Az őszi lomtalanításról – ahogy a rendészek látták

A lomtalanítás – az előzetes tervekkel ellentétben – az eddig megszokott időben, augusztus 24. és szeptember 8. között zajlott.

Három éve magam is csatlakoztam a rendvédelmi osztály munkatársaihoz, hogy megnézzem pontosan mit végeznek ebben a 2 hétben, s min lehetne, kellene változtatni.

Idén összesen 17.520 m3 hulladékot, lomot pakoltak ki az itt lakók és az illegálisan más településekből ide szemetet ideszállítók, melyet az FKF Zrt. határidőre el is szállított.

Az elmúlt években folyamatosan nőtt az illegális hulladékelhelyezések esetében a tettenérések száma, s számos mobilkamerákat helyeztünk ki a legfertőzöttebb lerakókhoz… A szemét mennyisége persze ennek ellenére csak nő.

A gyarapodó kerületi szeméthalmok csökkentésére ugyanis szemléletváltozás és a hulladék újrahasznosítása nyújt hatékony megoldást, ez biztosíthatja hosszútávon, hogy zöldfelületeink ne váljanak illegális lerakókká. Ezért is nyújtottam be módosító indítványt már a 2018 évi költségvetéshez is, is hogy felépüljön egy komplex újrahasználati központ.

Egy hulladékudvar (a területén lehetőleg egy szemléletformáló és újrahasználati központot is kialakítva, ahová a lakosság azokat a régi tárgyakat, használati eszközöket vihetné, amelyek számukra már nem kellenek, ugyanakkor mások azt még használni tudják) létesítése elengedhetetlen ahhoz, hogy csökkenthető legyen az illegális szemét mennyisége Pesterzsébeten és élhető maradhasson a kerület lomtalanításkor is.

Sajnos hiába volt anno meg a fedezet a tervekre Pesterzsébet és Soroksár polgármesterei azonban azóta sem tudtak megállapodni abban hol épüljön meg a közös hulladékudvar, mindketten ugyanis a másik kertjébe szeretnék telepíteni azt.

A projekt részeként két Szemléletformáló és Újrahasználati Központ épült a XV. és a XVIII. kerületben.

Így idén is hasonló módon zajlott a lomtalanítás mint eddig, az FKF, a rendőrség, a fővárosi és a kerületi rendészet együttműködésében:

  • A főváros
    • nappal két járművel, 4 fővel
    • éjszaka pedig 1 járművel 2 fővel
  • a rendőrség
    • nappal két járművel,
    • éjszaka pedig 1 járművel vett benne részt.
  • Sőt a polgárőrség is 3 alkalommal is teljesített járőrszolgálatot az időszakban.

Bár évről évre nő a hulladék mennyisége és egyre többen teherautóval hozzák be a kerületbe, idén is sikerült elkerülni az összeomlást. A folyamatos járőrözésnek köszönhetően csak 4 alkalommal kellett kellett az FKF Zrt-nek a hirtelen megjelenő hatalmas hulladékhegyeket idő előtt, azonnali érkezéssel elszállítania.

Idén a lomis (foglalt) táblák zömét is beszedte a rendvédelmi osztály, s számos esetben sikerült megakadályozni, hogy teherautókból szemetet pakoljanak le a köztereinkre, parkjainkba.

Ezúton is köszönöm a szomszédainknak, a közvetlen lakókörnyezetemben élőknek, hogy idén is több-kevesebb sikerrel betartottuk, hogy csak a megadott csomópontokon helyeztük el a lomokat, így kevesebb zajjal, kosszal és éjszakai balhéval jártak ezek a napok.

Külön köszönöm azoknak, akik plakátokat, szórólapokat gyártottak és helyeztek ki a társasházakban, illetve figyelmeztették a frissen beköltöző új lakókat, albérlőket a Duna-parton kialakult szabályokra!

Egy hozzászólás “Az őszi lomtalanításról – ahogy a rendészek látták” bejegyzéshez

  1. Köszönöm en is ,nagy szüksegvan Önökre,soka vandorlo,es azidöskori elhalalozok száma,gondolom ebböl van a nagyobb lomtalanitás,helyenkent.
    Kitartást kivanok önöknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük