Most rajtunk a sor: fogjunk össze a Pető Intézet megmentéséért!

A múlt héten Csepel Önkormányzata nyitotta a sort, ötmillió forintot különített el a költségvetésében a Nemzetközi Pető Intézet támogatására.

Az elsőre érthetetlennek tűnő döntés (egy FIDESZ-es többségű önkormányzat, melynek a haza rezsibiztosa a vezetője, ellenáll a kormány szándékainak) fontos lépés lehet az intézet megmentéséhez vezető úton.

Meggyőződésem, hogy Pesterzsébet Önkormányzatának is felelőssége, hogy ez a nemzetközi intézmény – melynek szolgáltatásait a dél-pesti szülők és gyermekek is igénybe veszik – , zavartalanul működhessen, ezért a kezdeményezéshez kötelességünk – anyagi lehetőségeinket figyelembe véve – nekünk is csatlakozni.

Ha a főváros önkormányzatai ugyanis összefognak, példát mutathatnak a kormánynak, és a Pető Intézet megszűnésére szavazó 234 országgyűlési képviselőnek.

Most tehát rajtunk a sor, ne hagyjuk, hogy ingatlanpanama áldozata legyen egy hungarikum.

A fentieket figyelembe véve benyújtottam egy határozati javaslatot, hogy Pesterzsébet Önkormányzata támogassa kétmillió forinttal a Pető Intézet működését, járuljunk hozzá anyagi lehetőségeink szerint az intézmény megmentéséhez.

A Pető Intézet sajnos súlyos anyagi problémákkal küzd, az elmúlt három évben lezajlott változtatások bizonytalanná tették az intézet működését. A kormány 2013-ban már nem biztosítja az alapműködéshez szükséges forrásokat sem, a Magyar Országgyűlés az elmúlt hetekben kétszer is leszavazta azt a javaslatot, amely biztosította volna a szükséges forrást az intézménynek.

Mindkét alkalommal a támogatás ellen szavaztak a kerület országgyűlési képviselői dr. Vas Imre és Földesi Gyula is. Most azonban pótvizsgázhatnak: amit az országgyűlésben párthűségből, megalkuvásból, a választások előtt fél évvel egzisztenciális félelemből, vagy egyéb okokból elutasítottak most kerületükben, lokálpatrióta közösségük nyomására támogathatják.

pető 1.jpg

Az intézetről:

Dr. Pető András az 1940-es években hozta létre a központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek helyreállítását célzó konduktív pedagógiai rendszert, amelyet az általa vezetett intézet alkalmazott először.

A konduktív nevelési rendszer lehetőséget ad a személyiség minden oldalú kibontakoztatására és ugyanakkor lehetővé teszi a társakkal – csoportban történő – együttműködést is, előkészít a valódi integrációra. Alapgondolata, hogy a központi idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépítésének lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósítható.

A konduktor főiskolai végzettséggel rendelkező speciális szakember, aki a rendszer helyreállító-nevelési-oktatási folyamatának kulcsembere. Napjainkra az MPANNI a konduktív nevelés egész világra kiterjedő szellemi, kutató, képző, metodikai és minőségbiztosítási központjává vált.

forrás: http://www.peto.hu/start/

A javaslatom az idei működés feltételeinek biztosításához nyújt segítséget, sajnos egyelőre úgy tűnik jövőre hasonló problémákkal szembesülhetünk. Most, amikor a sajtó által kiszivárgó információk azt igazolják, hogy ingatlan-panama állhat a háttérben és emiatt került veszélybe az intézmény, cselekednünk kell: fogjunk össze és mentsük meg a Pető Intézetet!

Most rajtunk a sor, ne hagyjuk hogy ingatlanpanama áldozata legyen egy hungarikum.

Ha a főváros önkormányzatai összefognak, példát mutathatnak a kormánynak, és az Intézet megszűnésére szavazó 234 országgyűlési képviselőnek.

Ehhez kérem, a képviselőtársaim és a kerületi pártok támogatását.

A benyújtott javaslatom:

Módosító indítvány a 2013. október 10-i testületi ülés 9. napirendi pontjához „Javaslat a közterületek használatáról és használatának rendjéről, Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata és szervei szervezeti és működési szabályzatáról továbbá Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendeletéről szóló önkormányzati rendelet módosítására.”

 

Előterjesztő:    Mach Péter, önkormányzati képviselő

Tárgy: Nemzetközi Pető Intézet támogatása

 

 Módosító javaslat a 2013. évi költségvetés módosításához

a)      Budapest XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete csatlakozik a Nemzetközi Pető Intézet támogatóihoz.

b)      Budapest XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Nemzetközi Pető Intézet támogatására 2.000.000 Ft összeget különít el a 2013. évi költségvetésben meghatározott általános tartalék terhére.

c)      A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy vegye fel a kapcsolatot az Intézet fenntartójával a támogatási megállapodás kidolgozása érdekében, és a támogatási megállapodás szövegét terjessze a képviselő-testület ülése elé jóváhagyás céljából.

A fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a módosító indítványt megvitatni és elfogadni szíveskedjen.

Budapest, 2013. október 2.                                      

Mach Péter

Pesterzsébet önkormányzati képviselője

5 hozzászólás “Most rajtunk a sor: fogjunk össze a Pető Intézet megmentéséért!” bejegyzéshez

  1. Nagyon szép dolog, amit a Pető Intézet tesz a gyermekekért!

    Ez viszont nem menti fel őket, a jó gazda gondosságával való viselkedés erkölcsi kötelezettsége az üzleti területen!

    Konkrétan: Egy olyan intézmény, ami elsősorban támogatásokból és, miért használja Budapest egyik legdrágább ingatlanát? És a Kertészeti Egyetem melletti épületüket ismeritek? Az sem semmi értékű budai villa!

    Nekem az hivalkodó, és egyáltalán nem kelti azt a benyomást, hogy az intézmény gazdái jól kezelnék a rájuk bízott vagyont, és hogy csakis a gyermekek érdekeit tartanák szem előtt!

    Magyarán: ha kilóg a seggem a gatyából, nem dzsasszázok mercivel!

  2. A Józsefvárosi gigantikus holokauszt emlékmű helyett inkább ide kellene adni a pénzt.

    Persze előbb megvizsgálni, minden OK e ott.

  3. @Behajtó70:
    Nagyon egyetértek Veled!
    Bár szerintem, egy fillér állami pénzt sem kéne adni nekik!
    Tudom, hogy egy társadalom ott méretik meg, hogy hogyan bánik az elesettekkel. Azonban amikor a munkaképességét elvesztett emberektől megvonjuk a támogatást – rokkant nyugdíjak felülvizsgálata – akkor méltányosnak érzem, hogy a tb-t soha fizetni nem fogó emberek támogatását is megszüntetjük.

  4. @athumra: Te tévedésben vagy, ugyanis nem a munkaképtelen emberektől vonták meg a támogatást.

    Csak azoktól, akik bár rokkantnyugdíjon voltak, de mégis munkaképesek. Azaz volt egy felülvizsgálat.

    Az én volt cégem pld. összes vezetője a 90-es évek elején rokkantnyugdíjba ment párttitkártól a szakszervezeti titkárig. Egészséges 45 év körüli emberek. A melósok persze nem, azok ottmaradtak dolgozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük