Strandot építenek fák és árnyék nélkül?

A főváros felkészült a szokatlanul hideg, február végi időjárásra: 2 méteres sitt, építési törmelékhalom alá temeti a Duna-parti fákat. De vajon ki menti meg Tarlóstól a pesterzsébeti fákat?28378900_1832895746743777_9132073016481810235_n.jpg

Amelyiket pedig nem tudja sittel betemetni, azt nemes egyszerűséggel kivágja.

  • Vajon miért úgy vág bele minden beruházásba a főváros, hogy kivág minden fát.
  • Miért kell fa- és árnyékmentes strandot építeni?

Jaj úgy élvezem én a strandot
Ottan annyira szép és jó…

20180227_082725.jpgIdén ismét a választási kampány fő témája Pesterzsébeten (2010 és 2014 után harmadszor) a főváros egyetlen jódos-sós gyógyfürdője, amit több mint egy évtizede zárattak be, miután működtetése veszteséges volt. Immár harmadszor ígérte az éppen aktuális fideszes képviselő-jelölt kampányüzenetként, hogy újranyitja a fürdőt. A meglepetést az okozta, hogy úgy tűnik most talán be is tartja, így harmadszorra már nem ég rá a hamis ígéret vádja. Már az idén megkezdték ugyanis a létesítmény felújítását, így a tervek szerint 2019 nyarán már vendégeket is fogadhat.

A beruházó Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a kétmilliárdos projekt keretében egy tizennégy medencés, egész évben üzemelő gyógy- és élményfürdőt tervez a helyszínre. 

Pesterzsébeti lokálpatrióta képviselőként az elmúlt évek egyik legfontosabb fejlesztésének tartom a fürdőberuházást. A fürdő az 1920-as évek végén épült a Duna partján. A létesítmény két saját, fúrt kúttal rendelkezett, az egyikből 43 fokos termálvíz, a másikból 15 fokos ásványvíz tört föl. Utóbbit fogyasztás céljából palackozva árusították is, a fürdőzéshez pedig két, Truman mozdonyról származó kazán segítségével melegítették fel. A pesterzsébeti fürdő annak idején kültéri hullámmedencéjéről is híres volt, mely egyes információk szerint Európa első hullámmedencéje volt.

Gyerekes szülőként ennek ellenére fontos szempontom strandválasztáskor, hogy mekkora a fürdő területén elhelyezkedő fák biztosította árnyékos terület. Nos, itt úgy tűnik néhány évig egyáltalán nem lesz árnyas fa.

Ilyen volt:

Ilyen a terveken:

27164376_1529185167130298_4414694929422097657_o.jpg

S ilyen most:

20180227_081846.jpg

Tavaly mutatták be a képviselőtestület ülésén a fürdő látványterveit, beruházási ütemterveit. Akkor azt a tájékoztatást kaptuk az adott tervek komoly beépítésnövekedést jelentenének, amely nem felel meg az adott terület szabályozásának, s nem érdeke a kerületnek a terület átsorolása. A parkolási gondokra sem sikerült akkor megoldást találniuk. A felmerült kérdésre: miként lesz megközelíthető autóval a fürdő, hiszen a régi lejáró már most is túlzsúfolt szintén nem érkezett megnyugtató válasz.

Akkor azt az ígéretet kaptuk megismerhetjük a végleges terveket is és választ kaphatunk a felmerült kérdésekre. Nos válaszok helyett egyelőre csak a favágók érkeztek meg, ők viszont komoly munkát végeztek.

Úgyhogy most ismételten megpróbálok válaszokat kapni a felmerült kérdésekre (parkolás, beépítettség, közlekedési problémák), azzal együtt, hogy pontosan hány fát vágtak ki a fürdő területén, mi lesz a szeméttel és sittel betemetett fák sorsa és miként kívánják pótolni a kivágottakat.

Tavaly évvégén vágtunk bele a munkába, hogy megállítsuk a facsonkításokat a kerületben. Két hete büszkén újságoltam, hogy szabályozni fogjuk a gallyazásokat, a Munkaügyi Központtal kötött bérleti szerződést már módosítottuk is emiatt. Új, fasori fák ültetésével, a fasorok egységesítésével próbáljuk csökkenteni majd a gallyazások szükségességét, a jogi szabályozás átgondolását is kezdeményeztem.

Valaki szóljon Tarlósnak és fideszes barátainak, hogy addig is akadjanak le a pesterzsébeti fákról! 

Változást a fővárosban! Változást Pesterzsébeten!

3 hozzászólás “Strandot építenek fák és árnyék nélkül?” bejegyzéshez

  1. Csepeli átjáróval kellene valamit csinálni, mert így a mostani formájában egyre életveszélyesebb lesz gyalog átkelni a HÉV mellett. Egyrészt az autósok többsége egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy ott zebra van, a parasztabbak még bele is taposnak, nehogy véletlenül lelépjen valaki. De a közlekedési morállal nem lehet mit kezdeni rövidtávon, ellenben a helyzet csak romlani fog a fürdő építésével, valamint azzal, hogy még több házat adnak át a lakóparkban. Ezzel kellene kezdenie valamit az önkormányzatnak. Nagyjából ami segítene:

    1. Új autós bejáratot kellene építeni Gubacsra valahol a vasútállomás magasságában, ezzel tehermentesítve a Csepeli-átjárót.

    2/1. A zebránál térfigyelő kamerát felfesteni, és súlyosan büntetni a szabálysértő autósokat.

    2/2. A zebra helyett gyalogos felüljárót építeni, amely be lenne kötve a meglévő, túloldalra tartó felüljáóba, másrészt a Helsinki út ezen oldalán is le lehetne jönni.

    3. A parkolási káosz elkerülése végett a Gubacsi-hídtól északra a rozsdaövezetben bőven lenne hely a fürdő számára parkolónak.

    +1. Gubacsi-híd és a felüljáó átépítésével a túloldalra lehetne vinni a lehajtót

    +2. A Galvani híd megépítése némileg tehermentesíthetné a környéket.

    +3. A 119-es busz a mai formájában kihasználatlan, nem a Gubacsi-Határ utat kellene megcéloznia, hanem a belváros felé kellene mennie, és akkor az autózás alternatívajár nyújthatná a lakópark lustább lakóinak is.

  2. Ja, és még egy dolog, ami nem a közlekedéssel függ össze. A gyalogosok és futók számára átjárhatóvá kellene tenni a pesterzsébeti Duna-partot, az sokat dobna a környék szabadidős értékén. Tudom, ez nagyon bonyolult lenne a tulajdonviszonyok miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük