A kúria szerint sem bűn a szegénység

homeless (1).jpgMai sajtóhír, hogy a kúria döntése szerint, a lakhatási szegénység – és az azzal szoros összefüggésben álló guberálás – létállapot, amely a közösség számára is szociális kötelezettségeket teremt. El is kaszálták tehát Tarlós hajléktalan-rendeletét. Kerek egy éve, 2013. október 31-én döntött Pesterzsébet képviselő-testületének fideszes többsége arról, hogy támogatja a Fővárosi Önkormányzat rendelettervezetét és alaptörvényt sértő módon kitiltja a hajléktalanokat a kerületben számos közterületről. 

A választások utáni első testületi-ülésen egy éves restanciánkat kell tehát rendeznünk, el kell törölnünk ezt a szégyenteljes határozatot.

Egy éve ezt írtam: 

Meggyőződésem, hogy hajléktalanságot nem lehet megoldani kitiltással, börtönbüntetéssel. Attól, hogy nem látjuk a mélyszegénység eme szélsőséges formáját, még létezik. Ma Magyarország egyik legnagyobb problémája a társadalom általános elszegényedése, egy 2010. decemberi felmérés szerint mintegy 2,8 millió ember tekinthető szegénynek, vagy nélkülözőnek. S ebben felelősségünk van nekünk is képviselőként, kerületi polgárként egyaránt. homeless-on-beach-with-cop.jpg

Nem elég ugyanis évente egyszer karácsonyi csomagokat osztani, ennél több kell. A közpénzt a hajléktalanság és a lakásszegénység valódi megoldásainak kidolgozására kell fordítani. Képviselőként pedig erősíteni kell a szolidaritást és a társadalmi felelősségvállalást. Az Alkotmánybíróság (AB) egyébként már tavaly novemberben kimondta, hogy a kitiltás ilyen módja alkotmányellenes, nagyon könnyű vele visszaélni. Aztán jött a negyedik alkotmánymódosítás, beletették az alkotmányba azt, ami korábban még alkotmányellenes volt.

Budapest Főváros rendelete kitiltaná a hajléktalanokat szinte mindenhonnan: a Duna-partról, az aluljárókból a Várból, a belvárosból, a fővárosi tulajdonú autóutakról, a busz és villamosmegállókból, a hidakról és mindezek 50 méteres körzetéből.

Ebben a helyzetben, egy kerületi képviselőnek egyetlen lehetősége marad: nemmel szavaz a hajléktalanmentes zónákra.

Én ezt teszem, a szegénység ugyanis nem bűn!”

szegény 2.jpgAzóta sok minden változott a kerületben:
– Idén október 12-én úgy döntöttek Pesterzsébet választói, hogy elég a fideszes városvezetés kerületromboló tevékenységéből és leváltotta őket.
Dr. Vas Imre fideszes országgyűlési képviselő, szegény- és családellenes jogász, a Parlamentben a hajléktalankérdés rendészeti megoldásának legfőbb támogatója, az adott jogszabályok előterjesztője és megalkotója immár nem alpolgármestere Pesterzsébetnek. Eltűnt, hírét sem hallani a kerületben, bár emléke még egy ideig kísért bennünket.
Sőt a választók véleményt formáltak a szociális bizottság fideszes elnökéről is, aki szerint a rászorultak kocsmába viszik a segélyt, így nem is érdemelnek pénzügyi támogatást. Baloldali képviselőként külön öröm számomra, -mivel pont egy választókörzetben indultunk-, hogy ezt pont a rám adott szavazatokkal tették.

homeless.jpgMai sajtóhír, hogy a Kúria Önkormányzati Tanácsa úgy határozott, hogy „a Budapest főváros közigazgatási területén a közterületek azon részének kijelöléséről, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek minősül” megnevezésű rendelet egyik pontja törvénysértő, ezért azt 2012. december 31-ével megsemmisíti. 

A Kúria szerint “a hajléktalan személy nem rekeszthető ki a települések, egyes önkormányzatok illetékességi területének egészéből, sőt egyes összefüggő településrészekből sem.”

Sőt: „A lakhatási szegénység – és az azzal szoros összefüggésben álló guberálás – létállapot, amely a közösség számára is szociális kötelezettségeket teremt. A hajléktalan életvitel társadalomra veszélyesség hiányában nem büntethető, a hajléktalanság általában nem teremt legitim okot arra, hogy valakit a szociális ellátás, a külterületi tartózkodás avagy a büntetés/szankció vállalásának választási kényszere elé állítson a közhatalom. A jog eszközei önmagukban nem alkalmazhatóak hatékonyan arra, hogy a közösséget „védjék” a lakhatási szegénység és az azzal járó körülmények látványától.”

Pesterzsébet képviselő-testülete legközelebb november 13-án ülésezik, Szent Márton ünnepének hetében. Szent Márton ünnepe hagyományosan a szegényekkel való törődés és a télre való felkészülés jeles napja (a csorda behajtását kísérő pásztorünnep), a felelősség ünnepe. 

Ideje jóvá tennünk a népnyúzó fideszes többség tavalyi bűneit. A novemberi ülésünkön vonjuk vissza az akkor meghozott határozatot!

A sóval behintendő határozat:

278/2013. (X. 31.) Ök. sz. határozat

A Képviselő-testület
1./ támogatja a Fővárosi Önkormányzat rendelet-tervezetét.
2. a rendelettervezethez az alábbi javaslatot teszi és kéri a rendeletben szerepeltetni:
Ráckeve-Soroksár Duna szakasz pesterzsébeti területei: Hrsz: 170012/2
Kossuth Lajos utca sétáló utca szakasza Helsinki úttól szent Imre h. utcáig:
Hrsz: 170204/12
Szent Erzsébet tér: Hrsz: 171539

3 hozzászólás “A kúria szerint sem bűn a szegénység” bejegyzéshez

  1. jahhh…..a szegénység nem bűn, CSAK A FENNÁLLÓ RENDSZER ÉLETKÉPTELENSÉGÉT MUTATJA !

  2. Szerintem a szegénység igenis bűn, de nem a szegények bűne, hanem a nem szegényeké.

  3. A poster hazudik.
    Egy pontot semmisített meg a kória, egyet pedig az AB elé utalt.
    A hajlékonyak továbbra sem bűzölöghetnek szabadon ahol akarnak.
    Veled együtt szerencsétlen hülye poster.

    Szar ügy, mi?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük