Politikusbűnözők

Egyik barátom helyezte el falamon az alábbi rövid parafrázist:

“Azt azonban muszáj megértenünk, van-e a szociális helyzeten túlmenően valamilyen mélyebb, föltárható oka annak, hogy azokat a nagy értékű sokszor a hazaárulás határát súroló (vagy konkrétan az) bűncselekményeket, amelyek a lakosság életszínvonalát, boldogságérzetét és gyermekeink jövőjét leginkább negatívan befolyásolják, jelentős arányban követik el olyanok, akiket a közvélekedés politikusoknak tekint.” .

  • Vajon készültek-e olyan bűnügyi statisztikák, amelyek egzakt módon igazolják a fenti kérdésben rejlő állítást?
  • Ha nem, akkor miután a társadalom egy része ezt így éli meg, s bizonyos politikai körök ebből hasznot húzva folyamatosan napirenden is tartják, elfogadhatjuk-e tényként a politikusbűnözés tényét?
  • Megoldást nyújt-e ha Magyarország politikusait megbélyegezzük, sikeres bűnmegelőzési módszer-e a stigmatizálás ?
  • Közelebb jutunk-e a probléma kezeléséhez ez által?

politikus 1.jpg

A nyílt, áttetsző, és ellenőrizhető közhatalmi tevékenység, általában az állami szervek és a végrehajtó hatalom, nyilvánosság előtti működése a demokratizmus egyik alapköve, a jogállami államberendezkedés garanciája. Az állampolgárok azon joga, hogy első kézből ők maguk juthassanak hozzá a közérdekű adatokhoz, egyik lényeges alapjogunk. Ez által lehetővé válik a közvetlen elszámoltathatóság, az átláthatóság, amely a véleménynyilvánítási szabadság egyik alkotóeleme, a korrupció elleni küzdelem nélkülözhetetlen eszköze, valamint a közszféra hatékony működésének motorja.

Az elmúlt négy évben számos sikert is értünk el az ügyben:

      a polgármesteri hivatal a pártoknak bérbe adott irodahelyiségek után piaci árat kér, hisz ez a bevétel a kerület lakosait illeti. Javaslatomra a hivatal ma már nem biztosít kedvezményes bérleti díjú ingatlanokat a pártoknak, azokból az érintett szervezetek kiköltöztek, vagy ma már piaci árat fizetnek érte.

Nos, ha a politikusok megbélyegzése helyett ezt a megoldást célravezetőbbnek tartjuk, akkor a képre kattintva elérhető a cikkem alapjául szolgáló Pásztor Albert nyilatkozat is, hátha “baloldali” politikustársaim észreveszik az alábbi mondat tarthatatlanságát és elfogadhatatlanságát és elengedik kegyeltjük kezét:

politikus 2.jpg

“Azt azonban muszáj megértenünk, van-e a szociális helyzeten túlmenően valamilyen mélyebb, föltárható oka annak, hogy azokat a bűncselekményeket, amelyek a lakosság közbiztonság-érzetét leginkább befolyásolják, jelentős arányban követik el olyanok, akiket a közvélekedés romáknak tekint.”

15 hozzászólás “Politikusbűnözők” bejegyzéshez

  1. “ha a politikusok megbélyegzése helyett ezt a megoldást célravezetőbbnek tartjuk”

    de ez a megoldás épp hogy megbélyegzi a politikusokat, pl. mert látatlanban tolvajnak tartja őket, ezért kell vagyonnyilatkozat meg közbeszerzési nyilvánosság.
    Ami nem baj, én a nyilvánosság pártján vagyok. A titkolózás amúgy is ellenséges viszonyra utal.

  2. @peetmaster:

    Öhm… Most, hogy írod én is érzek benne némi logikai bukfencet.

    Bár a közbeszerzések és pályázatok nyilvánossága nem csak a politikusok esetében, hanem az összes szereplőnél lát el bűnmegelőzési feladatokat.

  3. @Mach Péter: Kétségkívül más szereplőknél is.

    De mióta az állam vezetői nem a platóni értelemben vett filozófusok, azóta kb. jogos a nyitó, cinikusnak szánt idézet a politikusbűnözésről.
    Igen, vannak olyan mélyebben rejlő okok.
    Azért mennek sokan politikusnak, hogy lophassanak.

  4. @peetmaster:

    Speciel nem te vagy az a “baloldali” politikus, akit megpróbáltam meggyőzni arról, hogy ha nem tartja elfogadhatónak a politikusbűnöző stigmáját akkor Pásztor Alberttel sem azonosulhat. 😉

  5. Az a legalja, mikor 2 napja MolnárGyula átadta a stafétát(!) HiszékenyGyörgynek, hogy mostantól őt vegzálja az ügyészség.

    Vazz, nem elég, hogy bűnöznek, de még büszkék is rá.

    Legyünk megengedőek és fogadjuk el, hogy mind a ketten ártatlanok, és tényleg politikai támadások folytak/folynak ellenük. Akkor is a jóízlés és morál elleni vétek minimum, hogy ezzel nekiállnak viccelődni, nem?

  6. Ha beszélhetünk romabűnözésről, akkor miért ne lehetne politikusbűnözésről? Bár szerintem eddig is beszéltünk politikusbűnözésről, csak fehérgalléros bűnözőknek hívtuk őket.

  7. Ez egy szokásos liberós post ami tovább bizonyítja a fenti csapat fékezett habzású intelligenciáját.

  8. A fogalom maga gyanis nem bélyegzi meg jobban őket mint amennyire az átlagpolgár elitéli őket a saját, vagy közeli hozzátartozóinak tapasztalatai alapján.

    Ugyanakkor rámutat a probléma lényegére. Igen, az a gond ezekkel a népekkel, hogy romák. És nem azért mert sötét a bőrük, hanem mert olyan kulturális környezetből jöttek, ami finoman szólva nem a tisztességes munkára motiválja őket. És mindjárt itt a megoldás is a dologra, elsősorban ennek a kultúrának a megváltoztatása lenne szükséges. Oktatással (ezt akadályozza a deszegregáció), szociális munkásokkal, egyes törvények megváloztatásával.

  9. “Vajon készültek-e olyan bűnügyi statisztikák, amelyek egzakt módon igazolják a fenti kérdésben rejlő állítást?”

    Ki rendelné meg ezeket? De szerintem nyitott ajtókat döngetsz, köztudott a politikai bűnözés. Lassan társadalmi elvárás. Ha véletlenül becsületes valaki, azonnal ellenséggé válik.

  10. Szerintem nincs könyvelőbűnözés mert a hazai könyvelői társadalom többsége nem bűnöző és nem bűnelkövető. Viszont a bűnös útra tévedő könyvelők körében feltételezhetően magasabb a sikkasztást és csalást elkövetők aránya mint a garázdaságot vagy tiltott kéjelgést elkövetőké.
    Ha megnézzük a jogerősen elítélt politikusok bűnlajstromát ott a hivatali visszaélés és a korrupciós cselekmények vannak túlnyomórészt többségben.
    Miskolcon egy konkrét, “fiatalok” által 2009-ben idősek sérelmére elkövetett bűncselekmény sorozat tettesei voltak 100%-ban cigányok Pásztor Albert közlése szerint.
    Vannak olyan bűncselekmény típusok amit bizonyos foglalkozások és szubkultúrák tagjai követnek el.

  11. @Mach Péter: HA* mind a kettő van, akkor beszéljünk mind a kettőről, az jobb, mintha egymással mentegetnénk őket.
    Ekkor ugyanis lesz egy eszközünk megérten, hogy _miért_ követik el a bűnöket, és ekkor jobban meg tudjuk azokat előzni, ami a cél lenne.

    *HA: már ha tényleg be lehet mutatni mindkettő létét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük