Új időszámítás kezdődik a kerületben a közbiztonság területén. A GŐZGÉP-FIDESZ-székházak megmentése után végre a kerületben élők védelme is fontossá válhat Dél-Pesten. Az elmúlt két és félév ámokfutása után felülbírálja hibás döntéseit a képviselő-testület.
A 2010-es választások után a többségi GŐZGÉP frakció gyakorlatilag néhány hónap alatt verte szét a kerületben a bűnmegelőzés teljes intézményi rendszerét: megszűntette a Bűnmegelőzési Centrumot, összeveszett a kerületi polgárőrséggel, elköltöztette a Pince Ifjúsági Irodát, felszámolásra ítélte a kerület közbiztonságának fejlesztésért alapított közalapítványt. Az Orbán kormány megszorító csomagjának és a kerületi bűnmegelőzési program csődjének köszönhetően mindennapossá váltak az erőszakos bűncselekmények és mindent ellopnak, ami mozdítható.
A közbiztonság állapota mára olyan helyzetet teremtett, hogy a narancsos városvezetés az utolsó utáni pillanatban megváltoztatta álláspontját. Bár 2010-ben úgy döntöttek nem az önkormányzat feladata a bűnmegelőzés a kerületben, hanem csupán a rendőrség ügye, végre felismerték: ez a politika nem folytatható. Visszaléptek a közalapítvány megszűntetésétől, sőt komoly erőforrást biztosítottak a további működéshez. Frissíti a képviselő-testület a sportkoncepciót és tavalyi döntésének megfelelően két év után ismét támogatja a helyi közösségek erősödését (közösségi kertek, civil szervezetek…).
Március 14-én pedig újra napirenden az önkormányzat és a kerületi polgárőrség megállapodási tervezete. A javaslat szerint tevékenysége során az alábbi területekre fordít kiemelt figyelmet a polgárőrség:
- a rendőri tevékenység segítésére a közterületi járőrszolgálat folyamán,a lakókörnyezetekben a közterületen és a közterületről elkövetett bűncselekmények megelőzésére,
- figyelő-jelző szolgálat ellátására,a gyermekintézmények (óvoda, iskola), játszóterek körzetében a gyermekek sérelmére irányuló bűncselekmények és balesetek megelőzésére,
- különösen hétvégén éjszaka a közintézmények, üzletek zártságának ellenőrzésére, az éjjeliőrökkel és a portásokkal való folyamatos kapcsolattartásra,
Mindezeken felül a megállapodás szerint kiemelt figyelmet fordít a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények, a betöréses lopások, a színesfémlopások, a kerékpár lopások megelőzésére, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, a gyermek- és fiatalkorúak közbiztonságot veszélyeztető csoportosulásaira.
Környezetvédelmi tanácsnokként külön öröm hogy bekerült egy figyelő szolgálat Pesterzsébet illegális szemétlerakó-helyeinek felderítése, megfigyelése céljából. A Pesterzsébeti Polgárőrség tájékoztatja az Önkormányzatot az illegális szemét-lerakóhelyek földrajzi helyéről, és az illegális szemétlerakókat figyelmezteti a tevékenység felfüggesztésére, elszállítására, valamint szabálysértési eljárást kezdeményez ellenük.
A polgárőrség általános célja a közösségi bűnmegelőzésen belül a civil, lakossági közreműködés biztosítása a bűncselekmények megelőzése érdekében. Széleskörű társadalmi összefogásra épül, alapja az állampolgárok pozitív érzelmi kötődése szűkebb környezetükhöz, tenni akarása a lokális környezet életfeltételeire kedvezőtlenül ható jelenségek távoltartása, megszüntetése vagy visszaszorítása érdekében.
Hatalmas lehetőség nyílt meg Pesterzsébet számára, bár két és fél évet elvesztegettünk (az LMP programja tartalmazta a most meghozott döntéseket is), de még nem késő cselekednünk.
A működő és sikeres polgárőrség erősíti az önkormányzat a lakosság közötti bizalmat, különösen igaz ez Pesterzsébet vonatkozásában, ahol az itt élők a legfontosabb problémának a közbiztonság romlását tartják. A polgárőrségre jellemző ellenszolgáltatás nélkül végzett közösségi tevékenység, az önkéntesség elve biztosíthatja a részvétel növekedését. A kerületben végzett tevékenység az itt élők összefogásán alapuló új keretek között kiterjedhet lakókörnyezeti közösségek biztonságát, önvédelmi jellegű együttműködését biztosító mozgalmak (például Szomszédok Egymásért – SZEM) támogatására is.
A következő lépés ennek támogatása kell legyen. A jószomszédi kerekasztalok, civil szervezetek, közösségek képesek lehetnek Pesterzsébeten is elindítani a Szomszédok Egymásért mozgalmat. A szomszédok odafigyelő együttműködésén alapuló mozgalom az 1960-as évek második felében az Egyesült Államokból indult útjára, mint az állampolgárok széleskörű részvételével megvalósított bűnmegelőzési program. A 2000-ben lefolytatott felmérés szerint Angliában és Wales-ben a háztartások több mint egynegyede, az Egyesült Államokban azok 40 %-a vett részt a mozgalomban. Ez a legszélesebb körben elterjedt, a kormányok által is támogatott bűnözés-csökkentési módszer. A szomszédok jobban odafigyelnek a gyanús történésekre, ezeket jelentik a rendőrségnek, így a lebukás esélye is nagyobb.

Az első nőnap 102. évfordulójának alkalmából a szeretteinknek és barátainknak, munkatársainknak kiosztott virágokon túl itt az idő felhívni a figyelmet a nők esélyegyenlőtlenségére is. Nem egyetlen napon kell a nőket ünnepelni, hanem minden nap biztosítani számukra az egyenlő feltételeket.
A magyar nők munkaerő-piaci helyzete sajnos számos tekintetben rosszabb, mint a más európai országokban élőké. A gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága hazánkban a legalacsonyabb az Európai Unióban, mivel a 3 év alatti gyermeket nevelők alig 10%-a dolgozik, ami az uniós átlag harmada. A dolgozó nők alacsonyabb fizetésre számíthatnak, mint a férfiak, melyet jól mutat, hogy a női munkavállalók a férfiak alapfizetésének csupán 93 százalékát kapják meg, ráadásul a prémiumaik és teljesítmény alapú kifizetéseik is jóval alacsonyabbak. Ugyanez igaz a női felső vezetőkre: bérük 30%-kal alacsonyabb, mint a férfiaké.
A tavalyi utolsó testületi ülésen nyújtottam be egy
Egyetlen szülői panasz érkezett januárban.




Pesterzsébet környezetvédelmi tanácsnokaként egyik fontos feladatom a kerület
Egyrészt tanácsnoktársaimnak jövőre lesz még egy utolsó esélyük a költségvetés véleményezésére, remélem akkor élnek majd vele. Másrészt a környezetvédelem és a fenntarthatóság képviseletének fontos sikerének értékelem, hogy az elmúlt évek javaslatai, ötletei közül számosat tartalmaz az idei javaslat.
Komoly szülői tiltakozást váltott ki több dél-pesti kerületben is az elmúlt években a közétkeztetés helyzete. A kormányváltás után színre lépő Pensio 17 Kft. szülői közösségek és pedagógusok véleménye szerint rossz minőségű ételekkel eteti a gyerekeket. Nehezen felismerhető levesek, folyékony és üres főzelékekről szólnak a városi legendák.
Így Pesterzsébeten a Benedek Elek Általános Iskola után újabb intézmények csatlakoznak a programhoz (a Gézengúz Óvoda (Zalán u. 11. intézmény); és a József Attila Általános Iskola és Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola).
Az ellenzéki MSZP frakció vezetője a költségvetési vita kellős közepén szerette volna berekesztetni a vitát, a felszólalásra váró képviselők legnagyobb meghökkenésére pedig az MSZP frakció meg is szavazta a vitazárást. A Fidesz frakció azonban kivételesen nem támogatta, hogy vita nélkül döntsünk a kerület idei költségvetéséről.