Négysávos épül a Kosutiban?

Lezárták a Kosuti autóval megközelíthető oldalát. (A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tilos lesz megállni március 26-án (szerdán) 6 órától délután 2 óráig a Kossuth Lajos utca páros számozású oldalán a 46. szám és az Ady Endre utca között.) Kirendelt közmunkások szépítgették a sétálót, kitakarították a parkolókat, majd légmentesen választópolgártalanították azt.

kosuti autópálya.jpg

A városvezetés vajon már a négysávos építésének tervein dolgozik, vagy megmarad a Kosuti?

Rendőrök, hatalmas felhajtás. Sokan bankrablásra gyanakodtak, majdnem eltalálták. A pénzünkért jöttek, de nem fegyverrel. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke jött el nagyot ígérni a pesterzsébeti kampány hajrájában.

A rövid látogatás elején gyalog közelítette meg a pesterzsébeti FIDESZ-irodát, ekkor még nem voltak járókelők az utcán, így számos kép is készülhetett. Majd egy rövid egyeztetés és akkor jött a probléma: valaki visszaadta a Kosutit a polgároknak, akik mentek is ügyes-bajos dolgaikat intézni, sétálni vagy a gyerekkel a közeli vonatos játszótérre. No, de a bátorság tekintetében kihívásokkal küzdő miniszterelnök állítólag nem csak a kihívóktól, de a választópolgároktól is fél. Így történhetett, hogy szemtanúk szerint a konvoj beállt a sétálóba az iroda elé, sietve beszállt a miniszterelnök és utána keresztül hajtott azon, meglepődés, néhány ingerült kiáltás és a nyuszi ül a fűben dal éneklése, ennyi maradt meg a látogatásból az itt élőknek. No, meg persze a zárt körben elhangzott ígéretek.

  • Vajon Földesi Gyula bátrabb-e miniszterelnök-jelöltjénél?
  • Ki mer-e állni a választók elé, hogy elmondhassa miért hagyta szétverni a magyar köz- és felsőoktatást?
  • Vajon ő is fél Hiller Istvántól, a kormányváltók jelöltjétől, vagy ő nem fut el gyáva nyúlként mint főnöke tette?

Ígéret szerint a napokban a kerületi polgárok részletesen is megismerhetik a választási kampány hajrájában tett ígéreteket. Ahogy Földesi Gyula már a „független és korrekt tájékoztatást nyújtó Pesterzsébet Újságban” felvetette miután a kormány átvállalta a kerület teljes adósságát (átrakta egyik sorról a másikra, de visszafizetni ugyanúgy nekünk kell), akár folytatódhat a további eladósodás is. Félreérthetően fogalmazott mondatai arra utalnak, hogy a Jódos-Sós fürdő rekonstrukciója lehetne a következő olyan projekt amire jelentős hitelt vehetne fel a kerület. Négy éve az én javaslatomra került bele a négyéves gazdasági programba a Duna-part fejlesztési programja kiemelt feladatként, ennek egyik fontos eleme a Jódos-sós fürdő, erre több érdekes terv is készült, egyben azonosak: a Duna-part erzsébeti részének egészét kell élő, közösségi terekkel megtölteni, egyes részeit külön kezelni nem szabad. Az elmúlt négy év a kerületben a megszorításokról, a leépítésekről, a romló közbiztonságról, oktatási intézményeink elhanyagolásáról, szociális intézményrendszerünk szétveréséről szóltak. Az indoka a kerület eladósodása volt, ezért tartom fontosnak, hogy a jövő évi fejlesztéseket, hitelfelvételeket előzze meg egyeztetés a kerületi polgárokkal. Ne fejünk felett döntsenek a sorsunkról, hanem pontos és kimunkált tervek alapján közösen dönthessünk Pesterzsébet jövőjéről. Én támogatom a Duna-part fejlesztését a tervek nélküli ígérgetést, a felelőtlen gazdálkodást és eladósodást nem.

  • Vajon többször is idelátogat Orbán Viktor a kerületbe?
  • Ha igen, akkor a városvezetés meddig megy el gesztusokban?
  • Épül-e négysávos a Kosutiban a sétáló helyén?

A látogatás megihlette a mémgyárakat is:

Kosuti Orbán és Rózsa Misi.jpgOrbán Viktor meglátogatta Rózsa Misit, a liberálisok kőszikla keménységű balbekkjét. 

Forrás: Facebook

3 hozzászólás “Négysávos épül a Kosutiban?” bejegyzéshez

  1. Kérdezi a riporter a csuti ártányt :
    -Mi a választási igérete Miniszterelnok úr ?
    -Folytatjuk…
    -Lehetne bovebben ?
    -Folytatjuk a lopást…

  2. Azt a kurva. Lehet, hogy Mesterházyra szavazok? Vagy valami szélsőséges libsire?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük