassa programját.

Blogunk kérdései, mint ahogy azt az egyik polgármesterjelölt meg is jegyezte, azokra a témákra fókuszáltak igazán, amelyekről mi is írtunk az elmúlt négy évben. Külön köszönet azoknak a jelölteknek, akik megtiszteltek minket azzal, hogy minden kérdésünkre választ adtak.

Kérdéseink:

  • Mik lesznek a következő ciklus ötéves gazdasági programjában prioritásként meghatározva?
  • Milyen fejlesztések várhatóak?
  • Támogatja-e az óvoda összevonásokat?
  • Miután az iskolák államosítása számos helyen komoly problémákat okozott, milyen módon és hol kíván az önkormányzat proaktív módon segíteni?
  • Támogatja-e hogy stadion épüljön a Duna-parton?
  • Milyen módon javítaná a kerületben a közbiztonságot? Az Ön vezetésével csatlakozna-e a kerület a közösségi rendészeti programhoz? Milyen szerepet szán a kerületben az önkormányzatnak a bűnmegelőzésben?
  •  Átszervezné-e a közétkeztetést a kerületben?
  • A következő ciklusban milyen változásokért dolgozik a közlekedés javításáért?
  • Ismertesse a kerület ingatlan és ingó vagyonának gazdálkodásával kapcsolatos elképzeléseit!
  • Milyennek tartja a környezetvédelem helyzetét a kerületben és mit tenne a következő ciklusban? Mit tesz a Dél-pesti szennyvíztisztító bűzproblémájának kezeléséért?
  • Milyen változások várhatóak győzelme esetén a szociális és az egészségügyi rendszerben?
  • Mit szeretne a Duna-parttal és a Kiserdővel kezdeni?
  • Támogatja-e hogy a következő ciklusban az itt élők minél szélesebb köre véleményt formálhasson és a döntéshozatal részvételibbé váljon a kerületben? Ha igen miként tenné ezt?
  • Milyen lépéseket tesz a kerület gazdálkodásának átláthatóbbá tételéért, mik a legfontosabb problémák most?

S íme a válaszok: (a képekre kattintva elérhetőek teljes terjedelmükben)

szabados.jpg

Szabados Ákos a DK, az MSZP az Együtt és a PM polgármesterjelöltje.

Pesterzsébeten folyamatos megújulásra van szükség hiszen ez viszi előre az elmúlt években elkezdett munkát, valamint ez teszi lehetővé mind a lakosság által igényelt, mind az általunk eltervezett célok megvalósítását.

Tudjuk, hogy milyen Pesterzsébetet szeretnénk.

 Bővebben itt olvasható.

 

rózsa.jpgRózsa Mihály a Magyar Liberális Párt polgármester jelöltje.

Tenni akarok és fogok is azért, hogy a pesterzsébetiek életminősége javuljon, de azt nem tudom megígérni, hogy amit felettünk tesznek tönkre attól meg fogom tudni védeni pesterzsébeti polgártársaimat, de őszinteséget, nyitottságot, tisztességet és empátiát ígérhetek.

 

 

20.onkoval-volgyesi-krisztian.jpgVölgyesi Krisztián a 4K! és az LMP pesterzsébeti polgármesterjelöltje

A 4K! és LMP közös kerületi programjának kiemelt helyén az önkormányzati (közösségi) bérlakásprogram újbóli megteremtése van, ahol az önkormányzat felelős gazdaként bánik a tulajdonában lévő lakásokkal, felméri azok állapotát, szükség szerint helyreállítja azokat és jelentősen a piaci ár alatt bérbe adja azokat. 

Egy hozzászólás “Mondd, te kit választanál?” bejegyzéshez

  1. Szerintem ez az önkormányzati választás, akár csak a korábbiak, átgondolatlan, és egyáltalán nem tükrözi azt az elgondolást, hogy a megválasztottak képviseljék az őket megválasztókat. A feltett kérdések is a polgármestereknek szólnak, holott némelyik kérdést a terület önkormányzati képviselőjének kellene feltenni. Látni kell (kellene), hogy némelyik önkormányzati képviselő legalább annyi választópolgárt képvisel mint egy falunak a polgármestere, de anyagi forrással egyáltalán nem rendelkezik. Szerintem a kerület forrásait meg kellene osztani a polgármester és az önkormányzati képviselők között. A polgármester forrásait az önkormányzati képviselők adott esetben kiegészíthetnék, vagy a polgármester hozzájárulhatna az önkormányzati képviselők kiadásaihoz. A kis hibák kijavítása nem lehet a polgármester feladata, de pénz nélkül az önkormányzati képviselők sem tudják elvégeztetni. Én szeretnék úgy nézni az önkormányzati képviselőmre, mint a terület gazdájára. Vegye mindenki tudomásul, hogy pénz nélküli gazda nincsen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük