Einstand a Duna-parton

BREAKING!!!

Győztünk! Megoldódni látszik a Duna-parti kerékpárút lezárásának kérdése.

Az index.hu információi szerint a kerítést építő Laterex Kft., – tájékoztatása szerint – mégsem épít kerítést, csak az oszlopok maradnak.

A kihelyezett táblán pedig ezentúl csak az illegális szemétlerakóknak szól a tiltás, nem a kerékpárosoknak. A cég cáfolja, hogy le akarná zárni a kerékpárutat. A Magánterület, belépni tilos! táblát nem a kerékpárosoknak, hanem a gépkocsival behajtó illegális szemétlerakók akadályozására helyezték el.

Az oszlopok nem akadályozzák a kerékpárosok és gyalogosok közlekedését, sőt a cég megjegyzi, hogy a kerékpárutat ők tartják karban.

Mondjuk erre azért annyira ne legyen büszke!

Tegnap reggel jelezték pesterzsébeti kerékpárosok, barátaim és lakóparki szomszédaim, hogy valakik a Duna-parton (is) futó EuroVelo 6-os kerékpárút lezárására készülnek. A kerékpárút ferencvárosi szakaszának egy részét ugyanis elkezdték lekeríteni. Mindez – mint a kerítésépítőktől a kerékpárosok megtudták – a Laterex kft. és a Ferencvárosi Önkormányzat között folyó területi vita eredménye.

18359293_1470101986367017_1944836159442191721_o.jpgMa reggel kimentem megnézni, egy tábla ugyan már most is óva int attól, hogy illetéktelenül behatoljak, de egyelőre csak a kerítés oszlopai állnak.

A Laterex Kft. képviselője szerint azonban szombatra lesz kész a kerítés. Aminek következtében a teljes Soroksári úttal párhuzamos Duna-parti szakasz gyakorlatilag használhatatlan zsákutcává válik majd a kerékpárosok és gyalogosok számára.

Az ügyben a Magyar Kerékpáros Klub tagjai is elkezdtek nyomozni, ők annyit tudtak meg, hogy az önkormányzat és a Laterex Kft. között a jogvita alapja az, hogy a 2024-es Nolimpia kapcsán felmérések készültek és kiderült a Laterex Építő Zrt. illetéktelenül parkolónak használ egy önkormányzati területet, amire visszamenőlegesen súlyos összegeket kellene fizetniük. Erre ők meg lezárták az E6 kerékpárutat, ami elmondásuk szerint, telekkönyvileg hozzájuk tartozik. A kerékpárosok szerint a 83/2014-es kormányrendelet vonatkozik erre a partszakaszra is, így ha a terület nem nagyvízi mederkezelési terv hatálya alá esik, akkor ilyen kerítést nem lehetne építeni. Ha pedig nagyvízi mederkezelési terv hatálya alá esik, akkor minimum szakhatósági engedély kell, amennyiben megfelel a feltételeknek. Ilyennel azonban nagy valószínűséggel a cég nem rendelkezik.

A mai testületi ülésen felkértem Szabados Ákos polgármester úrat, hogy egyrészt segítsen abban, hogy tisztán láthassunk az ügyben mi is történik valójában, s meddig fajulhat el az önkormányzat és a cég közötti cicaharc, másrészt járjon közbe az erzsébeti kerékpárosok érdekében, hogy ne zárják le a Duna-parti kerékpárutat.

Bár elsőre könnyen megoldható problémának tűnik, s jogszerűtlennek a cég lépése, sajnos Ferencváros Önkormányzata mostoha gyerekként kezeli ezt a területet, s félő, hogy most sem áll szándékában gyorsan megoldani a helyzetet.

Tavaly a pesterzsébeti “Átalakuló Duna-part”, a ferencvárosi  “Kulcs a városhoz, kulcs a közélethez” és a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató szervezésében, civilek, dél-pesti lokálpatrióták, futók, kerékpárosok és horgászok közös akciót szerveztek és rendbe raktuk a teljes ferencvárosi és pesterzsébeti partszakaszt. A kezdeményezésünk hatására akkor Ferencváros Önkormányzata is rendbe tette a zöldfelületeket és elvitte a kidőlt és kivágott fákat.

Idén csak Pesterzsébeten szerveztünk akciót. Így most Ferencvárosban ez a kép fogadott:

Illegális hulladéklerakatok egymás hegyén hátán.

Szombat este jelentkezünk! 🙂

Idén is összefogtunk a Duna-partért!

A Föld Napját hagyományosan azzal ünnepeljük meg a Duna-parton, hogy megtisztítjuk partjait, nádasait és felszámoljuk az egyre szaporodó illegális lerakókat. S bár a múlt heti, áprilisi havazás megviccelt minket, de ma bepótoltuk és kitakarítottuk a Duna-partot.

Az “Átalakuló Duna-part” szervezésében és a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató támogatásával, civilek, dél-pesti lokálpatrióták, futók, kerékpárosok, kisgyermekes szülők leptük el a partot egy délelőttre, és varázsoltuk élhetőbbé és tisztábbá.

Ezen a napon világszerte felhívják a figyelmet a felelőtlen és kizsákmányoló emberi tevékenység veszélyeire, a sokszínű élővilág, a Föld egész élő rendszerének védelmére és a fenntartható gondolkodás szükségességére.

Magyarországon a helyzet rossz és egyre romlik: a természetes vizek ökológiai állapota a beavatkozásra eurómilliárdokat adó Európai Bizottság friss jelentése szerint az elköltött összegek ellenére sem javult, miközben a klimatikus és civilizációs kockázatok egyre nőnek. Tegnapi hír, hogy a szervezet veszteséges működése miatt Csontos István, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója beadta a lemondását. Tarlós István főpolgármester szerint a szervezet működőképes (erről persze a Köteles utca lakói mást gondolnak), de a hangulat rossz, és belátható időn belül fizetési nehézségek léphetnek fel. Nem elég tehát, hogy évről évre nő az illegális hulladék mennyisége a fővárosban és egyre többet kell költsön a kerület is elszállításukra. Nem elég, hogy folyamatosan romlik a hulladékkezelés színvonala, és az elmúlt évben sehol nem lehetett például használt festéket leadni, nem elég, hogy képtelenek kezelni a szelektív szigetek körül kialakult illegális hulladéklerakatokat. Nem, most azt ígérik még rosszabb lesz.

A Párbeszéd ugyanakkor úgy gondolja, hogy amit országos léptékben a környezeti szempontokat ignoráló kormány képtelen kezelni, az helyi szinten társadalmi összefogással sokszor megoldható. Meggyőződésem, hogy a saját lakóhelyünkön, személyes aktivitással tehetünk a legtöbbet a környezetünkért.

Ezért is örülök, hogy pártállástól függetlenül elfogadták a meghívást a kerület képviselői is, akik velünk együtt közösen vettek részt a munkában.

18194138_623495134512712_6813688785623693543_n.jpg

Ráadásul ennek köszönhetően egyre többen ismerhetik meg közülük a kerület egyik eldugott kis gyöngyszemét, ahogy Gémesi Emese képviselőtársam fogalmazott „a kosz, illegális szeméthalmok mellett csörgedező kristálytiszta patakot”.

Remélem az ilyen és hasonló akcióknak köszönhetően eléri a képviselő-testületben a kritikus tömeget a környezetéért cselekvő, a fenntarthatóságot és környezetvédelmet kiemelten kezelő képviselők száma és közösen megmenthetjük a Duna ezen szakaszát is.

 Addig is, találkozzunk pénteken és védjük meg a Kiserdőt is!

Fotók: Kisuczky Bernadette és Gémesi Emese

Föld Napja a Duna-parton

Kosz, mocsok és rothadt vánkos,
Így üdvözöl Ferencváros!

A Föld napját hagyományosan azért ünnepeljük meg, hogy világszerte felhívjuk a figyelmet a felelőtlen és kizsákmányoló emberi tevékenység veszélyeire, a sokszínű élővilág, a Föld egész élő rendszerének védelmére és a fenntartható gondolkodás szükségességére. A Párbeszéd képviselőjeként meggyőződésem, hogy a saját lakóhelyünkön, személyes aktivitással tehetünk a legtöbbet a környezetünkért.

Sajnos a kellemes tavaszi hózápor megviccelt bennünket hétközben, és emiatt elhalasztottuk egy héttel a Duna-part takarítást. Szerencsére sikerült a legtöbb aktivistát elérnünk, és így egyetlen pár várt ránk ma délelőtt a hajóállomásnál, tőlük ezúton is, ismételten elnézést kérek. Ha már Föld Napja és Duna-part, s ha már ott vagyok, gondoltam végigtekerem a sikeres népszavazási kampánnyal megakadályozott LOPIMPIA 2024 legfontosabb evezős helyszíneit, a versenypálya tervezett vonalának partszakaszait. Tavaly pesterzsébeti és ferencvárosi civilekkel kétszer is végigtakarítottuk a helyszínt, akkor Ferencváros Önkormányzata is végre hajlandó volt kitakarítani és a kidőlt fákat eltávolítani.

Idén ilyen állapotok fogadtak a ferencvárosi partszakaszon (ezúton is köszönöm a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztatónak, hogy az erzsébetin nem).

A Duna ferencvárosi szakasza idén is a főváros legelhanyagoltabb része, illegális hulladéklerakók tömege, szemét-szemét hátán, kommunális hulladék, kidobott ágyak, rekamiék, TV-k…

De hazudnék, ha azt állítanám nem történtek fejlesztések a területen, íme:

Ha ezt valaki meg tudná nekem magyarázni miért történt, ki adott rá engedélyt és miért gondolta, hogy ezt így kell megoldani, az segítsen megértenem. Fel nem foghatom miért kellett az épület egyik felét felújítani, a másik felét pedig így hagyni.

Tegnap V. Naszályi Márta képviselőtársam meghívására részt vettem a „Föld Napja – városi zöldfelületek” konferencián, ahol bemutattam a pesterzsébeti közösségi tervezéses projektjeinket.

18033826_10209597249914114_6187487309542840237_n_1.jpgA beszélgetés során a legtöbbször felmerült kérdés az volt miként lehet meghonosítani, hogy a fejlesztések ne ad hoc történjenek, hogyan lehet meghonosítani a stratégiai tervezés folyamatait az önkormányzatokban, a közműcégek vezetésében. Miként lehet elérni, hogy részvételibbé váljanak a tervezést megelőző döntések, hogyan alakíthatóak ki a közösségi tervezés feltételei. Nem így.

Kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy eddig állandó problémát jelentett Ferencváros és Pesterzsébet határvonalának megállapítása ezen a partszakaszon. Most precízen kijelölték. S nyilván sorolhatnánk jobbnál jobb ötleteket, de nehéz komoly érveket felhozni ilyen eszement fejlesztések mellett.

Hétfőn utánajárok a hivatalokban ki a felelős a történtekért, s a fejleményekkel még jelentkezem.

A Párbeszéd szerint a Magyarországon élők számára a legnagyobb környezeti kockázatot a természeti örökségért felelőtlen Orbán-kormány és vazallus önkormányzataik jelentik, ám egyre több példa mutatja, hogy civil kiállással azt is meg lehet védni, amit a hatalom pusztulásra ítélt.

Ezért is:

– Ha zavar a teleszemetelt Duna-part. 
– Ha szúrja a szemed, hogy a lakókörnyezeted közelében ekkora a szemét.
– Ha tisztább és rendezettebb partszakaszon szeretnél kerékpározni és futni.
– Ha félted a kutyád a fertőzésveszélyes hulladéktól.
– Ha zavar, a nádas állapota. 

Akkor találkozzunk április 29-én a pesterzsébeti Duna-parton, a Gubacsi-híd alatti régi Hajóállomásnál!

Idén ha elegen leszünk, akkor a soroksári partszakaszra is elmegyünk.

Zsákokat és kesztyűt biztosítunk, próbálunk hajókat és egyéb segítséget szerezni a nádas megtisztításához.

Fogjunk össze a Duna-partért!

Takarítsuk ki a Duna-partot!

Képek a tavalyi takarításkor készültek.

Április 29-én, 9 órakor találkozzunk a pesterzsébeti Duna-parton, a Gubacsi-híd alatti régi Hajóállomásnál!

Civilek, dél-pesti lokálpatrióták, futók, kerékpárosok és horgászok közös akciója:

– Ha zavar a teleszemetelt Duna-part.
– Ha szúrja a szemed, hogy a lakókörnyezeted közelében ekkora a szemét.
– Ha tisztább és rendezettebb partszakaszon szeretnél kerékpározni és futni.
– Ha félted a kutyád a fertőzésveszélyes hulladéktól.
– Ha zavar, a nádas állapota. 

Akkor találkozzunk április 29-én!

Idén ha elegen leszünk, akkor a soroksári partszakaszra is elmegyünk.

Zsákokat és kesztyűt biztosítunk, próbálunk hajókat és egyéb segítséget szerezni a nádas megtisztításához.

Csatlakozz te is a Facebookon az eseményhez és kövesd a szervezési információkat, a pontos programot később tesszük majd közzé, vagy jelentkezz szervezőnek!

 

Fogjunk össze a Duna-partért!

duna_2.png– Ha zavar a teleszemetelt Duna-part. 
– Ha szúrja a szemed, hogy a lakókörnyezeted közelében ekkora a szemét.
– Ha tisztább és rendezettebb partszakaszon szeretnél kerékpározni és futni.
– Ha félted a kutyád a fertőzésveszélyes hulladéktól.
– Ha zavar, hogy a tavaly nyári viharkárokat azóta sem rendezte senki.

Akkor találkozzunk április 30-án, szombaton délelőtt 9 órakor a Gubacsi-híd pesterzsébeti lábánál, a Duna-parton és szedjük össze együtt a szemetet, tisztítsuk meg a partot és a nádast, tegyük járhatóvá a kerékpárutat!

A pesterzsébeti “Átalakuló Duna-part”, a ferencvárosi  “Kulcs a városhoz, kulcs a közélethez” és a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató szervezésében, civilek, dél-pesti lokálpatrióták, futók, kerékpárosok és horgászok közös akciót szervez. Zsákokat és kesztyűt a Teszedd! jóvoltából biztosítunk.

Regisztrálj a Facebookon! Kattints ide!

Tavaly májusban, a “Dunaparty Összefogás” rendezvényén takarítottuk ki a Duna-partot. Az országos takarítási naphoz a Duna-part számos települése csatlakozott, így Pesterzsébet is. A szervezést a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató vállalta fel, de számos pesterzsébeti civil egyesület is részt vett benne, így az Átalakuló Duna-part is.

Akkor sikerrel jártunk: sikerült megtisztítanunk a rendkívül szennyezetté vált Duna-partot és környékét. Ráadásul nemcsak a partot tisztítottuk meg a szeméttől, de két fűzfát is ültettünk és új szemeteseket is elhelyeztünk a sétány mellé. A szemetesek kihelyezése és a part rendezése bevált: idén sokkal kevesebb a szemét ezen a partszakaszon, jobban vigyáznak az itt élők a környezetükre. Idén szeretnénk folytatni: a híd túloldalát is szeretnénk kellemes, horgász és pihenőhellyé alakítani, ahol biztonságban, szép és tiszta környezetben sportolhatnak a kerületi futók és kerékpárosok.

Februárban  kezdeményezésemre, a 89,5 Music FM Délutáni Road Showközreműködésével felszámolták a pesterzsébeti oldalon az illegális lerakókat.

Ma a főváros legkoszosabb Duna-partja a szomszédos Ferencvárosban található. Szemét-szemét hátán, kommunális hulladék, kidobott ágyak, rekamiék, TV-k, autógumik… A tavalyi viharban kidőlt fákat azóta sem vitte el senki, sőt ahelyett, hogy legalább az úton fekvőket arrébb helyezték volna inkább utat vágtak bele, hogy az illegális szemetet a területre szállító autók közlekedni tudjanak a területen. Agyrém!

Márciusban a Víz világnapján pedig ferencvárosi szakaszon szerveztünk vízpart-takarítási akciót – a cél az volt, hogy Budapest egyik természeti különlegességét megszabadítsuk az emberi felelőtlenség hétköznapi terheitől, hogy a vízpart ismét az egyik ékköve lehessen a fővárosnak, és természeti élőhelyként, illetve rekreációs övezetként is méltó lehessen egy XXI. századi világvároshoz.

Most a két kerület összefogásában nem csak az út mentén, hanem a vízparton is takarítunk, megtisztítjuk a nádast, s a tavaly nyári vihar után kidőlt fák elszállítását, felaprítását is megszervezzük. A vízparti fákat ifjítjuk, a horgászlejárókat felújítjuk.

Találkozzunk április 30-án, szombaton délelőtt 9 órakor a Gubacsi-híd pesterzsébeti lábánál, a Duna-parton és szedjük össze együtt a szemetet, tisztítsuk meg a partot és a nádast, tegyük járhatóvá a kerékpárutat!

Regisztrálj a Facebookon! Kattints ide!

Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltűnjön! 

A környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.

Ezért indítottuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomon követjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

Küldd el nekünk az űrlap segítségével az információkat az illegális hulladéklerakatokról, hogy együtt tegyünk egy szebb, egészségesebb, élhetőbb világért! 

Kitakarítottuk a Duna-partot

Kubatov és kopasz elvbarátai megijedtek néhány PET palacktól, így kitakarítottuk mi a ferencvárosi Duna-part egy szakaszát a víz világnapjára készülve.

Egy hónapja kérdeztem: Kik is az igazi fradisták? Akik kopasz verőlegényként ijesztgetnek másokat, vagy akik tesznek is a Ferencvárosért, Dél-Pestért, a Duna-parton sportolókért?

Ezért is írtam nyílt levelet Kubatov Gábornak a Fradi elnökének, hogy az eddigi sikertelen szerecsenmosdatás helyett mutassa meg az FTC valódi értékeit, segítsen kitakarítani a Duna-partot. Kértem, hogy egyesületük mutasson példát és segítsen kitakarítani a ferencvárosi Duna-partot.

A Duna ferencvárosi szakasza ugyanis a főváros legelhanyagoltabb része, illegális hulladéklerakók tömege, szemét-szemét hátán, kommunális hulladék, kidobott ágyak, rekamiék, TV-k, autógumik… Ha valóban a Ferencvárosért dobogna az FTC elnökének a szíve akkor segített volna, hogy a kerület ezen része is szebbé, tisztábbá válhasson az itt élők számára.

A „Fidesz-közeli bűnözők, kopasz verőlegények”, azonban csak népszavazási kérdéseket benyújtani szándékozókat ijesztgetni képesek, de amikor tehetnének is valamit Ferencvárosért, a ferencvárosi sportolókért, akkor inkább a hasukat vakarva, a fotelben nyomogatják a TV távkapcsolóját.

Március 22-én világszerte a víz világnapját ünneplik, Budapesten viszont inkább szégyenkeznünk kellene a természetes vizek és vízpartok állapota miatt. A PM ezért idén vízpart-takarítással igyekezett emlékezetessé tenni a vizek ünnepét, és erre hívta dél-pesti polgárokat annak érdekében, hogy a vízpartjaink méltóak legyenek egy saját természeti értékeit felelősen kezelő XXI. századi világvároshoz.

Az 1992. évi riói környezetvédelmi világkonferencia óta március 22-e a víz világnapja. Egy elvben folytonos körforgásban lévő és állandó mennyiségű, a gyakorlatban azonban az emberi tevékenység, a szennyezés és a klímaváltozás miatt egyre fogyatkozó környezeti erőforrást, az egyik legfontosabb életfeltételt ünnepeljük ilyenkor, világszerte felhívva a figyelmet a fenntartható vízhasználat fontosságára.

Magyarországon a helyzet rossz és egyre romlik: a természetes vizek ökológiai állapota a beavatkozásra eurómilliárdokat adó Európai Bizottság friss jelentése szerint az elköltött összegek ellenére sem javult, miközben a klimatikus és civilizációs kockázatok egyre nőnek. A PM ugyanakkor úgy gondolja, hogy amit országos léptékben a környezeti szempontokat ignoráló kormány képtelen kezelni, az helyi szinten társadalmi összefogással sokszor megoldható.

A múlt hónapban kezdeményezésünkre, a 89,5 Music FM Délutáni Road Show közreműködésével felszámolták a pesterzsébeti oldalon az illegális lerakókat. Most a világnapon pedig ferencvárosi szakaszon szerveztünk vízpart-takarítási akciót – a cél az volt, hogy Budapest egyik természeti különlegességét megszabadítsuk az emberi felelőtlenség hétköznapi terheitől, hogy a vízpart ismét az egyik ékköve lehessen a fővárosnak, és természeti élőhelyként, illetve rekreációs övezetként is méltó lehessen egy XXI. századi világvároshoz.

Köszönöm az akcióban résztvevőknek a közös munkát!

Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltűnjön! 

A környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.

Ezért indítottuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomon követjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

Küldd el nekünk az űrlap segítségével az információkat az illegális hulladéklerakatokról, hogy együtt tegyünk egy szebb, egészségesebb, élhetőbb világért! 

Szólt a rádió: kitakarították a Duna-partot

Néha a hétfő reggelek sem olyan lehangolóak: délelőtt teljesen eltűnt a múlt héten feltárt Duna-parti illegális lerakó.

kicsi_dupla.png

Szerdán reggel írtam: „szemét lepi el a Gubacsi híd lábánál a Duna-partot. Az illegális lerakót egy felelőtlen vállalkozásnak “köszönhetik” az itt lakók és erre kirándulók. Az Önkormányzat egyelőre tehetetlen, a Kormányhivatal pedig nem tesz semmit.”

A téma népszerűnek bizonyult, a kerületből többen is megkerestek az ügyben, többségük egy lakossági szemétszedési akció szervezésében is szívesen részt vett volna. Az illegális, veszélyes hulladéklerakó feljelentő lapunkra is számos bejelentés érkezett az ország különböző pontjairól.

Péntekre pedig népmesei fordulatot vett az ügy: a Rendvédelmi Osztály munkatársai sűrűbben kezdtek járőrözni a Duna-parton. A hivatal ismét elkezdte szervezni a terület megtisztítását, leporolták a lerakó aktáját, előkerültek a Kormányhivatal iktatószámai, levelei.

Mindeközben a blogomat olvasva a 89,5 Music FM Délutáni Road Show műsorkészítőinek is megtetszett az ügy és hétfőre ideszervezték a délutáni műsort. Szombaton már Szabados Ákos polgármester úrral is sikerült egyeztetni, aki az azonnali fellépés mellett tette le a voksát.

A Szociális Foglalkoztató munkatársai hétfőn reggel ki is takarították a területet, csak a vállalkozó rozsdás konténereit hagyták a helyszínen, azzal, hogy másnap azokat is elszállítják, a költségeket pedig peres úton ráterhelik a területen működő vállalkozásra. Valószínűleg lelkes rádióhallgatók lehetnek az illegális lerakó gazdái mert, mit tesz Isten a konténerek egyszer csak szintén eltűntek, úgyhogy mire az ügy mellé álló 89,5 Music FM a délutáni Roadshow-jával kiért már csak a hűlt helyüket találta.

Üröm az örömben, hogy bár a helyi önkormányzat lépett – és úgy tűnik a vállalkozó is megijedt a média hatalmától – a rendőrség és a Kormányhivatal nem sokat tett eddig a helyzet rendezéséért.

A Rendvédelmi Osztály munkatársainak ugyanis hónapokkal ezelőtt sikerült is az egyik teherszállítót tetten is érni, a bizonyítékok összegyűjtése után büntetőfeljelentést is tett, de arról hogy hol tart az ügy senkinek semmilyen információja nincs. S a Kormányhivatal sem jutott sokkal tovább a bejelentés iktatásán.

Az adott terület bejáratánál ezeknek a vállalkozásoknak a táblái találhatóak:

Köszönöm mindenkinek, aki kiállt a Duna-part tisztaságáért és segített megoldani az ügyet:

  • Szabados Ákos polgármesternek,
  • Adorján Csillának és a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató munkatársainak,
  • A 89,5 Music FM Délutáni Road Show műsorkészítőinek
  • a Párbeszéd Magyarországért segítő aktivistáinak…

Most már csak vigyáznunk kellene a területre, megvédenünk természeti értékeinket. Sajnos egyre többször találkozunk az élővizek partján is hatalmas szemétkupacokkal, tengernyi úszó PET palackkal. 

Közös érdekünk, és kötelességünk, hogy ezeket eltüntessük!

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott szerint csaknem kétezer az Illatos útihoz hasonló illegális (vagy legális, de ellenőrizetlen) hulladéklerakó létesült. Ilyen például a nyáron feltárt soroksári illegális lerakat is, és a selypi azbesztszennyezés ügyei is.  Ezért a Párbeszéd Magyarország veszélyes hulladék bejelentő oldalt indított a honlapján. Vállaljuk, hogy az emberek bejelentései alapján utánajárunk bárhol is található az országban, és kezdeményezzük az államnál, önkormányzatnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltűnjön! 

A környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.
Ezért indítottuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomon követjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.
Küldd el nekünk az űrlap segítségével az információkat az illegális hulladéklerakatokról, hogy együtt tegyünk egy szebb, egészségesebb, élhetőbb világért! 

Illegális hulladéklerakó a Duna-parton

Szemét lepi el a Gubacsi híd lábánál a Duna-partot. Az illegális lerakót egy felelőtlen vállalkozásnak “köszönhetik” az itt lakók és erre kirándulók. Az Önkormányzat egyelőre tehetetlen, a Kormányhivatal pedig nem tesz semmit.

20160201_123152.jpg

Tavaly májusban, a “Dunaparty Összefogás” rendezvényén takarítottuk ki a Duna-partot. Az országos takarítási naphoz a Duna-part számos települése csatlakozott, így Pesterzsébet is. A szervezést a Pesterzsébeti Szociális Foglalkoztató vállalta fel, de számos pesterzsébeti civil egyesület is részt vett benne, így az Átalakuló Duna-part is.

Akkor sikerrel jártunk: sikerült megtisztítanunk a rendkívül szennyezetté vált Duna-partot és környékét. Ráadásul nemcsak a partot tisztítottuk meg a szeméttől, de két fűzfát is ültettünk és új szemeteseket is elhelyeztünk a sétány mellé.

Ma azonban ismét a képen látható állapotok fogadják az itt élőket. Szemét-szemét hátán, a kommunális hulladék mellett megjelentek a vegyszereket, veszélyes hulladékot is tartalmazó flakonok. Az illegális lerakó melletti telephely gazdája rakta ki a 3 konténert, amelyet azonban nem ürít ki rendszeresen, elszállításáról pedig nem hajlandó gondoskodni. Tavaly a kerület saját költségén egyszer már rendezte a területet, de napokon belül ismét megtelt szeméttel a lerakó. A Rendvédelmi Osztály munkatársainak sikerült is az egyik teherszállítót tetten is érni, de a helyzeten ez sem segített, pedig a bizonyítékok összegyűjtése után büntetőfeljelentést is tett.

Bár a Kormányhivatal a bejelentések hatására aktát nyitott, de eddig eredményeket nem tudott felmutatni. Ma én is bejelentést teszek, hogy gondoskodjanak az illegális lerakó megszüntetéséről, illetve közérdekű adatigényléssel fordulok hozzájuk, hogy a bejelentések miatt induló eljárás során tettek-e bármit, vagy csak az idő telik.

Sajnos egyre többször találkozunk az élővizek partján is hatalmas szemétkupacokkal, tengernyi úszó PET palackkal. Közös érdekünk, és kötelességünk, hogy ezeket eltüntessük!

Jelentsd be az illegális hulladéktelepeket nekünk, mi segítünk, hogy eltűnjön! 

A környezet értékeinek és a lakosság egészségének megvédése az állam felelősségi körébe tartozik. Az egészséges környezethez való alkotmányos jog biztosítása a hatályos alaptörvény és a vonatkozó alkotmánybírósági határozatok szerint is az állam alkotmányos kötelezettsége, amelynek nem tesz eleget.

Ezért indítottuk el a gazdátlan vegyibombák felszámolása céljából a veszélyes hulladék bejelentő oldalt. Vállaljuk, hogy a bejelentéseitek alapján utánajárunk bárhol is található az országban, majd kezdeményezzük és nyomon követjük az államnál az egészség- és környezetkárosító méreglerakatok felszámolását.

Küldd el nekünk az űrlap segítségével az információkat az illegális hulladéklerakatokról, hogy együtt tegyünk egy szebb, egészségesebb, élhetőbb világért! 

Stadionok helyett futópályákat!

Pesterzsébet nem kér a Tarsoly Csabákból és Kubatov Gáborokból!

Pesterzsébet irányt vált: a „professzionális” sport támogatása mellett/helyett az iskolai és tömegsport fejlesztését választotta. Új idők váltják a régit: az előző ciklusban használaton kívüli sportpályákat sem volt hajlandó a Quaestor-Lombard frakció vezette városvezetés megnyitni a tömegsport számára, most új fitt-parkot és futópályákat építünk. A mutyira és és a közpénzek eltüntetésére épülő profi foci mindenhatósága helyett, mi Párbeszédet kezdeményezünk a helyi futókörökkel, tömegsport egyesületekkel, az itt élőkkel.

valaszt_2_1.png

A képviselő-testület márciusi ülésén egy „fittpark” megépítéséről döntött a Kulcsár-lakótelepen, a park biztonságát a – Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslatára – térfigyelő kamerák biztosítják majd, és egy gumiburkolatú futópálya veszi majd körül a középre tervezett sportpályákat. A futópályát és a kosár és focipályákat a szomszédos általános iskola tanulói, az ESMTK birkózószakosztályának sportolói és az itt élők közösen használhatják.

sprtpalya_1.pngVéleményem szerint nagyon jó területet talált a hivatal a fittpark kialakításához. A szomszédos lakópark, lakótelep, és a családi házas övezet mellett található a sporttagozatos Gyulai István Általános Iskola és a Kruj Iván Birkózó Sportcsarnok is. Egy sportközpont alakulhat ki a kerület ezen részén a fejlesztésnek köszönhetően, ez az egy központú Pesterzsébet városszerkezetének kialakítását is jó irányba mozdíthatja el. Külön köszönet Nemes László és Somodi Klára képviselőtársaimnak akik az előterjesztés végső simításait végig egyeztették a hivatallal és az érintett szervezetekkel.

A testületi ülésen azonban elmondtam, hogy a kerületi futótársadalom jelentős része eddig is és ezt követően is máshol fog futni és azt kérik a képviselő-testülettől, hogy további futópályák kialakítását is kezdeményezzük. Az előző ciklusban a fideszes városvezetés a Duna-parton egy használaton kívüli sportpályát sem volt hajlandó megnyitni ideiglenesen a soroksári gyilkosság után sem, amikor a teljes futótársadalom a hivatal segítségét kérte. A szomszédos kerületben történt kegyetlen gyilkosság miatt a pesterzsébeti futók által is kedvelt útvonalon megállt az élet, az eddig pezsgő, futókkal, görkorisokkal, kutyasétáltatókkal és kerékpárosokkal teli útvonalon szinte senki nem közlekedett. A Duna-part helyett a lakótelepek belső utcáin, autók és babakocsik között kocognak a sportolni vágyók. Azt írtam akkor: meggyőződésem, hogy a kerületi futók érdekeit nem a halálbüntetés visszaállítása szolgálja, hanem a kerületi tömegsport támogatása nyújt megoldást. A professzionális sport mellett igenis fontos a tömegsport támogatása is, lehetőséget kell nyújtani a kerületben élőknek, gyermekeknek, diákoknak és felnőtteknek egyaránt az egészséges életmódra, az ingyenes sportolásra. A fideszes városvezetés akkor fityiszt mutatott.

stdionos.jpgMost évekkel később szintén kimaradt az egyeztetés mind a kerületi futókörökkel, mind az itt élőkkel. Az épülő futópálya csak kiindulópontja lehet a váltásnak: Pesterzsébet az egyre hanyatló, pénzmosásra és mutyira épülő „profi” sport mellett a tömegsport támogatását és fejlesztését támogassa, folytassuk amit most elkezdünk: épüljön futópálya a Duna-parton és a kerület központjában egyaránt. Keressünk helyet kosárlabda pályáknak, mindenki számára megnyitott focipályáknak.

Az itt élők két éve megakadályozták, hogy stadion épüljön egy csendes Duna-parti lakótelep mellett, most találjuk ki együtt milyen legyen Pesterzsébet rekreációs övezete. Találjuk ki hol legyenek futópályák, fittparkok, kerékpárút, közösségi tereink!

Köszönöm Szabados Ákos polgármester úrnak, hogy befogadta a javaslatomat és jövőre folytathatjuk a futópályák tervezését a kerület más pontjain is:

„Pesterzsébet Önkormányzatának képviselő-testülete elkötelezett a kerületi tömegsport fejlesztésében, ezért a kerületben élőkkel a helyi tömegsport egyesületekkel futókörökkel és a futótársadalommal együttműködve futópályák kialakítását kezdi meg. Ezért a képviselő-testület úgy határoz, hogy a Kulcsár lakótelep mellett fittpark létesüljön gumiburkolatú futópálya kialakításával. A további fejlesztések tervezéséhez a lakosság véleményét becsatornázva lakossági fórumot tart és annak tapasztalatait leszűrve a költségvetés lehetőségeit felmérve javasol majd további futópályákat.”

futo_gyerekek.jpg

Requiem egy véderdőért

A kiirtott erdők helyén mindig szemétkupacok nőnek.

Nőnapon sétáltunk a kerület határán található kertészetbe virágért a fiúkkal. Az utolsó vasárnap, amikor könnyedén megtehettük, kihasználtuk.Tavasz, napsütés, zöldülő rét, sitt és szemét fogadott minket útközben.

Bár azóta sem értem, hogy vasárnaponként miért nem vehetek ezentúl virágot a feleségemnek,  a fiaim pedig miként fogják tudomásul venni, hogy anyák napján idén elmarad a kerékpártúrával összekötött virágbeszerzés. A fiúk reggelit készítenek, kávét főznek majd elmennek virágért, egy kis kirándulás, tavasz. Az édesanya pedig pihen, készül az ünnepre ami róla szól, izgul is, talán pityereg is, ritka órák az ilyenek. Kár hogy Semjént ez zavarta, a családon belüli erőszak persze nem zavarja, vakkomondor OK, virág nem. A KDNP nevű álkeresztény pártszerűségnek nem a hagyománytisztelet és az erkölcs az erőssége, a családellenesség az összetartó erő. Nos, ez most sikeres projekt volt a részükről, az egyszer biztos.

2013 nyarán tarolták le a véderdő maradékát, majd júliusban ezt legalizálta is a testület. Módosította a rendezési terveket, papíron is megszüntette a véderdőt, a fejlesztések azonban nem kezdődtek meg. Sittel, szeméttel teli csupasz területek, sötétedés után acsargó harci kutyák, ha melegszik az idő, pedig jön megállíthatatlanul a bűz a szennyvíztisztító felől.

Két éve írtam: bár a pénznek nincs szaga, kerületi lakosként felháborít hogy a Duna-parton élők lesznek kénytelenek a szennyvíztisztító bűzét szagolni, csak azért hogy a parlagfű koalíció által támogatott vállalkozók szabadon építkezhessenek a kerületben, a környezetvédelem és légszennyezés pedig ilyen esetekben nem akadály.

Most az is bebizonyosodott, hogy a kiirtott erdők helyén mindig szemétkupacok nőnek.