STOP PEDOFÍLIA!

A Közösen Pesterzsébetért képviselői csoport szerint kiskorúakat kényszeríteni arra, hogy hallgassanak az őket ért erőszakról olyan bűn, ami nem érdemel kegyelmet!

Gyermekvédelmi határozatban állt ki a pesterzsébeti képviselőtestület a gyermekek jogaiért, de a fővárosi kormánypárti politikusok felelősségének vizsgálatát is fontosnak tartjuk és ennek eredményéről be is számoltatjuk Szabados Ákost, Pesterzsébet polgármesterét.

2016 márciusában fogadta el a „STOP PEDOFÍLIA!” határozatot Pesterzsébet Önkormányzatának képviselőtestülete. Az apropót akkor az adta, hogy a pesterzsébeti Fidesz legalizálta volna a politikai pedofíliát, sőt a karácsonyi ajándékozás időszakában hagyományt is teremtett volna belőle.  8 éve Pesterzsébet példát mutatott a többieknek: képviselői nemet mondtak arra, hogy biodíszletként gyermekeket használjanak fel politikai álláspontjuk vagy tevékenységük népszerűsítésére és erre szólítottuk fel politikustársainkat is. Nem kívánják az oktatási és nevelési intézményeket eszközként felhasználni nézeteik terjesztésére, népszerűségük növelésére.

Most ismét foglalkoznunk kellett a gyermekvédelemmel kerületi és fővárosi szinten egyaránt. A kerületi FIDESZ frakciójának, vezetésének és a kerület fővárosi képviselőjének is tisztázniuk kell szerepüket és kiállniuk a nyilvánosság elé: elítélik és nem felmentik az ügyben érintetteket, legyenek azok akár fővárosi képviselők, református lelkészek vagy a kormány tagjai. Sajnos a testületi ülésen ezt az érintett fideszes politikusok egyelőre nem tették meg, sőt a kormánypártok politikai felelősségét mosdató gondolatokat fogalmaztak meg, de a vita után kezdő lépésként végül ők is megszavazták az ellenzék javaslatát a tényfeltárásról. Az irány jó, s nagyon reméljük, később a politikai és erkölcsi felelősséget is vállalni fogják.

Áltevékenység és propaganda helyett ugyanis valódi megoldásokra van szükség. Teljes körű kivizsgálásra, a tanulságok szakmai levonására, megerősített gyermekvédelemre, ami a szakszolgálatok és dolgozóinak megfelelő finanszírozását és fejlesztését jelenti. A kiskorúak abúzusa elleni védelem, a köznevelési törvény betartatása és a diákok, gyermekek, szülők jogainak védelme mindenekelőtt az intézményvezetők, intézményi dolgozók, a pedagógusok és nevelők munkája önkormányzati szinten, de mindannyiunk felelőssége. Nekünk kerületi politikusoknak kötelezettségünk, hogy ne várjunk a pedofilmentő kormányzatra, hanem vizsgáljuk meg a kerületi gyermekvédelmet. s ha a rendszer kerületi szinten hibákat tartalmaz, akkor közösen kell megoldanunk azokat.

Űzzük ki a politikai pedofilokat az óvodákból!

A pesterzsébeti Fidesz legalizálná a politikai pedofíliát, sőt a karácsonyi ajándékozás időszakában hagyományt is teremtene belőle. 

Ön helyesli, ha pártpolitikusok járnak óvodákba kampányolni?

Én nem, ezért határozati javaslatot nyújtok be a jövő testületi ülésre, hogy Pesterzsébeten senki se használhasson gyerekeket biodíszletként ahhoz, hogy politikai tevékenységét népszerűsítse.

pedophilia-to-be-classified-as-a-mental-health-disorder-for-legal-protection-for-pedophiles-lgbt-romans-1-gay-marriage.jpgA politikai pedofília ismét terjed, pedig két választás között félúton azt is gondolhatnánk csökken rá az igény. De nem, kormánypárti képviselők, polgármesterek, kormánytagok és fideszes pártvezetők ma is ott ólálkodnak óvodáink és iskoláink körül s minden lehetőséget kihasználnak, hogy beljebb kerülhessenek. Visznek adományt, ajándékot, karácsonyfát, műanyag motort, avatnak homokozót, liftet, térfigyelőrendszert, tornatermet. Bármire képesek csak, hogy csillogó szemű gyermekek közepén fotóztathassák magukat.

Az előző ciklusban, ráfordulva az országgyűlési kampányra még Grigorij Alekszandrovics Potyemkin is Pesterzsébetre látogatott, egy félig kész, fűtés nélküli óvodát is avattak Pesterzsébeten. Majd jött a csattanó: télvíz idején kivitték a bölcsődés gyermekeket az udvarra „napozni”, mert az segített megállítani a kihűlést, az óvodás gyermekek szüleit pedig megkérték hozzanak annyi pulóvert a gyereknek amennyit csak elbírnak. Szülők és a média segítségével sikerült akkor botrányt csapnunk, úgyhogy másnap előkerültek az olajradiátorok és a fűtést is elkezdték szerelni. A botrány lezárásaként, meglepő gesztusként reagált felvetésemre és kérdéseimre Földesi Gyula országgyűlési képviselő is, aki szintén részt vett az ünnepélyes megnyitón. Földesi Gyula akkor egyetértett velem, hogy nem szabad becsapni a gyerekeket és bocsánatot kért a szülőktől a történtekért (az óvodavezető persze elfelejtett, de ami késik nyilván nem múlik).

Lassan ciklusfelezőjéhez érkezik a kormány, a KLIK is a végét járja, napjai meg vannak számlálva, vezetői egyre reménytelenebbül a profession.hu-t böngészik. A télen azonban ismét megjelentek a fideszes politikusok és körbejárték a kerület összes óvodáját, ajándékot vittek és szuper „kampány”filmeket és fotókat készítettek a műsort adó boldog és hálás kisgyermekek között. Készült film az ES TV-nek, PR cikk a Pesterzsébet Újságnak (az külön megérne egy misét egy kerületi lapba hogy kerülnek be pártrendezvények), gyermekfotó cunami lepte el a fideszes Facebook oldalakat. Gyerekeket használtak biodíszletként ahhoz, hogy politikai tevékenységüket népszerűsítsék. Vittek a fideszes bácsik és nénik Legot, játékot, mandarint s mi szem- szájnak ingere.

A Pesterzsébet Újságban megjelent PR cikk szerint ráadásul mindezt hagyományteremtés céljából tették.Nos, én pedig ellenzem, hogy Pesterzsébeten elfogadottá váljon a politikai pedofília. A rendszerváltás egyik fontos alaptétele volt, hogy az oktatási és nevelési intézményekben nincs helye a pártpolitikának. Ezért is volt eddig alkotmányellenes. A sors fintora, hogy a fidesz házi alaptörvénye is tiltja amit képviselői tesznek.

pedo_1.jpgAz Eötvös Károly Intézet szerint a jelenleg is hatályos köznevelési törvény is egyértelműen fogalmaz: tilos a pártpolitizálás közoktatási intézményben.

A köznevelési törvény betartatása és a diákok, szülők jogainak védelme mindenekelőtt az intézményvezetők, a pedagógusok és nevelők felelőssége. A politikusoknak ugyanakkor kötelezettsége, hogy ne idézzenek elő olyan helyzetet, amelyben a pedagógusoknak, nevelőknek, akik sok tekintetben kiszolgáltatottak, a „politikai pedofíliától” kelljen megvédeniük a gyerekeket.

Fentiek miatt határozati javaslatot nyújtok be a jövő heti testületi ülésre, hogy Pesterzsébeten senki se használhasson gyerekeket biodíszletként ahhoz, hogy politikai tevékenységét népszerűsítse.

Állítsuk meg a politikai pedofíliát, üldözzük ki a gyerekeket kihasználó politikusokat az óvodákból!