Panaszkodtak a lakók: áthelyezik a szelektív szigetet a Tátra téri piacnál

A kormány egyik fontos intézkedése volt a hulladékgazdálkodás államosításának, központosításának megkezdése, ez jelentős áremelkedést jelentett a vállalkozásoknak, s komoly visszalépést hozott a szelektív hulladékok elszállítása kapcsán.

Ennek is köszönhető, hogy évről évre egyre több panasz érkezik a szelektív szigetek állapota miatt. A Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság negyedévente vizsgálja felül a szigetek állapotát és próbál újabb és újabb javaslatokkal élni.

A múlt héten a Tátra téri piac melletti üveggyűjtőkkel kapcsolatos lakossági panasz és petíció kapcsán hozott döntést. Szőnyi Attila körzetes képviselő felmérése szerint egyrészt használják a környező a lakók közül és ők fontosnak is tartják, hogy megmaradjon másrészt a környező házakban az üvegtörés miatti éjszakai zaj sok lakót zavar. Ők aláírást is gyűjtöttek, és el is hozták nekem.

Ki is mentem személyesen megnézni az adott területet és javaslatokat készítettem az áthelyezésről, eredeti helyszínen tartásáról vagy az esetleges megszüntetéséről.

A bizottság pedig a sziget áthelyezéséről döntött: a Tátra téri piac mellett található szelektív sziget áthelyezését javasolta az INTEGRIT-XX Városüzemeltetési-, Szervező-, Fejlesztő- és Szolgáltató Kft. hulladéktárolói számára elkerített Tátra téri helyszínre, amennyiben az FKF részéről is megfelelő a tárolók elhelyezése.

Valamint az együttélés szabályait segítő táblák kihelyezését kértük az adott sziget köré, melyben kérjük a lakosságot, hogy 22 óra 06 óra között a zajszennyezés elkerülése érdekében üveget ne helyezzenek el a tárolóban. (Ez utóbbi megoldást több kerület is használja több kevesebb sikerrel, s a várhatón jövőre elkészülő zajvédelemmel foglalkozó rendelettel összhangba is hozható.)

Szóljunk bele mi is a Tátra téri fejlesztésekbe!

Folytatjuk Pesterzsébeten a közösségi tervezéssel összehangolt közlekedésfejlesztési munkát, a Gubacsi lakótelep sikeres projektje után ma megkezdtük a Tátra tér és közvetlen környezetének komplex közlekedésszabályozási vizsgálatát is.

Az internetes kérdőívek a következő linkek segítségével érhetőek el:

LAKOSSÁGI: https://forms.gle/gQzjZYqkrFifSmHN9

VÁSÁRLÓI:  https://forms.gle/zL66jQGqDhbbR1Tf6

Tavaly a Gubacsi lakótelep forgalomszabályozását végeztük el Somodi Klára képviselőtársammal közös javaslatunk alapján, idén a Tátra téren folytatjuk a munkát Szőnyi Attila képviselőtársam segítségével.

Tisztelt Tátra tér és környékének lakói és Tátra téri Piac és Vásárcsarnok vásárlói!

„Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzata megbízásából az UTIBER Kft. készíti el a „Budapest Főváros XX. Kerület Tátra tér és közvetlen környezetére vonatkozó részletes, közlekedésszabályozási vizsgálatot is tartalmazó környezetalakítási és forgalomtechnikai terv” című tanulmányt.

A lakosság és a vásárlók bevonásának első mozzanataként egy-egy ANONIM, azaz névtelen lakossági és vásárlói kérdőívet készítettek, melyben az itt lakók és az ide járó vásárlók „utazási szokásjellemzőiről” szeretnének tájékozódni.

Mindkét kérdőív kitöltése nagyjából 5-10 percet vesz igénybe.

A kérdőíveket két módon lehet kitölteni:

  1. Egy kétoldalas A4-es formátumú papíron
  2. Internetes (online) kérdőív formájában

A papír alapú kérdőíveket a következő helyszínen lehet megtalálni 2020. november 7-től kezdődően:

  • a TÁTRA TÉRI VÁSÁRCSARNOK ÉPÜLETÉNEK HÁTSÓ BEJÁRATÁNÁL.

A kitöltött kérdőíveket kérnénk a megadott helyszínen elhelyezett, és erre a célra kihelyezett dobozba elhelyezni, legkésőbb

  • november 23-án, hétfőn 14 óráig!

Az internetes kérdőívek a következő linkek segítségével érhetőek el:

LAKOSSÁGI: https://forms.gle/gQzjZYqkrFifSmHN9

VÁSÁRLÓI:  https://forms.gle/zL66jQGqDhbbR1Tf6

Tartsd életben! – életmentő készülék a Tátra téri piacon

Tartsd életben!

Életmentő készüléket (defibrillátort) kap a Tátra téri piac: a lakossági és képviselői jelzéseink nyílt fülekre találtak, a piacot üzemeltető Integrit XX Kft. már meg is rendelte a készüléket, a jövő héten érkezik, s a szükséges oktatás után kihelyezésre is kerül néhány figyelemfelkeltő táblával.

defi_3.jpgJanuár 9-én rosszul lett a Tátra téri piacon egy vásárló, sajnos a kiérkező mentő már nem tudott segíteni rajta. Információim szerint az elhalálozás oka tüdőelégtelenség volt, így nem segített volna rajta szakszerű és gyors defibrillálás sem.

defi_1.jpgA piacon segítők, telefonálókat és intézkedőket azonban így is a reménytelenség, a tanácstalanság blokkolta. Többen felvetették ha a piacon elérhető lenne egy defibrillátor és az ott dolgozókat felkészítenék hasonló esetek kezelésére akkor segíthettek volna, akkor tudják hová forduljanak, mit tegyenek. Ha táblák segítik a vásárlókat akkor feloldható a pánikhelyzet miatti görcs, s gyors. érdemi segítséget nyújthatunk egymásnak vészhelyzetben is.

A lakossági jelzések nyílt fülekre találtak, a piacot üzemeltető Integrit XX Kft. már meg is rendelte a készüléket s a jövő héten a szükséges oktatás után kihelyezésre is kerül. Köszönet Potoczky Attilának a társaság ügyvezetőjének, Kovács Eszter és Somodi Klára képviselőtársaimnak a gyors és hatékony munkáért!

A szívmegállás még nem azonos a szívhalállal, de a beavatkozás hiánya azt eredményezi.

A keringésmegállások döntő hányadát hirtelen szívhalál okozza, emellett a légzés zavara (pl. fulladás) csupán az esetek kis százalékában fordul elő. A hirtelen szívhalál Magyarországon vezető halálok. Évi 50.000 haláleset szív-keringési eredetű okból következik be. Ebből 20.000 eset a kórházon kívül történik. Ezen esetek 65-85%-ában kamrai szívritmuszavar, ún. kamrafibrilláció áll a háttérben, melyet a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége jellemez, ami lehetetlenné teszi a szív normális mechanikai működését.

A kamrafibrilláció egyetlen hatásos kezelési módja a defibrillálás, mely során áramot vezetnek keresztül a szíven.

Az újraélesztés ABC-jét minden laikusnak ismernie kell, mert adott esetben alkalmazása életet menthet. A BLS (Basic Life Support) kifejezés az alapszintű, illetve eszköz nélküli újraélesztésre utal. A BLS célja a légzés és a keringés biztosítása, míg a terápia elkezdéséhez szükséges eszközök illetve a szaksegítség a helyszínre nem érkezik. Az újraélesztés legfontosabb lépései.

Automata defibrillátor használatával azonban kevésbé gyakorlott segítők is el tudják látni az újraélesztést. Az AED-k (automata külső defibrillátorok), melyek elektródákkal a beteghez csatlakoztatva képesek a szívritmus elemzésére, kommunikálnak az elsősegélynyújtóval, kamrafibrilláció észlelése esetén figyelmeztetnek az elektrosokk szükségességére, és nekünk, életmentőknek csak engedélyezni kell egy gomb megnyomásával az életmentő áramütést, a teljesen automata készülékek esetében ez utóbbira sincs szükség. Ez utóbbi kerül ki a Tátra téri piacra is.

defi_2.jpg

Fogadóóra a Tátra téri piacon

 

Álljon meg egy szóra!

Képviselő-jelölti fogadóórát tartunk a Tátra téri piacon szombaton 10:00 és 12:30 között. Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Sós Ferenc, Gergely László, Mach Péter és Örvényesiné Csabai Rita kerületi képviselőjelöltek.